Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2013. július 24., szerda

Öregszem

Valamilyen, pontosan még nem diagnosztizált betegségemnél fogva visszaolvastam pár régebbi blogbejegyzésemet. Időnként elkerekedett szemekkel bambultam a monitorra, miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben: 
– Te jó ég, ezt én írtam? 
– Ilyen vicces pasi voltam? 
– De ha az voltam, most miért nem vagyok? 
– Mi történt, hogy már nem írok ilyeneket?

Jó, jó, nem tömjénezem korábbi énemet, azt se szerették sokan, ahogy a mostaniért sem rajongnak milliárdnyian, de ilyen a világ, nem lehet mindenkinek jó ízlése. :)

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy öregszem. Elég, ha csak a tükörbe nézek, s látom az ősz szálakat, de ettől még belül nem kéne ennyire gyorsan korosodnom. Nem tudom, de egyre kevéssé hoznak lázba a világ dolgai, egyre kevéssé érzem, hogy szükségem volna mások helyeslésére vagy figyelmére. Kissé begubóztam, pajzsokat felvontam és örülök, ha minden nap enni adhatunk a gyerekeknek.

Nincs jól ez így.

2013. július 10., szerda

Apának lenni jó

Fekszem az ágyon, Sebestyén odamászik mellém. Jobb hüvelykujja a szájában, miközben fejecskéjével a bal karomra fekszik.
– Álmos vagy?
 – Nem.
– Akkor, csak úgy idebújtál?
– Nem, csikizz meg!
Dögönyözni kezdem, hangosan kacag. Mikor lélegzethez jut, a szemembe néz, mosolyog.
 – Ha nagy leszek, olyan leszek, mint te!
Hirtelen olyan homályos lett a világ, s elszorult a torkom is...

2013. június 18., kedd

Önmagáért beszél :-D

2013. június 14., péntek

Kriszta megmondja

Kriszta épp pakol a táskából, mikor Sebestyén megkérdezi:
– Anya, mi ez?
Kriszta felnéz, s látja, hogy Sebestyén egy teflonos késre mutat.
– Teflonos kés – hangzik a válasz és pakol tovább.
– És mire való?
– Ezzel zsír nélkül lehet zsíros kenyeret kenni.
Sebestyén a jobb hüvelykujját szopizva, értetlenül pislog.
(Apa röhög.)

2013. május 22., szerda

Két éves lenne

Tavasszal elhallgat... bennem... valami... mert... valaki... Ő... hiányzik... nagyon... nagyon hiányzik... nagyon hiányzol...

HIÁNYZOL!

Bocsáss meg nekem, kérlek! Bocsáss meg!

2013. március 3., vasárnap

Báli szezon

Tegnap este jótékonysági bál volt a paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Körülbelül 6-7 éve nem voltunk Krisztámmal sehol a gyerekek nélkül, úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy ebből valamit bepótoljunk.

Gyerekeket átvitte párom édesanyámékhoz, mi pedig kinyaltuk magunkat és este 7-re ellibbentünk az iskolába. Sajnos nem voltunk túl sokan, de a hangulat jó volt, pedig nem ismertünk senkit sem. Pár szavas rendezői és igazgatói köszöntés után az iskolai, majd egy helyi táncegyüttes adott rövid műsort.

Hogy ne törjem össze a rólunk alkotott képet, elárulom, nem számoltunk hosszas maradással, így a batyusnak hirdetett rendezvényre étel-ital nélkül mentünk. Gond nem is volt belőle, egyrészt minden asztalon volt egy kosárka pogácsa, másrészt mikor Benjámin osztályfőnöke meglátta, hogy 0 kalóriás diétát tartunk, hozott nekünk egy üveg ásványvizet, majd később kaptunk süteményt és narancslevet is. Legközelebb is így megyünk. :)

Aztán megérkezett az est fő vendége, előadója, Auth Csilla. Azt várná az ember, hogy bejön, megáll elöl, elénekel pár dalt és távozik. De nem! Közénk sétált, mindenkihez volt egy kedves szava, vagy mosolya, mindenkit táncra noszogatott, énekeltette a nagyérdeműt, viccelődött... Akkora sikere volt nálam, hogy tényleg táncoltam. Életemben ennyit még összesen se. Nagyon jól éreztem magam már ekkor is.

