Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. április 30., péntek

Fallout Pictures presents

Tegnap délelőtt kedvenc operációs rendszerem - nemes egyszerűséggel - körberöhögött, s hosszú percek izzasztó munkájával sem tudott elindulni. A biztonsági szoftvernél akadt le. Nem, nem tört verzió, legális ESET termék. Mivel ez nem jó ómen, így a friss rendszertelepítést választottam.

Most már tudod, hogy miért nem írtam meg tegnap a beígért bejegyzésemet.

De ami késik, az nem múlik! ;)



Sajna túl későn vettem észre, hogy a felbontást valamelyikőnk korábban kisebbre állította. De most már így marad, ha nem tetszik, nem nézed! :P :D

2010. április 28., szerda

Kis magyar reality

A hetem ma reggelig egészen jól alakult.

Reggelre a hűtőnk úgy gondolta, hogy sztrájkba lép, és nem melózik nekünk tovább. Így a reggelihez szánt vajat puhán vettem ki belőle, s a felvágott is jelentős hendikeppel indult... majd landolt a kukában. A mélyhűtőrekeszben konkrétan megrendezhettük volna az úszó EB-t. Illetve a konyhában, miután kinyitottam a mélyhűtőrekeszt. :S

Kriszta villámgyors mentőakció keretében kimentette az amúgy sem túlzottan romlandó olvadt meggyet és spenótot, valamint a házikolbászt és szalámit. :P Minden mást - kivéve néhány nem túl kényes, de nálunk hűtőben tárolt holmit -, a szeméttelep patkányainak postáztunk szeretettel.

Rövid internetes és telefonos nyomozás után kiderült, hogy a helyi Zanussi szervizt már jó ideje feketelistára tették, ráadásul el is költözött fővárosunkba. Így maradt egy konkurens gyártó helyi képviselete. Első blikkre természetesen azt javasolta, hogy vigyem le az üzletébe a hibás frigót. Persze, a hátamon?! Aztán mikor belátta, hogy ez hülye ötlet volt, 11 óra tájra ígérte, hogy kijön. Igen, körülbelül délután 3 lehetett, mire ideért... Belenézett, leszedett egy panelt, majd közölte, hogy hőfokszabályzó. Aztán elment, majd 4 után visszajött az alkatrésszel. Egyébként a szaki nagyon kommunikatív és kedves volt. A számla végösszege: 6,5ezer forint. Mondhatni, hogy olcsón(?) megúsztuk, plusz végre rávettem magam, hogy kihúzzam a hűtőt a helyéről. Ember, hogy ott mi volt... ha nem tévedek, az utolsó orosz páncélos hadosztály csak most hagyta el hazánkat... :D

Hogy villámgyorsan levezessem a feszültséget, amit a sokk okozott, körbenéztem a winchesteren, régi képek és videó után kutattam. Ezek között bukkantam az alábbi telefonos gyöngyszemekre. Nyugodtan lehet sírni, én is csak nehezen fogtam vissza magam.

Amin a fél város röhögne... ha nem nálunk lenne

Mit nekünk a BKV?!

Holnap ismét jelentkezem pár sorral, s megígérhetem, hogy nem csak betűket kaptok tőlünk ajándékba. De ez legyen meglepetés! ;)

Jó éjt!

2010. április 24., szombat

"E.T. phone home"

A mai napot párom szüleinél töltöttük, régen voltunk, régen látták az unokákat. Ideje volt már.

Beni egész nap a mamával és apósom öccsével - aki szintén ott volt ma - játszott, beszélgetett. Nem sokat láttuk. Párszor hozott ugyan egy-egy lufit, hogy fújjam fel, meg együtt fagyiztunk, de ezen kívül szinte semmi. Annyi bizonyos, hogy jól érezte magát, nem akart még hazajönni és szeretett volna még játszani, de már hazafelé elaludt a kocsiban.

Sebi ellenben egész nap rajtunk lógott. Persze anyjánál inkább, mint nálam, de nekem is jutott belőle. Reggel még ismeretlenek voltak neki a nagyik, s mire bemelegedett volna, már elfáradt és nyűgösködött. Aztán délutánra belelendült, de sokat sírdogált és bújós volt egész nap.

Egy ilyen bújós alkalommal én voltam épp kéznél. Ültem egy fotelben, újságot olvastam. Jött baba, felvettem. Szopizta az ujját, nyöszörgött. Kicsit pihengetett, majd a fotel mellett álló ágyra mászott át, ahol kiszemelte a DVD lejátszó távirányítóját. Rövid kóstolás után konstatálta, hogy az otthoni kütyükhöz hasonlóan ez sem kaja. Majd bal kezébe fogta, a füléhez nyomta és "hö-hö" hangokat adott. Eltartott egy hosszú pillanatig, mire felfogtam és elhittem, amit látok: telefonál a távirányítóval, ráadásul még hallózik is!!!

Nem sokra rá persze visszajött, megint bújt kicsit, mikor is észrevette az olvasólámpát. Mutattam neki, hogy világít, ha felkapcsoljuk. Közben jól artikuláltam magyaráztam: világít a lámpa... lámpa.. világít... lámpa.... Sebi nézte, ahogy kapcsolgatom, majd megszólalt: "hámp-a".

