Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. december 24., péntek

Kórkor 2

Nem megy ez nekem... mármint a gyógyulás. Egy egész napig semmi bajom nem volt, aztán megint megfáztam. Csak most nem a torkom és mandulám, hanem a légcsövem és a bal oldali tüdőlebenyem. Egy nagy légcsőhurut kis tüdőgyulladással keverve. Pont mint egy nagyfröccs. Be is nyaltam, ahogy illik. De ez most durvább. A fejem konkrétan széthasad a sok köhögéstől, a mellkasomban meg már izomláz van ugyanettől.

Kaptam is rá lórúgás gyógyszert. Egyetlen adag, 2500 forint és csak azután mertem elolvasni a mellékhatásait, miután megittam. Mert hogy folyékony volt az istenadta. A mellékhatásait nem részletezném, csak pár apróság: veseelégtelenség, májszövet elhalás... a többi ezekhez képest bagatell.

Mire tegnap hazaértem a doktornénitől, már 38,2 volt a lázam. Gyanítom, hogy előző este is magasabb volt a kívántnál a testhőm, mert nem tudtam aludni. Ha lázas vagyok, sosem tudok aludni, ahogy most éjjel sem. Ördögi kör, hiszen épp hogy sokat kéne aludnom, pihennem, de nem tudok. Legalább is egy jó ideje nem.

Most is 38,7 a testhőm. Kérdezed, hogy akkor mégis mi a búbánatos francot kertesek a számítógép előtt?! Kérdésed jó, ahogy a válaszom is triviális, vagy mondhatni ironikus: ha nem ülnék itt, nem lennék lázas? Amit lehetett, megtettem, most várom a hatást. Kriszta altatja a gyerekeket, hála az égnek ők jól vannak, kicsit taknyosak, ennyi talán még belefér.

Mama - édesanyám - küldött "némi" élelmiszert. Nem sorolom, mert konkrétan lakodalmat lehetne tartani ebből a mennyiségből és változatosságból. Maradjunk annyiban, hogy sok és sokféle. Valahogy mégse kívánom, s ez megrémít. Én, aki annyira szeretem a finom falatokat, rá se tudok nézni a kajára. Ez tényleg a vég.

20:10 folyt.: 38,8... mióta az eszemet tudom, ennyi nem volt.

2010. december 14., kedd

Kórkor

Mint a múltkor említettem, nagyon kikészültem a nappalos műszakom végére. Azóta kiderült, nem csak a koránkelés tette be a kiskaput: megfáztam. Hol a torkom, hol a fülem, hol a fejem, hol ezek közül bármelyik kettő, hol mindenem fájt. Reggel és este olyan a hangom, mint egy mutáló tininek. Már ha van hangom, ugyebár. Az orromból neon zöld trutyi folyik, a manduláim bedurrantak, a fülemben a legváratlanabb pillanatban érzek hasító fájdalmat, s napok óta csak a homlokomat érintő fejfájással fekszek, kelek. Viszont nem köhögök és ma már alig fájt a torkom. Némi öröm az ürömben!

Abban biztos vagyok, hogy ha az első tünet óta nem szednék napi 3-5 ezer milligramm C-vitamint, 39 fokos lázzal dolgoztam volna végig az éjszakás műszakot. Természetesen már megtettem a további, szükséges lépéseket: felírattam a háziorvosommal a jól ismert, fekélyemet nem zargató, lórúgás antibiotikumot.

Persze, nem csak én vagyok beteg. Az egész banda taknyos, torokfájós, köhögős. Kinek mi jutott. Benivel ma voltam orvosnál, kapott is egy 3200 forintos bogyókollekciót. Sebestyén "csak" tortyog kicsit, egyéb baja nincs. Krisztám meg hol a torkát fájdítja, hol az orrát fújja, de úgy tűnik, jelenleg ő a legstrammabb. Ahogy szoktam is mondani: "Te nem lehetsz beteg, fáradt, te az anya vagy!"

Sebestyénünk immár rövidebb mondatokban fejezi ki magát, például:
- Anya kéje cici! (Anya, kérek cicit!)
- Menyi duciduci. (Beni alszik.)
- Anyájé innyi. (Anya innivalója.)
- Menyi helye. (Beni széke a konyhában.)
- Tép a baba. (Szép vagyok.)
- Ama izdli. (Ízlik, finom az alma.)

