Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. január 31., vasárnap

Mosolyfakasztó - második felvonás

Csörög a telefonom. Édesanyám hív. Vasárnaponként náluk ebédelünk, de most beteg, így nem visszük át a gyerkőcöket, viszont az "ebédjegyünk" sem vész el.
- Kész az ebéd, valamelyikőtök jöjjön át érte! - hallom rekedt, náthás hangját.
- Rendben.
- De hozz éthordót is!

Később etetem Sebestyént. Zellerfőzelék csirkemellel, természetesen turmixolva. Szépen nyeli, ahogy azt illik, majd egyszer csak kidugja a kis nyelvét és mintha öklendezne. Korábban megijedtem volna, de megszoktuk már. Ez annak a jele, hogy elég volt, ezt a falatot már nem tudom lenyelni.
- Jól van csillag, egészségedre! - mondom neki, s hajolok hozzá.
Épp a tarkójánál matatok, hogy kioldjam a az előkéjét, mikor észreveszem, hogy az utolsó falatot valóban nem nyelte le.
- Pfrrrrr... - közölte, mintha csak tudta volna.
Mehettem mosakodni.

2010. január 29., péntek

A habok alatt (18)

Hat éve fürödtünk együtt utoljára, egy sokkal nagyobb kádban.... de a mostaniban is nagyon jó volt!!! :-D

2010. január 28., csütörtök

Összefoglaló

Az utóbbi napokban erősen parkolópályán hagytam a blogomat. Ennek egészségügyi és lelki okai egyaránt voltak. De most visszatértem, s röviden elmondanám a lényegesebbeket.

Beni és Sebi taknyos. Ma reggel voltunk a városi egészségügyi intézményben, ott is a fül-orr-gégészeten. Doktor bácsi kipucolta a gyerkőcök fülét, orrát. Ezzel Sebi végzett is, de Beninek adott egy beutalót a folyosó másik végén lévő laborba, vérvételre. Megnézik, hogy mire allergiás. Bátran ment be, könnyes arccal jött ki. Ennek ellenére büszke vagyok rá, mert bár fájt neki a vérvétel, nem kapkodott a tű után, nem rángatta el a kezét. Sírt, de tűrte.

Sebestyénnel új játékot találtunk ki. Este, fürdetés után rendszeresen kipakolta a pelenkázókosara tartalmát, különös tekintettel egy vékony műanyag alátétre. Hirtelen gondolattól vezérelve megcsiklandoztam, miközben ezt mondogattam: "Már megint elloptad?". Majd elvettem tőle és visszatettem a kosárba. Tetszett neki, oly annyira, hogy megint kivette és nézett rám huncutul. Megcsikiztem, visszatettem. Megint kivette... Azóta ez is az esti program része. :D

Tegnap este lakossági fórumon voltam. A helyi tűzoltók tartották, főleg a paneltüzekkel kapcsolatos észrevételeikről, javaslataikról, tapasztalataikról. A szerencsésebbeknek szóróanyag is jutott. Mivel alapvetően egy nagyon rendes gyerek vagyok, beszkenneltem a lényesebbet, s ezt most meg is osztom veletek.

Egy A4-es lapra nyomtatott tájékoztatóról van szó, melyet füzetként össze lehet hajtani, így értelemszerűen a képeken az oldalszámozás a következő:
- 1. képen 4-1. oldal
- 2. képen 2-3. oldal
A képek kattintással kinagyíthatók, de ajánlott némi türelem, mert az első kép mérete 9MB, a másodiké 13MB.

2010. január 21., csütörtök

A nevelés hatása :-P

Az utóbbi napokban egymást érik a gyermekeinkről szóló bejegyzéseim. Ma, a 200. szösszenetemben sem szakítanék a "hagyománnyal"... :)

Mondtam Beninek, hogy menjen egyen valamit. Kérjen anyától vajas-lekváros, vagy mézes kenyeret, vagy ilyesmit. Kincsem ki is ment a konyhába, s mondta anyjának, hogy vajas-mézest kér.
- Kérsz vajas-mézest? Hiszen nemrég ettél. - hallom párom csodálkozó hangját.
- Igen, kérek.
- Éhes vagy?
- Nem.
- Akkor miért kérsz vajas-mézest?
- Apa mondta, hogy jöjjek ki és mondjam ezt...

