Ismered azt az érzést, mikor ennél egy jót, de tudod, hogy amit kívánsz, rajtad kívül senki nem szereti, a magad kedvéért meg nem akarsz nekiállni főzni?
Valahogy így voltam a blogírással is az elmúlt hetekben. Mindig érzetem, hogy kéne, kéne, mert szeretném kiírni, elmondani, de úgy véltem, túlontúl ellaposodott mindaz, amit az életemnek hívok. Mert mivel is szolgálhatok? Házimunka, betegségek, srácok, pici romantika, néha pár értelmes gondolat.
Egyszerűen csak élveztem ez a semmit, vagy épp elviseltem, mikor hogy alakult. De hogy leüljek és leírjam, még ha rendszeresen el is kapott a vágy erre, nem éreztem valódinak. Még ha kérdezte is egy-egy olvasóm, hogy mi van velem.
Nademostaztán... Elindítottam a Youtube-on a kedvenc válogatásomat - írósnak hívom -, felraktam a fejhallgatót és elkezdtek táncolni az ujjaim.
Nem megyek vissza egészen február közepéig-végéig, még ha ez szokásom is volt. Csak címszavakban, vagy mifene:
- srácok betegek voltak
- Benit felvették a MATEHETSZ programba (tehetséges fiatalokat támogató országos program)
- Elkezdtem ismét gyógyfürdőbe járni
- Beni gerinctornára jár(t), mert örökölte a gerincbetegségemet, a gyógyúszásra is megvan már a beutaló
- Kifestettük a fürdőszobát
- Megrendeztük egy társasjátékklubot nálunk, körülbelül a fél csapat itt volt
- Decathlonban bevásároltunk
- Rendszeres, állandó tagjai vagyunk a társasjátékklubnak
Április 6-tól válik kissé "érdekesebbé" a program. Aznap elutaztunk Harkányba. Az önkormányzatnak, ahol Kriszta dolgozik, van egy üdülője pár percre a fürdőtől, azt béreltük ki pár napra. Hívtunk több barátot is, de végül Ádám és Hajni jött, így maradt egy üres szoba, ahová, hogy a helykihasználásra ne legyen gond, bepakoltunk mindent olyan holmit, amire aktuálisan nem volt szükség, de nem akartuk, hogy a hálószobáinkban foglalják a helyet. Szalonnát sütöttünk, társasoztunk, fürdőben voltunk, főztünk... De nem csak emiatt említésre méltó, hanem mert
- majdnem nem is mentünk, ugyanis Sebi április első napjaiban belázasodott és elég makacsan tartotta magát a vírus (már 5-én mentünk volna, de így csúsztattunk egy napot)
- oda- és visszafelé is autópályán mentünk, ami Azúr és jómagam közös életében az első alkalom volt, elvesztettük hát a szüzességünket (egyébként elég unalmas út volt)
Itt említeném meg, hogy márciusban beadtam a felülvizsgálati kérelmemet a munkaképesség-csökkenésem ügyében. Volt kavarás a papírokkal, de másodjára a jót sikerült kitöltetniük velünk. Ez volt, ha jól emlékszem, 23-a környékén. Még 29-én kipostáztak egy levelet, amit április 4-én kaptam meg, hogy legyek olyan kedves 9-ém, reggel 8 órakor megjelenni Szekszárdon és részt venni a vizsgálaton. Eh...
Úgyhogy az a plusz nap, amit Sebi betegsége okán itthon töltöttünk, nekem arra ment el, hogy felkeressem az orvosaim 3/4-ét és összefoglaló szakvéleményt kérjek az állapotomról. Innen is köszönöm nekik, rugalmasak, kedvesek, emberiek voltak!
Aztán jött Harkány és a fürdőbeli szocreál érzés. Nem volt rossz, de picit zsúfolt volt az én ízlésemnek. De, mint tudjuk, az én idegrendszerem amúgy sem átlagos érzékenységű, mondhatni, igen szenzitív, így nem mondhatom, hogy valóban sokan lettek volna. Szerencsére napos és bár szeles, de egész jó idő volt. Azúrka végig jól teljesített, ahhoz képest, hogy tele volt csomagokkal és benne ültünk négyen, plusz a pályán se engedtem 130 alá, ha nem volt okom, megjártuk kb. 8 liter /100 km-es fogyasztással. Ez, szerintem, egy 1.2-es motortól, amiről mindenki azt mondja, hogy nyeli a benzint, mint a kacsa a nokedlit, egész jó teljesítmény.
Kriszta másnapra is kivett egy nap szabadságot, hogy elkísérhessen a felülvizsgálatra. Csók neki ezért is! Mivel még érvényes volt a matricám, persze hogy pályán mentünk le. :) Rég jártam Szekszárdon, megdöbbentem, hogy fizetős lett a parkolás, de találtam egy olcsóbb helyet, s bár apró nem volt nálam, a bankkártyámat meg kiköpte az automata, SMS-sel sikerült elindítani a parkolást. Pontosan 8.00-kor ott voltam, ahol lennem kellet. Voltunk páran, mit ne mondjak...
Sorra mentek be az emberek, hívták őket befelé, csak mi ültünk ott, mint a jó gyerekek. Kriszta elhozta az Egri csillagokat, rendületlenül olvasott. Én hol sétáltam, mert már fájt a derekam a műanyag székeken, hol ültem, mert már fájt a térdem a sétálástól. Nem voltam türelmetlen, fájdalmaim voltak. Nem ragozom ezt a részét, legyen elég annyi, hogy 3 fős a bizottság, mindenhová egyesével hívnak be, külön helyiségbe, s mindenhol az utolsó voltam. Akiket 9-re, fél 10-re, 10-re hívtak, már végeztek, vagy elém kerültek. :P Még jó, hogy vittünk magunkkal egy kis ennivalót, meg a többiekkel lehetett beszélgetni. Egy alkalommal ki is szólt az egyik bizottsági tag, hogy csituljunk kicsit, mert zavaró odabent, hogy mi itt kint beszélgetünk. :D
Egyébiránt mindhárman kedvesek, emberségesek voltak, normális hangon beszéltek velem végig. Bár még nem kaptam meg a hivatalos értesítést, nincs a kezemben papír, de ott szóban elmondták, hogy C2-es kategóriájú rokkant vagyok, akinek a rehabilitációja nem javasolt. Munkát sem javasoltak, sőt, de elmondták, ha találok olyat, amit el tudok vállalni, tegyem, csak akkor csökken az ellátásom. Ami, ha igaz a matek, nem lesz egy nagy összeg, 44.500 forintról szól a jogszabály. Plusz fizetik a társadalombiztosítást, amit eddig nekem kellett. Az durván 7.300 forint. Persze, ez a semmihez képest egy vagyon. A remény hal meg utoljára.
Rendületlenül járok a gyógyfürdőbe, iszappakolást, masszázst kapok, gyógytornát végzek, illetve áztatom magam a gyógyvízben. Ott is minden egészségügyis kedves, mosolygós, jókat lehet beszélgetni masszázs közben, s mindig mindenki megkérdezi, hogy érzem magam, hogy vagyok éppen, javulok-e... Sajnos, jövő héten véget ér a gyöngyélet, az utolsó három kezelést kapom, után jó ideig, 4-5 hónapig csak akkor tehetem be a lábam a kezelésekre, ha teljes árat fizetek értük. Jó lenne, ha hamar kiutalnák az ellátásomat. :)
Nem, nem mondom, hogy eseménytelen volt az elmúlt két hónap, de nem is volt kalandos. Majd április végén beindul a buli, de erről majd akkor. ;)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!