Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. június 27., vasárnap

A határ a csillagos ég!

Akkor kezdjük ott, hogy nem vagyok lusta. Egyszerűen csak fáradt.

Az elmúlt héten nappalos voltam, s uszkve 6 alkalommal áztam bőrig + motorosos kaszával brümmögtem a munkahelyen + 3 épület között rohangáltam, hogy szivattyúzzam az eső/talaj/Duna vizet, miközben a szúnyograjokat igyekeztem távol tartani magamtól. Embertelen, hogy mennyi van. Emellett 4 órakor keltem minden nap és este 9 volt a legkorábbi időpont, hogy lefekhettem aludni. Ráadásul a tegnapi napot vendéglátással töltöttük, úgyhogy a megérdemelt pihenésem sem volt maradéktalan.

Egyszóval: az vesse rám az első követ, akinek lett volna kedve és energiája komolyabban, hosszabban írni. Fáradt vagyok, még most is, de térjünk is rá a mondandóm lényegére, elég volt a sirámokból.

Még az előző - éjszakás - dekádomban történt, hogy Kriszta vett pár hüvely borsót, s az egyikben Benike talált egy hernyót. Természetesen azonnal megtetszett neki - minden gyereknek ilyen morbid módon vonzódik a rovarokhoz, bogarakhoz? -, oly annyira, hogy a tenyerén hozta hazáig. Út közben boldog-boldogtalannak mutogatta új barátját, Mászit... :P (Kisfiam minden állatot, de még a játékait is elnevezi.)

Képzelhetitek a reakciókat: a gyerekeknek egyöntetűen tetszett, a felnőttek viszont kevéssé örültek az orruk alá dugott szörnyetegnek. Csupán 2 nagykorú buzdította kisfiamat: húgom párja és az egyik szomszédasszony. Előbbi - mint férfiak többsége, s így én is - egy nagy gyerek, a szomszédasszonynak meg szintén van egy hasonló korú, kicsit idősebb fia. A többiek helyzetmegoldó képessége kimerült a "Taposd agyon!" mondatban.

Az igazi buli azonban itthon kezdődött: édesem - anya segítségével - belerakta egy félliteres dunsztosüvegbe és adott neki enni!!! Igen, képzelheted a látványt, ami reggel fogadott, mikor hazaértem, s leültem az asztalhoz reggelizni.

Vizuális típus vagy?

Dunsztosüveg, benne két megrágott cseresznye, pár szem ép borsó, s néhány kibelezett, amiből egy fél zöld hernyó lóg ki éppen, s perisztaltikusan mozogva zabál, míg az ellentétes oldalon potyog az emésztési végtermék. Én marha meg még le is tekertem az üveg tetejét...

Erős empátiatorna után engedélyeztem, hogy Mászi - úr isten! - nálunk maradhasson albérlőként. A következő napokban végignéztem, ahogy elpusztítja a maradék borsót is az üvegben, miközben szépen kerekedik, s továbbra sem az erre kijelölt helyen végzi el a dolgát. Alig vártam, hogy kifogyjon a kajából. Eddigre szerencsére Kriszta is megunta, s szépen elmagyarázta Beninek, hogy ez a helyzet Mászinak nagyon rossz, hiszen elvettük a szabadságát. Így aztán párom a gyerek teljes egyetértésével engedte el egy, a házunkhoz közeli fűcsomón.

Valószínűleg madáreleségként végezte.

Sebestyénünk - hála az égnek - az egészből semmit nem vett észre. Mi sem hiányzott volna jobban, mint hogy az a bizonyos kismadár éhen maradjon... már ha érted...

Babocunk szépen fejlődik, egyedül stabilan guggol, ül le, áll fel, szalad, mászik fel mindenhová. Állandóan pakol, kénytelenek voltunk minden fiókra, ajtóra ragasztható tépőzárat tenni. Gerilla akciónk legkevésbé sem nyerte el a tetszését: hangosan kiabálva rángatja a fogantyúkat. Bátyjához hasonlóan nagyon csiklandós, s ki tudja honnan örökölte, de szeret fejjel lefelé lógni. Igaz a hintázásáért is eszméletlenül odavan, úgy tűnik nincs tériszonya - irigylem a törpét, én még a gyerekkörhintán is szédülök -, de az is lehet, hogy csak a veszélyérzete nem alakult még ki. Mondjuk ez utóbbit nehéz azzal a ténnyel összeolvasni, hogy ő maga kéri, "állítsam fejre" és ha megteszem, vigyorog, kacag.

