Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2017. július 22., szombat

Zsúfolt hetek

Írtam arról legutóbb, hogy szeretnénk elmenni a Baracs-Kisapostagi Repülőnapra. Jelentem, nagy örömmel, sikerült, ott voltunk, s bármilyen fura is, én vezettem! Nem a repülőt, a kocsit!:D

Itt egy fénykép, Krisztámról és a gyerekekről, mielőtt felszálltak volna.


Nem, én nem mentem velük. Egyrészt, a gép 4 személyes, s ebbe a pilóta is beletartozik, másrészt, valami iszonyú sok pénzt kéne nekem azért fizetni, hogy elszakadjak az anyaföldtől. Az én őseim - ha Darwinnak van igaza -, már a földön születtek, semmi közük nem volt a fákhoz. Ember nem született és élt még akkora tériszonnyal, mint én. Vagy igen, de még nem ismerkedtünk meg. Mivel azonban még nekünk kellett fizetni a sétarepülésért, így én odalent vártam, hogy visszatérjenek. Végig követtem a gépet a tekintetemmel és, szerintem, végig vissza is tartottam a  lélegzetemet...

Miután a srácok megkapták, amiért jöttünk (amit nagyon, nagyon, nagyon élveztek), sok miértje nem volt a maradásunknak. Főleg úgy, hogy Krisztám rokonai Baracson élnek, s meghívtak minket ebédre. Ennek, úgy két óra felé, mikorra odaértünk hozzájuk, már erős érkezése volt. Az étel első osztályú volt, a társaság meg szeretetteljes.

Következő hét hétfőjén (10-én) a társasház egyik lépcsőházában az épületgépészeti helyiséget kellett kitakaríttatnom, kifestetnem, mivel egy hajléktalan költözött be oda. Rengeteg mocskot hagyott maga után, literszám álltak a vizelettel teli palackok, vagy 3 zsák koszos, büdös ruha mellett. Emellett üres borosüvegek, gyógyszeres üvegcsék, cigarettacsikkek, és egyéb hulladék tarkította a képet. Meg bűz. Utána zárcsere a helyiség ajtajában és bezártam. 

Most csütörtökön (20-án) ugyanezt végigzongoráztattam a vállalkozóval a társasház másik lépcsőházában is, de ott találtunk egy személyi igazolványt is, amit leadtam a rendőrségen. Az ügyeletes csak egy pillantást vetett az iratra, máris mondta, hogy ismeri a fickót, épp most fogják átszállítani, lecsüccsentik betöréses lopásért. Végre lesz egy kis nyugalmuk tőle, ismerik jól, sok gondjuk volt vele. Valahol nagyon kisiklott ennek a 20 éves srácnak az élete...

De tekerjünk kicsit visszább!

Szerdán, 12-én, felpakoltuk magunkat és Azúrt (indulás előtt még megejtettünk egy újabb izzócserét, most a jobb oldalon, hátul), s elindultunk Tamásiba, a fürdőhöz. Navigációs szoftverre támaszkodtam, Németkér után már nem ismertem az utat. Néha megtréfált ugyan (láthatatlan sebességkorlátozó táblákra hivatkozott), de elvitt Tamásiba. Ott, javarészt a saját butaságomból, kicsit eltévedtünk, a lökött szoftver helyett a táblákat kellett volna figyelnem, s nem lett volna semmi baj. Így tettünk egy kis kitérőt, s megzötyögtettem a családot egy termésköves utcában. Azúr kiválóan vizsgázott.

Nagyon jól éreztük magunkat Tamásiban. Nyitás után nem sokkal értünk oda, voltak ugyan, de bőven jutott hely mindenkinek. Végre szabadon kamatoztathattam a helyi gyógyfürdőben megszerzett magabiztosságomat. Mármint azt, hogy nem érdekel (lesz@rom), ki mit gondol a testem jelenlegi állapotáról. Ez a teher évtizedekig nyomta a vállam, mostanra megszabadultam tőle, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy száll fürdőnadrágban ültem az étkezde teraszára, s nem is jutott eszembe, hogy eltakarjam a pocakom, mellkasom, vagy hogy azzal foglalkozzam, ki hogy néz rám. Totálisan ellazultam és élveztem a napsütést, a vizet, a kaját, a gyerekeim mosolyát és Kriszta szeretetét, ahogy odabújt hozzám. A nagy felszabadultságot egy alapos, válltájéki leégéssel ünnepeltem, de megérte, mert tényleg szuperül éreztem magam! 