Az óvónők megosztották a véleményüket a Benjámin vs. iskola témában, s megnyugodtunk, hogy immár nem csak a fejlesztőpedagógus és mi látjuk úgy, hogy maradni kéne még egy évet az óvodában, hanem az óvónők is. Okos kisfiú, gyorsan tanul, de kicsit kelekótya. Kis balkezes kelekótyám. :D

Nemrégiben tudtam meg, hogy édesanyám kacérkodik a számítástechnikával, s álmai között egy netbook, vagy egy kisebb notebook szerepel céleszközként. Így aztán napjaim egy részét azzal töltöm, hogy bújom a netet egy jó ajánlat után, hátha... Táblagépet már találtam egy hazai forgalmazónál 40ezerért (tokkal és postával). Android operációs rendszerrel, barátságos érintőképernyős kezelőfelülettel, kielégítő hardveres kiépítéssel. Már csak azt nem tudom, hogy ezt is elfogadhatónak tartaná-e, arra meg ötletem sincs, hogyan tudakolhatnám meg. Ötlet? (Vagy egy megbízhatóan működő használt noti?)

Az biztos, hogy ha ezt sikerül valamiképpen kiderítenem - és a válasz kedvező -, egyelőre ugrott az e-book olvasóm. De ott egye a fene, az édesanyámról van szó! Ezerszer többről mondott le értem...

2010. december 3., péntek

Álmodik a nyomor 2.

Kedves, s mélyen aggódó olvasóim megnyugtatására: a hajam már több, mint 3 mm rövid. :)

Tegnap este fejeztem be a nappalos dekádomat. Ideje volt már, a 6. napot nem bírtam volna ki. Nagyon elfáradtam.

De következzék a bejegyzés címének tárgya:

Ez egy Amazon Kindle WiFi ebook reader. (A link az angol nyelvű Wikire visz!)

Sajnos csak USA országból érkezhet, hazánkban, de a világ más pontjain sem lehet legálisan (sicc!), hivatalosan hozzájutni, csak és kizárólag az Amazon weboldaláról. Ott viszont, a közeledő ünnepnek köszönhetően lezárták a csapot a külföldi megrendelések előtt, majd csak 24-e után foglalkoznak a potenciálisan bevándorlójelölt, s így alacsonyabb rendű embertömeggel.

Mintha az emberiség nagyobbik felének dollárja kevesebbet érne a texasi farmer pénzénél. :S

Persze valahol megértem, de akkor sem túl emberséges(?) hozzáállás. Ha a Koobe Jr. nem lenne 53ezer forint itthon, nem is foglalkoznék a Kindle-lel. Ugyanis az Amazon üdvöskéje 139$ + 21$ egyéb költség, a vámot pedig a cég állja. Ez a mostani 211 forintos árfolyammal számolva sincs 34ezer forint.

A pénz elvileg megvan rá, csak az Amazon nem hajlandó szóba állni velem december 24-e előtt. Ezért álmodik most a nyomor.

2010. november 22., hétfő

Novemberi harmadik

Akárhogy is szépítem a helyzetet, a novemberi bejegyzéseim száma nem túl izmos. Igaz, semmi földrengető dolog nem történt, folytak a hétköznapok, egymás után, szépen sorban.

Beni és Sebi kicsit taknyos. Beni jobban, az allergia miatt. Sebi napról napra bővíti szókincsét.

Krisztám cselédkedik ránk, nekünk. Sok ez a három gyerek. :P

Volt némi visszaesés az egészségemben, pár napig rosszalkodott a fekélyem, de elmúlt. Lehet, hogy csak olyasmit ettem, ami nem tetszett őkelmének. Nem tudom.

