Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2011. december 20., kedd

Idén talán az utolsó

Leesett az első hó. Jó is az, főleg, hogy még nem vettem bakancsot, úgyhogy a munkavédelmi tutyimban vittem a srácokat óvodába, bölcsődébe. Még jó, hogy a dobozára szép nagy betűkkel ráírtak mindenfélét, többek között, hogy csúszásmentes a talpa, mert ha nem tudnám, isten látja lelkem, még azt hinném, hogy időnként majdnem a elvágódtam a letaposott, jegesedő hó okozta örömtől. Biztosan túl gyorsan mozgott a Föld a lábam alatt. Más magyarázatot nem tudok ugyanis arra, hogy többször majdnem elcsúsztam ebben a csodálatos lábbeliben. Persze így jár az, aki végtörlesztésre költi minden forintját. Még szerencse, hogy eszembe jutott, van egy másik bakancsom is, amit a főnök vett, s még soha nem hordtam. Ártani nem használ alapon délután már azt vettem fel. Határozottan jobb volt.

Idén már nem mennek a srácok óvodába, bölcsődébe, úgyhogy mindent hazahoztunk. Gyanítom, hogy olyasmit is, ami nem a miénk, mert egyikünk sem emlékszik olyan pólóra, nadrágra, mint ami Sebestyén holmijai között volt. Tény, hogy volt egy kisfiú, akivel osztozott a szekrényen, s a családjával együtt kiköltözött Angliába...

Tobzódunk az ünnepi készülődésben: Sebestyén minden nap újabb száncsengős, fenyőfás dallal állít haza. Bár mi nem tartjuk ezeket az ünnepeket, nem csinálunk belőle problémát, hisz túl kicsi még ahhoz, hogy mindent megértsen. Még Beni is hozott haza ilyen témájú rajzot. Hiába, a gyerekek is emberek. Ha jól esett neki, egészségére.

Betegségek, megfázások jönnek mennek, ahogy ez ilyenkor szinte már természetes is. Főleg közösségben. Egyedül Krisztám szedett össze valami komolyabbat, az orvos diagnózisa szerint gennykeltő baktériumok okozta fertőzést. Hosszú ideje szenvedett már vele, több orvos is látta, mire sikerült egy olyanhoz elkeverednie, aki felismerte a kórokozót és megfelelő gyógyszert írt fel. Egy hete használja és rohamosan gyógyul. Sajnos a mellékhatást az egész család megsínyli: nem szoptathat. Ez Sebike számára maga a világvége: az Armageddon és a Ragnarök együtt. Elképzelted? Akkor ehhez add hozzá, hogyan magyaráznád meg egy ordító, visító gyereknek éjjel 2 órakor, hogy már pedig nem kap cicit. Sok szerencsét!

De nem csak a hisztitől rakjuk el a hajunkat, hanem a tudásszomjától is. Egyik este leült a kis asztalukhoz, előpakolta a mágneses betűkészletet és elkezdte felrakni a táblára a betűket. Hirtelen felpattant és örömtől csillogó tekintettel mutatta, amit a kis tenyerébe rejtett: "Ez az a betű!". Természetesen megdicsértük, megtapsoltuk, mire boldogan visszaszaladt az asztalhoz és egy másik betűt hozott: "Ez az i!". Ámultunk, de még nem ért véget: "Itt az o!", "Ez a k!". Még be sem boot-olt az agyam a restart után, mikor egy újabbat hozott: "Ez a kicsi y!". Azóta is gyakran felcsendül a kérdés: "Ez milyen betű apa?".

2011. november 30., szerda

Végtörlesztés - zárólépés

Múlt hét pénteken, azaz 25-én szóltak a K&H-ból, hogy elkészült a jelzálogbejegyzés törlési engedélyünk kérelme, mehetünk érte. Mivel én éppen nappalos voltam, Kriszta pedig sietett haza, így aznap már egyikünk sem tette tiszteletét a banknál.

Hétfőn reggel elkísértem páromat a munkahelyére, onnan átmentem a bankba, majd onnan a helyi földhivatalba. Aki ismeri a várost, tudja, hogy a lakásunk és a földhivatal a város két ellentétes végén találhatók, így aznapra már bőséggel kimerítettem a sétakeretemet. Ennek ellenére persze még visszamentem a feleségemhez a polgármesteri hivatalba, jelenteni az elvégzett feladatokat. De nem ugorjak annyira előre.

Kezdjük ugye az elején: hétfő reggel leadtuk a srácokat a gyermekmegőrző intézményekbe, mad kéz a kézben lesétáltunk a munkahelyére. Elég romantikus lehetett volna, ha nem lett volna olyan hideg és a séta igazából nem loholás lett volna. Végül is együtt voltunk, ez a lényeg, nem?! Pontban 7:25, amikor beléptünk a polgármesteri hivatal bejártai ajtaján. Kriszta felment az irodájába, én meg leraktam magam a büfé mellett széksoron, vártam, hogy teljen az idő, ugyanis 8 órára volt időpontom az okmányirodába, új személyit kellett készíttetnem.

Háromnegyed nyolckor összeszedelődzködtem, majd megcéloztam a pár száz méterrel arrébb álló okmányiroda ajtaját. Persze ott is kellett még várni, hiszen 8 előtt senkit sem fogadnak, de mivel sorszám szerint történik a behívás, az első voltam. Gyors adategyeztetés, majd fénykép, mely ránézésre borzalmas, alapos vizsgálat után iszonyú, de ez van, az állam ilyenek lát és kész.

Ezután átbattyogtam a bankba, ott is sorszám. Hirtelen elfogott a félsz, hogy vajon még ember vagyok-e, vagy csak egy cetli, némi festékkel, mely egy általánosan elfogadott matematikai szimbólumsorozat alapján kódolja le az elkövetkezendő néhány eseménytelen percet... Várnom kellett, na! Amint megkaptam a papírt, kilőttem a földhivatal felé, ahol még beszélgethettem is pár mondatot az ügyintézővel, miközben leraktam az asztalra 6600 jó magyar forintot, mely a bank elővételi jogának törlését volt hivatott fedezni. A jelzálogé ingyenes, de ez nem...

Innen visszasétáltam Krisztihez. Mivel még mindig hideg volt, a bokám pedig kellően elfáradt, úgy döntöttem, busszal megyek fel, ami -- nem kis szerencsémre -- pont a polgármesteri hivatal elől indul és a házunk előtt áll meg, napjában többször is.

Másnap még egyszer le kellett fáradnunk a K&H-ba, de ekkor már párban, hogy megszüntethessük a lakossági folyószámlánkat. A még bent lévő pár tízezer forintot kézhez kaptuk, aláírtuk, amit kell, s reményeink szerint ezzel életünk e szakaszát sikeresen lezártuk.

2011. november 16., szerda

Végtörlesztés - 6. lépés

Ezért dolgoztunk! Igen, sikerült!

Ma reggel, 8:30 környékén aláírtuk a végtörlesztést. A földhivatalhoz szükséges igazolást kell még megvárnunk, de a lényeg már megvan, több pénzt nem pumpálunk a K&H zsebeibe. Mától kezdve tisztán a magyar tulajdonú Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfelei vagyunk.

Hatalmas kő gördült le a szívemről. Kriszta egyelőre még nem is hiszi el. :-)

2011. november 15., kedd

Végtörlesztés - 5. lépés

Egyedül nem megy... Ugye mindenki ismeri a dalt?

És milyen igaz: egyedül nem megy!

Tegnap ott fejeztem be, hogy megkaptuk a papírt az Allianztól. Sajnos a Földhivatalhoz már nem jutottunk el a Takarékpénztártól az Allianz-os papírért cserébe kapott nyomtatvánnyal. Így a remény egyre csak az utolsókat rúgta, egyre kevéssé volt esély arra, hogy szerda reggelig beér a végtörlesztésre szánt összeg a K&H-hoz. Már átutaltam a cirka 60 kilót is, a havi törlesztőnket, hogy szerdán leemelhesse a bank.

Közben megbeszéltük Krisztámmal, hogy több is veszett Mohácsnál, amit tudtunk, azt tegnap megtettük. Egy nagyon, nagyon, nagyon halvány kis esélyünk még volt, hátha sikerül valahogy valakit rávenni, hogy extra gyorsan bejegyezzék a Takarékszövetkezetet a tulajdoni lapunk széljegyére, majd ismét valamilyen csoda folytán találni valakit, aki a szabadságon lévő ügyintézőnk helyett elindítja az utalást a Takarékpénztárból a K&H felé.

Kriszta nem akarta elengedni ezt a kis reménysugarat. Feladni én sem adtam fel, csak elfogadtam, hogy minimális esélyünk van, így felkészültem a rosszabbik verzióra: mínusz 60ezer forint. Igaz, fogalmam sem volt, honnan teremtem elő a hónap hátralévő részére a megélhetésünkhöz szükséges pénzt. Kényszerpályán mozogtunk, nem veszthettünk semmit a pitbull módszerrel.

Krisztám reggel felhívott egy hölgyet a Földhivatalban, korábban már volt köztük hivatali kapcsolat a különféle önkormányzati-földhivatali ügyek kapcsán. Biztató hangvétele nyomán párom elrohant a Földhivatalba, mondta, hogy kit keres, s akkor derült ki, hogy a hölgy, akivel beszélt, nem más, mint a Földhivatal vezetője! Párom mentségére szóljon, a hölgy sem emlékezett a feleségemre, csak miután végigolvasta a papírunkat, s feltűnt kedvesem nem túl átlagos lánykori neve. Innen sínen volt a dolog, a hölgy kezébe vette az ügyünket, s elvileg mire ezeket a sorokat írom (10:11), már fent is van a széljegy. Mivel telefonszámot is cseréltek, elviekben gond már nem lehet.

Egy csoda kipipálva!

Krisztám innen rohant vissza a Takarékba. Reméltük, hogy talál valakit, aki a szabadságon lévő kolléganő helyett elindítja az utalást 11 óra tájban. Ha mégsem, lett volna még egy adu ászunk, de azt végképp nem akartuk kijátszani, ha nem muszáj. Mivel párom kolléganőjének anyósa a Takarékban dolgozik, rögtön őt célozta meg Krisztám. Elmondta a tényállást, mire a hölgy szólt a fiókvezetőnek. Krisztám ismét elmondta mi a helyzet, kiemelve, hogy ezen nekünk 60 ezer forint úszhat el, mire a fiókvezető készségesen beleegyezett, hogy 11 óra tájban elindítja az utalást, így holnap reggelre, mire időpontunk van a K&H-nál, oda is érhet a pénzünk.

Két csoda kipipálva!

Nem akarok túlontúl a medve bőrére inni, de ha sikerül minden, s holnap megszabadulunk a devizahitelünktől, esküszöm, mindenki, aki segített, kap valami kedvességet az asztalára! Virágot, vagy bonbont, vagy valamit... Majd megálmodjuk.

Most mondja azt valaki, hogy nem számítanak a kapcsolatok!

2011. november 14., hétfő

Végtörlesztés - 4. lépés

Mert a remény hal meg utoljára!

Ezzel indultam neki a hétfői banki ügyintézésnek, remélve, hogy minden rendben lesz, mindent megoldunk, minden klappolni fog.

Első lépésként kiderült, hogy az ügyintézőnk kedden szabadságon lesz, de ha ma sikerül mindent elrendezni, nem lesz gond a végtörlesztéssel, simán átutalható szerdára a pénz az új bankunktól a régihez, s ezzel megszabadulunk majd' 60ezer forint havi törlesztőrészlettől.

Ment is minden, rohangáltunk is, mint pók a falon. Főleg én, mert párom ma dolgozik. Még szerencse, hogy a hivatal egy kőhajításnyira van a banktól.

Aztán jött a fekete leves.

A hitelhez kell a biztosítótól is egy papír, melyben engedélyezem és a biztosító jóváhagyja, hogy bizonyos összeg felett a biztosító egyenesen a bankhoz utalhassa a pénzt. (Ezzel fedezi magát a pénzintézet például lakástűz esetére.) Igen ám, de ezt itt helyben NEM csinálhatja meg az Allianz! Igen, fel kell küldeni a központba, igaz elektronikusan, de akkor is, s majd onnan leküldik ezt az engedélyt, itt meg kinyomtatják... stb.