Mindenevő, ráadásul unja a babakosztot. Ha etetjük, el kell pakolni minden más ehetőt a szeme elől, különben nem hajlandó megenni a neki szánt ételt. Ráadásul a kunyerálás lehetne a második utóneve, ha az nem a Hunor lenne. Emellett nem hajlandó sokáig ülve étkezni, nem ér rá ugyanis, annyi játszani és pakolni való akad a lakásban. No persze, apáék suttyomban mindig rendet raknak...

Szerencsére az éjszakákat már megússzuk 1 ébresztéssel is - gyors szopi és szunya tovább -, s ha ennyi öröm nem lenne elég, Kriszta pár napos kegyetlenkedéssel arra is rávette, hogy egyedül aludjon el. Nemes egyszerűséggel berakja a fiatalurat a kiságyba és kimegy a szobából. Eleinte volt ordítás, de nemsokára ez némi nyüszögéssé szelídült, amit édes alvás követ immár napok óta.

Szókincse nem fejlődött, inkább csak stabilizálódtak a fogalmak, személyek. Tudja ki kicsoda a szűk családban; ha autót lát, hangosan bürrög; az (plüss)állatok népes faja továbbra is "ve-ve"; tanulgatja a testrészeket... stb. Aminek viszont nagyon örülök, hogy stabilan, hiba nélkül képes teljesíteni a "Rakd vissza!" és "Kérem!" utasítást, csak kellő eréllyel kell szólni. Persze előfordul, hogy nem akarja visszaadni az elcsent/talált holmit, ilyenkor felénk nyújtja ugyan a kérdéses tárgyát, hogy aztán visszarántsa és közölje: "Nyem!". Nem ritkán még ki is nevet minket.

A két elkövető és a bűnjel: piros ujjnyomok a szófán.

Krisztám sokkal, de sokkal jobban érzi magát. Úgy tűnik, tényleg többet segítek, s többet beszélgetünk, így mind a fizikai, mind a lelki állapota rendezettebbé vál(ha)t(ott). Természetesen ezt a gyógyulást én is érzem magamon, nem is lehetne másként. Egy test vagyunk, így ha a jobb oldalam fájna, a bal sem lehetne jól. S bár félek a magasságtól, de ennek a felemelkedésnek határozottan örülök. ;D

2010. június 23., szerda

Darázsfészek (2. felvonás)

Csak fanatikusoknak!

2010. június 20., vasárnap

Ha nem a VB-t nézem...

Szép jó reggelt!

Az utolsó szabadnapomat töltöm itthon, holnaptól munka, így ildomos volt egy új bejegyzéssel jelentkeznem. Tegnap már nekiültem egyszer, de sehogy sem akart összejönni. Valahogy nem is volt hozzá hangulatom. Nem, nem ihletem, hanem hangulatom.

Az elmúlt napokban elég vegyes képet mutatott szűk környezetünk időjárása. Hol szakadt az eső, hol ezer ágra sütött a nap. A legrosszabb az volt, mikor ezeket gyors egymásutániságban produkálta. Hatalmas felhőszakadás, égi háború, majd pillanatok alatt kisütött a nap, s olyan erővel kezdte szárítani a beton, hogy alig kaptunk levegőt a hirtelen megnövekedett páratartalomtól. S hogy teljes legyen a boldogság, a szúnyogtól élni sem lehet az utcán, ha árnyékba húzódnál a tűző nap elől.

Ráadásul, s itt végleg bezárul a kör: a szúnyogriasztó krémek, spray-k sem nyújtanak megfelelő védelmet, ráadásul drágák. Népszerűségüket azonban mi sem jelezheti jobban, hogy a szezon előtt az egyik drogériában vagy tízféle készítményből lehetett válogatni, tömött sorokban álltak a polcokon, míg mostanra jó, ha 3-4 félét találsz itt-ott.

