Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2017. május 12., péntek

Nem hagytam magam

Szép csendesen eltelt az április, már május közepét írjuk. Jól is van ez így. Nem volt miről írnom. Vagy ha úgy jobb, nem éreztem késztetést arra, hogy rögzítsek bármit is frissen, ropogósan, csak hagytam ülni a történéseket a lelkemben.

A térdeim megvannak még, nem kerestem Dr. MÁV segítségét. :P Hol fájnak, hol egész korrekten viselkednek. Csak a lépcsőzést nem kedvelik túlzottan. Majd június elején megyek vissza orvoshoz, reumatológiára és ortopédiára is. Azt mondták, fizikoterápia után hagyni kell 2-3 hetet, hogy javulhasson a kezelt terület. Azt hiszem, ezt bőven túlteljesítettem. ;)

Srácok továbbra is szépek, okosak, ügyesek, egyszóval, tiszta apjuk mindkettő! :D Persze, be-becsúszik egy-egy gyengébb nap, hazahoznak egy-egy gyengébben sikerült felmérőt, feleletet, de semmi komoly. Egyedül egy testnevelés kettesről tudnék összébb húzott szemöldökkel említést tenni, ha érdekelne Beni kislabda hajításra kapott jegye. Ám mivel én is pontosan ugyanilyen jegyet kaptam rá, anno, nem érdekel. Ha nem tud dobni, hát nem tud. Én se tudok, a mai napig se, mégis megnősültem, van két gyermekem és egyszer sem ébredek arra, izzadságban úszva, hogy a kislabdadobásom nem tökéletes. :P Ennyi hiba mindenkinek kijár...

Krisztám körül zajlanak az események, pár hónapja elvállalta a környezetvédelmi ügyeket is, s most felpörgött a helyzet a városban és a környékén. Még a helyi lapba is bekerült a neve, mint a témakörben hivatalos személyé, akihez fordulni lehet. Azon gondolkodom, hogy ha bejelentést kéne tennem, elég-e, ha szólok neki, mikor hazaér, vagy írjak-e inkább egy tértivevényes levelet. :) Viccet félretéve: sok dolga van, de iszonyatosan büszke vagyok rá, mert nap mint nap old meg olyan problémákat, amikről addig fogalma sem volt, vagy csak érintőlegesen, kollégák elbeszéléséből. Csodálom, hogy napok, hetek alatt eligazodott a jogszabályokban, s tudásának, képességeinek megfelelően helyt áll egy olyan helyzetben, ami bőven kívül esik a "komfortzónáján".

Sajnos, kevesebbet vezetek, mint kéne. Ennek leginkább az az oka, hogy kissé tartok a városi forgalomtól, parkolástól. Sok üzlet van a főutcán, parkoló meg igen kevés. Ahol meg volna, vagy messze van a célomtól, vagy macerás kijönni. De ma hatalmas felfedezést tettem. Erre szokta Kriszta azt mondani, hogy feltaláltam a forró vizet... :D

Szóval, eddig, tanulóvezetői tapasztalataimat félredobva, a sportcipőben vezetést erőltettem. Korábban mindig tornacipőbe bújtam, még a legnagyobb hidegben is, mert abban jól éreztem a pedálokat. Sportcipőben meg "vakon" voltam. Elég volt egyszer abban mennem Szekszárdra, hogy tudjam, ez nem nekem való. Aztán, mikor meglett Azúr, ezt a tapasztalatot félredobtam, mondván, meg tudom én ezt csinálni, csak szokni kell. Ennek az lett a következménye, hogy rengetegszer lefulladtam. De tényleg. S mindig a legrosszabb, legváratlanabb helyzetekben történt meg.

Persze, az is igaz, hogy jelentős különbség van egy 1.9-es dízel és egy 1.2-es benzines autó között, de akkor is bántott a dolog. Egészen addig ment ez így, míg végül a gyomrom is összeszorult, ha arra gondoltam, kocsiba kell ülnöm. Ez meg, ha igaz, amit az álmoskönyv ír, nem jó jel a jövőt tekintve.

Szóval, ma átvettem a sportcipőmet tornatutyira, s egészen más élményt kaptam az autóvezetéstől. Volt így is hiba (mikor nem volt?), de éreztem a pedálokat, s ez hatalmas könnyebbség.

De menjünk vissza az elejére!

Tegnapelőtt itthon volt Krisztám, dolgunk volt, így szabadságot vett ki szerdára. Ennek keretében lementünk a városba is, mert, többek között, ki kellett cserélni Azúron az ablaktörlőket és új EÜ doboz is kellett. Amit a kocsihoz kaptam, júniusban lejár. (Mielőtt mondanád, megemlítem, ez német szabvány szerinti, nem olyan egyszerű csak a lejárt, hiányzó dolgokat pótolni.)

A Bárdiék helyi lerakatához gurultam be, segítettek felszerelni az új törlőket, rendesek, kedvesek voltak. Új EÜ dobozuk is volt, nagyon jó áron. Otthon kibontottam, hogy átrakjam bele a német készletből még menthető részeket, s ekkor vettem észre, hogy ez nem MSZ 13553 szerinti, hanem valami más országé, amit, jogszabály szerint, elvileg, el kéne fogadnia a rendőrnek. Én viszont vagyok olyan perfekcionista (mások szerint hülye), hogy ez ne nyugtasson meg, s cserét kérjek.