Már csak az hiányzik, hogy világítson az ujja. :D

2010. április 22., csütörtök

"Superman" visszatér

Egy széles mosollyal kezdem mostani bejegyzésemet. Képzeljétek el, mert képet nem mellékelek. ;)

Szóval, az úgy történt hogy már egy ideje ismét nem írtam. Nem, nem 5 éve adtam utoljára hírt magamról, mint a fent említett hős a fent említett filmben, de régen... Több, mint egy hete. Az élet természetesen nem állt meg, furán is nézne ki, ha csak úgy fogná magát és megállna. Nem, én arról különben is tudnék, hiszen észrevenném. Vagy nem. :)

De térjek már a lényegre! Szóval régen írtam, s azóta történt egy és más.

Sebestyén például az állatokat már nem csak "vaú" szóval illeti - ami egyébiránt inkább "váá" -, hanem megtanulta a "háp" szócskát is. Magyar szinkronban ez erős felindultságból indított "há", amit az egészen incifinci "p" követ. A "nyáú" szón még dolgozunk, ahogy a "cica" sem kompatibilis még a gyerekkel. Ha ezt hallja, csak röhög. Szó szerint! Emellett - s ez az örök boldogság családunk egyetlen nőnemű tagjának - időnként hajlandó kiejteni kétfogú száján az "anjja" hangsort is. Szerintem véletlen, de párom szerint ez az "anya" állandóan nyálas pofijú megfelelője. Ráhagytam, hiszen én már réges-régen "ábá" vagyok. :D

Beniről, Benitől egy aranyköpést, gyerekszájat írnék le, ez oly sok mindent elmond.

Épp játszott valamivel, ami természetesen felkeltette az öccse figyelmét is. Sebinél ez azt jelenti, hogy átkapcsol romboló módba, s elveszi, vagy szétszedi, ledönti Beni munkájának gyümölcsét. Egy ideje már csak annyit lehetett hallani a két gyerek felől, hogy "Sebiiiii! Ne már! Sebiii! Ne bántsd! Sebiii!". (Tudni kell rólunk, hogy csak akkor avatkozunk közbe, ha nagy gond, vagy veszély adódik. Egyébként oldják meg a kis gondjaikat egymás között.) Mikor aztán meguntuk az állandó visítást - Sebinek persze nem tetszett, hogy Beni nem engedi őt is "játszani" -, odamentünk. Sebit felemeltük, is közöltük vele - nem mintha lett volna értelme -, hogy hagyja a bátyust játszani, ez most az ő játéka. Utána kértük Benit is, hogy ne haragudjon a tesójára, a babák ilyenek. Majd ha nagyobb lesz, megérti, hogy mi az az "enyém", hogy mit jelenti szépen együtt játszani. Benike cseppet sem higgadt válasza: "Tudom... de addig megöl az ideg!" :D

S most következik a lényeg. Elnézést, tehát A LÉNYEG! Egész bejegyzésem alfája és omegája. Ma, igen ezen a szent napon - javaslom nemzeti ünneppé avanzsálását - kifestettem a WC-t és a fürdőszobát. Igen, én, egyedül én!

Áúúú... jól van, nem egyedül. A szomszédunk - István, festő - is átjött az utolsó rétegnél. Persze Kriszta is segített kicsit... áúúú... sokat. Takarított és még sok egyéb mást is tett, amit nem tudhatok, mert én, én hős éppen festettem... áúúú... jól van na, számítógépeztem is, míg száradtak a rétegek. De nem csak festettem ám... áúúú... festettünk. A WC hátfalát ez előző lakó letapétázta, ezt most leáztatta... tuk és lekapartuk. Majd vasárnap átjön fater, kijavítja a falhibákat, én meg lekenem fehérre a jövő héten...

Maradhat az E/1? A fenébe! :)

2010. április 14., szerda

31+2

Elég sokat váratott magára a 220. bejegyzésem… De vajon mit jelenthet a címe? A megfejtéseket kommentben várom! :)

Rögtön megnyugtatnék mindenkit, hogy Benike teljesen meggyógyult, már ment óvodába múlt hét pénteken is, ahogy a héten is minden nap. Néhány csúnyán elvakart hólyag helyén csinos kis gödröcske maradt a bőrében, de hál az égnek, az arcát ez nem érinti. Viszont egyre szeplősebb. :)

"Látod Sebi, így kell!"

Az allergiája miatt Kriszta elvitte a háziorvosunkhoz is, homeopátiás magánrendelésre. Alaposan kikérdezte a doktornő az egész kis életéről, szokásairól, barátairól, kedvenc ételeiről, kedvenc elfoglaltságairól, félelmeiről… tömören mindenről. Még a születéséről is esett szó, igaz, ezt konkrétan páromtól kérdezte. A vizsgálat után háromféle golyót és egy orrspray-t írt fel az orvos. Ezekből – ha jól emlékszem – kétfélét már szedett korábban is, igaz, azt a saját fejünk után, nem orvosi javaslatra. Akkor is segítettek neki, most is. A gond azonban ott kezdődik, hogy Beni már nagyon hozzászokott a szájlégzéshez. Akkor sem az orrán vesz levegőt, ha azt előtte kifújta. Emiatt viszont állandóan kicserepesednek, kiszáradnak és berepedeznek az ajkai. Plusz borzasztóan zavaró, hogy liheg, szuszog és nazálisan képez minden hangot.