Ez nekünk, felnőtteknek még nem is jelent akkora gondot, de a gyerek nehezebben viselik. Benjámint nagyon szeretik a vérszívók, hatalmas, féltenyérnyi vörös "bumszlit" hagynak maguk után. Sebestyén talán szerencsésebb, eddig pár apró pöttyön kívül nem találtunk rajta semmit.

Édesanyám szerint szódabikarbónából kell masszát keverni, azzal kenni a csípések helyét. Majd kipróbáljuk. Szerencsére Beni már nem megy óvodába szeptemberig, így jóval kevesebb időt tölt a veszélyzónában (az óvoda udvarának jó része árnyékos). Szabadidejét testmozgással, játékkal, rajzolással és mesékkel tölti ki. Atya Isten, idén 6 éves lesz, 2011 szeptemberében már iskolába megy! Azt mondod öregszünk? Vagy csak az idő múlik? :D

Sebestyénünk náthás. Kibújt a két felső nagy metszője, s ez természetesen azzal járt, hogy állandóan piszkálta a koszos kis mancsaival, meg az alsó fogacskáival. Egyik nap még vérzett is az ínye, innen tudtuk meg, hogy mi a helyzet. Viszont mostantól akár dolgozhatna is a picur, mint jegylyukasztó. Aminek pedig kifejezetten örülünk: megbarátkozott a fogkefével, ha mi fogat mosunk, ő is kéri a sajátját. Mozgáskoordinációját mi sem jellemzi jobban, mint hogy nem a kefét mozgatja, hanem a fejét rázza jobbra-balra.

Szerettem volna leírni Benike utolsó aranyköpését, de elfelejtettem, Krisztának meg nem is jut eszébe. Viszont arra nagyon is emlékszünk, hiszen nap, mint nap szemtanúi vagyunk, hogy Sebestyén mennyire muzikális. Bárhol, bármilyen zenét hall, kitolja a fenekét, rogyasztja a térdét és "táncol" (fel-le rugózik), majd tapsol és megtapsoltatja magát. Sajnos még nem sikerült mozgóképen megörökíteni, mert amint elővesszük a masinát, abbamarad a produkció, s jön a gépért.

A fentiekből könnyedén leszűrheted, hogy már stabilan jár. Ebből egyenesen következik, hogy a lakás legtöbb pontjára egyedül eljut, bútorok ajtaját nyitja, kipakol, hoz-visz mindent, felmászik mindenhová, lerángat mindent. Mire valahol rendet rakunk, máshol kezdhetjük újra. S ha éppen nem rámol, hát ennivalót könyörög, vagy felkéredzkedik valamelyikünkre. A babakocsiban se szeret sokáig ücsörögni, pláne, ha meglátja a szandálját. Mutogat a lábára, kiabál, míg rá nem adjuk, aztán go-go-go. Győzd utolérni...

Leggyakrabban használt szavai: anna (anya), hemme (anya és egy ideje apa is, attól függ ki felé indul el), ljámp vagy dámp (lámpa, vagy valamilyen fényforrás), ti-ta (óra), brüüü (autó), ve-ve (valamilyen állat), enni (enni, vagy inni), haminyami (étel), dziü (mutat valamire, valamerre: azt, vagy arra, oda), nem.

Ha lesz erőm, holnap este megosztom veletek az elmúlt napok egyéb eseményeit is, de most jelenésem van Sebi mellett, mint "altatóorvos".

2010. június 14., hétfő

Darázsfészek

Ímhol ni, itt vagyok!

Hatalmas problémák vannak a világban, egészen pontosan kicsiny bolygónkon. Hogy a jelenlegi legsúlyosabbat említsem: a VB nézőit és játékosait zavarja a vuvuzela hangja! Nem merészkednék odáig, hogy azt javasoljam, halkítsák le a TV-t - ráadásul a játékosok esetében ez kissé nehezen kivitelezhető -, így csak annyit mondok, hogy ez van, jelenleg ezt kell szeretni.