Érted, a XXI. században, ahol egy gombnyomással indítanak atomrakétákat, egy országos biztosító hálózata nem képes lekezelni egy ilyen igényt, hanem központosított, MANUÁLIS megoldással csinálnak mindent. A helyi kirendeltség ezek szerint csak arra jó, hogy tájékoztasson, beszedje a pénzt és elindítsa a különféle bejelentések nyomán szükséges ügyintézést?! Az agyam eldobom, de tényleg.

Bár a biztosítós ügyintéző hölgy megígérte, hogy S.O.S. eljárást kér, de sok bizalmam nincs. Délután 2-ig oda kéne érni a földhivatalhoz a a banki papírral, amit csak a biztosítós papír benyújtás után kaphatunk meg. Most van ugyebár délután 1 óra... Szerinted?

Update:
Hoppá, most telefonáltak a biztosítótól, hogy kész a papírunk, mehetünk érte. Van még némi remény. Akkor mégsem halt még meg, csak döglődik.

2011. november 12., szombat

Végtörlesztés - 3. lépés

Mint legutóbb említettem, Kriszta feladta a Takarékpénztár által kitöltött papírt a MÁK-nak. Expressz és ajánlva, hogy hétfőn biztosan kézhez is kapja az ügyintéző a csomagunkat. Teltek a napok, s Kriszta megkért, hogy szerda reggel hívjam fel a MÁK-t, minden rendben van-e. Ekkor derült ki, hogy valóban beért a levelünk hétfőn reggel, amire délután már ki is ment a válasz a pénzintézet címére(?), hiánypótlási felszólítással. Ugyanis, csatolni kellett volna az adásvételit és a két gyermek utáni félszocpolról írt szerződéseink másolatát is. Ha tudtuk volna... de valószínűleg a Takarékpénztár ügyintézője sem volt ezzel tisztában, mert nem szólt.

Maradjon köztünk, a félszocpolos szerződéseket még értem, de minek az adásvételi? Ha járt rá a gyermekeink után félszocpol, akkor mégis kié a lakás? De a törvény az törvény, az ügyintéző meg csak végrehajtja a leírtakat, nem ő találja ki. Egyébként sem szabad rajta leverni a port, tündéri aranyos, kedves hangú fiatal hölgy, tele türelemmel és segítő szándékkal!

Szóval, őt hívtam fel. Elmondta, amit már levélben kiküldött hétfőn délután. Alig letettem a telefont, a Takarékpénztárból hívott az ügyintézőnk, hogy kaptak egy levelet a MÁK-tól... A többit, azt hiszem, te is sejted. Megnyugtattam, hogy már ráhasaltam a témára, dolgozik a multifunkciósunk a megoldáson, amint kész, startolok a postára. Közben gyorsan visszacsörögtem a MÁK-hoz, hátha elég lenne e-mailben is, esetleg faxon, de a hölgy szomorú hangon közölte, hogy sajnos nem, így is eredetit kéne beadnom, amit neki kéne lemásolni, majd az eredetit visszaadni, a másolatot meg lepecsételni, hogy igazolja, az az eredeti másolata. De eltekint ettől, elég a másolat is, amit küldök.

Gyerünk a postára, expressz boríték, papír kitölt, fizet, megnyugszik. Ami rajtam múlott, megtettem. Jó, igen, le is vihettem volna éppen, de kutya beteg vagyok, voltam. Mostanra már jó, de hidd el, nem cseréltél volna velem pár napja.

Ez volt szerdán. Írtam egy rövid kísérőlevelet is a másolatok mellé, melyben kifejeztem hálámat, s annyit kértem a telefonbeszélgetésünkre hivatkozva, hogy ha készen van az engedély, legyen kedves szólni, ha tudunk, valamelyikünk lemegy Szekszárdra. A fentiekből persze kiderül, hogy ez a valaki Kriszta lett volna, de ő is így kalkulált, van még pár nap szabadsága.

Csütörtökön, mondom, igen, csütörtökön, délután kettő előtt telefonált a MÁK-ból a hölgy, hogy kész az engedélyünk, feladja-e, vagy mi legyen. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ha most feladja a címünkre, legkésőbb hétfő délelőtt megérkezik, így ezt választottam. (Annyira nem lett volna egyszerű kiugrasztani Krisztámat a munkahelyéről, hogy futás Szekszárdra.) Így is számoltunk a továbbiakra.

Persze ember tervez...

Másnap, péntek délelőtt pont egyszerre értem a házunk elé a postásunkkal, aki a kezembe nyomott egy tértivevényes borítékot, kért két aláírást, miközben én meg teli pofával vigyorogva olvastam, hogy a feladó a Magyar Államkincstár. Fel is hívtam Krisztát, hogy itt a papír, majd szóltam a Takarékpénztárba is. Közben párom beszélt a Bankunk végtörlesztési ügyintézőjével, s időpontot kért szerda reggelre. Remélhetőleg addigra minden a helyén lesz. De előtte, még hétfőn aláírjuk az új szerződést, aztán irány a Földhivatal.

2011. november 5., szombat

Végtörlesztés - 2. lépés

Bármily meglepő, pontosan 1 héttel a benyújtott igénylésünk után telefonáltak a Takarékszövetkezettől, hogy megkaptuk a hitelt. Ergo, csütörtökön. Sajnos Kriszta beteg volt, így csak pénteken tudott lemenni, átvenni a MÁK-hoz küldendő banki igazolást. A Kincstár engedélye nélkül ugyanis a földhivatal nem jegyez be újabb terhelést a tulajdoni lapunkra. Végül is sikerült expressz feladnia a papírt, reméljük a legjobbakat.

A srácok is betegek voltak, de már meggyógyultak, Sebestyén ment is a bölcsődébe. Persze reggel még mindig nem akar ott maradni, de délután már arról beszél, hogy jó volt a bölcsiben, holnap is menjünk. A nevelőnők szerint okos, a csoportszobában aktív részese a fejlesztő munkának, de az udvaron csak odabújik valamelyikükhöz és nem foglalkozik a gyerekekkel, udvari játékokkal. Beninek őszi szünet volt a héten, az óvónők továbbképzésen voltak, így erősen igénybe vettük édesanyám segítségét. A nagyfiú folyamatosan Spektro-zik, így sok gond nincs vele. :-) Igaz, taknyos, de ezt már megszoktuk, amint elindul a fűtésszezon, egészen a végig, takonykóros. Megtesszük, amit meg lehet, de eddig egyetlen orvosnak sem sikerült kitalálnia a megoldást. Pedig már az orrmanduláját is kivették.

Kriszta egész héten -- betegsége ellenére, ami végül is "csak" 2 napos volt -- kedves, törődő, figyelmes, szeretetteljes volt mindenkivel. Főleg velem. :-D Annak ellenére, hogy jelenleg én is kutyául érzem magam, boldog vagyok, hogy minden rendben közöttünk. Igen, én is beteg vagyok: reggel még nem volt semmi bajom, délelőtt derekára már fájt a torkom, 10 óra felé már lázas voltam. Mindezt munkahelyen. És még van 2 napom (2×12 óra). :-S

Van azonban még egy jó hírem: éppen most olvastad végig a 300. bejegyzésemet! ;-)

2011. október 29., szombat

Végtörlesztés - 1. lépés

Amellett, hogy a héten éjszakás voltam -- igen, van olyan is, hogy normális ember módjára, hétfőtől dolgozom le a magam 5 napját --, egy rohanás volt az életünk. Leginkább Krisztámnak, mert szerénységem délelőttönként egyszerűen elájult a fáradtságtól, miközben a két beteg gyerek egymást nyúzta. Igaz, Benikém nagyon igyekezett tompítani az öccse cseppet sem halk játékát, de egyszer sem sikerült kialudni magam.

Ne nézz már így! Igen, a két gyerek felügyelet nélkül játszott 1-2 órát. Míg én az ágyon aludtam, ők a földön, illetve a saját asztalkájuk mellett játszottak. Beni tudja a szabályokat: ablakba nem mennek, ajtót nem nyitnak, telefont nem vesznek fel. Természetesen én is megtettem, ami tellett tőlem: ablakok bukó vagy zárt állásban, ajtó bezárva, kulcs nincs a zárban, telefon a fejem mellett, kaputelefon félrerakva. Mielőtt ledőltem, megetettem, megitattam mindkettőt, a poharak pedig elérhető magasságban hagytam. Szerencsére a két srác könnyen megértette, hogy emellett se a kés, se az olló, se a konnektor nem játék. A végső szabály pedig: bármi történik, felébreszteni apát! A lényeg az, hogy semmi baj nem történt, azt leszámítva, hogy Sebestyén előbb-utóbb felébresztett a kiabálásával, visításával, hisztijével.

Aztán elérkezett a várva várt csütörtök, a banki nap, amikorra időpontunk van a K&H-nál. Édesanyám átjött, hogy vigyázzon a törpékre, én meg felugrottam a házunk elől induló helyi járatra. Persze, majd három éjszakás műszak után még gyalogolok is, mi?! Nehogy már! Szóval buszra fel, banktól nem messze le, Kriszta jön, bankba be. Percre pontosan fogadnak minket, de az cseppet sem tetszett, hogy a korábbi kényelmes ülőhelyek helyett végig állnunk kellett egy ügyfélpultnál. Bár ha a jó oldalát veszem, akkor az ücsörgő ügyintéző meg folyamatosan felnézett ránk. (Soviniszta disznó vagyok, de jól esik, ha egy nő felnéz rám!) Mindenféle papírt elolvastunk, kitöltöttünk, aláírtunk, adatokat egyeztettünk és némi csevegést is engedélyeztem. Csak hogy ne aludjak el...

A végére már sajnáltam, hogy csak 45 percet ácsorogtunk, papíroztunk. Egyrészt, mert a derekam kezdett annyira fájni, hogy szinte már nem is éreztem. Másrészt az ügyintéző hölgy (lány) pont az a típus volt, aki nekem külsőleg alapvetően tetszik. Nem, nem cserélném le a feleségemet, csak mondom, hogy külsőleg az a típus. Ahogy Krisztám is. Ha ismered őt, tudod miről beszélek.

Innen átcsoszogtunk a Takarékszövetkezetbe. Papírokat beadtuk, adatokat egyeztettük, majd kérdeztem, hogy mégis, mennyi idő lesz a bírálat. Fel voltam készülve mindenre, főleg a nagy bankok kényelmességét ismerve. Ismeritek azt a dalt, hogy "Öreg járgány szivatóval indul"? Akkor tudod, hogy indultam neki a dolognak. Szóval, nyeltem egy nagyot és megkérdeztem a várható időt. A -- K&H-s lányhoz képest némileg korosabb -- hölgy pedig mosolyogva közölte, hogy körülbelül 1 hét. Meg kellett kapaszkodnom. Valószínűleg a dologban közrejátszik az is, hogy még Kriszta nyitotta náluk a folyószámlánkat, lányként. Még nem is ismertük egymást. Egyszóval, régi ügyfelek vagyunk és minden kért papírt összeszedtünk pár nap alatt.

Aztán kérdeztem a saját THM-ünket. Tudtam, hogy ez valamivel keményebb dió, úgyhogy fel is ajánlottuk, hogy elmegyünk enni, amíg végez. Megebédeltünk egy közeli étteremben, s mire visszaértünk, tényleg minden kész volt, csak át kellett vennem a kinyomtatott információkat és elköszönnöm. Ekkor szembesültem azzal, hogy a hivatalos bírálati idő minimum 10-15 nap. Húgoméknak konkrétan 3 hetet mondott ugyanez pénzintézet. Közben, vagy ez előtt, még az étteremnél -- már nem is tudom -- párom szeretetteljesen, hozzám bújva megdicsért, amiért udvarias vagyok, kedves és türelmes, pedig látja rajtam, hogy mennyire fáradt vagyok. Olyan kellemes melegség öntötte el a szívem táját!

Most várjuk a bírálat végét. Amint meglesz az új hitelünk, fel kell keresnünk a MÁK-ot, hogy engedélyezzék az új bejegyzést (a gyerekek utáni félszocpol miatt elidegenítési és terhelési tilalom van a lakásunkon). A Takarékszövetkezetnél külön fel is hívták erre a figyelmünket, majd azt is elmondta a hölgy, hogy nem mi vagyunk az első ilyen ügyfelek, s a MÁK-tól már a pénzintézet is ígéretet kapott arra, hogy nem csücsülnek az ügyek felett. Gondolom nem akarják maguk alatt vágni a fát, van rajtunk kívül is nem egy-két olyan polgár, aki hasonló cipőben jár, mint mi.

