Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2012. február 27., hétfő

Februári mérleg

Történt pár érdekesség mostanában, a fontosabbakból szemezgetnék.

Először is, nemrég voltunk Benjámin leendő iskolájában, nyílt napon. A tanítónénik szimpatikusak voltak, de kezdjük az elején.

Egy szombati napon, reggel kilencre várták az érdeklődőket az iskola éttermébe. diavetítéssel múlatták az időt, az intézmény életének pillanataiból válogattak össze egy 5-6 perces kis montázst, amit Demjén Rózsi hangjával fűszereztek. Igen, bevallom, én is dúdoltam, hogy "de nehéz az iskola táska...".

Az igazgatónő lenyomott egy körülbelül egy órás stand up-ot, kidomborítva az iskola erényeit és eredményeit, hangsúlyozva, hogy az iskola már most megfelel mindennek, amit az új -- egyelőre még csak vitaanyagként létező -- alaptantervben a tanintézmények elé állítanak feladatként, feltételként. A dolog ezen része annyira nem lökött hanyatt, az már sokkal inkább, hogy mennyit változott a tanítás, a módszertan és maga az iskola is belülről. Hovatovább 20 éve jártam itt utoljára, az emlékeim egy része pedig igen csak élesen megmaradt abból az időből ahhoz, hogy tudjam, amit most látok, hallok, az nagyon más.

Először is: két osztály indul szeptemberben. Ha nem tévedek, az én időmben hat is volt és valami 140+ ember ballagott a nyolcadik év végén. De vissza jelenbe! Tehát, két osztály, amit a tanult nyelv alapján osztottak fel: az egyikben német, a másikban angol nyelvet fognak tanulni a mai nagycsoportosaink. Igen, jól olvasod, első osztály és idegen nyelv. (Lehet, nálunk is így kellett volna, bár akkoriban ennél sokkal szűkebb volt a választék: orosz vagy orosz.) Természetesen nem kötelező jelleggel, ha a szülő úgy dönt, a gyermeke az első négy évben egyáltalán nem tanul idegen nyelvet, utána viszont muszáj választania. De itt még nem ért véget a dolog, ugyanis az igen-nem lehetőségeken belül is újabb elágazásokkal találkozhat a kisdiák és a szülő. Pontosabban az igenen belül.

A németet lehet heti 5 órában, "nemzetiségi német" címszó alatt, vagy heti két (később három) órában is tanulni. Az angol esetében lehet heti kettő, vagy akár három órából is választani. Arra sajnos nem emlékszem, hogy ez a későbbiekben (praktikusan az ötödik évtől) emelkedik-e, de azt gondolom, hogy magát az irányfényt enélkül is tökéletesen láthatod. A pedagógusok véleménye szerint nyolcadik év végére minden diák legalább az alapfokú nyelvvizsga követelményeit képes teljesíteni.

Beni nélkül semmiben nem akartunk dönteni, így korábbi beszélgetéseink alapján már tudtuk, hogy ő angolul szeretne tanulni. Választása már csak azért is bölcs, mert németül egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni, Kriszta is csak pár egyszerűbb kifejezést ismer, míg angolból azért előfordul, hogy megértik, amit mondani akarok, illetve minden szökőévben az is előfordul, hogy én értem, mit beszélnek mások. Így tehát Benjámin eldöntötte a dolgot, s a már csak bónusz, hogy Krisztának is az angolos osztály tanítónénijei voltak a szimpatikusabbak.

Azt is megtudtuk, hogy a gyerekek a házi feladatokat még az iskolában, a napközi keretein belül megoldják, haza is csak egy-két füzetet, könyvet hoznak haza, amiből aznap dolgoztak, hogy a szülő is követni tudja a tanítást és a fejlődést. Tanórák délelőtt vannak, ebéd után egyfajta csendes pihenő következik, majd a házi feladatok megoldása, s csak ezután lehet elvinni a srácokat az iskolából. Ha jól emlékszem, délután három és négy óra között.

Emellett minden nap van testnevelésóra, ami tartalmaz időnként népi táncot -- Tűzvirág oktatókkal --, úszást is, valamint minimum egy órán csak játszanak. Emellett tanulnak majd a későbbiekben (értsd: nem első évtől) informatikát és médiaismeretet is. Beninek minden tetszett, azt mondja, már várja.

Másodszor azt említeném meg pár szóban, hogy lecseréltük a fiúk téli lábbelijeit. Maga a hír persze nem lenne hír, ha nem lenne benne némi csavar. Jelenleg ez abban merül ki, hogy a bakancsokat novemberben vettük, s beáztak, holott nem lett volna szabad. Természetesen nem hagytuk annyiban, visszavittük a helyi Deichmann-ba, ahol első körben közölték, hogy lábról nem cserélnek. Ergo: ha a gyerekeknek nincs másik cipője, de eljöttek velem, nem cserélik ki, mert havas, latyakos, saras, ingyombingyomos... Nagyon nem zavartattam magam, leparancsoltam a srácokról a bakancsokat, letörölgettem, majd ismét odavittem a hölgynek, hogy íme, már tiszta és száraz mindkét pár. Közben kinéztem egy-egy cserét is, hogy legyen miben hazajönni. S most jön az igazi buli!

