Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. március 30., kedd

"Márciusi ifjak"

Az úgy volt, hogy Beninek egyszer csak 39 fokos láza kerekedett. Lángolt az arca, csak feküdt két takaró alatt és vacogott. Hűtőfürdő a bárányhimlő miatt szóba sem jöhetett, kúpot nem szeretett volna, így maradt a kanalas lázcsillapító. Gyorsan elaludt, s hála az égnek, mire felébredt, lement a láza. Attól kezdve nem lehet bírni vele.

Szombat-vasárnap magasságában már úgy tűnhetett volna kívülről, hogy semmi baja. Az arcát kihagyta a kór, egyetlen piros kis bumszli vigyorgott az orra hegyén, de nem hólyagosodott be. Mára már csak a nagyobb kiütések helyén található némi seb, de nem vészes. Ennek ellenére - orvosi tanácsra - nem mehet óvodába, nehogy összeszedjen ismét valamit. Néhány szülővel beszélgettem, s innen tudom, hogy nem egy csoporttársa, óvodás pajtása szintén bárányhimlős.

Az utcára is csak alaposan felöltözve mehet ki, nehogy tüdőgyulladást kapjon, ami a doktornéni szerint ilyenkor viszonylag gyakran előforduló szövődmény lehet. Igyekszünk benti programokat kitalálni, de ilyen fantasztikus időben bűn nem kimozdulni kicsit. Azért biztos, ami biztos, áthoztuk anyuéktól a gyerekkori építőjátékomat, amiből egy kamiont lehet összeszerelni. Műanyag, fém elemeket kell összecsavarozni, ami egyébként jó mókának tűnik, a gyakorlatban azonban kissé macerásabb a dolog. De mi nem ismerünk akadályt, nekiveselkedtünk és a fele már el is készült.

Az eleje már kész, de csak egészben mutatjuk meg! :P

Sebestyén lassan, de biztosan halad az emberré válás rögös útján előre. Tapsol (süti-süti), integet (pá-pá), táncol (fel-le rázza a popsiját), pacsit ad, az összes állatot "vaúnak" hívja, pár másodpercig megáll egyedül, s kisebb távolságokra már nem ereszkedik le négykézlábra, ha nincs mibe kapaszkodnia. Mintha vetődne, úgy teszi meg ezeket a távolságokat. El is neveztem kamikaze-babának, amire bőven rá is szolgált, mert néha elszámolja magát. Ilyenkor vagy koppan a kis feje (csak kicsit nézte el), vagy csattannak a praclik a földön (ha nagyon)...

Emellett ismeri a "labda" szó tartalmát, és felfedezte, hogy vannak tárgyak, amiket egymásba lehet tenni (labdát a kosárba). Ergo, túllépett a csapkodjuk-egymáshoz-a-tárgyakat-és-vigyorogjunk korszakon. Most is éppen apró tárgyakat pakol egy műanyag játékgarázsba... meglátta anyát, eldobott mindent és kacagva kúszni kezdett felé... mikor azonban rájött, hogy anyának más dolga is akadhat, elkezdett kiabálni, sikítani, gügyögni... aztán észrevette, hogy anya kinyitotta az előszobaszekrényt... jelenleg két kis lábat látok kikandikálni a szekrény mélyéből, a tulajdonosuk pedig hangosan örül valaminek odabent. :D

Ruhásszekrényben: kinyitotta, bemászott, pakolt...

Ezzel egyébként az idegbajba kerget minket. Amit csak tud, kinyit. Beleértve a konyhaszekrényt is, ahol többek között a kukát tároljuk... meg a cipőtárolót... meg a ruhásszekrényt... durván 20 másodperc alatt legalább akkora rendetlenséget képes összehozni, mint Dorothy forgószele. Természetesen rendet rakni elfelejt, s ha nemtetszésünk jeleként még azelőtt eltávolítjuk a kiszemelt "játékai" közül, hogy ő azokat megunta volna, hangos ellenkezés a jutalmunk.