Mindezek mellett azonban – szerintem – nagyon okos. Szépen, választékosan beszél, a rendszeresen vásárolt foglalkoztató füzeteket pedig semmi perc alatt kivégzi. Félreértések elkerülése végett: nem tukmáljuk rá, ő kéri, hogy tanuljunk vele, ahogy azt is, hogy melyik füzetet vegyük meg neki. Az óvónők szerint is különleges kis krampusz – persze melyik gyerek nem az –, de hogy az egyikük szavaival éljek: „Ilyen együtt érző gyerekkel még nem találkoztam!”.

Sebestyénünk nőtt. Igen, most már nem nyúlik, hanem nő, mivel a napjai többségét ülve és állva tölti. Részeg ember módjára közlekedik a lakásban: tapogatja a falat. Álló nap be sem áll a szája, perfekt vietnami a kölyök. :D Egész jól el lehet beszélgetni vele, persze egyetemi székfoglalót nem várhatunk tőle. Viszont hangosan kacag, ha gügyögésére válaszolunk. Rázza a fejét, ha valamit nem akar, nem kér. Ha nem értjük meg, ívbe vágja magát és hiszti indul.

Rájött, hogy mekkora móka kidugott nyelvvel fújni a nyálát. Zsiványkodik, szándékosan mást tesz, mint amit mondunk neki. Nincs nehéz dolga, mivel a „nem” szót jól ismeri, s így tudja azt is, hogy mivel tudja felhívni a figyelmünket az artikulálatlan ordításon kívül. Mióta apró dolgokat is képes megfogni az ujjacskáit összecsippentve, nincs biztonságban egyetlen morzsa, szösz sem a padlón. Néha majd megfullad, mert olyasmit töm be, ami nem tud lenyelni. S ahogy ügyesedik, úgy próbál utánozni minket.


"Hogy is így kell???"

Az utóbbi időben már gyakran eljátszik egyedül is, s nem visít eszeveszetten, ha nincs mellette valaki. Ha észreveszi, hogy egyedül maradt a szobában, csapot-papot hátrahagyva elindul, hogy megkeresse az első ismerős arcot, miközben jó hangosan és kellően kétségbeesetten kiabálja: „hemme!”. (A szó jelentését még nem sikerült egylehetőségesre szűkítenünk, mert jelentheti azt is, hogy „anya” és azt is, hogy „kaja”. Ugyanis akkor is ezt mondja, ha éhes.) Ugyanakkor az idegenekkel, ha lehet, még bizalmatlanabb. Ebbe ő beleszámítja a ritkán látott nagyszülőket, nagynénit, nagybácsit is.

Az ajtónyitogatása nem ismer határokat, már a hűtő sem akadály, s azt is tudja, hol talál almát a konyhaszekrényben. Mindenre felmászik, amire tud, s amit onnan elér, az a földön landol rövid időn belül. Nincs kivétel. A múltkor a lapolvasó (szkenner) is csak a kábele miatt úszhatta meg a zuhanást. A fejhallgatóm zsinórját konkrétan félig széttépte, ami ugyebár nem garanciális probléma. Fekete szikszalag rulez (kár, hogy a leromlott hangminőséget nem javítja)! Érdekes azonban, hogy ha otthon vagyok, nem piszkálja a számítógépet.

"Mit is pakoljak le? Mindent!"

Úgy tűnik, Kriszta kicsit már unja az otthon melegét. Nem, nem akar elválni, nem akar elköltözni és egyelőre még vissza sem akar menni dolgozni. Viszont kissé elfáradt a háztartás vezetésében, a gyerekek gondozásában. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket, „csak” kimerült idegileg. Az elmúlt héten sokat aludt, keveset beszélt, s akkor sem sokat. Talán tegnap délutánra már jobban érezte magát, nekem legalábbis úgy tűnt. Azt hiszem, többet kellene segítenem a házimunkában.

S ha már munka: múlt hét pénteken megtartottam az első lakógyűlést (hivatalosan: közgyűlést). Mivel nem volt köztünk gyorsíró, így a jegyzőkönyv szerepét egy diktafon töltötte be. A hangfelvételt ültettem át a hétvégén írott formába, plusz megírtam a határozatokat, értesítőket. Tegnap megkértem a korábbi közös képviselőt, fussa át a soraimat, hogy megfelelnek-e formailag, jogilag a firkálmányaim. Egyetlen szót illesztett az egész közgyűlési jegyzőkönyvbe, mely pontosított egy fogalmat, más egyéb hibát nem jelzett. Úgyhogy most büszke vagyok magamra. Szombatig mindenkinek meg kell kapnia a saját példányát az értesítőből és az egyéb szükséges papírokból, s ez, hogy nem kell javítgatnom, simán megoldható. Egy kis sikerélmény. :)