Kicsimi

"Ha tudni akarod, milyen ember vagy, nézd meg a gyermekeidet!" - tartja a mondás.

Abban a szerencsében van részünk, hogy két fiúnk is eleven tükörként mutatja a valóságot. Segítenek, hogy lássuk, miben kellene fejlődnünk. Most a kisebbik tükörképből osztanék meg párat:

Benjámin egy műanyag sámlin (stokin) ülve szokta fel- és levenni a lábbelijét. Egyik nap viszont a két gyerek egyáltalán nem az eredeti funkciójának megfelelően használta a bútordarabot: ide-oda rakosgatták, tologatták, felborították, zörögtek vele. Kriszta megunta, hogy nem fogadnak szót, nem teszik vissza a helyére, így elvette és felrakta a szekrény tetejére. Sebestyén felháborodva közölte anyjával:
- Nem a tiéd, bátuszé!

Ma reggel Sebestyén az íróasztalhoz szeretett volna ülni, de Krisztám éppen az asztal mellett állt, így nem fért oda még azután se, hogy ledobta párom hátizsákját a székről. Két kis kezével tolni kezdte anyja lábait és rákiabált:
- Menjél mál innen!

Megkértem a fiúkat, hogy legyenek kedvesek összepakolni maguk után a játékokat. Már majdnem végeztek, mikor Sebestyén észrevette az ülőgarnitúrán az egyik mesekönyvüket, amiből Krisztám mesélt nekik. Fogta és lerakta a földre, majd büszkén közölte:
- Odatettem!
- Ügyes voltál, de inkább rakd vissza!
Sebestyén nézett rám egy pillanatig, majd lehajolt és nagyot sóhajtva visszadobta az ágyra a könyvet.
- Akkoj odatettem! - mondta és otthagyott.


Mindenki saját maga vonhatja le a tanulságokat, nem kommentálom. :P