Hónap végére - köszönhetően a gyógyszereknek és az S.O.S. oltásnak - kimerültünk anyagilag. Nem ritka eset, de éppen abban bíztunk, hogy félre tudunk tenni némi pénzt. Nem így alakult. Hála az égnek, apósomék már korábban megígérték, hogy kapunk egy konyhakész kacsát (tegnap elhoztam, s azóta már a gyomrunkkal ismerkedik), sonkát (kolbászt, szalámit korábban már hoztak), apuék meg rendeltek halat, abból is jut nekünk. Úgyhogy tulajdonképpen egy fillérünk sincs, de tele a hűtőnk. :)

2010. március 25., csütörtök

Báránybőrbe bújt farkas

Benjámin tegnap reggelre kipöttyösödött. Kriszta elment vele orvoshoz, s beigazolódott a gyanúm: bárányhimlős. Bár kapott 1 éves kora előtt oltást ellene, de állítólag kellett volna még egy valamivel utána, ám az elmaradt. Ma reggelre még több pöttye és hólyagja van, immár a fejbőrén is találtam párat. Mikor bekenjük ezzel a hűsítő fehér keverékkel, amit ránk is kentek anyáink, mikor bárányhimlősök voltunk, úgy néz ki szegénykém, mint aki meghempergett egy kád mészben.

Sebestyén S.O.S. sebességgel kapta meg az első oltását ez ellen a kór ellen, s azt mondta az orvos, hogy ha addig nem lesz beteg, 3 hét múlva megkapja következőt. Ha így történik, elmondható, hogy a törpének szuper immunrendszere van. Talán akkor mégsem lesz olyan nagy baj, hogy állandóan mindent a szájába töm, s úgy közlekedik a lakásban, mint egy tyúk: összecsipegeti az elhullott morzsákat, szöszöket. Egyelőre Sebin nincs jele a betegségnek.

Mivel, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a pöttyösség, elkezdtünk agyalni, hogy honnan, s miként kaphatta el Benike. Körülbelül 2 hét a lappangási idő, de mit csináltunk 2 hete, s legfőképpen, hol voltunk? Aztán beugrott! Most már tudom, hogy ki lehetett az eredeti vírusgazda.

A főbűnös

2010. március 16., kedd

Mi kell a férfinak?

Mindig elcsodálkozom, hogy micsoda hatalmuk van a nőknek felettünk, férfiak felett. Az előző bejegyzésem fásultsága, közönye, fáradtsága oly messze szállt a feleségem figyelmessége után, hogy nem győztem egész nap ezen csodálkozni: ennyire egyszerűen lennénk bekötve???

- Mi kell a férfinak, hogy boldog legyen?
- Kaja és szex... - szól a szakállas vicc.

2010. március 14., vasárnap

Tavaszi fáradtság

Mondhatnám, hogy szánom-bánom, amiért egy hete nem álltam Veletek szóba, de nem lennék őszinte. Szándékosan hagytam ki ennyi idő a legutóbbi bejegyzésem óta. Semmi különös okom nem volt rá, hacsak nem az, hogy kissé kedvetlen voltam, vagyok. Nem, nem az életkedvem ment el, csak fásult vagyok. Vége lehetne már a télnek. A munkahelyen pedig még mindig javítják, cserélik a PLC-t, s napi pár perces munkán kívül jelenleg nincs teendőm. Nagyon fárasztó tud lenni az ilyesfajta semmittevés - persze nem fizikailag, hanem mentálisan. Sajnos fel is szedtem pár kilót. Fásult vagyok, ugyanakkor türelmetlen is.

