Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2013. február 3., vasárnap

Így indult 2013

Hoppá, csak nem átcsúsztunk februárba?!

Mivel amúgy sem írok napi szinten, de még hetin se, talán nem lesz belőle gond. :-)

Mint említettem az előzőekben, egyelőre megúsztuk a munkanélküliség rémét, esetemben azonban ez csak március 31-ig érvényes, utána megint kérdésessé válik a jelenlegi helyem. Meg az egész cégé, ahol dolgozom. De ez még a jövő zenéje, semmi nem biztos, majd ha ott leszünk, megtudjuk.

A január ezen kívül szép csendesen telt, leszámítva a "nagy projektet": felújítot(at)tuk a kétszobás lakásunk nagyobbik szobáját, ami éjjel a mi hálónk, nappal pedig – ki nem találnád – a nappalink. ;-)

Az egész ott kezdődött, hogy az előző tulajdonos fűrészporos tapétát rakott a falra, de még a mennyezetet is ilyen festékkel kente le. Ez eleinte nagyon tetszett nekem, de egy jó év múlva már nyomasztó volt. Átfestettük ugyan a barack és vörös falakat szimpla fehérre, de így sem volt az igazi, s Krisztám úgy érezte, eljött az ideje a nagy renoválásnak. 

Szakmai tanácsot kértünk egy (nagyon) közeli jó ismerőstől, hogy mit és hogyan tegyünk, kiemelt figyelmet szentelve a fűrészporos festékkel lekent mennyezetre. Instrukciói alapján, bevetve minden elérhető munkamorált – ami esetemben kimerült a segítő nézésben – viszonylag gyorsan leszedtük két falról is a tapétát. Aztán már annyira elszégyelltem a lusta pofámat, hogy végül beszálltam én is mókába, s miután édesapámmal a szoba közepére pakoltuk az összes bútort, nekiálltam a falat kaparni. A szó minden értelmében.

Krisztám közben már a mennyezetet áztatta – tudod, van ez a növényspriccelő flakon, körülbelül 1 literes –, hogy le lehessen kaparni odafentről is a fűrészport. Íme, egy telefonnal készült kép a műveletről. Jól látható a bevizezett mennyezet és a lekapart, nyers fal. Emellett Kriszta is jól látható.

Kriszta és a spakli

Egyébként én is kipróbáltam, egy élmény volt, ahogy a lekapart darabok az arcomba estek. Mint később megtudtam, a hiba a technikámban van, egyszerűen nem kell aláállni. :-P

Még nem is végeztünk, mikor befutott A MESTER. Így, csupa nagybetűvel, s ezt dicséretnek szánom. Gyorsan átnézte a terepet, majd itt-ott még kapart a dolgokon, kiszellőztettük a párát, aztán nekiállt glettelni. Én ismét bevetettem a segítő bambulás módszerét, másban segíteni amúgy sem tudtam. Mármint hittem ezt én, kezdetben. Aztán a nap során többször elmostam a glettes szerszámokat. Nem sír a szám miatta, én vállaltam, csak megemlítem, hogy nem csak bámészkodtam, hanem dolgoztam is ám, bizony!

A MESTER (kérésére inkognitóban)

Ebédszünet

A nap során felment mindkét réteg glett, ahol kellet több is, vártuk a száradást, hogy másnap le lehessen csiszolni, majd alapozni és festeni. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent...

Kár, hogy a másnapról csak egy fotó készült, érdemes lett volna megörökíteni A MESTERT, amikor csiszolás után kinyitotta az ajtót. A lisztes molnár kutyafüle volt hozzá képest! A fehér por mindent beterített, a csukott ajtó ellenére a lakás többi részébe is eljutott, de szerencsére a nagyszoba volt a katasztrófaövezet központja, ott összpontosult a többje.

Alapos takarítás után másnap az alapozó következett. Ebben komoly segítséget is kapott A MESTER.

Segéderő a nehezen elérhető helyekre

Az alapozó száradása után a két réteg fedőfesték következett, ami már a színt adta. Elég nehéz fényképet készíteni róla, majd próbálkozom még, de sajnos mostanában elég kevés a napsütéses órák száma, a vaku meg mindent fehérít, halványít. De a lényegen nem változtat: a fal halványzöld (ezüstfenyő), a mennyezet pedig tojáshéj fehér. Ami a zöld mellett szimpla fehérnek tűnik. :-P

Ismét takarítás, majd a bútorok visszapakolása. Ebben is az öregem nyújtott segédkezet, köszönet neki innen is. Az ágyunk ennek ellenére még a gyerekszobában maradt, nem nagyon bírjuk a festék szagát, emellett Benjámin ágyát is lecseréltük. egy már meglévő ágykeretbe vettünk belevalót: egy Dormeo fedőréteges szivacsot. Előtte persze még fel kellett rángatni a keretet az alagsorból a harmadikra (a fater megint átjött). 

Külön poén: a szivacsot kézben hoztuk haza az óvárosból, jó nagy kerülővel, mert Kriszta épp aznapra kért időpontot a fodrásztól, én meg egyedül nem cipeltem volna végig a városon a szivacsot, de nem ám! Érdekesen mutatott a fodrászszalonban a falnak támasztva... :-D

Ma éjjel már mindenki a saját szobájában, a saját ágyában aludt. Jó, Sebestyén átmászott Benjáminhoz, de a szándék a fontos!

Majd elfelejtettem! Krisztám kitisztíttatta a nagyszobai szőnyeget is. Mi hiába próbálkoztunk takarítógéppel, ide már kevés volt. Egy pécsi céget bízta meg párom a művelettel, ők az egyedüliek, akik, egy bútorokkal foglalkozó cég által, átvevőhelyet tartanak fenn kicsiny városunkban. Nem volt olcsó, de nagyon elégedettek vagyunk vele. S ezzel a spórolt pénzünket le is nullázta kedvesem. De egy szavam se lehet, sőt, nagyon is elégedett vagyok!

De hogy ne csak munkáról és pénzről legyen szó: Benjámin félévije kitűnő lett! Mi legalább is annak értékeljük a leírtak alapján, mert ugye elsőben még nincs osztályzat. Van nála 1-2 jobb tanuló, de mindenben az élbolyt erősíti. Büszke is vagyok rá, de az a fontos, hogy nincs lemaradva semmiben sem, tartja a tempót. Nekem úgy tűnik, elég könnyedén.

Körülbelül ennyi történt januárban. Magamról nem akarok többet írni, mert nincs kedvem, meg aztán, nem hiszem, hogy sokakat érdekelnének az aranyeres gondjaim, vagy hogy a szekszárdi hematológus főorvos asszony szerintem hova tegye a diplomáját az oda nem figyelésével együtt. Elmúlt, pont.

Szép napot!