Mivel aznap volt egy (illetve több, mivel sorozatos volt) nagyon csúnya lefulladásom a város egyetlen körforgójában, s ez végképp betette azt a bizonyos kaput nálam, gyomorgörcsöm lett, mikor arra gondoltam, hogy vissza kell mennem arra a szűk kis udvarra a pénteki, városomban a piacnapi forgalomban.

Reggel elkísértem a srácokat a suliba, aztán hazajöttem, kiraktam a dobozt az asztalomra, bekapcsoltam a laptopot és pörgettem a YouTube-ot. Próbáltam nyugtatni magam, miközben sorra vettem a lehetőségeket:
- helyi járat / persze, ott a kocsi!
- bicikli / térdeid biztos örülnének!
- taxi / nem ég le a pofádról a bőr?
- gyalog / őőő...

A vége az volt, amit, anno, a pszichiáterem javasolt, mikor agorafóbiával küzdöttem. Nem szó szerint idézem, csak tartalmilag: minél több teret engedünk a félelemnek, az annál többet követel magának belőlünk. Ergo, nem megoldás a "könnyebb út", épp ellenkezőleg. Szóval, a vége az lett, hogy a hónom alá csaptam az EÜ dobozt, beültem az autóba, lecseréltem a cipőmet és legurultam az autósboltba. Mikor leparkoltam, már tudtam, hogy ezt okosabban kellett volna, de akkor már mindegy volt. Ugyanis egy lejtőn, orral egy fa felé raktam le a kocsit...

Sajnos, a boltban nem tudtak MSZ dobozt adni, de még a szemben lévő, konkurens üzletben sem. Mindenhol horvát, meg ki tudja milyen szabvány szerintiek voltak. Én meg ragaszkodom a magyarhoz. De a pénz visszaadták, korrekten. (Végül ebből rendeltem egy dobozt a neten, hétfőre ígérték, addig jó lesz a német doboz is.)

Beültem a kocsiba, s néztem az előttem álló fát. Aztán bekötöttem magam, s végiggondoltam, hogy is tanultam, hogy is mondták, hogy is magyarázták, legutóbb épp Kriszta egyik rokona. Beindítottam a motort, kuplung lassan fel, pici gáz, s kiengedem a kéziféket. Elsőre túl kicsi volt a gáz, Azúr azonnal lefulladt. Én meg rátapostam a fékre, mint egy eszelős. Nagy levegő, nyugi. Nem fogok bemenni a boltba, hogy szégyenszemre azt kérjem az egyik eladótól, segítsen kiállni a SAJÁT kocsimmal! Nagy levegő...

Gyújtás, kuplung lassan fel, pici gáz, autó már menne, kézifék ki és azonnal még gáz... Azúr, mint az álom, elindult hátrafelé, fel-fel-fel... Igaz, nem szedtem eléggé alá, így némi padkáról legurulás is volt a művelet végén, de gond nélkül összejött minden. Remélem, holnap reggel is épségben találom a kék villámot!

Az utca végén van még egy mumusom, mikor kihajtok a főútra, szintkülönbség van, hirtelen emelkedik az út. Korábban itt is képes voltam 3-4 lefulladást produkálni egymás után, így némi idegenkedéssel gurultam a kereszteződés felé. Nyújtottam a nyakam, néztem balra, jön-e valami, de egy szem kisteheren kívül semmi, azt elengedtem, majd simán, kettesben feltoltam Azúrt a főútra és már pakoltam is feljebb a fokozatokat. Úgy látom, ma szeretett engem az Isten! :)

De nem csak ma. Nemrég voltunk anyósomnál is. Szomszéd város. Miközben telezöldnél balra kanyarodtam, s tágra nyílt szemmel, értetlen tekintettel néztem a kövér gázzal egyenesen haladó, közben nekem mutogató és ajkaival a "Mi a f***t csinálsz?" kérdést megfogalmazó nőt, úgy, hogy közben hallottam párom hangját: "De miért balra indexel?", majd a pillanat tört része alatt rántottam jobbra a kormányt, s utána ellenőriztem a belső tükörből, hogy a két gyerek jól van-e mögöttünk... Na, akkor is ott éreztem a kezét a kezemen. Vagy, ahogy Zoli barátom mondta: került egy piros pont a rutinkönyvembe.

Egy szó, mint száz: visszatért belém a remény, a lelkesedés, az önbizalom. Szét nem vet, de sokkal, sokkal jobban érzem magam, mint akár csak tegnap, vagy tegnapelőtt. Nem vagyok egy túl bonyolult lélek igaz? De úgy hiszem, az apró örömök adják meg az élet igazi ízét.

Holnap, elvileg, megint meglátogatjuk a mamát. Biztos, ami biztos alapon, mikor hazaértem, ellenőriztem minden izzót, amit egyedül tudtam. Majd reggel megkérem a családot, segítsenek a fék- és tolatólámpával. Ha sikerül, hazahozom a téli gumikat, az egyik helyi gumisnál rendeltem 4 használt felnit, így nem kell majd állandóan húzni-nyúzni az abroncsokat, mikor váltás van.

Készülök a lakógyűlésre is. De erről majd máskor.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!