Szerencsére, avagy hála az égnek Sebestyén és Benjámin rendben van, kigyógyultak a takonykórból, viszont a nagyobbik allergiavizsgálatának eredményét még mindig nem sikerült megszerezni, mert legutóbb, mikor sikerült lejutni az óvárosba, nem rendelt a fül-orr-gégész. :S Mindettől függetlenül rendben vannak a törpösök, fejlődnek, okosodnak, ügyesednek, s ami végképp fontos, látjuk rajtuk az őszinte szeretet és rajongást, amivel minket, mint szülőket vesznek körbe. Megvallom őszintén, néha már kissé terhes is a dolog. :P

Krisztával megvagyunk. Élünk egymás mellett, s néha egymással. Ő is kikészült már jó ideje. Hiányzik neki a napfény, hogy kimehessen sétálni a gyerekekkel, s hogy Benike rendszeresen menjen óvodába. A jövő hét végére szerveznünk kell valami családi programot, hogy ismét összerázódjunk.

S hogy szóljon is valamiről a mai bejegyzésem: egyik nap a szomszéddal felmentünk Dunaújvárosba az ottani OBI-ba, s vettem egy fém bejárati ajtót. Azt még nem tudom, mikor fogjuk beépít(t)e(t)ni, s hogy kivel, de az ajtó már megvan. Sötétbarna, enyhén fa mintás - ha jól emlékszem. :)

Ennyi, zárom soraim: vár a fürdőszoba és az ágyikó. Jó éjt!

2010. március 7., vasárnap

Homo sum, nihil humani a me alienum puto.

Az utóbbi időben komolyan foglalkoztat valami. Mondhatnánk filozofikus kérdésnek is, más megközelítésből talán teológiainak is.

Ki vagyok én, s milyen vagyok?

Az az egyszerűnek tűnő válasz, hogy ember, férfi, apa nem kielégítő, ahogy az sem, hogy egy hívő ember, istenfélő férfi, hitre nevelő apa. Ez túlontúl materialista megközelítés lenne, még ha ez némi képzavart is feltételez.

Egyik nap megkérdeztem Krisztát:
- Szerinted beteg lelkű vagyok?
- Igen.
Bevallom, kicsit megdöbbentem a válaszán, nem ezt vártam. Illetve nem pont ezt, de végül is az őszinteség a szememben a legnagyobb erény, csodálkoznék, ha mást kapnék a feleségemtől.
- Szerinted beteg a lelkem? - kérdeztem vissza, várva, hogy kifejti, mire gondolt.
- Anyu mondta nekem mindig, hogy egy beteg embernek beteg a lelke is, ezt el kell fogadni.
Értettem, amit mond, s tudom miért mondta ezt anyósom: apósom életének jó részét kórházakban töltötte. Ő tudja mit jelent egy beteg férfi mellett élni.
- De ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnélek, vagy ne tisztelnélek.
Kicsit elgondolkodtam a dolgon, de végül is kiböktem, hogy mire gondoltam már a kezdet kezdetén:
- Valójában arra gondoltam, hogy a filmekben mindig az ellenségnek szurkolok...
- Az érdekesség, nem betegség. - mondta, s rám mosolygott.

2010. március 5., péntek

Take it easy!

Nem, nem titok, kicsit kikészültem az elmúlt napokban.

Az előző, szombati bejegyzésemben már említettem, hogy pénteken pihenőnapot tartottam, s meséltem Sebestyén új tudományáról is épp úgy, mint fogacskáiról. A szombat szép csendesen eltelt, ám a vasárnap ismét csak a gondokat halmozta. Édesanyám nem gyógyul, de legkritikusabb probléma mégis Beni füle volt. Egész nap fájdította, s a meleg sópakolás ellenére estére már sírt is. Húgom segítségével sikerül cseppet és orvosságot íratni és beszerezni az ügyeletes patikából, amivel valahára sikerült csökkenteni a gyerek kínjait.

Hétfőn reggel kérdeztük Benit, hogy érzi magát. Azt mondta, nem fáj már a füle. Így bár húzódozva és aggódva, de lementem a korábbi közös képviselővel Szekszárdra, hogy elrendezzük az ilyenkor szokásos papírügyeket (ha nem tudnátok: engem választottak az új közös képviselőnek). Minden szép és jó volt, de a tömbházunk felújításáért felelős generálkivitelező kerek fél órát váratott minket. Bár kaptunk kávét, de mivel láttam, hogy a korábbi vendégei már bő 20 perce elhagyták az irodáját, csak "szívat" minket. Aztán 5 perc alatt végeztünk a bemutatkozással és az adatváltoztatásokkal és időpont egyeztetéssel. Mondhatnád, hogy ezt miért nem telefonon??? Nos, csak azt tekinthetjük elintézettnek, amit tényleg személyesen elintéztünk... Sajna, ma ilyen a magyar üzleti élet.

