Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2013. július 24., szerda

Öregszem

Valamilyen, pontosan még nem diagnosztizált betegségemnél fogva visszaolvastam pár régebbi blogbejegyzésemet. Időnként elkerekedett szemekkel bambultam a monitorra, miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben: 
– Te jó ég, ezt én írtam? 
– Ilyen vicces pasi voltam? 
– De ha az voltam, most miért nem vagyok? 
– Mi történt, hogy már nem írok ilyeneket?

Jó, jó, nem tömjénezem korábbi énemet, azt se szerették sokan, ahogy a mostaniért sem rajongnak milliárdnyian, de ilyen a világ, nem lehet mindenkinek jó ízlése. :)

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy öregszem. Elég, ha csak a tükörbe nézek, s látom az ősz szálakat, de ettől még belül nem kéne ennyire gyorsan korosodnom. Nem tudom, de egyre kevéssé hoznak lázba a világ dolgai, egyre kevéssé érzem, hogy szükségem volna mások helyeslésére vagy figyelmére. Kissé begubóztam, pajzsokat felvontam és örülök, ha minden nap enni adhatunk a gyerekeknek.

Nincs jól ez így.

2013. július 10., szerda

Apának lenni jó

Fekszem az ágyon, Sebestyén odamászik mellém. Jobb hüvelykujja a szájában, miközben fejecskéjével a bal karomra fekszik.
– Álmos vagy?
 – Nem.
– Akkor, csak úgy idebújtál?
– Nem, csikizz meg!
Dögönyözni kezdem, hangosan kacag. Mikor lélegzethez jut, a szemembe néz, mosolyog.
 – Ha nagy leszek, olyan leszek, mint te!
Hirtelen olyan homályos lett a világ, s elszorult a torkom is...