A vezető közölte, hogy ezek a cipők nem ázhatnak be (Dei-Tex), s hogy le kell tesztelni, igaz-e, amit állítok, ezért hozatott egy vödör vizet és beleállította a bakancsokat. Érted??? Azokat a bakancsokat, amiről egy perce törölgettem le a vizet, hogy foglalkozzanak a panaszunkkal! :facepalm: Miután lazán lehazugozott, a lábbeliket beállította öt-öt percre a vödörbe, majd kivette, ő is letörölgette, s beledugta mindegyikbe a kezét. Ezután közölte, hogy ezek szárazak, tehát egyiket sem fogja beszámítani a cserecipők árába.

Tekintettel, hogy a gyerekek lába minden séta után nedves volt, tekintve, hogy édesanyám is szólt már, hogy a gyerekek lábán vizes a harisnya, Beni pedig nem akart lemenni szánkózni, mert pár perc után fázott a lába, kicsit összeráncoltam a homlokomat. Elkértem a lábbeliket és én is belenyúltam. Mikor kivettem, nedvesség csillogott az ujjamon. Mondtam, hogy akkor úgy tűnik, én érzem és látom rosszul, mert ez nekem határozottan beázik. Erre ismét bedugta a kezét, majd az orrom alá nyomta, hogy íme, száraz. Nem kicsit voltam már feszült ekkorra, s nagyon valószínű, hogy ez látszott is rajtam, mert odahívta az alkalmazottját is erősítésként, hogy nézze meg ő is. Na, kettőt találhatsz, a megszeppent lány kivel értett egyet...

Végül elkértem a vásárlók könyvét , beírtam a tényállást, beírtam, hogy a cipők és a blokk is itt maradnak. A vezető elolvasta, leírta, hogy szerinte a bakancsok rendben vannak, majd kaptam egy példányt, de közölte, hogy nem maradhatnak itt a lábbelik. Mondtam, hogy akkor kezdjen velük, amit akar. Lehet, hogy a stílusa bicskanyitogató volt, de a jogszabályokkal tisztában volt (fél éves határidő), felajánlotta, hogy elküldik egy független laborba, bevizsgálásra. Mivel egyrészt tudtam, hogy igazam van, másrészt tényleg nem kellettek a bakancsok, rábólintottam. Jegyzőkönyv, aláírtam, s mondták, hogy körülbelül 15 munkanap múlva eredmény.

Nem telt el annyi idő, a Deichmann-tól még meg sem kaptuk a panaszunkra írt választ, a beosztott már hívott a mobilomon, hogy visszajöttek a bakancsok, menjünk be az eredményért, amit a vezető ismertet majd velünk. Krisztám ugrott ki ebédidőben, s azzal fogadták, hogy levásárolhatjuk a lábbelik árát. Másnap kaptunk egy levelet az üzlettől is, melyben leírják, hogy a kollégájuk helyesen járt el, de elnézést kértek amiatt, ha nem lett volna megfelelő a panaszkezelés hangneme. A hibáról, az ellentételezésről egy árva szó sem esett.

Hála az égnek, az új bakancsok nem áznak be, s pár nap múlva lemegyünk, nézünk két új tavaszi cipőt a srácoknak a rossz bakancsok árán. :-D

2012. február 8., szerda

Téli rövid

Sebestyén nem megy a héten bölcsődébe, apai hatalmammal (vissza)élve úgy döntöttem, jobb, ha nem fázik meg és nem szed össze semmit sem a csoporttársaitól (Beni már elég nagy, hogy úgy döntsön, ő megy). Így is kissé rekedt a hangja és folyik az orra. Így aztán rendszeresen lóg az ablakban, megnézi, van-e még hó, jön-e erre hókotró. Zárójelben jegyzem meg, szombat óta színét se láttuk egynek se, miközben a városi havilapban a cég vezetője büszkén nyilatkozta, hogy a cég felkészült a télre és a hóeltakarítás folyamatos. Igaz, ami igaz, a házunk másik oldalán egyik éjjel végigment a munkagép, rá is tolta a parkoló autók orrára a havat, a tulajdonosok végtelen örömére. Ráadásul az úton így is vagy 10 centis havat hagyott maga után, egyszóval sok értelme nem volt.

De vissza Sebikémhez:
- Megyek, megnézem a hót!
- Kicsim, úgy mondjuk, havat.
- De az nem hav, hanem hó!

Amikor közölte, hogy kér "jégt", már nem is szóltunk semmit. :D