Emellett még egy komolyabb esemény történt a héten: Benjáminnak megérkezett a Spektro 1 nevű játék a Nunu Online Játékboltból. Elektronikai kísérletek, áramkörépítés a játék lényege. Beni teljesen beleszerelmesedett. Kriszta meg bevitt pár fényképet a munkahelyére, ahol némi élménybeszámoló után egy vagy két kollégája azonnal felment a netre, hogy rendeljen az unokájának, gyermekének. Szerintem is nagyon hasznos cucc, hasonló dolgokat én csak általános iskolában csináltam, még a 80-as éves közepén-végén, technikaórán. De az is csak hasonló volt, nem ennyire komoly, mint ez a játék.

2011. október 22., szombat

Szomorú tények

Egyszerűen nem hiszem el, csak engedek a tényeknek: Sebi is, Beni is beteg. Sebike már kifelé halad, Beni viszont belázasodott. Ebből jövő héten se óvoda, se bölcsőde nem lesz.

2011. október 21., péntek

Facepalm

Ma lementünk a bankunk helyi fiókjába, bejelenteni a végtörlesztési szándékunkat. Az ügyintéző hölgy fáradt hangon közölte, hogy időpontot kellene foglalnunk.

- OK, mikor jöhetnénk? - kérdeztük bizakodva.

- Leghamarabb jövő hét csütörtökön, délelőtt 9 órára!

Mondanom sem kell, hirtelen az államat kezdtem keresni a padlón. Ugye milyen ügyfélközpontú hozzáállás a banktól, hogy egy ilyen volumenű feladatra egy, azaz egyetlen egy embert biztosít egy több mint 25ezres városban?! Persze, ha pénzt vittem volna be, két ügyintézőből is kedvemre válogathattam volna...

Mikor összeszedtük magunkat, gyorsan átléptünk egy másik hölgyhöz, hogy legyen kedves 3 hónapra visszamenőleg kinyomtatni a folyószámlánk egyenlegét. Szerencsénkre régebben a szomszédunk volt, így nem csak hogy pikk-pakk megoldotta a helyzetet, de kedvesen megmutatott pár "trükköt" a netbank szolgáltatás berkein belül.

Emellett még pletyka szintjén megemlítette, hogy az a pénzintézet, amelyikkel szeretnénk leszerződni az áthidaló hitelre -- a bankunk nem ad forinthitel a devizahiteleseinek --, hamarosan kifogy abból a pénzkeretből, amit erre a célra különített el. Ehh...

A jövő héten azért rohanunk ide-oda és vissza, hogy péntek reggelre minden papír és minden összeg kézben legyen. :-S

2011. október 13., csütörtök

Miért?

Elsőként engedd meg, hogy megköszönjem a türelmed: köszönöm! Miután letudtuk a kötelező tiszteletkört, vágjunk bele a közepébe. ;-)

Kriszta visszament a dolgozni. Így 2,5 év után már neki is hiányzott kissé, hogy kiléphessen a családi körforgásból. Most őszintén, neked nem lenne eleged, ha napi 24 órában kellene 3 hisztis pasit kiszolgálnod? Dehogynem...

Szóval, visszament dolgozni. Eleinte kissé döcögős volt, de folyamatosan tanulja az új törvényeket, előírásokat, s a kollégái is rengeteget segítenek neki. Azért nem semmi szinte teljesen újratanulni egy szakmát, hiszen amikor eljött babázni, még teljesen mások voltak a jogszabályok. Ámbár az építéshatóság azóta ilyen, mióta csak egy átlagembernél picit is jobban belelátok. Esténként nagyon fáradt, ami, úgy hiszem, természetes. Ezt azonban sajnos csak az eszem tudja, a szívem nem.

Persze, ahol tudok, segítek: viszem a gyerekeket óvodába, bölcsődébe, bevásárolok, főzök, mosogatok, mosok, teregetek... aztán vissza az óvodába, bölcsődébe...

Ebből is láthatod, hogy mindkét gyerek egészséges. Hála a fentieknek!

Benjámint éppen ma dicsérte az óvónő, hogy mennyit fejlődött a nyáron viselkedésben, gondolkodásban és mozgásban is. Dagadt a mellem, valószínűleg vigyorogtam is. Én, mint szülő, ezt kevéssé tapasztalom, hiszen nap mint nap látom a fiamat. De ezek szerint nagyon szembetűnő. Részemről csak annyit vettem észre, hogy egyre gyorsabban olvas és számol (fejben, nem ujjakon) és kevesebbet kérdezi: "Mit is mondtál?".

Azért vannak félelmeim is: természetes vajon, ha egy közel 7 éves fiúgyerek azt kéri esti mesének, hogy mondjam el, hogyan működik az atomerőmű?! De nem csak úgy felületesen, hanem reaktor, vízkörök, turbina, trafó és egyebek.

Kriszta talált is neki egy érdeklődésének megfelelő játékot. Talán emlékszel, hogy az általános iskolai technikaórákon tanították az áramköröket, kapcsolókat, fogyasztókat, s ehhez kaptunk kapcsolótáblát is. Nos, egy ehhez hasonló játékot talált párom az interneten. Meg nem mondom már, hogy mi a neve, többféle csomag van. A kezdőben épp csak pár alkatrész van, a következő már komolyabb, a harmadik pedig a második kiegészítője, további alkatrészekkel. Megrendeltük neki a középső csomagot, nagyon várja.

Sebestyén és a bölcsőde, mint az északi és déli sark. Két pólus. Attól kezdve, hogy kinyitja a kis szemeit és meghallja, hogy bölcsi, megy a szöveg, hogy nem akar menni, anyával akar menni. Nem érti, hogy a munkahelyre nem mehet le, hogy egész nap anyával legyen. S most utalnék vissza bejegyzésem címére. Igen, elértük a miért-korszakot! Néha az agyam eldobom, miket tud kérdezni, s persze a válasz után felcsendül a "Miért?". Sokszor, nagyon sokszor. Tulajdonképpen, amikor ébren van és épp nem köti le valami más a figyelmét, folyamatosan.

Szóval nem akar menni, s ez először abban nyilvánul meg, hogy mondogatja, majd ahogy közeledünk a bölcsihez, ez egyre gyakoribb lesz. Végül már nem akar kiszállni a babakocsiból, nem akar bemenni az ajtón, nem akar átöltözni, nem akar semmit. Csak ordít, hisztizik és kapaszkodik mindenbe, amit ér: "Le akarok menni az anyámért! Az én anyámért! Nem akarok itt maradni! Hol van az anya?" Ha sikerül lehámozni magamról, s a gondozónő átveszi, majd úgy teszek, mintha elmennék, hamar megszűnik a balhé. Ez egyrészt köszönhető a munkaerő több éves szakmai gyakorlatának, másrészt annak, hogy Sebi nagyon jól tudja, ha nincs ott apa, vagy anya, nincs kinek hisztizni.

Sajnálom én szegényt, hogyne sajnálnám, félre ne értsd! Próbálom mind őt, mint önmagamat vigasztalni, nem sok sikerrel. A szívem majd megszakad időnként, amikor látom a könnyes arcát.

Ezután szoktam bevásárolni, majd otthon nekiugrok a háztartásnak. Délután 2 órára megyek a kisebbikért, majd útban hazafelé elhozom a nagyobbikat is. Ilyenkor már megkezdődik a délutáni offenzíva is, Sebestyén folyamatosan azt hajtogatja, hogy ne menjünk haza, menjünk el az anyáért. Nos, ha ilyenkor belemegyek a játékba, ismét a sohanincsvégemiért következik. Le se írom, a lényeg az, hogy képtelenség továbblökni a lejátszófejet.

Körülbelül 4 óra felé érem el az agyhalotti állapotot, Kriszta érkezése előtt. Onnan átveszi a gyerekeket, én meg igyekszem legalább a papucsállatkák szintjére felhozni magam: mozog, eszik, pihen.

Szóval, így telik a szabad hetem. Jó éjt!

2011. október 7., péntek

Szívmelengető

"Nélküled akkor is magányos vagyok, ha emberek vesznek körül!"

Ezt találta mondani Krisztám 8 és fél év házassággal a hátunk mögött. Majd a biztonság kedvéért meg is ismételte.

Létezik szerelem 7 év után is? ^^

2011. szeptember 24., szombat

Mosolyka

Mivel Sebi beteg, csak Benit vitte Kriszta öccse Dunaföldvárra, hadd unokázzanak a nagyszülők. Abban maradtunk, hogy szombat este ott is alhat a nagyfiú, majd vasárnap délután hazahozza a sógor.

Hazaértem a munkából, vacsi, majd kérdezem Krisztát:
- Hívtad már Bubut?
- Nem, még nem.
Erre Sebi is:
- Anyaaaa... hívtad már aaaa... Benit?
- Még nem csillagom!
- Nem? Na, szépen vagyunk!

2011. szeptember 23., péntek

Palackposta

Nem, nem írtam, észrevételed jó. Egyszerűen elegem volt és van. Sorra jönnek a pofonok az élettől, s bár újra és újra felállunk, de úgyis érkezik a következő maflás. Hol pénzügyileg, hol egészségileg, hol emberileg, hol így és úgy... Igen, tudom, mindenkinek ilyenek a napjai, csak most kicsit sok és sűrű a leves, amit le kell tolnunk a torkunkon. Úgyhogy, ne haragudj, türelmed kérem, előbb-utóbb visszatérünk Onlájniába, csak rendbe kell raknunk azt a kis homokozót, amit az életünknek hívunk.

2011. augusztus 30., kedd

Egy frontkóros naplója

2011. augusztus 28., vasárnap

Személyiségzavar :-)

- Nagyon szép kisfiú vagy Sebikém!
- Nem vagyok kiszfiú!
- Akkor kislány vagy?
- Nem vagyok kiszlány!
- Se kisfiú, se kislány? Akkor mi vagy Sebestyén?
- Tűszoltókészülék!

2011. augusztus 27., szombat

Már csak a kánikula hiányzott

Miután kifizettem a redőnyöst, azt hittem egyenesbe jövünk. De nem. Pár napra rá a porszívónk nagyon kellemetlen, égett szőrhöz hasonló szagot árasztva kezdett el furcsa, hörgő-zörgő hangokat adni. Úgy néz ki, ő is megunta a kánikulát. Még működik, de csak hosszas szellőztetéssel egybekötve ajánlott bekapcsolni.

Ezután azt hittem, végre tényleg minden rendben van. De nem. Tönkrement a DVD-íróm, miközben Alohának írtam egy lemezt. Aztán átmentem hozzá, segítettem PC-ket szerelni, alkatrészeket cserélni... stb. Jó munkám jutalmaként elpofátlankodtam magamnak a már feleslegessé vált alkatrészeket: ház, tápegység, alaplap, Celeron processzor, RAM-ok, DVD-író. Egy AcerPower F6 maradványai, amiből villámgyorsan kannibalizáltam az írót.

Hazahoztam a cuccot, leraktam, aztán napokig kerülgettük, ide-oda raktuk, mert mindig útban volt. Srácoknak akartam egy számítógépet, de Krisztám ellenezte. Végül is igazat adtam neki, de akkor is kezdeni kellett valamit az alkatrészekkel. Írtam egy emailt az egyik helyi számítástechnikai szaküzletbe, elmondtam, mim van, kérdeztem, mennyit adnának érte. Cirka 10ezer forintban állapodtunk meg. Pár órás hobbigyakorlásért nem is rossz pénz. :-) Köszi Aloha!

Igaz, 10ezer forintból nem igazán tudtam volna mit venni, hacsak olyat nem, ami igazán nem is kellett volna. Ekkor ugrott be, hogy mi lenne, ha lecserélném a gépem alaplapját és memóriamoduljait is. Megérdeklődtem a pénzügyeket a már ismert boltban. Ezért 12ezeret adtak. Ez így már 22ezer. Kinéztem egy új alaplapot, memóriamodulokat és DVD-írót. Levittem a cuccot, átszerelték. (Én is képes lettem volna erre, de a garancia miatt jobbnak láttam, ha a bolt alkalmazottaira bízom a dolgot.)

