Még mindig vezetek

Itt vagyok, megjöttem! ;)

A tanulás iszonyat kemény meló. Jó, nem kőfejtő, de fárasztó. Az elmúlt napokat instant zombi módban töltöttem. Csak addig szívtam fel magam, míg a kormányhoz ültem, utána, mint egy rongyos, sarokba dobott zokni... Meg is látszott a lakáson. Nem, nem úsztunk a szemétben és a koszban, de látszott. Sokkal kevesebb időt töltöttem a konyhában is, Krisztám főzött, jó esetben segítettem neki. Ha rám került a sor, egyszerűbb megoldás(oka)t választottam: sült hús. Ez hol csirkét, hol halat jelentett.

Tegnap előtt is Drágám markolta a fakanalat, vettem 2 kg darált húst és a srácok kérésére spagettit csináltunk. Jó nagy adag, esszük három napig is, de gond nincs belőle, mindenki szereti. Ha megunjuk a spagettit, sütünk hozzá pizza tésztát, arra kenjük.

Apropó vezetés!

Kiderült, hogy valami brutális módon zavar a napsütés, ha dél felé megyünk. Ahogy a kijárt aszfalt visszaveri a fényt, alig látok valamit. Anyu mondta, hogy egy Ofotértnél akció van, így bementünk egyik nap, megnézettem a szemem és a szemüvegem. Kiderült, a dioptria, a cilinderek, minden jó, de... Mert de mindig van... De, egyrészt nagyon karcos már a régi lencsém (ez totál igaz, egyszer leesett, a jobb oldali nem néz ki túl szépen, érdekesen töri a fényt), másrészt gyorsan kiszárad a szemem. Ennek biztosan köze van a számítógéphez, telefonhoz, könyvekhez... A megoldás, vagyis inkább mankó, a műkönny. Muszáj ez van. Ezen felül rendeltünk egy új keret és lencséket is (utóbbi sötétedős, remélem segít), a mostanit meg elrakom majd tartaléknak. Aztán Krisztámnak is kell majd másik, körülbelül fél dioptriával gyengébb is elég neki. Nem tudom, anno, ki mérte be a szemét, de vagy elnézte, vagy elkezdődött egy természetesnek mondott folyamat, mikor a rövidlátó látása javulni kezd, hogy aztán, pár év múltán, már két szemüvegre legyen szüksége: egy közelre (olvasáshoz), egy meg távolra (közlekedni).

De még mindig a vezetésnél maradva...

Megbeszéltem az oktatóval, hogy pár alkalommal gyakoroljunk itthon, ne menjünk le Szekszárdra. Nem látta akadályát, így aztán 2 alkalommal is a szülővárosom utcáit róttuk. Itt éreztem rá a kuplung-gáz párosra igazán, tolatva parkoltam két autó közé (jobbról is, balról is), s itt kezdtem el félni a körforgalomtól. Szekszárdon is vannak érdekes sofőrök, de ott megszokták a "mazsikat", türelmesebbek velük, jobban figyelnek rájuk. Itt ez, hogy is mondjam, kevéssé jellemző. Azt is megfigyeltem, hogy nagyon sok típusban nem tartalmazza az alapcsomag az irányjelzőt. Állunk a körforgónál, nézem a közeledő autót. Látom, nem indexel, ergo, elsőbbséget kell adjak neki, így nem indulok el. Erre kihajt mellettem. Így kell ezt, találgassa csak az ember, hogy indulhat-e, vagy sem!

Viszont ez tagadhatatlanul a hasznomra szolgált, fejlesztette a tudásomat, például abban, hogyan kell szabályosan áthajtani egy körforgón (nem mindig sikerül, de törekszem rá). Ennek következtében a szekszárdiaknál már érettebben hajtottam be, sőt, a "szőlősnél" meg is jegyezte az oktató, hogy igen bátran mentem bele. Jött balról egy autó, de úgy ítéltem meg, elég messze van ahhoz, hogy gond nélkül elindulhassak, így nem fékeztem állóra, hanem kettesben hagytam az autót, kormány-gáz és haladtunk.

Tűrhetően Y-ozok, bár félreváltások, lefulladások még előfordulnak. De szokom az autót, egyre ritkábbak az ilyen esetek. A (balra) kanyarodás közben sávtartással még vannak gondjaim, nem mindig sikerül eltalálni a megfelelő ívet, s előfordul, hogy a terelővonal a két kerék közé kerül. Illetve, van hogy félreértem az utasítást. De a többieket figyelve látom, hogy ez nem csak velem fordul elő.

Az Y-ról jut eszembe!

Legutóbb a szekszárdi ipari parkból hajtottam volna ki egy sikeres Y után, mikor is kettes helyett négyest kapcsoltam. Az autó persze rögtön máshogy muzsikált, amit észleltem is. Oktató is azonnal szólt. Viszont, az előző napiból tanulva, mikor is lefulladt alattam az autó egy ugyanilyen akció után, ráadásul egy körforgóba behajtva (mögöttem meg egy csuklós busz), nem pánikoltam be, kuplung, kettesbe vissza, aztán gáz és már kint is voltunk az úton. Tudom, ez neked, aki minden nap vezet, nem nagy kunszt, főleg, hogy félreváltani se szoktak a tapasztalt vezetők, de nekem igen is nagy dolog volt, nagyon büszke voltam magamra. Oktató ugyan nem szólt egy szót sem, de nála a csend a dicséret, s azon kívül, hogy az elején közölte, "ez négyes", semmit nem szólt.

Érdekes embereket lehet megismeri az autó hátsó ülésén beszélgetve. Ezernyi élet, ezernyi sztori, viccek vagy komoly dolgok. Szeretek mindenkivel pár szót váltani, akivel meg lehet, végigdumáljuk az utat: gyerekek, főzés, városfejlesztés, vezetés, sulik, vizsgák, családok, nyarak, telek... stb. Régebben elég zárkózottnak ismertem magam, s a mai napig van, hogy nem szívesen beszélgetek, főleg ha fáradt vagyok, de minden nap egy újabb élmény, mikor vezetünk. Ha a kormány mögött ülök, azért, ha hátul, akkor azért. Persze közben figyelem az előttem ülő kezét, váltásait, az autó mozgását, merre járunk, de mivel nem én ülök a volánnál, nem foglal le teljesen a közlekedés. Jut idő beszélgetni, sztorizni is. Van hogy az oktatónk is beszáll, egy-egy hosszabb pirosnál, vagy könnyebb útszakaszon az éppen tanuló társunk is. Jó hangulat szokott uralkodni az autóban. :)

S ha már jó hangulat! Beszúrok egy képet, örülj velem!