Mondhatnám úgy is, hogy nem kellene a globális kényelem nevében a rendező ország szurkolói "népszokását" kultúrkörünk ízléséhez igazítani. Ráadásul a legtöbb közelin nem a hazai focirajongók fújják oly erővel azt a műanyag vackot, hogy majd szétreped a hátsójuk. Ha nem is kellemes, sőt, több, mint kellemetlen, de még mindig jobb, mint a mi nyugati futballhagyományaink exportálása. Ha nem tudod, miről beszélek, nézd meg a híradókat egy-egy rangosabb mérkőzést követően.

Ami pedig a játékosokat illeti: tessék örülni, végre van mit okolni a gyenge szereplések miatt - "Vive la France!". Vagy csak nekem tűnt fel, hogy tegnap a németek négyszer is bevették a kontinensnyi szigetország kapuját? Ők valahogy tettek az egész vuvuzela hisztériára, s egyszerűen csak jól játszottak. Netán lehet, hogy a germán precizitás megkövetelte az ilyetén felkészülést is?! Lelki szemeimmel már látom, hogy a nationalelf az edzőtáborban álló nap ezt hallgatta, s amelyik játékos panaszkodni mert, azt a szövetségi kapitány páros lábbal rugdosta el a Brandenburgi kapuig...

Mindemellett nem tartom ördögtől valónak a darázskürt betiltását a VB idejére. Némi szolidaritás szorult belém embertársaim iránt, másrészt a fellelhető információk alapján egészségkárosodást is okozhat a monoton és erős hang. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lenne az ilyen világesemények sorsa, ha betiltanák a már bizonyítottan egészségkárosító alkohol- és dohánytermékek forgalmazását is a rendezvény idejére...

Zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy egyébként annak a nyugati szurkolónak, aki ilyesfajta szórakozásban leli örömét egy focimeccs alatt, kár volt jegyet váltania a mérkőzésre. Ja, hogy otthon (vagy a szállodában) pillanatok alatt felkoncolnák a szomszédok, ha nekiállna fújni... így már értem (az arcfestést is)!

2010. június 8., kedd

Ha már Kriszta is...

Régen találkoztunk, igaz? Többek között már Kriszta is kérdezte, mikor írok. Most. ;)

Benikém takonykórját talán sikerült eredményesen kezelni, a homeopátiás szerek ismét nagyon nőttek a szememben. Elvileg még egy bogyót kell majd szednie rövid ideig, s ha minden rendben lesz, jó időre megszabadul az állandó zöld orrfolyástól. A nazális hangképzése már más tészta, ahogyan az is, hogy gyakran elfeledkezik a tiszta orrjáratairól, s továbbra is a száján veszi a levegőt.

Ma diszlexia felmérés volt az óvodában. Színeznie, rajzolnia kellett konkrét utasítások alapján. Ha ezt egy fél-egy évvel ezelőtt kellett volna végrehajtania, kevéssé lelkesen engedelmeskedett volna a feladatok előírásainak. Mostanában viszont rengeteget rajzol, s kapott is dicséretet a munkájáért. Bár előttünk eddig sem volt kérdés, de most már papírunk is van arról, hogy nem diszlexiás.

A hétköznapi viselkedése a jól ismert forgatókönyvet követi: ébredéstől elalvásig egyszerűen nem lehet vele bírni. Ebben jórészt benne lehet a nála ilyen módon felszínre kerülő testvérféltékenység is, de lássuk be, ő alapjáraton is sajtkukac. Természetesen ezt nevezik egészséges gyermeki mozgásigénynek és léleknek, de néha kicsit sok mindez... Jó, igaz, egyébként aranyos, kedves, értelmes és segítőkész. Jobbat kívánni se lehetne.