Ezt vettem:
MBO: Gigabyte 870A-USB3L
RAM: Kingmax 2× 2GB DDR3 1600MHz Hercules Series
ODD: ASUS DRW-24B3ST

Persze rá kellett fizetnem 10ezer forintot, de ebbe már egy rózsaszín USB-s egér ára is benne van, amit anyunak vettem a notebook mellé. Kérded, honnan volt ennyi pénzem, mikor már a végét jártuk? Édesapám hozzám vágott egy 20kilóst, mondván, ezzel beszáll a noti árába. :-D

Tegnap Aloha ismét felhívott, hogy az IKEA-ban van, kell-e még az a bútor, amit kinéztünk a gyerekeknek és amiről szerelés közben is beszélgettünk. Egyeztettünk, s már munkába indultam, mikor szólt, hogy mindjárt ideér hozzánk a cuccal. Mivel már nem voltam otthon, szóltam Krisztának, vegye át, fizesse ki. Ebből csak az első sikerült, mert a bútor jött, látott, a futár azonban elviharzott, hogy majd... Őőőő... jó... és köszönöm!

Reggel összeraktuk a lapra szerelt bútorokat: két kisszék, egy kis asztal és egy csúszásmentes fürdőszobai fellépő (az utóbbin nem volt mit szerelni, műanyag az egész). Beni teljesen egyedül rakott össze egy széket!!!

Aztán délben szól Krisztám, hogy a mosógép fura hangokat ad, s amikor kinyitotta, azt látta, hogy nem forog a dob, nem is lehet megmozdítani. Telefon a szerelőnek, azt mondta, kinyílt a dob ajtaja, ezért akadt meg. Mikor tudna kijönni? A héten már nem, de megpróbálhatjuk erősen megrángatni a dobot, hátha elfordul és visszazárhatjuk az ajtót...

Na, ezt látnod kellett volna! Húztam, izzadtam, téptem, izzadtam, nyúztam, izzadtam, ütöttem, izzadtam, feszegettem, izzadtam, rángattam, izzadtam, lökdöstem, izzadtam, kiabáltam, izzadtam, szidtam, izzadtam, kérleltem és izzadtam... stb. Lassan, nagyon lassan elfordult pár centit, aztán ismét állj. Kezdhettem elölről az egészet. Nem titok, ezekben a pillanatokban nem rajongtam a feleségemért, ugyanis biztos voltam benne, hogy túlterhelte a gépet.

S lőn! Addig rángattam, téptem (és izzadtam), míg a kezeim be nem csúsztak a dob és a dobház közé, lemarva a bőrt a bal kezem középső ujjáról és összezúzva az ízületet. A jobbal jobban jártam, az csak szimplán feldagadt és kissé bekékült. Így is azt hittem először, hogy eltört. Sikerült elforgatni a dobot, s igazam lett: édesem berakott egy pokrócot is, ami annyira megszívta magát vízzel, hogy kicsaphatta a dob ajtaját. Már elegem volt a jó cselekedetekből!

Most én, a nap hőse (Kriszta hívott így) megyek, megmosom a fogamat és lefekszem aludni, hogy frissen, fiatalosan mehessek munkába, a harmadik éjszakás műszakomba. Jó éjt!

Ui.: Majdnem elfelejtettem, hogy elromlott a varrógépünk is! :-(

2011. augusztus 23., kedd

Örömkönnyek

Vasárnap, ebéd után. :D

Ez az egy kép sikerült, aztán lemerültek az elemek. Nem baj, a lényeget sikerült elkapni. :)

(Azoknak, akiket érdekel, hogy mi van a dobozban: Acer Aspire 5736Z-452G32MN)

2011. augusztus 18., csütörtök

Szerda

Benjámin a múlt hétvégén Kriszta szüleinél nyaralt. Sógorom is otthon volt, gondoskodott róla, hogy a srác ne készítse ki nagyon az öregeket. :D Jól érezte magát, le is rajzolt pár fontosabb eseményt, de a művet valahová elpakolták az asztalomról, úgyhogy majd később szkennelem és teszem közzé.

Aztán hétfőn reggel bejelentkezett a redőnyös. Villámgyorsan kértem a főnökömtől egy nap szabit a megbeszélt napra (szerda). Közben húgommal (és természetesen a párjával) elkezdtem szervezni (miután megbeszéltem Krisztámmal), hogy vegyünk édesanyámnak egy laptopot. Az aranytartalékot (nem sajnálom, csak pénz) húztam elő a kalapból, s így fizettük ki felesben az Acer márkájú notit.

Régóta vágyott már egy ilyen masinára. Nehezen mozog a többszörösen műtött térdeivel, ezzel talán kicsit megkönnyítjük neki a világ megismerését és a rokonokkal is könnyebben tarthatja a kapcsolatot. Úgy véltük húgommal (a többiek egyetértésével), hogy ennyit igazán megérdemel azért a sok jóért, amit neki (is) köszönhetünk. Mondjuk, kezdhetjük a felsorolást az életünkkel...

Amennyiben ismered édesanyámat, s olvasod ezt a blogot, leszel szíves nem szólni neki erről (vasárnap délután adjuk oda)!

Szerdán reggel berobogott a redőnyös, miközben a ház elé is épp kihelyezték a körzetünk önkormányzati képviselőjével "lezsírozott" köztéri padokat. Még jó, hogy ott voltam, a munkások képesek lettek volna úgy lefúrni a két utcabútort, hogy ha valaki kicsit közelebb parkolna a járdához, nem tudna kiszállni a kocsiból anélkül, hogy ne sérülne az autó ajtaja. Kicsit beljebb rakattam a padokat, így már elvileg jók. Így is le lehet verni velük a festést, de aki ennyire béna...

Szóval, megérkezett a redőnyös, én épp instruáltam a padkihelyezést. Mire végeztem, a redőnyös is felcuccolt hozzánk. Fordult párszor, meg kell hagyni. Körülbelül 9 óra lehetett. Alig nekiestünk volna a szerelésnek (értsd: a mester dolgozott, mi néztük), mikor csörgött a telefonom. A futár az, kérdi, otthon vagyok-e, vagy valaki, aki átvenné a laptopot. Mondom, jöjjön bátran. Nem telt el 1 perc, már ott áll az ajtóban. Ez aztán a futár! :D

Gyors telefon a testvéremnek, hogy mi legyen:
1.) hagyjam így, majd vasárnap délután anyu kibontja és akkor telepítem a gépre a szoftvereket
2.) bontsam ki, tegyem működőképessé és így adjuk át

Végül az utóbbi nyert, s én, mint egy kisgyerek, oly boldogsággal kezdtem neki annak, amit a legjobban szeretek: konfigurálhattam, telepíthettem, frissíthettem... stb. Teljesen beleszerettem ebbe a laptopba! Egy pillanatra azon is elgondolkodtam, hogy eladom az asztali gépet és veszek egy notit. Aztán győzött a józan ész.

Közben a redőnyössel is beszélgettünk, haladt az a munka is. Déltájban elment ebédelni, Krisztám is lement a szomszédasszonyhoz, aki vigyázott a srácainkra, hogy ennivalót vigyen nekik. Ahogy én tudom, nagy szükség nem volt rá, a szomszédasszony ellátta őket minden földi jóval.

Késő délutánra végeztünk a szereléssel, utóbb már én is tényleg segítettem. A mester nagyon precíz volt, mindent többször megnézett, ellenőrzött. Szép lett, jó lett a redőnyünk, nagyon örültünk és örülünk neki. Kriszta szerint jóval hűvösebb van délelőtt, mikor idesüt a nap. Én ezt majd csak vasárnap próbálhatom ki, mert hiába végzek péntek este a műszakommal, szombat reggel megyünk apósékhoz, ott is lesz egy kemény menetem egy PC-vel. Már alig várom! :)

2011. augusztus 9., kedd

Kis magyar Krőzus

Azzal nem lehet megsérteni, hogy lusta vagyok. A tények önmagukért beszélnek. :-P

Ott hagytam abba, hogy kifestettük a kisszobát is. A redőnyösnek is lassacskán érkezése vagyon, augusztus első felére ígérte magát és a 25%-ban leelőlegezett munkát. Bár sógorom szerint a redőnyözés barbár munka, és nem vagyunk normálisak, de már késő. Jó, én sem rajongok azért, hogy átfúrjon a szakember mindenfélét, de ha egyszer ennek ez a módja... Az előző lakó bambuszrolóval oldotta meg az árnyékolást. Na, azt a mocskot nem kívánom senkinek, ami azzal jár! Nem elég, hogy eszméletlenül fogja a port, de a vékony zsinórozása idővel - szó szerint - szálaira esik szét. Akkor is, ha nem nyúlsz hozzá. Akinek két anyja volt, s az egyik lánctalpas...

Másrészről fel kéne szerelnem a mosogatóhoz a csaptelepet is, amit szüleimtől kaptunk, mikor felújították a konyhát. Viszont semmi, de semmi kedvem nincs hozzá. Kriszta nemrég mosta ki a mosogató csövezését, alig tudtam összerakni azt a rakás műanyag trágyadombot. Napokig büdös volt a lakásban, mire sikerült úgy beállítani, hogy a szemetesünk is elférjen a mosogató alatt, de a csövek is úgy álljanak, hogy a bűzzáró vízréteg megfelelő magasságig érjen.

Ráadásul, hogy a boldogság se kerüljön el minket, tönkrement a szünetmentes tápegység. Kevéssé hozzáértők kedvéért: ez egy olyan cucc, ami megmenti a túlfeszültség ÉS az áramkimaradás kártékony hatásaitól a rácsatlakoztatott érzékeny eszközöket. Esetünkben a számítógépet és perifériáit (monitor, nyomtató, router, hangfal). Egy akkumulátor található benne, ami áramkimaradás esetén pár percig naftával látja el a gépet. Így ki tudom kapcsolni, s nem megy tönkre a merevlemez, amin a személyes dokumentumainkat, képeinket is tárolom.

Alapos megfontolás után egy APC BE700G-GR mellett tettem le a garast. Nem volt olcsó, 25ezer forintunk bánta, de inkább ez, mint egy új gép, vagy elvesszenek a gyerekekről készült anyagaink. Ráadásul erre már rá tudom kötni a T-Home internet és IPTV kábelt is, így onnan sem érkezhet elektromos meglepetés. A TV és a Set-top box meg kapott egy túlfeszültségvédős elosztót.

De itt még nincs vége. Örültem, mint majom annak a bizonyosnak, míg fel nem tűnt, hogy az alaplapi videokártyám - a gyártó lustasága miatt - egy 2009-es meghajtószoftverrel kénytelen működni. Amúgy sem erőmű egy ilyen IGP (Integrated Graphics Processor - Integrált Grafikus Processzor), de az, hogy egy egyszerű mászkálós játékot ne futtasson teljes képernyőn, nonszensz. Írtam a Gigabyte-nak, akik voltak oly kedvesek, s válaszoltak. Lényegében annyit írtak, hogy rengeteg termékük van, nem tudják mindegyikhez biztosítani a legfrissebb szoftvert, addig is használjam bátran a mostanit.

Értem én: az alaplapom nem mai csirke, s így nem is hoz már bevételt. Mivel mindig az újonnan kiadott eszközökre koncentrálnak, ahhoz frissítenek, oldjam meg a gondomat úgy, ahogy akarom. Nos, jobb híján, megoldottam. Kinéztem, majd Krisztán keresztül megajándékoztattam magam egy VTX3D HD5670 1GB DDR3 videokártyával. Igen, ezt bátran nevezheted luxuskiadásnak, mert az, a maga 15ezres árával.

Persze itt még nincs ám vége: tönkrement a Fagor mosógépünk! Szívta a vizet, ki is nyomta - ergo a szivattyú jó benne -, de egyébként meghalt. Sógorom is megnézte, piszkálgatta, megtisztogatta az elektronikát, s annyit sikerült elérnie, hogy két adag ruhát ismét sikerült kimosni. Aztán megint semmi. Kihívtunk egy szerelőt, aki hosszabb-rövidebb tanakodás után úgy döntött, hogy szénkeféket cserél a motoron. Jött-ment, hozott, szerelt, majd vitt. Kereken 7ezer forintot. Ebből 3ezer volt az alkatrész, a többi a szerelés és a kiszállás. Én is háztartási gépszerelő akarok lenni! Kár, hogy hülye vagyok az áramhoz. :-( Viszont úgy néz ki, már jó a mosógép. Körülbelül 8 éve használjuk, s eddig ez volt az egyetlen gond vele.

Belecsaptunk rendesen a lecsóba, na, s akkor a redőnyösnek még fizetendő 60ezret nem is említettem. Hála az égnek, hogy az Allianz épp most fizette ki a reálhozamainkat! Kölcsönkérni azért ne gyere, a szerelőt már a havi fizuból fedeztük!