Aztán persze eljött az idő, hogy egy, a helyi TV-nek adott interjú után távozzon. Gondoltam autogramra, közös fotóra, de tollunk nem volt (kérni meg ugye...), a mobiltelefonunk kameráját meg nem az iskolai fénycsövekre találták ki, hiába van benne vaku. Emlék, szép és meglepő emlék marad, de annak kiváló.

Aztán egy helyi banda húzta a talpalávalót. Retronak mondanám a stílust, sok-sok magyar dal, fiatalabb korunkból. Bár a térdem már akkor is és azóta is fáj, de igyekeztem Krisztám mellett helytállni, rajta aztán igazán tetten érhető volt a "be vagyok sózva" állapot.

Végül 11 óra felé már nem bírtam tovább, leültem és kijelentettem, innen fel nem állok, csak ha elindulunk haza. Persze Krisztám vett tombolát is, pusztán jótékonysági okból, ám mivel volt aki egy 20ezrest áldozott erre, nem voltak illúziói. De így a sorsolást is megvártuk.

Mikor láttuk, hogy az egyik nagyobb díj egy szendvicssütő, párom teljesen felvillanyozódott (igen, az eddigieknél is jobban), s közölte, hogy ha ő azt megnyeri, elviszi a munkahelyére és ott sütögeti majd a kollégáinak a melegszendvicseket. Peeeersze, majd pont 5 tombolával... Kitalálhatod, ki nyerte a szendvicssütőt!

Éjjel fél 1 felé keveredtünk haza, fizikailag ugyan fáradtan, de érzelmileg feltöltekezve. Jó volt, na! :D

2013. február 3., vasárnap

Így indult 2013

Hoppá, csak nem átcsúsztunk februárba?!

Mivel amúgy sem írok napi szinten, de még hetin se, talán nem lesz belőle gond. :-)

Mint említettem az előzőekben, egyelőre megúsztuk a munkanélküliség rémét, esetemben azonban ez csak március 31-ig érvényes, utána megint kérdésessé válik a jelenlegi helyem. Meg az egész cégé, ahol dolgozom. De ez még a jövő zenéje, semmi nem biztos, majd ha ott leszünk, megtudjuk.

A január ezen kívül szép csendesen telt, leszámítva a "nagy projektet": felújítot(at)tuk a kétszobás lakásunk nagyobbik szobáját, ami éjjel a mi hálónk, nappal pedig – ki nem találnád – a nappalink. ;-)

Az egész ott kezdődött, hogy az előző tulajdonos fűrészporos tapétát rakott a falra, de még a mennyezetet is ilyen festékkel kente le. Ez eleinte nagyon tetszett nekem, de egy jó év múlva már nyomasztó volt. Átfestettük ugyan a barack és vörös falakat szimpla fehérre, de így sem volt az igazi, s Krisztám úgy érezte, eljött az ideje a nagy renoválásnak. 

Szakmai tanácsot kértünk egy (nagyon) közeli jó ismerőstől, hogy mit és hogyan tegyünk, kiemelt figyelmet szentelve a fűrészporos festékkel lekent mennyezetre. Instrukciói alapján, bevetve minden elérhető munkamorált – ami esetemben kimerült a segítő nézésben – viszonylag gyorsan leszedtük két falról is a tapétát. Aztán már annyira elszégyelltem a lusta pofámat, hogy végül beszálltam én is mókába, s miután édesapámmal a szoba közepére pakoltuk az összes bútort, nekiálltam a falat kaparni. A szó minden értelmében.

Krisztám közben már a mennyezetet áztatta – tudod, van ez a növényspriccelő flakon, körülbelül 1 literes –, hogy le lehessen kaparni odafentről is a fűrészport. Íme, egy telefonnal készült kép a műveletről. Jól látható a bevizezett mennyezet és a lekapart, nyers fal. Emellett Kriszta is jól látható.