Ezután visszajött, s nekem is elmondta, hogy ő nem is éhes.
-De én igen. Csinálj nekem valamit reggelire, jó?! - mosolygok rá.
- Jó!
Kiment, a hallom, ahogy Krisztának ezt mondja:
- Tudod mit mondott nekem apa?
- Mit?
- Hogy én csináljak neki reggelit... ezt a hülyeséget!

Kéééééééész! :D

2010. január 20., szerda

Ajándék nekem

Sebestyén valahonnan szerzett egy használaton kívüli elektromos fogkefe töltőt, melynek a villás végét meglehetősen sokáig tartogatta a szájában. Majd gondolt egyet, odamászott hozzám, s kihasználva, hogy épp a bátyjára figyelek, a friss babanyáltól csöpögő dugót a számba tömte... Jószívű gyerek! :D

2010. január 19., kedd

Gyerekszáj

Ma nagybevásárlást tartottunk, s többek között jártunk a helyi DM üzletben is. Vettünk pár apróságot, például egy Balea MED márkájú folyékony szappant. Mikor hazaértünk, Kriszta és Beni ki is próbálták az amúgy általunk igen kedvelt márka számunkra új termékét.
- Nem baj kicsim, hogy nem kaptunk átlátszó szappant, ez is nagyon jó a bőrünknek! - magyarázta párom.
Beni ránézett a csomagolásra és csak ennyit kérdezett lefitymálón:
- Miért, tollunk nő tőle?

2010. január 18., hétfő

Mosolyfakasztó

Ülök a nagyszobában a kanapén, Beni az asztalom mellett áll és valamit nagyon pakol ide-oda.
- Mit csinálsz édesem? -kérdem tőle.
- Nem tudom...
- Hogyhogy nem tudod, nem te csinálod?!
- Hát szépen vagyunk, apa! Már azt se tudom, mit csinálok!

Sebike nagyon jól ismeri a "hami-hami" szó jelentését: étel a láthatáron! Ennek ellenére kissé meglepődtünk, mikor pár napja - és azóta is - így kéri a cicit: "hama-hama"...

2010. január 16., szombat

Predator

Kriszta az alábbi kis történettel lepett meg munka közben:

Sebestyén megéhezett. Anya párolt répát készített csirkehússal. Összeturmixolta, majd szépen bekanalazta a törpös szájába. Láthatóan nagyon ízlett neki a koszt. Elfogyott a szokásos pohárnyi adag, de nem úgy tűnt, mintha elég lett volna. Kriszta gyorsan leturmixolta a maradék répát is, de hús már sajnos nem maradt. Sebestyén boldogan vette tudomásul, hogy kap még finomságot, de... de csak az első falatig. Annak rendje és módja szerint kitolta a vega kaját a szájából. Apja fia. :-)


Ma bagoly a menü

2010. január 13., szerda

"Ábá!"

Sebestyén holnap lesz 8 hónapos. Amit elért eddig: még mindig szopizik, de már napjában 2 alkalommal is szó nélkül megeszi a húsos főzelékeket. Most a brokkoli van soron. A bútorokba kapaszkodva totyog, s ha elesik, csak ritkán veri be a fejét. Inkább popsira huppan, vagy letérdel ha elfáradt. Négykézláb úgy kotor mint egy zsebkutya. Alapvetően nyugodt és jókedvű, de éjjel még felsír egy-egy gyors szopiért. Mostanában kezdett el félni az idegen emberektől. Mindkét kezét koordináltan használja, miközben orális fixációját éli ki a különféle tárgyakon. Tökéletesen azonosítja a közeli családtagjait, s ennek megfelelően viselkedik az adott személlyel. Kíváncsi és akaratos. Szereti a dögönyözést és a pisze-piszét. Szeret fürdeni, elkeseredik, ha kivesszük a kádból. Hangosan kiabál és nevet ha tetszik neki valami, s ugyanígy visít, ha nem.