2011. július 25., hétfő

Festék és jószándék

A hétvégén belelendültünk a munkába. Kriszta rábeszélt, de alapvetően én is úgy gondoltam, hogy ráférne egy kisebb renoválás a lakásra. Konkrétan festésről és mázolásról volt szó. Abban az istenáldotta helyzetben vagyunk, hogy egyrészt az egyik szomszédnak ez a szakmája, másrészt jóban is vagyunk vele.

De még mielőtt beleugrottunk volna, kezdjük ott, hogy valamikor augusztusban redőnyt szereltetünk fel az ablakainkra, ehhez azonban le kellett szereltetnünk az előző tulajdonostól ránk maradt klímát. Egyáltalán nem fájt érte a szívem, mióta itt lakunk, egyszer sem kapcsoltuk be.

Kijött a két szerelő, lefejtették a gázt, leszerelték a kültéri és beltéri egységet is, kifizettük a munkájukat (6ezer), elmentek, mi meg takaríthattunk. Pontosabban, mikor épp mentek, összefutottunk a szomszéddal, aki akkor indult otthonról, s látta, mi a helyzet. Mondom neki, ha tud valakit, aki adna pár ropogóst a klímáért, szóljon. Kérdezte, mennyit gondoltunk. Mondtuk, erre csak annyit mondott, hogy neki kell. A cucc így 2 perccel a leszerelés után elkelt.

A klímáért cserébe festéket és munkát kaptunk. Igazából a festék már kimerítette a klíma árkeretét, a munkát ajándékba kaptunk. Avagy kéz kezet mos, hiszen a szomszédnál meg én rendszergizdáskodom havonta 1-2 alkalommal, persze ingyen. Vagy ha úgy jobban tetszik, jó szomszédságból, barátságból. Én a gépekhez értek, ő meg a festéshez.

Szóval, szombat reggel ő vert ki engem az ágyból. Hozott mindent, én meg szakmunkáskodtam segédmunkáskodtam, illetve takarítottam, hogy az a kevés, de törvényszerűen lecsöppenő festék ne száradjon a padlóra. Egy gép az az ember. Se nem eszik, se nem iszik, se semmi, csak tolja, tolja, tolja. Alig győztem. El is fáradtam, pedig se a konyhánk, se az előszobánk nem egy hodály. Viszont gyönyörűen, pontosan és tisztán dolgozik.

Egy délelőtt (8-12) lekente a konyhát és az előszobát (a mennyezettel együtt) kétszer, előtte, ahol kellett, javította a falat. Közben jót beszélgettünk, viccelődtünk. Csak hideg, szénsavas ásványvizet fogadott el és pontban délben készen is voltunk. A szín, amit választottunk, elvileg a madártej nevet viseli. Nekem speciel valamilyen sárga lenne, esetleg vanília, de hát én csak egy vak pasi vagyok, nem szakember és nem nő. A mennyezet persze fehér, azt legalább nem keverem össze semmivel. A fehér az fehér. :)

Közben Krisztám ad hoc kitalálta, hogy neki nem kell a ránk hagyott konyhai szagelszívó sem. Abban igaza van, hogy ritkán kapcsoltuk be, s mivel kissé alacsonyabban van, mint az nekünk kényelmes lenne, gyakran bevertük a fejünket főzés közben. Leszedtük, s közben azon tanakodtunk, mi legyen vele. Mivel a festék szaga és legfőképpen száradása miatt folyamatosan nyitva volt a bejárati ajtó, a másik szomszédunk hallotta a diskurzust és szólt, hogy ha nekünk biztosan nem kell, ő szívesen elviszi egy ismerősének. Mondtuk neki, hogy nem tisztítottuk ki, csak levettük, így koszos. Nem zavarta: "Majd az új tulaj kitakarítja, ha kell neki."

Másnap szintén festés, csak a kisszobával és nautilus kékkel. Ez utóbbi szintén elment volna nálam mondjuk világoskéknek. Sebaj, Benjáminnak tetszik (ő választotta), ez a lényeg, hiszen a srácok szobája lesz hamarosan. Mikor Krisztám le akarta beszélni róla, nagyfiúnk szenvtelenül közölte:
- Nekem tetszik és úgyis a mi szobánk lesz. Majd a ti szobátokhoz olyat színt választhatsz, amelyik neked tetszik.

Vasárnap délre a kisszobával is végeztünk. Rövid ebéddel egybekötött látogatás a mamánál, aztán este még visszajött a mester, segített a helyére pakolni a bútorokat. Fáradtan és mindenhol fájva dőltem az ágyba.

A történethez még hozzátartozik, hogy pénteken, mikor előkészítettem a terepet, leestem a székről. Épp a klíma leszerelése után maradt tapétamaradékot akartam eltávolítani a falról. S nem elég, hogy leestem, de még a jobb lábamra is dőlt a szék. Fáj.

Ennyi történt a hétvégén. Nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta. Hála istennek és Istvánnak, a szomszédunknak!

2011. július 14., csütörtök

A látszat csal

Mai bejegyzésemnek látszólag két apropója is volna, de a valóság ettől "elég messze" vagyon. Ha jobban belegondolsz az alábbiakba, te is belátod majd, hogy tulajdonképpen ugyanarról van szó:

1.) 360 fokos virtuális séta a Discovery űrsikló fedélzetén.

2.) Sebestyén teljesen (éjszakára is) szobatiszta lett.

Látom, nem érted. Vagy mégis?

Nah jó, segítek: a NASA-nak a Discovery-re, nekünk a pelusra nincs többé szükségünk. ;-)

2011. június 25., szombat

Régi rossz ismerős

Kérem szépen tisztelettel, az úgy volt, hogy... egyszer régen (nem olyan régen) Krisztám és jómagam elmentünk a háziorvosunkhoz apró-cseprő panaszainkkal. A vizsgálat végén a doktornéni megkérdezte, hogy van a fekélyem. Mosolyogva mondtam, hogy minden szuper, még a cseresznye se készített ki, ami pedig köztudottan a magamfajta egyik legnagyobb ellensége.

Aztán eltelt pár nap. Valamennyi, nem fontos. Krisztám az egyik kedvencemet készítette: túrós palacsintát. Persze könnyen a kedvemben tud járni ezzel, mivel másféle palacsintát bottal se piszkálok. Inkább üresen eszem, ha nincs túró. Vagy nem eszek. Végül is mindegy, ez az én egyéni rigolyám. Van vagy egy tucat. Ha nem több...

A túrót a közeli spórolós boltból hozta, zacskós kiszerelésben. Hogy miért pont ilyet, nem tudom, nem ilyet szoktunk, de ez akkor nem is foglalkoztatott. Ellenőriztem a szavatossági idejét és az ízét is, minden rendben volt. Elkészítettem a tölteléket: összekevertem a túrót, tejfölt, vaníliás cukrot, porcukrot. Finom lett: megtartotta a túró jellegzetes ízét, de kellően édes is volt.

Miután kihűlt a tészta, megtöltöttem és betoltam 3 palacsintát, ennyi a szintem egyszerre. Benjámin simán lenyel hatot is. Nem tudom hogyan csinálja, hacsak nem az a titok, hogy ő kakaósat meg lekvárosat szokott enni, mivel velem ellentétben nem csak a tejcukorra, hanem a tejfehérjére is érzékeny.

Délután kellemetlenül csikarni kezdett a hasam. Aztán futottam. Nem részletezem, valószínűleg neked is volt már hasmenésed kedves olvasóm, tudod milyen. Csak annyit tennék hozzá, hogy a fekély miatt nekem ingyenes - bónusz - fájdalom is jut ilyenkor. Szuper, gondoltam, akkor ennyit a további palacsintázásról.

Nem nyújtom, a lényegre térek: azóta is szenvedek. Jó pár napja. Ha most az fogalmazódna meg benned, hogy miért nem mentem vissza orvoshoz, meg mit lehetne ezzel kezdenem, meg egyéb, ne tedd! Ez a betegség jelenleg gyógyíthatatlan, a tüneteket lehet enyhíteni, a fellobbanó gyulladást lehet csökkenteni, de mindegyiknek ára van. Éppen elégszer megfizettem ezt már ahhoz, hogy tudjam: a fájdalom jobb. Ha kétségeid volnának, keress rá a szteroidos kezelésekre.

Tegnap este 15-30 percenként rohantam miközben a kínom szinte állandósult. Előtte is fájt, után is fájt, közben pláne fájt.

Napijában többször jártok az illemhelyre. Ülök és érzem, ahogy csöpög belőlem a vér. Közben próbálok arra a hirdetési újságra fókuszálni, amit a kezemben tartok. Régi taktika ez már, néha segít. Az utóbbi napokban azonban csak összefolyó sorokat láttam. Már amikor láttam valamit, s nem összeszorított szemekkel, visszafojtott lélegzettel vártam az újabb fájdalomhullámot.

Mióta beteg vagyok, egészen más jelentéssel bír számomra az "élet apró örömei" kifejezés. Jelenleg azt jelenti, hogy épp nem görcsölök, s pár percig nem szökik könny a szemembe. Ha épp így van, igyekszem hasznossá tenni magam. Ma főztem, mostam, teregettem, elmosogattam, levittem a szemetet és voltam boltban is.

Ez utóbbi kicsit hazárdjáték, mert mi van, ha közben kellene... érted... Nem az első alkalom lenne, hogy az utcán... és nem tudom visszatartani... Ez benne van. Viszont ha begubózom, előbb-utóbb megint csak agorafóbiám lesz, ami nyílt út a depresszió felé. Ezt egyszer már végigcsináltam, köszönöm, nem kérek belőle. A nadrágomat ki lehet mosni, a büszkeségem ilyenkor esett csorbával már jó ideje nem törődöm, azonban egy bevésődő mentális-érzelmi gödörből még orvosi segítséggel is iszonyú nehéz kimászni.

2011. június 24., péntek

Árva ballonkabát

"Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Columbo hadnagy megszemélyesítője, Peter Falk.

Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy volt. A halál okát nem közölték. A család által kiadott közleményben csak annyi áll, hogy békében hunyt el Beverly Hills-i otthonában csütörtökön. "

Tovább>>>

2011. június 19., vasárnap

Gyorsan pár sor

Eltelt pár nap, igaz? Nem panaszkodhatom unalomra, nem csak a munkahelyemen, de közös képviselőként is helyt kellett állnom, illetve egy egyelőre szigorúan titkos magánjellegű munkán is dolgozom. Ráadásul borzasztóan kikészített a kánikula is, a fekélyem érzi is, rakoncátlanodik rendesen. Viszont nagy dolgok történtek mifelénk. :-D

Egyrészt Benjámin második foga is kiesett, s már látszik a maradó foga icipici hegye. Nagyon büszke rá. Még pár napot jár óvodába - saját kérésére -, utána majd kiderül. Elvileg találtunk egy nagyon közeli nyári tábornak nevezett napközit. Nem alszanak ott a gyerekek, csak napközbeni programokra viszik el őket, illetve ott is étkeznek, de este haza kell hozni a srácokat. Beninek tetszik az ötlet, majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Másrészt egyre ügyesebben olvas. Meglepően gyorsan. Örülök. :-)

Sebestyénünk ma éjjel úgy aludta át az éjszakát, hogy nem pisilt a pelusába. Már napok óta nincs rajta napközben pelenka - még délutáni alváshoz sem -, de éjszakára még nem mertük elhagyni. Ezek szerint már ezt is ki lehetne próbálni. Persze nem megyünk fejjel a falnak, el kell még telnie pár ilyen éjszakának, hogy összegyűjtsük minden bizalmunkat és bátorságunkat. Emellett az is kellemesen érzés, mikor más szülők - köztük orvosok is - csodálkoznak, hogy kisebbik fiúnk milyen szépen, érthetően, választékosan beszél. Ilyenkor szerényen csak annyit mondok, hogy jó magból jó a termés. :-D

Van ám jó oldala is a melegnek, pláne a panelban, ahol élünk! Krisztám végre nem rejti ruhák alá a bájait. Igen, tudom, már szült két gyereket, asszonyosabb itt-ott... de mit tegyek, nekem ő akkor is gyönyörű!

2011. június 4., szombat

Heti krónika

Kevés embernek kívánnám azt, amin most átmegyünk. Sebestyénnek ugyanis megint jön a foga, s álló nap nem csinál mást, mint nyűgösködik, hisztizik, szopizik és alszik. Van pár perc, amikor érdemben lehet vele kommunikálni, de előbb-utóbb ott kötünk ki, hogy ordít és hatalmas könnyekkel követeli az anyát és a cicit.