Hazafelé vettünk cecei dinnyét, ettünk németkéri fagyit és véglegesen rájöttem, hogy nem szabad teljesen a navigációs kütyüre hagyatkoznom. Vagy arra, amit mond, vagy a fülemre, vagy mi... De így is hazaértünk, gond nélkül.

Szombaton, 15-én, kerti partira voltunk hivatalosak Gerjenbe. Kisebb autókaravánnal mentünk, elől a szervezővel. Jó hangulat volt, húst sütögettünk, mindenki hozott sütit, zene szólt, beszélgettünk, volt aki pecázott vagy csónakázott is, a bátrabbak meg úszkálhattak is a holtágban. A gyerekek is bemerészkedtek a vízbe, nekik egy korábban kikotort, majd kaviccsal feltöltött, biztonságos rész jutott. Elfáradtam délutánra, de ki nem hagytam volna.

Még 19-én, a helyi gyógyfürdőből, kezelésről hazafelé beugrott az egyik helyi autósboltba, s vettem Azúrba új szőnyegeket. A régi szövetet, ami eléggé leharcolt volt már (ezzel vettük), lecseréltem gumira. A kereskedő nagyon jó fej volt, mikor mondtam neki, hogy 4 darabos szettet keresek, mondta, hogy jelenleg nincs, de van olyan lehetőség, hogy két első, két hátsó szőnyeg, s azt odaadja a szett áráért. Így 1200,-Ft-ot spórolt nekem. Gyorsan vettem egy műszarfalápoló folyadékot is, "hálából". Majd jönnöm kell dísztárcsákért is, Azúr 15-én eldobta a bal elsőt. Illetve, az hagyott el minket.

Valamelyik nap faternak is segítettem, vettünk a Tescoban marhatrágyát, s kivittük a kertbe. Igazából apu bátyjáé a hely, de közösen művelik. Visszafelé barackot, tököt hoztunk.

De 20-án nem csak a társasházi takarítás történt, majdnem elfelejtettem!

Aznapra voltam hivatalos a munkaügyi központba, délelőtt 10-re. Körülbelül 9:45-kor már ott voltam, reménykedve, hogy talán hamarabb végzek. Nem szaporítom a szót: 11:45 körül léptem ki az épületből. Mint kiderült, az az ügyintéző, akihez tartozom, 9 óra körül hívott be utoljára ügyfelet, aki azóta is bent volt. Sem érdeklődésre, sem önmagától nem adott tájékoztatást senkinek sem arról, hogy mi történik, mikor lesz ideje fogadni azt az 5-6 embert, akik kint ülnek, s várják a sorukat. De maximum délig, mert aznap addig volt ügyfélfogadás. Végül az egyik kislány, aki az ügyfeles pultnál ült, feltelefonált egy másik ügyintézőnek, aki fogadott és adott egy új időpontot. 

Hogy ideges voltam-e? Nem mondanám, tudatosan törekszem arra, hogy minél kevesebb dolog húzza fel az agyam. Türelmetlen voltam-e? Úgy 11 óra után már igen. Ami viszont a legjobban zavart, az a hely volt: levegőtlen, meleg, emberszagú. Aznap is hőségriadó volt, de a kutyának nem jutott eszébe, hogy bekapcsoljon egy klímát (gondolom nincs is a szinten), ventilátort hozzon, vagy vízzel kínálja a várakozókat. Az ügyfeles pult fölött pörgött ugyan egy mennyezeti légkavaró, de az csak a pultban ücsörgő lányokat "hűtötte", nekünk csak jutott volna belőle, ha odaálltunk volna melléjük. Kriszta átjött, hogy hozzon nekem valami harapnivalót meg hűtött innivalót (még szerencse, hogy a két épület egymás mellett áll), de alig felért, már fordult is vissza, mert olyan állapotok uralkodtak, hogy ő se bírta, pedig neki nincs baja a meleggel. Szerencsére én akkor már fent voltam a másik ügyintézőnél és pár perc múlva követtem a példáját, elhagytam a helyszínt. Előtte még, az az ügyintéző, aki végül fogadott, arra buzdított, tegyek panaszt a vezetőnél, mert ez valóban felháborító. Megfontolom, de alapvetően nem vagyok ennek híve. Biztosan nem azért történt mindez, mert az ügyintéző, akihez eredetileg mentem, úgy kelt fel reggel, hogy most aztán kiszúrok mindenkivel, akivel csak lehet. Valami gondja lehetett. Másrészt, ezzel nem kapom vissza az elvesztegetett órákat, s attól sem fogom jobban érezni magam, ha kiderül, az ügyintéző valami megrovást, figyelmeztetést vagy ejnye-bejnyét kap.

