Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2017. április 4., kedd

Az életem szép

Már azt hitted, nem is jelentkezem, igaz? Sebaj, itt vagyok, s folytatom tovább a krónikámat.

Azzal kezdeném, hogy az elmúlt hetekben végigcsináltam a fizikoterápiát, amit a térdeimre írt ki a szakorvos. Eleinte kellemetlenebb volt a helyzet, mint induláskor, aztán mintha javulni látszott volna, míg a végére sokkal rosszabb lett.

Ha nem ugrana be a dolog: korábban is volt gond a bal térdemmel. Időnként fájt, kattogott, ha hirtelen fordultam, ott felejtette magát és belehasított a jaj. Ez, egy ideje, ha lassacskán is, de rosszabb lett. (Értelmes ez a mondat egyáltalán?)

A panaszaimmal a háziorvos az ortopédiára küldött, előtte röntgenre. A felvételeim alapján a jobb(!) térdemben ízületi kopás és gyulladás van. Hmm... Akkor miért a bal fáj? Sebaj, az ortopéd szakorvos majd megmondja!

Meg is mondta: a felvétel alapján ő nem lát különbséget a térdeim között (ergo, van mindkettőben gubanc), ráadásul a jobb fel is volt dagadva vizsgálatkor, s kissé fura, hogy mégis a bal fájlalom inkább. Illetve, akkor még a jobbal nem is volt gondom, bár, mikor mutatta a duzzanatot, láttam, mi a helyzet.

Kaptam tíz alkalmas beutalót a fizikoterápiára, ultrahangos és elektromos (vagy mifene a neve) kezelésre. El is kezdtem március 15-e hetében. Aztán, ahogy volt szabad hely és megfelelő "szabadidőm", lejártam. Azúrnak hála, ez könnyen ment. 

Egyik hazafelé úton beálltam az egyik autósbolt elé, vettem pár műanyag kis bigyót, amire a kalaptartó zsinórját lehet felakasztani, hogy a hátsó ajtó felnyitáskor azt is magával húzza, illetve egy T-s matricát. Fel is ragasztottuk a hátsó szélvédőre. Emellett a nyári papucsokat is megkapta, még 17-én, azóta azzal rójuk a kilométereket.

Szóval, szépen eljártam a kezelésekre, minek a vége felé úgy tűnt, mintha picit javult volna a helyzet. Aztán pár napra rá rosszabb lett, mint eddig bármikor. Most már mindkét térdem felduzzad estére, sajognak az ízületek, váratlanul bele-belehasít a fájdalom mindkettőbe.

Múlt héten felmentünk Dunaföldvárra, hogy rendbe rakjuk apósom sírját. Ekkor már erőst sántikáltam. Miközben körülnéztünk a házban, ezt-azt helyreraktunk, megtaláltam apósom járóbotját. Állítható magasságú, kék színű, kissé kopottas. Gondoltam, miért ne, s kipróbáltam vele pár lépést. Megdöbbenve tudatosult, hogy sokkal kevésbé fáj a térdem. A tenyerem annál inkább, de a térdem kevésbé.

Azóta elválaszthatatlan párost alkotunk mi ketten, a bot és én. Néznek is az utcán az ismerősök és ismeretlenek. Aki rákérdez, annak elmondom pár szóban, mi a helyzet, de semmi panaszkodás. Semmi nem lesz tőle jobb, sőt, csak mélyíti az ember önsajnálatát, abból meg, isten látja lelkem, nem kérek többet, elég volt. Most ilyen lapot húztam, ebből játszom. Ettől még én én vagyok.

Azúr ebből a szempontból is egy újabb megváltás. Nem, a közelben található intézményekbe (bolt, orvos, iskola...) nem vele gurulok el, ennyi mozgás kell, akármit is mondjon a testem éppen. Különben sem a sétával van gond, hanem a lépcsőkkel (harmadik emeleti lakás rulez!), illetve a cipekedéssel. Utóbbira jó megoldás a kerekes bevásárlótáska, vagy ahogy mi mondjuk, banyatank.

Ma is gyalog mentem az orvosomhoz, vittem az ortopédiai leletemet, illetve kértem egy újabb beutalót, hogy megmutassam a jobban fájó lábacskáimat a szakembernek. Meg térjünk vissza a gerincemre, bár, ezek után kissé kételkedem minden fizikoterápiában. :P 

Emellett a reumatológiára is szeretnék bejutni a bal kezem ujjaival. Azokban is fájnak az ízületek. Illetve, örülnék egy térdultrahangnak is, mivel a röntgen az ízületekkel nem tud mit kezdeni, túl lágyak hozzá.

Összességében a helyzet valamivel nehezebb, mint volt, de egyáltalán  nem vagyok elkeseredve. Most ez van. Pozitívan tekintek a jövőbe, nincsenek sötét gondolataim, ahogy az önsajnálatot (ahogy mások sajnálatát) is, amennyire csak lehet, távol tartom magamtól. 

Az életem szép: gyönyörű feleségem, csodálatos gyermekeim vannak, szeretetben élünk. A kellemetlenségek csak apró, lakatlan, kopár szigetek az örömtengerem peremén. Látom, de kikötni egyiken sem akarok. ;)