Ha átéltél hasonlót, tudod azt is, hogy kicsik a fogzáskor kiemelten hajlamosak betegségeket elkapni. Mivel tulajdonképpen egyfolytában piszkálja az ínyét, rágja az ujjait - kézmosás persze minek - így várható volt, hogy az ilyenkor szokásos vírusos torokgyulladás is felüti a fejét. Ilyenkor nem örülök, ha igazam van. Így hát, ha lehet fokozni a nyűglődést, hisztit, szopizást, alvást, akkor Sebestyén fokozta. Például egy 4 napos non-stop lázzal, amit csak ideglenesen csökkentett bármiféle hűtőfürdő vagy kúp. Szegénykém már volt, hogy kérte is a "kupit", annyira nem érezte jól magát.

Hála az égnek, egy-két napja kikászálódott a lázból, viszont továbbra is sokat sírdogál, fájdítja az ínyét. Sajnos ezen át kell esnie - ahogy nekünk is -, de nem bánnám, ha kevesebbet szenvedne.

Benjáminunk ép és egészséges. Féltünk, hogy összeszedi a vírust az öccsétől, de eddig sikeresen elkerülte. Pedig ő is a fogaival bajlódik, immár a második lazult ki annyira, hogy bármelyik pillanatban kieshet, hogy átadja a helyét a maradónak.

Mint korábban említettem, nem csak a népi táncos, hanem a dráma-tagozatos bemutatón is szerepelt, azonban az erről készült fotókat - korábbi ígéretemmel, vagy reményemmel ellentétben - nem tölthetem fel. Egyrészt kicsit elkéstem - lemaradtam az első pár mondatról, amit az óvónéni mondott - , s emiatt nem tudtam jó pozícióból fotózni, így sokat kellett zoomolonom - ami egy kompakt kisgépnél a fénykép halála -, másrészt egy intelligens, az alkalomhoz majdnem illő melegítőben(!) érkező apuka mást se csinált, mint a többi szülőt zavarva, a saját fiára kattogtatta az első sorból a vakus(!) telefonját - nem egyszer miatta maradtam le egy jobb képről -, harmadrészt, oly sok ember látható az elkészült képeken, hogy nem kezelhetem annyira szabadon a személyiségi jogaikat, mint azt tettem a népi táncos videóval.

Egyébként csütörtök délután ismét műsor volt, ezúttal az iskolába induló nagycsoportosokat búcsúztatta a csoport és az óvónénik. Ide, sajnos, önhibámból nem tudtam elmenni. Krisztám ugyan ott volt, de egy Sebestyénnel az ölében reménytelen harcot vívott egy jó képért. Le is maradt Benike nagy pillanatáról, amikor egy stilizált kaput tartva kiengedte a ballagó csoporttársait az óvodából az iskolába. Ha megörökítve nincs is, de tudom, hogy Beni ügyes volt, csinos, aranyos és szép, meg okos is. Végül is a fiam. :)

Ma is nagyon büszke voltam rá. Ketten mentünk vásárolni, a közeli fenyőfás áruházba. Tudjátok, ahol sokat lehet spá... spórolni. Lényeg a lényeg, odabent fűszereket kellett keresnünk, kakukkfüvet és bazsalikomot (csak nem valami olasz kaja volt az ebéd?). Először tésztáért akartam küldeni, aztán meggondoltam magam, s megkértem, hogy adjon nekem egy csomagot mindkét fűszernövényből. Ő szépen odalépett a polchoz, s pillanatok alatt megtalálta a kakukkfüvet, majd nemsokkal rá a bazsalikomot is. Mikor kérdeztem tőle, hogyan sikerült ilyen gyorsan végeznie, hanyagul csak annyit mondott: elolvastam.

Jó tudom, hogy tud, s csak néhány betűnél bizonytalankodik, de akkor is olyan jó érzés volt. Ha átéltél ilyesmit, úgyis tudod, miről beszélek. Ha nem, akkor meg mindegy. :P Aztán itthon, mikor a vásárlás után kapott matricákat ragasztgattuk az albumba, ő mondta a képek hátán látható számokat. Nem volt gondolkodás, nem volt tévesztés, mondta a három számjegyűeket is, győztem keresni. Most is könny szökik a szemembe, ha ezekre a pillanatokra gondolok. Már csak azért is, mert mindezekre én tanítottam (persze Kriszta segítségével).

S már Krisztám: Beni nem kapta el Sebitől a torokgyulladást, orrfolyást, de anya igen. Először csak mosolyogtam ezen, de mikor láttam, hogy tényleg a mosogató ronggyal versenyzik a világ legrosszabbul festő konyhai kiegészítője címért (de aljas vagyok... de tényleg), kissé visszafogtam a vigyorgásból. Jól van na! Sajnálom szegényt, de ettől függetlenül akkor is érdekes, hogy se Benit, akit Sebi szintén egész nap ölelget, és együtt fürdenek, se engem, aki éjjelente ott alszik mellette, nem fertőzött meg, anyát meg igen. Máskor ő a strammabb, s mi vagyunk a pudingok.

Végére hagytam magamat. Mert semmi külön nem történt, illetve a fentiekben olvashattad, ami igen. Illetve, sikerült garanciálisan kicseréltetnem az órám belső szerkezetét, emellett szintén térítésmentesen legyártatom egy dekorációs termékekkel foglalkozó céggel az elrontott, majd így a címünkre postázott névtáblánkat. Közben előkészítettem a legközelebbi társasházi közgyűlést, bankokhoz rohangáltam portfóliós anyagokért, telefonáltam, emaileztem, interneteztem, online telefonáltam a cél érdekében. Rá kellett jöjjek, bármilyen szlogennel is álljon elő egy pénzintézet, a legfontosabb szempontjuk a valóságban mindig az, hogy minél több szakkifejezésnek tűnő szóval, elrejtett kikötésekkel, apró betűvel és mifenékkel "átverjék" a leendő ügyfeleiket, kipréselve belőlük a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legtöbb pénzt. Végül is erről szól a kapitalizmus... legalább is itthon...

2011. május 17., kedd

Fordult az év

Immár 8 éve... 8 éve, hogy kölcsönösen nyúzzuk egymás idegeit... és nagykanállal habzsoljuk egymás szerelmét. :D Boldog, kellemes, sikerekben gazdag és eredményes házassági évfordulót kívánok magunknak Bogyókám! ♥

2011. május 15., vasárnap

Így kell járni, úgy kell járni...

Drágáim, régen jelentkeztem, igaz?! Nem baj, jó munkához idő kell, meg türelem rózsát terem... hovatovább, sőt, mellesleg... meg hasonlók. Lusta vagyok. Meg lusta is, sőt, egy kicsit rest is. Mármint genetikailag. Mármint jelenleg. Meg beteg is. Bal szemem kissé feldagadt, bal fülem fáj, hogy a fejemet ne is említsem. Emellett a jobb bokám is fásliban leledzik, ha elhagyom az otthonom. A derekam meg úgy hasogat... a nyakamat meg elfeküdtem. Krisztám mondta is, hogy teljesen roncs vagyok. A'szem indulok is valami derbyn, hátha...

Ritka pillanat: csendben ülnek

Sebestyén öregszik, mint láthatod a jobb oldali kis piktogramból, épp tegnap múlt két éves. Nem azért mondom, mert... Aki ismer minket, tudja, hogy nem tartunk ünnepséget - a rokonok annyira beletörődtek már ebbe, hogy nem is említik -, csak megjegyeztem, hogy őt sem kíméli az idő. Lassan vén trotty lesz... a pelus még adott is... XD

Egyébként nem kell félteni, zsivány kölök, ahogy párom mondja, "székely góbé". Mert, ha nem tudnád - tudtommal -, 3/4 részben erdélyi magyar vagyok: negyedrészt székely, negyedrészt csángó, negyedrészt csak úgy "aradi" magyar. Az utóbbival kevéssé tudok mit kezdeni, lévén vajmi kevés információm van a dologról. Úgyhogy lehet, hogy nem is, csak 1/2 részben. De bárhonnan is nézem, döntő többségben vagyok. Már testsúlyomból fakadóan is. :)

Szóval Sebestyénünk új kifejezéssel gazdagította amúgy sem szűk szótárát: "Neeem iiis!". Roppant egyszerű mutatvány, bármikor képes bevetni, ha valamit nem akar, nem tetszik, vagy csak mókázni akar:
- Menjél anyához, kapsz tiszta pelust!
- Neeem iiis!

- Gyere, megmosom a fogadat!
- Neeem iiis!

- Vége a fürdésnek, kiszállás!
- Neeem iiis!

- Ana, nészd! Anaaa! Anaa, nészd! Lobot vagok.
- Látom, szép robot vagy.
- Neeem iiis!

És így tovább, a végtelenségig. Néha idegesítő. Nagyon.

Benjáminunk csütörtökön néptánc bemutatón szerepelt az óvodában. Alább láthatsz néhány egy fotót esetleg és videót is, csak még semmit sem töltött le a fényképezőgépről, így nem tudom miként mutatnak monitoron. Ügyes volt, szép volt, nagyon büszke vagyok rá!

Műsor előtt, az óvoda udvarán

A következő kis videót 3 részből vágtam össze, így van benne egy kis táncbemutató, egy kis asztal... akarom mondani anyatáncoltatás és... de az utolsó legyen meglepetés! :D

video

A műsor legvégén mindenki megkapta a jutalmát: édesanyám meghívta az egész családot fagyizni. Isten tartsa meg a jó szokását!

Hétfőn ismét szerepel a nagyfiú, ezúttal az óvodai "színjátszó-csoport" előadását tekinthetjük meg. Ha jók lesztek - fagyi helyett -, azt is blogolom. ;)

2011. április 24., vasárnap

Vaják

Mikor először hallottam róla, nem foglalkoztam vele túlzottan, még annyira se, hogy a vállamat megvontam volna. Egyszerűen azért, mert a történetek alapján készült játékot - The Witcher - se vettem meg. Bőven elég volt a videomegosztó oldalakon megtekinthető képanyag, hogy lássam, ez nem nekem való szórakozás. Nem a történet, vagy a szereplők, hanem az irányítás miatt.

Nem olyan - magát istenfélőnek tartó - ember vagyok, aki egy történetet, filmet, játékot csak azért félredob, mert abban nyílt vagy burkolt erőszak, szex, varázslás van. Mellékesen jegyzem meg, volt már olyan könyv a kezemben, amit évek óta szerettem volna elolvasni, de pár oldal után letettem, mert olyasmit találtam benne, ami már nekem is összeegyeztethetetlen volt a lelkiismeretemmel. Ilyen is akad.

Egyszóval: egyáltalán nem szippantott be a Witcher világa.

Aztán megjelentek az első hírek, hogy a játék alapjául szolgáló történetek nemsokára magyarul is napvilágot látnak. Gondoltam, milyen jó, még egy szemét a könyvesboltok polcain, amit majd nem győz az ember kerülgetni, ha érdemes szórakoztató irodalmat keres. Aztán egyre csak erősödött a hype, az ember gyereke lépten-nyomon belebotlott. Akkor keltette fel igazán az érdeklődésemet, mikor kiderült, hogy az eredetileg lengyel író, Andrzej Sapkowski angolra lefordított történeteiben witcher-ként aposztrofált főhőst a magyar fordításban vajáknak nevezik, s ez a játék magyar rajongótáborának 99%-át mélységesen felháborítja.

Fórumokat, híreket, blogokat, hozzászólásokat olvastam végig vigyorogva, mert egyszerűen nem lehet másként feldolgozni azt a szellemi - mentális - sötétséget, amit a hazai játékostársadalom bemutatott - és teszi ezt azóta is folyamatosan - a witcher vajákra történt fordítása miatt.
Link
Mert hogy milyen kiábrándító már, hogy nem hagyták meg az ANGOL witcher elnevezést a MAGYAR fordításban, hisz mindenki így ismeri. Úgy vélem, a magyar épp oly szép nyelv, mint a többi, s ha a lengyel-angol fordításban a wiedźmin-t witcher-re honosították, akkor édes anyanyelvünk is megérdemel egy magyar elnevezést. Az, hogy a vaják, mint kifejezés mennyire alkalmas erre - szerintem nagyon is -, már egy másik vita tárgya lehetne, de a szememben nem kérdés, hogy a witcher-t igen is honosítani kellett.