Kriszta és a spakli

Egyébként én is kipróbáltam, egy élmény volt, ahogy a lekapart darabok az arcomba estek. Mint később megtudtam, a hiba a technikámban van, egyszerűen nem kell aláállni. :-P

Még nem is végeztünk, mikor befutott A MESTER. Így, csupa nagybetűvel, s ezt dicséretnek szánom. Gyorsan átnézte a terepet, majd itt-ott még kapart a dolgokon, kiszellőztettük a párát, aztán nekiállt glettelni. Én ismét bevetettem a segítő bambulás módszerét, másban segíteni amúgy sem tudtam. Mármint hittem ezt én, kezdetben. Aztán a nap során többször elmostam a glettes szerszámokat. Nem sír a szám miatta, én vállaltam, csak megemlítem, hogy nem csak bámészkodtam, hanem dolgoztam is ám, bizony!

A MESTER (kérésére inkognitóban)

Ebédszünet

A nap során felment mindkét réteg glett, ahol kellet több is, vártuk a száradást, hogy másnap le lehessen csiszolni, majd alapozni és festeni. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent...

Kár, hogy a másnapról csak egy fotó készült, érdemes lett volna megörökíteni A MESTERT, amikor csiszolás után kinyitotta az ajtót. A lisztes molnár kutyafüle volt hozzá képest! A fehér por mindent beterített, a csukott ajtó ellenére a lakás többi részébe is eljutott, de szerencsére a nagyszoba volt a katasztrófaövezet központja, ott összpontosult a többje.

Alapos takarítás után másnap az alapozó következett. Ebben komoly segítséget is kapott A MESTER.

Segéderő a nehezen elérhető helyekre

Az alapozó száradása után a két réteg fedőfesték következett, ami már a színt adta. Elég nehéz fényképet készíteni róla, majd próbálkozom még, de sajnos mostanában elég kevés a napsütéses órák száma, a vaku meg mindent fehérít, halványít. De a lényegen nem változtat: a fal halványzöld (ezüstfenyő), a mennyezet pedig tojáshéj fehér. Ami a zöld mellett szimpla fehérnek tűnik. :-P

Ismét takarítás, majd a bútorok visszapakolása. Ebben is az öregem nyújtott segédkezet, köszönet neki innen is. Az ágyunk ennek ellenére még a gyerekszobában maradt, nem nagyon bírjuk a festék szagát, emellett Benjámin ágyát is lecseréltük. egy már meglévő ágykeretbe vettünk belevalót: egy Dormeo fedőréteges szivacsot. Előtte persze még fel kellett rángatni a keretet az alagsorból a harmadikra (a fater megint átjött). 

Külön poén: a szivacsot kézben hoztuk haza az óvárosból, jó nagy kerülővel, mert Kriszta épp aznapra kért időpontot a fodrásztól, én meg egyedül nem cipeltem volna végig a városon a szivacsot, de nem ám! Érdekesen mutatott a fodrászszalonban a falnak támasztva... :-D

Ma éjjel már mindenki a saját szobájában, a saját ágyában aludt. Jó, Sebestyén átmászott Benjáminhoz, de a szándék a fontos!

Majd elfelejtettem! Krisztám kitisztíttatta a nagyszobai szőnyeget is. Mi hiába próbálkoztunk takarítógéppel, ide már kevés volt. Egy pécsi céget bízta meg párom a művelettel, ők az egyedüliek, akik, egy bútorokkal foglalkozó cég által, átvevőhelyet tartanak fenn kicsiny városunkban. Nem volt olcsó, de nagyon elégedettek vagyunk vele. S ezzel a spórolt pénzünket le is nullázta kedvesem. De egy szavam se lehet, sőt, nagyon is elégedett vagyok!

De hogy ne csak munkáról és pénzről legyen szó: Benjámin félévije kitűnő lett! Mi legalább is annak értékeljük a leírtak alapján, mert ugye elsőben még nincs osztályzat. Van nála 1-2 jobb tanuló, de mindenben az élbolyt erősíti. Büszke is vagyok rá, de az a fontos, hogy nincs lemaradva semmiben sem, tartja a tempót. Nekem úgy tűnik, elég könnyedén.

Körülbelül ennyi történt januárban. Magamról nem akarok többet írni, mert nincs kedvem, meg aztán, nem hiszem, hogy sokakat érdekelnének az aranyeres gondjaim, vagy hogy a szekszárdi hematológus főorvos asszony szerintem hova tegye a diplomáját az oda nem figyelésével együtt. Elmúlt, pont.

Szép napot!