Régen írtam. Nem volt kedvem.
Bár kezdetben úgy tűnt, hogy viszonylag könnyebben túltettem magam a babánk elvesztésén, pár nap elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy ez messze nem így van. Igyekeztem ezt kifelé nem mutatni, próbáltam nem terhelni Krisztát. Éppen elég volt neki a saját fájdalma a vetélés miatt, amit próbáltam a magam módján csökkenteni is, valószínűleg kevesebb sikerrel, mint reméltem.
Nagyon szeretem a fiaimat, s emiatt nem is értem, de a kezdeti felfokozott szeretethullámaim hirtelen átcsaptak türelmetlenségbe, és szinte tudatosan igyekeztem kevesebbet foglalkozni velük. Mintha csak attól féltem volna, hogy őket is elveszítem. S ez csak még inkább mélyítette a fájdalmamat és a lelkiismeret furdalásomat.
Én tehetek róla. Miért nem akartam őt, miért nem tudtam örülni neki, miért nem... Miért???
Bár kezdetben úgy tűnt, hogy viszonylag könnyebben túltettem magam a babánk elvesztésén, pár nap elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy ez messze nem így van. Igyekeztem ezt kifelé nem mutatni, próbáltam nem terhelni Krisztát. Éppen elég volt neki a saját fájdalma a vetélés miatt, amit próbáltam a magam módján csökkenteni is, valószínűleg kevesebb sikerrel, mint reméltem.
Nagyon szeretem a fiaimat, s emiatt nem is értem, de a kezdeti felfokozott szeretethullámaim hirtelen átcsaptak türelmetlenségbe, és szinte tudatosan igyekeztem kevesebbet foglalkozni velük. Mintha csak attól féltem volna, hogy őket is elveszítem. S ez csak még inkább mélyítette a fájdalmamat és a lelkiismeret furdalásomat.
Én tehetek róla. Miért nem akartam őt, miért nem tudtam örülni neki, miért nem... Miért???
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!