Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2011. december 20., kedd

Idén talán az utolsó

Leesett az első hó. Jó is az, főleg, hogy még nem vettem bakancsot, úgyhogy a munkavédelmi tutyimban vittem a srácokat óvodába, bölcsődébe. Még jó, hogy a dobozára szép nagy betűkkel ráírtak mindenfélét, többek között, hogy csúszásmentes a talpa, mert ha nem tudnám, isten látja lelkem, még azt hinném, hogy időnként majdnem a elvágódtam a letaposott, jegesedő hó okozta örömtől. Biztosan túl gyorsan mozgott a Föld a lábam alatt. Más magyarázatot nem tudok ugyanis arra, hogy többször majdnem elcsúsztam ebben a csodálatos lábbeliben. Persze így jár az, aki végtörlesztésre költi minden forintját. Még szerencse, hogy eszembe jutott, van egy másik bakancsom is, amit a főnök vett, s még soha nem hordtam. Ártani nem használ alapon délután már azt vettem fel. Határozottan jobb volt.

Idén már nem mennek a srácok óvodába, bölcsődébe, úgyhogy mindent hazahoztunk. Gyanítom, hogy olyasmit is, ami nem a miénk, mert egyikünk sem emlékszik olyan pólóra, nadrágra, mint ami Sebestyén holmijai között volt. Tény, hogy volt egy kisfiú, akivel osztozott a szekrényen, s a családjával együtt kiköltözött Angliába...

Tobzódunk az ünnepi készülődésben: Sebestyén minden nap újabb száncsengős, fenyőfás dallal állít haza. Bár mi nem tartjuk ezeket az ünnepeket, nem csinálunk belőle problémát, hisz túl kicsi még ahhoz, hogy mindent megértsen. Még Beni is hozott haza ilyen témájú rajzot. Hiába, a gyerekek is emberek. Ha jól esett neki, egészségére.

Betegségek, megfázások jönnek mennek, ahogy ez ilyenkor szinte már természetes is. Főleg közösségben. Egyedül Krisztám szedett össze valami komolyabbat, az orvos diagnózisa szerint gennykeltő baktériumok okozta fertőzést. Hosszú ideje szenvedett már vele, több orvos is látta, mire sikerült egy olyanhoz elkeverednie, aki felismerte a kórokozót és megfelelő gyógyszert írt fel. Egy hete használja és rohamosan gyógyul. Sajnos a mellékhatást az egész család megsínyli: nem szoptathat. Ez Sebike számára maga a világvége: az Armageddon és a Ragnarök együtt. Elképzelted? Akkor ehhez add hozzá, hogyan magyaráznád meg egy ordító, visító gyereknek éjjel 2 órakor, hogy már pedig nem kap cicit. Sok szerencsét!

De nem csak a hisztitől rakjuk el a hajunkat, hanem a tudásszomjától is. Egyik este leült a kis asztalukhoz, előpakolta a mágneses betűkészletet és elkezdte felrakni a táblára a betűket. Hirtelen felpattant és örömtől csillogó tekintettel mutatta, amit a kis tenyerébe rejtett: "Ez az a betű!". Természetesen megdicsértük, megtapsoltuk, mire boldogan visszaszaladt az asztalhoz és egy másik betűt hozott: "Ez az i!". Ámultunk, de még nem ért véget: "Itt az o!", "Ez a k!". Még be sem boot-olt az agyam a restart után, mikor egy újabbat hozott: "Ez a kicsi y!". Azóta is gyakran felcsendül a kérdés: "Ez milyen betű apa?".