Van aki egyenesen petíciót indított, hogy a könyvekben a witcher szót használják a vaják helyett. :facepalm: Gondolom úgy értette, hogy a további kiadásokban illetve a regénysorozat későbbi részeiben, mert az aláírók két szép szeméért nem fogják zúzdába küldeni a már megjelent és megvásárolt könyveket.

Innentől kezdve éreztem, hogy engem ez a könyv érdekel. Végül úgy döntöttem, hogy az előrendelés keretein belül (20%-kal olcsóbban) megveszem a Libritől.


Röviden: nem csalódtam! Eszméletlen jó a könyv, hangulatos a világ, szerethető, de nem legyőzhetetlen főhős, fanyar és csípős humor és... és... egyszerűen JÓ! Így, nagybetűkkel! Dombornyomott puha kötés, 280 oldalnyi irodalom. Mikor letettem az utolsó oldal végeztével, elhatároztam, hogy bármi is jelenik meg ezután ettől a lengyel embertől, azt megveszem.

Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy a könyv mellé kapott 1000 Ft-os Witcher2 kuponnal mit kezdjek...

2011. április 23., szombat

Közösködtem

Péntek délután megtartottuk a társasházi közgyűlésünket. Körülbelül egy órát vett igénybe, vita nem volt, határozatainkat problémamentesen, percek alatt alatt meghoztuk. Ez nekem igazán jó érzés, mert mind a 2011-es költségvetést, mind a közös költség emeléséről, mind a költségtérítésemről szóló határozati javaslatot egyedül készítettem elő.

A jegyzőkönyvet, a határozati értesítőt és magukat a határozatokat is még tegnap este megírtam. Majd körbe kell járnom az illetékes személyeket (jegyzőkönyv hitelesítők, SZVB. elnök), hogy aláírásukkal azokat szentesítsék. Kinek melyiket, ugyebár.

Lassan lejár a szabadságom is, jövő hét közepén ismét mehetek dolgozni. Sokat pihentem, olvastam, relaxáltam. Nem mondom, hogy nem tudnék elviselni még egy hetet, de tartalékolnom kell szeptemberre is a szabadságomból, hogy segíthessek Sebestyén beszoktatásánál.

Egyébként semmi komoly, vagy különleges esemény nem történt, apró hétköznapiságok. Egészségileg mindenki rendben van, egy-egy apró kellemetlenséget leszámítva minden rendben van mifelénk. Csordogálnak a napok, de én így szeretem.

2011. április 14., csütörtök

HVG vs. SFportal (és mások)

Nemrég a HVG.hu oldalán megjelent egy cikk az e-könyvekről. Nekem, mint ilyen kiadványokra éhes olvasónak is elkerekedett a szemem ennyi összehordott valótlanság láttán, de hála az égnek, nem csak nekem.

Mint e-könyv kiadó, az SFportal olvasói levélben reagált, melyre - jó magyar szokás szerint? - semmi reakció nem érkezett, így a kiadó saját honlapján is elmondta a véleményét. Bátran mondhatom, hogy kicsiny hazánkban kevés olyan emberről hallottam, aki felelős pozíciója ellenére ennyire értelmesen, nyitottan és napra készen tudna beszélni arról, amit rábíztak!

A másik lélekmelengető írás - szintén reakcióként - Magyarország legnagyobb e-könyv blogjáról származik. A bejegyzésben idézik a fent linkelt SFportal levelet, valamint érdemes elolvasni a kommenteket is!

2011. április 9., szombat

Címszavakban

- Beninek pár napja kiesett az egyik bal alsó metszőfoga (elindult a fogváltás)
- Sebestyén tegnap a WC-be pisilt (önszántából)
- Krisztám gyengéd, törődő és életteli
- Bár éjszakás vagyok, eddig jól bírom (a 4. éjszaka lehet majd kritikus)

2011. április 8., péntek

Az vagy, amit...

"- Mit kérsz enni, kisfiam?
- Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst, sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul E450-es adalékot, nem húseredetű fehérjét és emulgeátort - de karragén, guargumi és xantángyanta ki ne maradjon belőle!
- Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.
- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből, kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, cellulázenzimből, a savanyúságot szabályozó kálium-acetátból és citromsavból, emulgeálószerből és kalcium-szulfátból álló kenyeret.
- Győri rozsosat?
- Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett/átészterezett növényi olajat, amelyben persze van só, emulgeálószer, kálium-szorbát.
- Már kenem is a Delmát, fiam.
- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje, nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és Na-nitrit.
- Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapod fiam. Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal, indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal, sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.
- Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.
- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott izocukrot, Na-ciklamátot, aszpartámot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat, nátrium-benzoátot és fenilalanint?
- Vitamor szörpöt? Igeeeen!
- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt, hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E 150-es színezéket.
- Maggi szárnyas krémleves lesz brokkolival! Hurrá! S utána?
- Utána pedig búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal, vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával, búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.
- Hawaii!
- Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr. Oetker módra.
- Az a kedvencünk.
- Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?
- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium-glutamátot, dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis szilícium-dioxidot?
- De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay's újhagymás chipset.
- S mi lesz a vacsora?
- Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszik aszpartámmal, fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal javított joghurtot, amelyben kalcium-foszfáttal, vízzel és cukorral fölhizlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús vázdarabkák vannak.
- Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is!
- Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé, szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és karamellammóniás színezék, egyszóval Kot-kot baromfifasírt. Ezt szegény apád is, hogy imádta... Nyugodjék békében!"

2011. április 7., csütörtök

Fáradt vagyok

Életemben nem voltam még ilyen fáradt, mint az utóbbi napokban. Mintha nem is aludnám végig az éjszakát. Jó, sokszor nem is alszom végig, felébredek, forgolódok... Napközben sétálunk, főzünk, gyerekeket nevelünk, beszélgetünk és a magam részéről anime-ket nézek.

A legutóbb egy elsőre kissé nehezen emészthető, de valójában érdekes és fontos történetet néztem meg. A szép benne az, hogy mindenkinek mást mond, mégis ahogyan elmondja, félreérthetetlen egyértelmű.

Az anime fő betétdala már sejteti a mondanivalót is, ha japánul nem is ért az ember, a hangulat magával ragadó. Alább a dalból készített klipet nézhetitek-hallgathatjátok meg.

A rajzfilm címe Byousoku 5 Centimeter (5 Centimeters per Second). A linkre kattintva minden fontos információt megtudhatsz, mi több, meg is nézheted! Javaslom, hogy ne hétköznapi moziként kezeld ezt a röpke órát és adj magadnak időt arra, hogy utána végiggondolhasd, amit láttál. Ja, a pislogás is ellenjavalt! :)

2011. március 27., vasárnap

Többet nem tudok


2011. március 24., csütörtök

Erősebb, mint én

Hol is kezdhetném ennyi idő után... újra... Hallgatok a többségre (egyhangúan megszavaztam), egyenesen bele a közepébe.

Sebestyén szerdán megkapta a másfél éves korban kötelezően beadandó védőoltását. Nem, nem ment el az eszem és még számolni is tudok, tényleg a másfél éves oltásról van szó, amit még tavaly novemberben kellett volna beadatnunk. Sebestyén azonban tudta, hogy mi a dörgés, s az oltásra kijelölt napokra - vagy előtte - orrfolyatós, köhögős, hőemelkedéses betegségeket produkált. Aztán ahogy elmúlt a kritikus nap, ő is meggyógyult. S ez így ment mostanáig.

Persze, nekünk is feltűnt, hogy csúszunk, csúszkálunk, csúszkálgatunk, de különösebben nem vettük a szívünkre, hisz egyrészt az orvosunk is látta, hogy a gyerek folyamatosan "szimulál", másrészt korábban, azazhogy régebben ezt az oltást valami 3 éves kor környékén adták be. Így aztán villámcsapásként ért minket a levél, amit pár hete dobtak be a ládánkba, melyben az ÁNTSZ felhívta szíves szülői figyelmünket, hogy amennyiben a kijelölt napon - indokolatlanul - nem jelenünk meg az orvosi rendelőben és oltatjuk be Sebestyént, szankciókra számíthatunk. Konkrétan pénzbírságra.

Namármostugyebárna... értem... illetve érteni vélem a fenyegetés értelmét, csak hát... hogy is mondjam... Miért jó az az ÁNTSZ-nek, ha nincs pénzünk nevelni a gyermekeinket? Nem mellesleg amúgy is kamionszám hordtuk haza a gyógyszereket, ami a jelenlegi árak mellett nem egyszerű pénzügyi manőverekbe kényszerített minket.

Mindegy, beoltattuk a kicsit, s nagyon büszke vagyok rá! Mármint fiús apaként. Sebike csendben, de kissé megilletődötten tűrte, hogy az orvos megvizsgálja, majd hanyatt fektettem. Napok óta mondtam neki, hogy szurit kap, a combjába. Ezt most megismételtem, megsimogattam a fejét, mondtam neki, hogy itt van anya is, apa is, szeretjük. Majd a védőnő lefogta a térdeit, én meg a karjait. Felkészültem, hogy most jön a visítás, kapálózás...

Ehhez képest Sebestyén nyugodtan feküdt, miközben a orvos beleszúrta a tűt a combjába, s még akkor is, mikor elengedtük. Majd egyszer csak megszólalt, elég zavartan:
- Készen vagok?
Összefutott a könny a szemeimben.

2011. március 17., csütörtök

Feketében

Régen nem írtam... több, mint egy hónapja... Március közepén is túl vagyunk már... ez pedig azt jelenti, hogy Ő most jött volna, ha nem hagyott volna itt minket... Emiatt nem volt kedvem blogolni.

2011. február 11., péntek

Kicsimi

"Ha tudni akarod, milyen ember vagy, nézd meg a gyermekeidet!" - tartja a mondás.

Abban a szerencsében van részünk, hogy két fiúnk is eleven tükörként mutatja a valóságot. Segítenek, hogy lássuk, miben kellene fejlődnünk. Most a kisebbik tükörképből osztanék meg párat:


Benjámin egy műanyag sámlin (stokin) ülve szokta fel- és levenni a lábbelijét. Egyik nap viszont a két gyerek egyáltalán nem az eredeti funkciójának megfelelően használta a bútordarabot: ide-oda rakosgatták, tologatták, felborították, zörögtek vele. Kriszta megunta, hogy nem fogadnak szót, nem teszik vissza a helyére, így elvette és felrakta a szekrény tetejére. Sebestyén felháborodva közölte anyjával:
- Nem a tiéd, bátuszé!

Ma reggel Sebestyén az íróasztalhoz szeretett volna ülni, de Krisztám éppen az asztal mellett állt, így nem fért oda még azután se, hogy ledobta párom hátizsákját a székről. Két kis kezével tolni kezdte anyja lábait és rákiabált:
- Menjél mál innen!

Megkértem a fiúkat, hogy legyenek kedvesek összepakolni maguk után a játékokat. Már majdnem végeztek, mikor Sebestyén észrevette az ülőgarnitúrán az egyik mesekönyvüket, amiből Krisztám mesélt nekik. Fogta és lerakta a földre, majd büszkén közölte:
- Odatettem!
- Ügyes voltál, de inkább rakd vissza!
Sebestyén nézett rám egy pillanatig, majd lehajolt és nagyot sóhajtva visszadobta az ágyra a könyvet.
- Akkoj odatettem! - mondta és otthagyott.


Mindenki saját maga vonhatja le a tanulságokat, nem kommentálom. :P

2011. február 10., csütörtök

Még több Kindle

Ahogy már korábban ígértem is, készítettem pár fotót a Kindle-ről természetes, szórt (szobai) napfényben is. Ezeket teszem most közzé.

Az eszköz egy házi készítésű tokban látható az első két képen. Krisztám készítette egy régi kemény kötéses könyv borítójának felhasználásával. Kellett hozzá még fekete öntapadó tapéta, pár centi vastagabb gumiszalag, pár kemény és vastag papírlap (olyan, mint a könyvborító) és ragasztó.

A metódus egész egyszerű volt: miután a régi könyvből már amúgy is kijött a tartalom (amit amúgy sem olvastunk soha), adott volt a Kindle tok külseje. Krisztám a vastag papírlapokon "körberajzolta" a Kindle-t, majd kivágta a formát. Ha jól emlékszem, 3 rétegen kellett megismételnie, hogy kellő vastagságot kapjon. Emlékeim szerint a legfelső rétegen kivágott annyi helyet, hogy kényelmesen elérhessem a lapozógombokat a jobb hüvelyujjammal.

