Szépen csendesen teltek a napok, semmi különös nem történt:
- Sebestyént beírattuk a bölcsődébe, tavasszal lesz nyílt nap, kiderül mit és hogyan.
- Benjáminnak a fejlesztőpedagógus azt javasolta, hogy maradjon még egy évet az óvodában. Nincs baj a gyerek mentális képességeivel, sőt, egy ilyenkor kötelező teszt szerint nagyon is jó agya van, viszont alapvetően év vesztes, ráadásul balkezes - a mostani álláspont szerint emiatt veszélyeztetett - és nagyon játékos is egyben. Ahogy az óvónénik mondják: elvarázsolt kisfiú. Az én szüleim ostobaságnak tartják a dolgot, Kriszti szülei meg egyetértenek a szakember véleményével. Mi is inkább az utóbbi felé hajlunk, viszont tény, s ezt a szakember is mondta, hogy ebben a korban fél év nagyon sokat számít, úgyhogy jövő tavaszig ráérünk mi is eldönteni.
- Krisztám nemrég fodrásznál járt. Nem mondtam neki, de nagyon tetszik az új frizurája. Hogy miért nem mondtam? Csak... mert 3000 forintba került... és mert gonosz vagyok... és kész! :P
Sebestyén ma este igazán meglepett. Benjámin - az allergiája miatt - homeopátiás golyókat kap szinte minden este, ahogy ma is. Számoltam a golyókat: egy, kettő három, négy... Itt elakadtam, mert a golyócska sehogy sem akart kibújni a dobozból. Sebi azonnal kisegített:
- Ötőőő, hatőőő, héteee!
Még nincs másfél éves... :)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!