Hoppá, csak nem átcsúsztunk februárba?!
Mivel amúgy sem írok napi szinten, de még hetin se, talán nem lesz belőle gond. :-)
Mint említettem az előzőekben, egyelőre megúsztuk a munkanélküliség rémét, esetemben azonban ez csak március 31-ig érvényes, utána megint kérdésessé válik a jelenlegi helyem. Meg az egész cégé, ahol dolgozom. De ez még a jövő zenéje, semmi nem biztos, majd ha ott leszünk, megtudjuk.
A január ezen kívül szép csendesen telt, leszámítva a "nagy projektet": felújítot(at)tuk a kétszobás lakásunk nagyobbik szobáját, ami éjjel a mi hálónk, nappal pedig – ki nem találnád – a nappalink. ;-)
Az egész ott kezdődött, hogy az előző tulajdonos fűrészporos tapétát rakott a falra, de még a mennyezetet is ilyen festékkel kente le. Ez eleinte nagyon tetszett nekem, de egy jó év múlva már nyomasztó volt. Átfestettük ugyan a barack és vörös falakat szimpla fehérre, de így sem volt az igazi, s Krisztám úgy érezte, eljött az ideje a nagy renoválásnak.
Szakmai tanácsot kértünk egy (nagyon) közeli jó ismerőstől, hogy mit és hogyan tegyünk, kiemelt figyelmet szentelve a fűrészporos festékkel lekent mennyezetre. Instrukciói alapján, bevetve minden elérhető munkamorált – ami esetemben kimerült a segítő nézésben – viszonylag gyorsan leszedtük két falról is a tapétát. Aztán már annyira elszégyelltem a lusta pofámat, hogy végül beszálltam én is mókába, s miután édesapámmal a szoba közepére pakoltuk az összes bútort, nekiálltam a falat kaparni. A szó minden értelmében.
Krisztám közben már a mennyezetet áztatta – tudod, van ez a növényspriccelő flakon, körülbelül 1 literes –, hogy le lehessen kaparni odafentről is a fűrészport. Íme, egy telefonnal készült kép a műveletről. Jól látható a bevizezett mennyezet és a lekapart, nyers fal. Emellett Kriszta is jól látható.
Kriszta és a spakli
Egyébként én is kipróbáltam, egy élmény volt, ahogy a lekapart darabok az arcomba estek. Mint később megtudtam, a hiba a technikámban van, egyszerűen nem kell aláállni. :-P
Még nem is végeztünk, mikor befutott A MESTER. Így, csupa nagybetűvel, s ezt dicséretnek szánom. Gyorsan átnézte a terepet, majd itt-ott még kapart a dolgokon, kiszellőztettük a párát, aztán nekiállt glettelni. Én ismét bevetettem a segítő bambulás módszerét, másban segíteni amúgy sem tudtam. Mármint hittem ezt én, kezdetben. Aztán a nap során többször elmostam a glettes szerszámokat. Nem sír a szám miatta, én vállaltam, csak megemlítem, hogy nem csak bámészkodtam, hanem dolgoztam is ám, bizony!
A MESTER (kérésére inkognitóban)
Ebédszünet
A nap során felment mindkét réteg glett, ahol kellet több is, vártuk a száradást, hogy másnap le lehessen csiszolni, majd alapozni és festeni. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent...
Kár, hogy a másnapról csak egy fotó készült, érdemes lett volna megörökíteni A MESTERT, amikor csiszolás után kinyitotta az ajtót. A lisztes molnár kutyafüle volt hozzá képest! A fehér por mindent beterített, a csukott ajtó ellenére a lakás többi részébe is eljutott, de szerencsére a nagyszoba volt a katasztrófaövezet központja, ott összpontosult a többje.
Alapos takarítás után másnap az alapozó következett. Ebben komoly segítséget is kapott A MESTER.
Segéderő a nehezen elérhető helyekre
Az alapozó száradása után a két réteg fedőfesték következett, ami már a színt adta. Elég nehéz fényképet készíteni róla, majd próbálkozom még, de sajnos mostanában elég kevés a napsütéses órák száma, a vaku meg mindent fehérít, halványít. De a lényegen nem változtat: a fal halványzöld (ezüstfenyő), a mennyezet pedig tojáshéj fehér. Ami a zöld mellett szimpla fehérnek tűnik. :-P
Ismét takarítás, majd a bútorok visszapakolása. Ebben is az öregem nyújtott segédkezet, köszönet neki innen is. Az ágyunk ennek ellenére még a gyerekszobában maradt, nem nagyon bírjuk a festék szagát, emellett Benjámin ágyát is lecseréltük. egy már meglévő ágykeretbe vettünk belevalót: egy Dormeo fedőréteges szivacsot. Előtte persze még fel kellett rángatni a keretet az alagsorból a harmadikra (a fater megint átjött).
Külön poén: a szivacsot kézben hoztuk haza az óvárosból, jó nagy kerülővel, mert Kriszta épp aznapra kért időpontot a fodrásztól, én meg egyedül nem cipeltem volna végig a városon a szivacsot, de nem ám! Érdekesen mutatott a fodrászszalonban a falnak támasztva... :-D
Ma éjjel már mindenki a saját szobájában, a saját ágyában aludt. Jó, Sebestyén átmászott Benjáminhoz, de a szándék a fontos!
Majd elfelejtettem! Krisztám kitisztíttatta a nagyszobai szőnyeget is. Mi hiába próbálkoztunk takarítógéppel, ide már kevés volt. Egy pécsi céget bízta meg párom a művelettel, ők az egyedüliek, akik, egy bútorokkal foglalkozó cég által, átvevőhelyet tartanak fenn kicsiny városunkban. Nem volt olcsó, de nagyon elégedettek vagyunk vele. S ezzel a spórolt pénzünket le is nullázta kedvesem. De egy szavam se lehet, sőt, nagyon is elégedett vagyok!
De hogy ne csak munkáról és pénzről legyen szó: Benjámin félévije kitűnő lett! Mi legalább is annak értékeljük a leírtak alapján, mert ugye elsőben még nincs osztályzat. Van nála 1-2 jobb tanuló, de mindenben az élbolyt erősíti. Büszke is vagyok rá, de az a fontos, hogy nincs lemaradva semmiben sem, tartja a tempót. Nekem úgy tűnik, elég könnyedén.
Körülbelül ennyi történt januárban. Magamról nem akarok többet írni, mert nincs kedvem, meg aztán, nem hiszem, hogy sokakat érdekelnének az aranyeres gondjaim, vagy hogy a szekszárdi hematológus főorvos asszony szerintem hova tegye a diplomáját az oda nem figyelésével együtt. Elmúlt, pont.
Szép napot!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!