Még valami 21-ről: nem csak a rendőrségen voltam, hanem az egyik ékszerésznél is. Rászántam magam, hogy bevetessek a gyűrűmből, mert már nem egyszer előfordult, hogy leesett az ujjamról. Nem szerettem volna elhagyni, ezzel esküdtünk, nagyon fontos számomra. Három mérettel lesz kisebb, mint most.

A jövő hetet nem szeretném ilyen elfoglaltan tölteni (gyógyfürdőbe is csak egyszer megyek). Remélem, mások is így gondolják majd!

2017. július 6., csütörtök

Azúr túlcsordulás

Első körben elmondanám, hogy továbbra is szeretem a gyógyfürdőnket. Tervezzük egy másik meglátogatását is, István szomszédunk javaslatára a tamásit szemeltük ki. Az, persze, nem OEP támogatott látogatás lesz, s inkább a fürdőzés miatt, mint gyógyhatást keresve mennénk oda.

Emellett most hétvégén a kisapostagi repülőnapot célozzuk meg, illetve Krisztám unokatestvérét látogatjuk meg, akik a reptér közelében laknak. Valamikor majd beleférhet Szelidi is, meg Bikal és Gunaras. Utóbbi legnagyobb sajnálatomra...

Srácok javarészt velem vannak itthon, egy-két napot leszámítva. Legutóbb sógorom vigyázott rájuk, míg Krisztámmal és anyósommal elmentünk vásárolni pár ruhát, elsősorban a mamának. Közben én is találtam magamnak egy dzsekit (több, mint 14 éve nincs), illetve egy 50%-kal leárazott Nike cipőt. Semmi baja, csak utolsó pár volt, s nem átlagos méret. Nekem viszont pont jó. :D

Beszéltem arról is, hogy ki kell cserélni Azúr bal hátsó lámpáját, s ezt Krisztámmal szerettem volna végrehajtani. Végül nem így alakult. Beni segített nekem. Leginkább az alkatrészek, szerszámok adogatásával, illetve a fékpedál nyomkodásával. Kiderült, hogy a féklámpa is kiégett, azt is ki kellett cserélnünk. Profik voltunk, egyszerűen profik... :D 

A képeken látszik, hogy a régi bura (ki volt aki kitalálta, hogy ezt így kell írni?) alsó része homályosabb, fátyolosabb az állandó párásodástól. Mielőtt megvádolnál: a régit nem lehetett javítani, több helyen is kisebb-nagyobb repedések voltak rajta. Az "új" meg eredeti ugyan, de bontott. Harmada volt az új utángyártott bura árának.

Előtte - Utána

De nem csak Azúr farához, hanem az első kerekek mögötti sárvédőkhöz is hozzá kellett nyúlni. Az első ajtókat kinyitva, azok alsó sarkához pillantva látni lehetett, hogy ott lerakódott sár, kosz és növényi maradványok. Ennek kitakarításához le kellett venni a sárvédőket, illetve a dobbetéteket is ki kellett mozdítani a helyéről. Készítettem két képet, ezek takarítás után készültek. A jobb oldalit ábrázolják, bal oldalon ugyanez a helyzet, de arról, mivel ugyanilyen, nem készítettem fotókat.


Nem kevés kosz jött ki, de mentségemre szóljon, négy hónapja van nálunk Azúr, s ez nem ennyi idő alatt gyűlt össze. Mielőtt visszacsavaroztam volna mindent a helyére, István szomszéd segítségével bekentük a fotón is látható fémrészeket alvázvédővel. A dísztárcsákat is cserélni kell majd, ne piszkálj miatta, tudom, hogy betegek...

Ma meg hazahoztam a téli abroncsokat a gumistól (sógor lehozta anyóstól a hétvégén), immár felnin vannak. Szaki tanácsára oldalra fordítva, egymásra halmozva tárolom a tappancsokat.

Sajnos a fotóművet még mindig nem sikerült az én szájízemnek megfelelően beállítani. Már háromszor voltam, negyedjére nem kezdtek neki, elmentünk egy pár kilométeres körre a főnökkel, aki megmutatta, hogy a beállítás jó. Nem tudom, nekem miért nem viselkedik úgy az autó, ahogy az ő kezei között, de elfogadtam, ez van. Majd ha nagyon zavar, keresek egy másik "garázst", hátha ott eltalálják az ízlésemet.