Régi rossz ismerős

Kérem szépen tisztelettel, az úgy volt, hogy... egyszer régen (nem olyan régen) Krisztám és jómagam elmentünk a háziorvosunkhoz apró-cseprő panaszainkkal. A vizsgálat végén a doktornéni megkérdezte, hogy van a fekélyem. Mosolyogva mondtam, hogy minden szuper, még a cseresznye se készített ki, ami pedig köztudottan a magamfajta egyik legnagyobb ellensége.

Aztán eltelt pár nap. Valamennyi, nem fontos. Krisztám az egyik kedvencemet készítette: túrós palacsintát. Persze könnyen a kedvemben tud járni ezzel, mivel másféle palacsintát bottal se piszkálok. Inkább üresen eszem, ha nincs túró. Vagy nem eszek. Végül is mindegy, ez az én egyéni rigolyám. Van vagy egy tucat. Ha nem több...

A túrót a közeli spórolós boltból hozta, zacskós kiszerelésben. Hogy miért pont ilyet, nem tudom, nem ilyet szoktunk, de ez akkor nem is foglalkoztatott. Ellenőriztem a szavatossági idejét és az ízét is, minden rendben volt. Elkészítettem a tölteléket: összekevertem a túrót, tejfölt, vaníliás cukrot, porcukrot. Finom lett: megtartotta a túró jellegzetes ízét, de kellően édes is volt.

Miután kihűlt a tészta, megtöltöttem és betoltam 3 palacsintát, ennyi a szintem egyszerre. Benjámin simán lenyel hatot is. Nem tudom hogyan csinálja, hacsak nem az a titok, hogy ő kakaósat meg lekvárosat szokott enni, mivel velem ellentétben nem csak a tejcukorra, hanem a tejfehérjére is érzékeny.

Délután kellemetlenül csikarni kezdett a hasam. Aztán futottam. Nem részletezem, valószínűleg neked is volt már hasmenésed kedves olvasóm, tudod milyen. Csak annyit tennék hozzá, hogy a fekély miatt nekem ingyenes - bónusz - fájdalom is jut ilyenkor. Szuper, gondoltam, akkor ennyit a további palacsintázásról.

Nem nyújtom, a lényegre térek: azóta is szenvedek. Jó pár napja. Ha most az fogalmazódna meg benned, hogy miért nem mentem vissza orvoshoz, meg mit lehetne ezzel kezdenem, meg egyéb, ne tedd! Ez a betegség jelenleg gyógyíthatatlan, a tüneteket lehet enyhíteni, a fellobbanó gyulladást lehet csökkenteni, de mindegyiknek ára van. Éppen elégszer megfizettem ezt már ahhoz, hogy tudjam: a fájdalom jobb. Ha kétségeid volnának, keress rá a szteroidos kezelésekre.

Tegnap este 15-30 percenként rohantam miközben a kínom szinte állandósult. Előtte is fájt, után is fájt, közben pláne fájt.

Napijában többször jártok az illemhelyre. Ülök és érzem, ahogy csöpög belőlem a vér. Közben próbálok arra a hirdetési újságra fókuszálni, amit a kezemben tartok. Régi taktika ez már, néha segít. Az utóbbi napokban azonban csak összefolyó sorokat láttam. Már amikor láttam valamit, s nem összeszorított szemekkel, visszafojtott lélegzettel vártam az újabb fájdalomhullámot.

Mióta beteg vagyok, egészen más jelentéssel bír számomra az "élet apró örömei" kifejezés. Jelenleg azt jelenti, hogy épp nem görcsölök, s pár percig nem szökik könny a szemembe. Ha épp így van, igyekszem hasznossá tenni magam. Ma főztem, mostam, teregettem, elmosogattam, levittem a szemetet és voltam boltban is.

Ez utóbbi kicsit hazárdjáték, mert mi van, ha közben kellene... érted... Nem az első alkalom lenne, hogy az utcán... és nem tudom visszatartani... Ez benne van. Viszont ha begubózom, előbb-utóbb megint csak agorafóbiám lesz, ami nyílt út a depresszió felé. Ezt egyszer már végigcsináltam, köszönöm, nem kérek belőle. A nadrágomat ki lehet mosni, a büszkeségem ilyenkor esett csorbával már jó ideje nem törődöm, azonban egy bevésődő mentális-érzelmi gödörből még orvosi segítséggel is iszonyú nehéz kimászni.