Kissé sajnálom, hogy nem jutott eszembe megkérni, hogy alul, a bekapcsológombnál is hasonló módon járjon el, de végül is csak egy kicsit kell megemelni a Kindle jobb alsó sarkát, hogy hozzáférjek. Talán majd egyszer rábeszélem az átalakításra (vagy a következő toknál jobban átgondolom a dolgot). De végül is nem olyan zavaró ez a kis hiba, s nem is párom tehet róla, ő mindent megtett.

Szóval, vissza a gyártáshoz: párom a közepétől megszabadított vastag lapokat egymásra rétegezve összeragasztotta, a legfelső alatt rögzítette a gumiszalagokat is. Az egészet bevonta a tapétával, ahogy korábban a könyvborítót is. Itt jegyzem meg, hogy eredetileg nem feketét szerettem volna, de a boltban épp nem volt olyan, ami tetszett volna, így maradtunk a konvencionális megoldásnál. Ezután a bölcsőként szolgáló, lapokból összeállított keretet kétoldalú ragasztóval rögzítette a könyvborító belsejére, majd összecsukta és egy éjszakára leterhelte (berakta pár vaskos kötet alá).

Másnap reggel pedig belehelyezte a Kindle-t és kész. Köszönöm neki, sokat fáradt vele!

Sajnos a fekete tapéta eszement módon gyűjti az ujjlenyomatokat, de ezek könnyedén letörölhetők. A képek készítésekor szándékosan nem takarítottam le a foltokat, így láthatja ország és világ: használom az e-olvasómat! :-D

Terveim között szerepel, hogy a borító külső oldalára - díszítésként - valamilyen szép, szürkeárnyalatos képet ragasztok (mondjuk Royo egyik ceruzarajzát), amit aztán bevonok átlátszó matricával. Esetleg lamináltatom és úgy ragasztom fel. Belül pedig a szükséges személyes adataimat tüntetem fel.

Szétnyitva, belülről

Bölcsőben

Angol szöveg (egy ingyenes kiadványból)

Konfigurációs menü

Összefoglalva: lehet, hogy nem túl szép, lehet hogy sufnitunning, de nekem tökéletesen megfelel: védi az e-olvasómat.

U.i.: A képeken (főleg a harmadikon) a világos foltokat a fényképezőgépről visszaverődő napfény okozza, nem hardverhiba. A színkülönbségekért szintén a napfény felelős (és én, mert nem figyeltem eléggé a felhőkre). Emellett jól látható a lencsék miatt fellépő torzulás is (domborúnak tűnik a Kindle).

2011. február 6., vasárnap

Beni teremtésműve

Kezdetben alkotta Beni az eget és a földet: elővett egy papírlapot és színes ceruzákat.

Majd ezt mondta Beni: "Legyen a papíron fa! És legyen a fán termés is!" És ez így is lett.

Beni hozzákezdett a fa és a termése megalkotásához: a fa törzséhez, hogy erős alapja legyen, majd a levelekhez, hogy táplálják a fát. Majd a termést alkotta meg, hatalmas zöld gyümölcsöt alkotott, s elnevezte azt szőlőnek.

S látá Beni, hogy itt valami nagyon nem jó, de most már mindegy. Mondá: "Na... az én butaságos szőlőm, fán termik!"

Így lett este és reggel: harminchatodik nap.

Majd ezt mondta apa (alias én): "Ezt blogolnom kell!" És ez így is lett...

2011. január 27., csütörtök

Volt, van

Jelentem tisztelettel, ma délelőtt kicsi feleségem átvehette az új Kindle-t. Az UPS-nél egy tüneményes hölgy segítségét sikerült véletlenül megszereznem (ő vette fel a telefont), mindenben segített, így mind az új, mind a régi Kindle két nap alatt megjárta a maga útját. A hibás eszközöm már Louisville-ben dekkol. Bár az még nem a célállomás (Lexington-ban van a szerviz), de már az Amazon egyik "lerakata", vagy mije. Innen is köszönöm S. Mariann kedvességét!

Emellett kiemelt köszönet illeti Krisztámat is, amiért gyorsan alkalmazkodni tudott a futár időbeosztásához (miközben egy kevéssé beteg Benike nagyfiú, s egy betegebb Sebike kisfiú lógott a nyakán)... Ráadásul meleg vacsorával, süteménnyel, teával és mosollyal fogadott. Tényleg nem tudom, miből van ez a nő, de csodálom az erejét, s örülök, hogy mellettem van!

Most pedig következzék Ő, aki miatt ez az egész hercehurca volt! Hölgyeim és uraim, van szerencsém bemutatni a Csaba's Kindle-t!

Még dobozban


Naná, hogy Kína! :-P


Itt nyílik


Biztonságban (alul-felül karcgátló fólia)


1st boot (automatikus az USB csatlakoztatás után)


Fincsi áram USB-ről


Agatha Christie, mint képernyővédő


Méretarány

Bár jól látható a kijelző minősége (szerintem szépek a betűk, a képek), de a napokban készítek olyan fotókat is, ahol pár olvasnivalón keresztül mutatom be, mit láthat a felhasználó, ha erre az eszközre szavaz. Sajnos, az időjárás nem kedvez a vaku nélküli képeknek, vakuval meg... :-/

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a családban gyakori beszédtéma volt a Kindle, mint hogy már Sebestyén is hangosan kiabál, ha meglátja a kezemben, vagy a képeken: "Nínl!"

2011. január 25., kedd

Volt, nincs, lesz

Mint azt már január 15-én is említettem, rendeltem valamit az USA-ból. Konkrétan egy Kindle WiFi e-könyv olvasót (röviden e-olvasót). Az UPS 17-én, délelőtt 10:50 perckor kicsi kezecskéimbe helyezte a várt csomagomat, amit bősz fényképezések közepette ki is bontottam, bő fél óra múlva. Addig hagytam akklimatizálódni, kint ugyanis elég hideg volt.

Sok összehasonlítási alapom nincs, de nekem nagyon megtetszett a kütyü. Összehaverkodtunk, megszelídítettük egymást, csiszolódtunk. Egy fantasy témájú könyvet ki is olvastam rajta, maximálisan elégedett voltam mind a kép minőségével, mind az eszköz kezelhetőségével, mind az élménnyel. Néhányan azzal (ellen)érvelnek, hogy az igazi könyvnek nyomda-papír-festék illata van, s ezt az élményt nem pótolhatja semmi sem. Tetszik, nem tetszik, igaz, hogy ennek biza' nincsen semmiféle illata. Viszont az is tény, hogy speciel én nem azért veszek könyvet, hogy szagolgassam. Ha mégis rám törne az esszenciális vágy, beugrom a közeli könyvesboltba és bedugom a fejem két szimpatikus polc közé, oszt' csóközön.

Szóval és betűvel... Ott tartottam, hogy...

Megkaptam a csomagot 17-én, kibontottam, fényképeztem, beüzemeltem, fényképeztem és olvastam, olvastam, olvastam... Aztán 22-én reggel egy halvány, vékony, fekete, vízszintes csíkot (műveltebbek kedvéért: vonalat) fedeztem fel a kijelző felső harmadában. Mintha megrepedt volna, de ahhoz túl egyenes volt és nem is lehetett érezni tapintással sem a hibát. Kikapcsoltam, akkor nem látszott. Visszakapcsoltam és az eddigi egy csík (vonal) helyett immár kettőt találtam egymástól 1 mm-re.

Nem írom le, mit mondtam... Ettől féltem, ugyanis az angoltudásom nagyon sokat kopott az évek során. Persze a nincsből nem nehéz kopni. Korábban ugyanis azt az információt kaptam, hogy a garanciális ügyeket mindig élőszóban, telefonon... Mennyi is az USA-ba a percdíj mobilon???

Agyaltam, s másnap megpróbáltam emailben elintézni az ügyet. Persze, nekem is azt mondták, hogy telefonáljak, s ha nem tudok angolul, kérjek meg valakit, akiben bízom. Újra agyalás... Felhívtam sógoromat, mondtam neki, hogy egy 35ezres kérdésem volna, telefonos segítséget kérek. Nem problémázott: "Semmi gond, megoldjuk holnap!". OK, elküldtem neki a lényeges információkat emailben. Csak egyet nem: a bankkártyám számát, mert ilyesmit mégse így kéne...

Másnap délután, valamivel 16 óra után hívta fel az Amazont. Persze kérték a kártyám utolsó négy számjegyét, amiért gyorsan felhívott sógorom. Megadtam, s innen már sínen volt a dolog. Illetve lett volna. Csakhogy... azaz: de!

Szerencsétlen amcsik egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a világ nem körülöttük forog. Kitalálták, hogy az UPS futárszolgálatnál regisztráljam be a hibás Kindle-t, mint csomagot, kérjek azonosítószámot és követést, valamint fizessem ki a szállítás költségét, amit majd a csomag megérkezése után visszafizetnek az Amazon-os fiókomban megadott számlaszámomra. Több levélváltás után - elképzelni nem merem, hogy miket írhattam nekik a fordítóprogram instrukciói alapján - végre sikerült megértetnem velük, hogy ez nekem nem jó üzlet - de nekik se -, mert az UPS innen minimum 120 ropogós amcsi dodóért vinné vissza a hibás eszközt. Egy másik magyar srác tapasztalataira alapozva kértem, hogy biztosítsanak nekem egy UPS-es címkét, amivel az Amazon fizeti a visszautat, mivel az így olcsóbb (~21 USD) nekik is. De ezt is csak akkor fogták fel, mikor konkrétan megírtam, hogy hahó, 120 dolcsi, a Kindle meg 139 újonnan... Megéri visszatéríteni a fuvarköltséget?!

Egyébként végig nagyon kedvesek voltak, megköszönték az észrevételeimet, sajnálkoztak a hibán és remélték, hogy még hallanak rólam (ezt azóta már biztosan megbánták). A hazai kereskedelmi kultúra ehhez képest... tisztelet a kivételnek!

Ma reggel végre megérkezett emailben a kinyomtatható címke, beregisztrálva az UPS-nél. Holnap felhívom őket, hogy mikor tudnak érte jönni. Netán jó lesz úgy is, hogy amikor kihozzák a cserekészüléket, akkor odaadom a futárnak emezt?

Ja, azt nem is mondtam, természetesen kapok egy másik Kindle-t. Persze ez is kalandos ám, nem megy csak úgy, ukmukfukk! Ugyanis odaát, az óceánon túl természetes, hogy az emberek hitelekből élnek, mindenhol hitelkártyát használnak. Ezt hívják ősmagyarul credit card-nak. A normális bankkártya ellenben, amit a mai magyar valóságban a legtöbb ember használna (ha lenne a számláján pénz), a debit card. Kettő között annyi a különbség az Amazon szempontjából, hogy a credit kártyán "mindig" van fedezet, a debit-en meg csak a számlán található összeg erejéig (legalább is általában).

A cserekészüléket pedig a következő metódus szerint küldik: beterhelik a kártyára az új Kindle árát, majd kérik a teljesítést. Ezután kiállítják az eszközről a számlát, majd mivel ez garanciális csere, visszautalják az összeget a bankszámlára. Ez credit-nél nem téma, van fedezet. Na de debit-nél... ott a buli: tarts minimum 160 dodónak megfelelő forintot a számládon, amíg ez a tranzakció le nem zajlik, vagy megáll a folyamat ott, hogy nincs fedezeted!!! :-P Extra bónuszként: vannak olyan bankok (név nélkül), ahol mind a beterhelést, mind a teljesítés kérést kifizetésnek értelmezik (debit esetében) és kétszer utalják el a pénzedet... Az Amazonos ügyintéző meg szidja a csámpás magyar anyákat.

A történet jelenleg ott tart, hogy csomagolják a cserekészüléket, a cseréért levont pénzt már vissza is utalták, én holnap hívom az UPS-t a hibás Kindle visszaszállításáért. Lélekben kicsit megtörten, idegileg picit kikészülve, de várom a további fejleményeket.

Végszóként, avagy a szegény embert az ág is húzza: az októberben vásárolt karórám elfelejtett világítani. Mivel még garanciális, felküldik a fővárosi szervizbe. Lehet, hogy csak elemgond, de a garancia akkor is garancia. Érdemes nekem holnap felkelnem? :-/

Ui: Majd az új Kindle-ről készülő képeket töltöm fel.