Kedd: ha jól emlékszem, említettem, hogy vettek Benitől vért az allergiavizsgálathoz. Február végén fel is hívtuk a fül-orr-gégészetet, hogy megjött-e az eredmény. Válaszuk igen volt, de ennél többet nem mondhatnak telefonba. Jó, úgyis megint ki kell pucoltatni az orrát, s nem lenne baj, ha Sebit is megnézné, mert a fogzással együtt járó vírus-bacilus-kórokozóhadat már ő is sikeresen kitenyésztette az orrában, torkában. Szóval irány az óváros, s mivel kellően szép idő volt, hát gyalog. Körülbelül 30-40 perc séta, ami egy 5 éves sebességével kicsit több is volt talán.

Az "SZTK" betegfelvételi pultjánál közölték, hogy már 36-an várakoznak a fül-orr-gégészeten, nem fogunk sorra kerülni. Mondtam, hogy jó, akkor csak a gyerek eredményét kérném el, mert vinnénk a háziorvoshoz. A hölgy felnézett rám a pult üvege mögül, majd mint egy előre betanult szöveget, újra elmondta: "Már 36-an várakoznak, nem fognak sorra kerülni!" Hmmm... Mielőtt visszafordíthatatlanul felment volna bennem a pumpa, inkább hátat fordítottam és eljöttünk. Anyósom úgyis jött le hozzánk Dunaföldvárról, hogy átírassuk párom nevére a SIM-kártyáját. Így anyósom is előfizetéses lehet, s ingyen beszélgethet a lányával. Mint kiderül, az én nevemen volt a kártya, hiába rángattuk le a mamát. De legalább látta az unokákat.

Közben folyamatosan előttem voltak az idei adóbevallásaink. Hogy szakadna meg, aki fogalmazta a magyarázó szövegeket!!! Küzdöttem, mint disznó a tükörjégen, de ha jól számoltam ki mindent (és az APEH-es szoftver se téved), pluszban zárjuk a tavalyi évet. :)

Szerdán délelőtt elmentünk a gyerekek háziorvosához, aki még megnézni sem volt hajlandó a gyerek fülét. Ránézett és annyit mondott: sok sót eszik! (Persze: hetek óta nem voltunk édesanyámnál, aki ha nem is sómentesen, de igyekszik sószegényen főzni, óvodában szintén nem volt Beni a takony miatt, Kriszta pedig só nélkül főz itthon.) Ráadásul Sebike kapott egy olyan gyógyszert, amit maximum 5 napig kellene szednie, ehhez képest tízszer annyi tabletta van benne, s éppen hogy nem 4ezer forint az ára. Gyorsan végeztünk...

Aznap éjszaka már dolgoztam, csütörtök reggelre hulla voltam, de túl sokat nem alhattam délelőtt sem, mert anyósom ismét meglátogatott minket, ezúttal több szerencsével. Mármint részünkről: apósommal és Kriszta nagybátyjával készítettek egy kis disznótorost, s abból hozott egy nagy adag "kóstolót". Valójában persze amúgy is nekünk töltötték a kolbászokat, sőt, még maradt is náluk, amit majd lassanként megkapunk, ahogy fogynak az itthoni készletek. De ha már lúd, legyen kövér, elkészíthettem a mama adóbevallását is. :P Rutinból kihoztam neki is egy komolyabb visszajáró összeget... :D

Az idegeskedés, utazgatás, ügyintézések kicsit kikezdték az én immunrendszeremet is, úgyhogy kapar a torkom, köhögök és tönkrement a már hosszú ideje kiegyensúlyozott , s igen csak közeli viszonyom az én kedves Bél Flórámmal is...