Sebestyén - természetesen - megy a bátyja után. Kész művészet úgy elaltatni őket, ha egy szobában tartózkodnak. Beni kitalál valami kajlaságot, Sebi meg kacag rajta. Erre Beni vérszemet kap, és kezdődik a rajcsúr. Napközben ugyanez, már ha Sebi épp nem eszik, alszik, vagy talál magának olyan elfoglaltságot, amibe a bátyus nem fér bele. Szeretik egymást: ma este, fürdés előtt odatotyogott a bátyushoz - Beni épp guggolt - és összeölelkeztek. Szívmelengető pillanat volt.

Apropó evés: a Bibliában leírt egyiptomi sáskajárást lehetne a leginkább példaként felhozni, ha Sebikénk étvágyát kellene körülírnom. Benyom két üveges babakaját, majd nekiáll kunyerálni a mi ételünkből. Illetve, ha igazán pontos szeretnék lenni: KÖVETELŐZIK!!! Sikongat, ordít, kiabál, kapaszkodik, mutogat, majd elégedett majszolással hallgat el néhány másodpercre. Aztán kezdi az egészet elölről... Sokszor az is elég, ha egy üres tányért, vagy egy kanalat lát nálunk. Jön és a maga finom kis módján jelzi, hogy kérne abból, bármi is az. :P

Nagyon ritkán közlekedik négykézláb: ha nem tud ott felállni, ahol épp szeretne, vagy mert felegyenesedve nem bírná el azt, amit épp szorongat az ujjacskáival. Álló nap mást sem hallani tőle, mint "ljámp" (lámpa) és "ti-ta" (tik-tak = óra), vegyítve számunkra értelmetlen halandzsával. Egyébként határozott kérései vannak, s nem átallja ezeket a tudomásunkra hozni: "dziü" és mutogat abba az irányba, amerre cipelünk kell a popsiját. Kiszemeltje általában vagy túl értékes, vagy veszélyes, vagy szimplán koszos.

Tegnap vettünk mindkét gyereknek szandált. Beninél ez nem hírértékű, de Sebestyén lábacskáján először volt igazi lábbeli. Azt vártuk, hogy hisztizni kezd, ordít majd, s két kézzel tépi le az ismeretlen tárgyat magáról. Mint Beni anno. De nem... Élvezte, s szinte azonnal kéredzkedett le a földre. Eleinte persze határozottan nevetséges módon mozgott benne - mint aki hígat kakilt pelus nélkül, s próbálja visszatartani a lábán lefolyó produktumot -, de mára már nagyon belejött. Minden lehullott levelet, ágacskát, fűcsomót megtapos, odamegy a bokrokhoz és megrángatja őket, érdeklődve nézi a hangyákat. Egyszerűen pancsol a sikerélményben, s közben töretlenül magyaráz babanyelven. Mondanom sem kell, hogy figyelünk rá, nem engedjük sokat egyhuzamban sétálni, nem akarjuk túlterhelni a csontjait, szalagjait.

Krisztával sikerült innen-onnan egy kis időt lopnunk magunknak. Apróbb módosítások , apróbb változtatások, s máris határozottan, észrevehetően javult a kapcsolatunk - már nem öljük egymást :P -, s ebből mind a négyen profitálunk. Türelmesebbek vagyunk a gyerekekhez is, egymáshoz is. Csodákra képes napi pár perccel több beszélgetés. Mintha a fáradságot is sikerült volna csökkentenünk: többet segítek?! Hja, ha egyszer a tunya here megmozgatja tespedt testét... :D

Nekem viszonylag könnyen és gyorsan eltelt a nappalos műszakom, annak ellenére, hogy rendszeresen szívatni kellett az eső miatt felgyülemlett és az egyik műszaki épületbe beszivárgó talajvizet. Meg figyelni az átemelő szivattyúháznál a Duna medréből a medencébe átszivárgó vizet. Ha jól emlékszem, az utolsó napomon valahol 7 méter környékén járt a mederben víz, ez a medencében körülbelül 50cm-t jelentett. Mivel eső már nem esett akkor, gyors vízszintemelkedést nem vártam a medencében, s amíg 1 méter alatti a szint, nem szabad hozzányúlni a rendszerhez.

Lenne még mit, de késő van. Majd legközelebb. Ígérem, hamarabb! :)