Végezetül, de nem utolsó sorban: tegnap reggel öltözködtem, mikor felébredt. Bementem hozzá, megsimogattam a buksiját. Ő a kiságyban ült és mosolygott rám. Mikor kimentem a szobából, s eltűntem a szeme elől, kivette az ujját a szájából és hangosan kiabálta: ábá, ábá! Visszaléptem, rámosolyogtam, szóltam is hozzá. Majd újra eltűntem. Erre megint: ábá, ábá! Kriszta meg is jegyezte, hogy engem hív. Újfent visszamentem, megint megsimogattam a fejecskéjét, majd kíváncsiságtól hajtva megint otthagytam. Na mit mondott??? Igen: ábá!

Az első szándékos és azonosítható szava én vagyok... :D

2010. január 11., hétfő

Új év, új ajándék: ingatlanadó kalkulátor!

Magyarország új lázban ég: itt az APEH ingatlanadó kalkulátora!

Természetesen becsült értéket kaphatunk, de ez alapján akár örülhetünk, akár búsulhatunk is. Attól függ, hogy mennyiért vettük, vagy adtuk el a szóban forgó ingatlant!

2010. január 9., szombat

Köszönöm Sarolta néni!

Tegnap délután számítástechnikai témában segítettem a szomszédunknak, mikor is elpanaszolta, hogy valami furcsa dolgot művel a nyomtató. Nosza, nézzük meg! Bekapcsoltuk, s kezdetben nem jelzett semmi hibát. Az önellenőrzés végén azonban elég furcsa-durva hangot hallatott. Itt már kezdtem gyanakodni. Próbaképpen kijelöltem egy rövid szöveget nyomtatásra. Tisztában voltam vele, hogy nem tudja teljesíteni a kérésemet, de kíváncsi voltam a hibajelzésre. Meg is érkezett annak rendje, s módja szerint: telítődött valami festékszivacs, vagy micsoda... Mi???

Őőő... néztem bután, aztán eszembe jutott, hogy ezek a szerkezetek a nyomtatófejet oldalt parkolják le, egy erre kialakított "dokkolóegységen". Kidobattam a helyéről a fejet, s benyúltam a gépbe egy papírzsebkendővel. Csak finoman, óvatosan, hogy ne tegyünk kárt benne. Csupa festék lett a papír, de a kezemre is jutott. Ehh... Nem tudom hány zsebkendő fogyott el, de lassan tisztult a helyzet. Közben időnként kértem egy-egy nyomtatást, de ugyanaz a hiba fogadott...

Elgondolkodtam. Emlékeim szerint ebből a dokkolóegységből elvezeti egy-két rugalmas cső a trutyit. Igen, de ezt nem lehet ellenőrizni anélkül, hogy szét ne szedném a nyomtatót. Pfff... Szomszéd mondta, hogy hagyjam a francba, úgyis kell vennie egy multifunkciós gépet, de azért én ilyen könnyen nem adom fel. Így hazahoztam és szétszedtem a konyhaasztalon. Csak addig volt nehéz, míg rá nem jöttem a szerelés logikájára.

Pont ahogy gondoltam: ott vannak a csövek, viszik hátra a trutyit két nagy sűrűségű szivacspárnára. Pár csavar ki, s már majdnem a kezemben volt a kérdéses szivacspár, mikor koppanást hallottam a belső burkolatból. Belenéztem, megláttam valami pici tárgyat. Finoman megdöntöttem a gépet, s kihullott egy rugó. Hát te meg honnan??? Kiszedtem azt az alkatrészt is, ami a legközelebb volt hozzá, de nem sikerült rájönni, hogy honnan eshetett le.

