Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2011. augusztus 9., kedd

Kis magyar Krőzus

Azzal nem lehet megsérteni, hogy lusta vagyok. A tények önmagukért beszélnek. :-P

Ott hagytam abba, hogy kifestettük a kisszobát is. A redőnyösnek is lassacskán érkezése vagyon, augusztus első felére ígérte magát és a 25%-ban leelőlegezett munkát. Bár sógorom szerint a redőnyözés barbár munka, és nem vagyunk normálisak, de már késő. Jó, én sem rajongok azért, hogy átfúrjon a szakember mindenfélét, de ha egyszer ennek ez a módja... Az előző lakó bambuszrolóval oldotta meg az árnyékolást. Na, azt a mocskot nem kívánom senkinek, ami azzal jár! Nem elég, hogy eszméletlenül fogja a port, de a vékony zsinórozása idővel - szó szerint - szálaira esik szét. Akkor is, ha nem nyúlsz hozzá. Akinek két anyja volt, s az egyik lánctalpas...

Másrészről fel kéne szerelnem a mosogatóhoz a csaptelepet is, amit szüleimtől kaptunk, mikor felújították a konyhát. Viszont semmi, de semmi kedvem nincs hozzá. Kriszta nemrég mosta ki a mosogató csövezését, alig tudtam összerakni azt a rakás műanyag trágyadombot. Napokig büdös volt a lakásban, mire sikerült úgy beállítani, hogy a szemetesünk is elférjen a mosogató alatt, de a csövek is úgy álljanak, hogy a bűzzáró vízréteg megfelelő magasságig érjen.

Ráadásul, hogy a boldogság se kerüljön el minket, tönkrement a szünetmentes tápegység. Kevéssé hozzáértők kedvéért: ez egy olyan cucc, ami megmenti a túlfeszültség ÉS az áramkimaradás kártékony hatásaitól a rácsatlakoztatott érzékeny eszközöket. Esetünkben a számítógépet és perifériáit (monitor, nyomtató, router, hangfal). Egy akkumulátor található benne, ami áramkimaradás esetén pár percig naftával látja el a gépet. Így ki tudom kapcsolni, s nem megy tönkre a merevlemez, amin a személyes dokumentumainkat, képeinket is tárolom.

Alapos megfontolás után egy APC BE700G-GR mellett tettem le a garast. Nem volt olcsó, 25ezer forintunk bánta, de inkább ez, mint egy új gép, vagy elvesszenek a gyerekekről készült anyagaink. Ráadásul erre már rá tudom kötni a T-Home internet és IPTV kábelt is, így onnan sem érkezhet elektromos meglepetés. A TV és a Set-top box meg kapott egy túlfeszültségvédős elosztót.

De itt még nincs vége. Örültem, mint majom annak a bizonyosnak, míg fel nem tűnt, hogy az alaplapi videokártyám - a gyártó lustasága miatt - egy 2009-es meghajtószoftverrel kénytelen működni. Amúgy sem erőmű egy ilyen IGP (Integrated Graphics Processor - Integrált Grafikus Processzor), de az, hogy egy egyszerű mászkálós játékot ne futtasson teljes képernyőn, nonszensz. Írtam a Gigabyte-nak, akik voltak oly kedvesek, s válaszoltak. Lényegében annyit írtak, hogy rengeteg termékük van, nem tudják mindegyikhez biztosítani a legfrissebb szoftvert, addig is használjam bátran a mostanit.

Értem én: az alaplapom nem mai csirke, s így nem is hoz már bevételt. Mivel mindig az újonnan kiadott eszközökre koncentrálnak, ahhoz frissítenek, oldjam meg a gondomat úgy, ahogy akarom. Nos, jobb híján, megoldottam. Kinéztem, majd Krisztán keresztül megajándékoztattam magam egy VTX3D HD5670 1GB DDR3 videokártyával. Igen, ezt bátran nevezheted luxuskiadásnak, mert az, a maga 15ezres árával.

Persze itt még nincs ám vége: tönkrement a Fagor mosógépünk! Szívta a vizet, ki is nyomta - ergo a szivattyú jó benne -, de egyébként meghalt. Sógorom is megnézte, piszkálgatta, megtisztogatta az elektronikát, s annyit sikerült elérnie, hogy két adag ruhát ismét sikerült kimosni. Aztán megint semmi. Kihívtunk egy szerelőt, aki hosszabb-rövidebb tanakodás után úgy döntött, hogy szénkeféket cserél a motoron. Jött-ment, hozott, szerelt, majd vitt. Kereken 7ezer forintot. Ebből 3ezer volt az alkatrész, a többi a szerelés és a kiszállás. Én is háztartási gépszerelő akarok lenni! Kár, hogy hülye vagyok az áramhoz. :-( Viszont úgy néz ki, már jó a mosógép. Körülbelül 8 éve használjuk, s eddig ez volt az egyetlen gond vele.

Belecsaptunk rendesen a lecsóba, na, s akkor a redőnyösnek még fizetendő 60ezret nem is említettem. Hála az égnek, hogy az Allianz épp most fizette ki a reálhozamainkat! Kölcsönkérni azért ne gyere, a szerelőt már a havi fizuból fedeztük!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!