Mindegy, most a szivacsra kellene koncentrálnom. Mit ne mondjak, csurig tele voltak maradék festékkel. Mire kivettem, az ujjaimat a legsötétebb bőrű afro kisgyerek is megirigyelte volna. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy kesztyűt kellene húznom a mosáshoz, de végül is már mindegy volt. Körülbelül 4 vödör víz fogyott el, mire sikerült kipucolni a szivacsokat. Közben már a tenyeremet is megfogta a festék. Fekete volt, mint a kávé.

Miután kiraktam száradni a szivacsokat, megpróbáltam leszedni a festéket a bőrömről is. Vajmi kevés sikerrel. A szappantól nem is vártam túl sokat, de még az Ultra Derm is bedobta a törölközőt. Arra viszont tökéletes volt, hogy kimarja a bal kezem középső ujján - az első percnél - a bőrt. Ettől kezdve feladtam. Majd lekopik pár hét alatt, gondoltam. Aztán az jutott eszembe, hogy átmegyek a szomszédhoz, megmutatom neki is, iszunk egy kólát és jót röhögünk a hülyeségemen. Így is tettem.

Mikor meglátta a kezem, elhűlt. Elmeséltem neki, hogy miként sikerült összehozni a dolgot, persze neki is a kesztyű volt az első gondolata. De ekkor már mindegy volt, jót nevettünk a bénázásomon. Aztán egyszer csak felugrott és mondta hogy menjek utána. A fürdőszobánál értem utol, ahol a kezembe nyomott egy kocka alakú valamit. Házi szappan, még édesanyja főzte egy disznóvágás után. Néztem furcsán, de ő csak biztatott, hogy próbáljam ezzel. Oly' mindegy, legyen...

Még most is keresem az államat!

Először akkor döbbentem meg, mikor nem marta a sebet az ujjamon. Másodjára akkor, mikor láttam, hogy oldja a festéket a bőrömről. Harmadszor akkor, mikor is vagy 4-5 átszappanozás után finomabb, lágyabb lett a bőröm, mint annak előtte bármikor. Mint Sebestyén popsija, olyan puha lett. Amit az Ultra Derm tönkretett, ez gyönyörűen rendbe hozta. Természetesen marad festék a bőrömön, de csak az ujjaimon, s azokon is foltokban már látszik az eredeti bőrszínem.

Nesze neked modern kori kemikália, az ősi módszer többszörösen körberöhögött!

Most már csak arra kell rájönnöm, hogy az a kis rugó hová való. :P

2010. január 5., kedd

195 perc

Tegnap este déjà vu-m volt. Kriszta - miután lerakta a gyereket aludni - felhívott a munkahelyen 9 óra tájban, s ha jól emlékszem, hajnali negyed 1 volt, mikor leraktuk a telefont. Sok minden szóba került, a kapcsolatunktól kezdve a gyerekeken át a múltig.

Volt restanciánk, legfőképp kettőnket tekintve. Múlnak a napok, s minden figyelmünket lekötik a gyerekek, a munka, a háztartás és a tágabb család. Mire több időt tudnánk szakítani egy hosszabb beszélgetésre, már vége napnak, s örülünk, ha csak az után alszunk el, miután leültünk az ágyunkra.


"Már láttam"... vagyis már hallottam, átéltem. Még nem voltunk házasok, s ráadásul külön városban is laktunk, de már órákat beszélgettünk vonalas telefonon egymással. Ha jól emlékszem a rekordunk valahol 4-5 óra között van, de tegnap sem kellett szégyenkeznünk. A mobilom konkrétan már csipogott, hogy rakjam fel töltőre, holott vasárnap délután húztam le onnan.

Mikor végül befejeztük a beszélgetést, úgy éreztem magam, mint akinek hatalmas kőszikla gördült le a szívéről, vállairól. Kimondtuk amiket eddig nem tudtunk, mert nem kisgyerek fülének való volt, vagy többet igényelt egy egyszerűbb "igen, jó, rendben, nem, talán, szó sem lehet róla..." válasznál. Bár még mindig fáradt vagyok, de határozottan nyugodtabb, békésebb, szeretettelibb.

Déjà vu-m volt, s oly nagyon örülök ennek.

2010. január 1., péntek

Feleségemnek

Fiaimnak