A legutóbbi, kiemelkedőnek tekinthető esemény velem történt. Szombat délután szerettem volna levágni a hajamat rövidebbre. Szokás szerint elővettem a hajnyírót és nekiálltam a 9mm-es hossz beállítása után a műveletnek. Letoltam egy részt, majd úgy döntöttem, inkább a 6mm-est választom. Átállítottam a gépet, majd újráztam vele. Mikor is, egyszer csak elkezdett fura hangon nyekeregni és egy szál hajat nem volt hajlandó eltávolítani a fejemről. Kriszta is próbálta, neki se engedelmeskedett. Ott álltam szombat délután (17 óra előtt nem sokkal), munkába menet előtt a félig-harmadik lenyírt hajammal és egy rossz eszközzel a kezemben. Átfutott az agyamon, hogy lenézek a közeli fodrászhoz, hátha itt van, de az idő nagyon sürgetett. Ennél nekem gyorsabb megoldás kell! Viszont házi eszközökkel a gyors egyenlő a drasztikussal...

Jelenlegi állapotomról az őrségi vicc jut eszembe:
- Miért jó kopasznak lenni?
- Mert így hallom a hópelyheket!

Hétvégére ígérik is...

2010. november 14., vasárnap

A hálózat csapdájában

Hardverek:
- 1db AVM Speedport W 721V VDSL home gateway -> HGW
- 1db TP-WR74oN router -> router
- számítógépek, hálózati (Cat5E patch) kábelek

Feladat: a HGW-n keresztül érkező internetet - sávszélesség szabályozással - szétosztani a számítógépek között. A megoldást nehezíti, hogy a router csak WAN portra képes szabályozni, a LAN-LAN kapcsolat emiatt nem megoldás. A második csavar az, hogy a HGW szolgáltatói firmware-je oly mértékben lebutítja a hardvert - emiatt nem képes egymaga a megfelelő szabályozásra -, hogy az már nem csak az internet elérésére, de kapálásra is tökéletesen alkalmas lenne. A konkrét gond az, hogy nem lehet vele MAC-IP párosítást végezni, ami pedig szükséges lenne a LAN-WAN csatlakozás - ergo, a szabályozás - beüzemeléséhez.

Tulajdonképpen egy második hálózatot kellene kiépíteni a HGW mögött úgy, mintha nem lenne HGW, miközben az eszköz firmware-je erre nem ad lehetőséget. (A HGW-t az egyéb szolgáltatások miatt muszáj megtartani.)

A fent linkelt információt először is értelmeznem kellett. Mivel eddig nem foglalkoztam igazán mélyen a hálózatépítéssel, s csak alapismereteim voltak, fel kellett fognom az olvasottakat. Majd megpróbáltam a leírás szerint megoldani a dolgot, de ekkor futottam a HGW MAC-IP cím párosítás problémájába. Elsőre, de másodjára sem sikerült megoldani a helyzetet, sűrűn nyomkodtam a router reset gombját.

Nem boldogultam vele. Ráment egy délutánom és csak annyit értem el, hogy a vérnyomásom az egekbe szökött, a fejem és a szemem pedig már fájt. Fogtam a router-t, visszapakoltam a dobozába és szóltam sógoromnak, hogy viheti a cuccot, odaadom. Mivel Budapesten dolgozik, nem ugrott a rá a témára, de majd ha legközelebb jön, megbeszéljük. Ebben maradtunk.

Közben csak-csak piszkálta az önérzetemet a dolog. Hogy az ókori bölcseket idézzem: "Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!".

Vissza a tűzhelyhez! Újra elolvastam minden útmutatót, kis ábrákat rajzoltam magamnak a logikai kapcsolatokról, a kötés sorrendjéről MAC és IP címekkel, HGW-vel és routerrel, LAN és WAN portokkal... Majd újra átnéztem a két hálózati eszköz menürendszerét, a Windows hálózati beállításait. Hogy párosítsam a MAC-IP címet a HGW-ben, ha arra egyszerűen nincs lehetőség a firmware miatt?

Aztán hirtelen, a semmiből beugrott: nem a HGW-ben kell megoldani! A Windowsban eddig is tudtam fix IP-t adni a hálózati beállításoknál, s azt az operációs rendszer automatikusan párosította a MAC címemhez. A router is képes fix IP címet kérni a saját WAN portjára, láttam a menüben!

Innentől nyert ügyem volt:

1.) Először is a Windows TCP/IP protokollját automatikus címkérésre állítottam.
2.) A HGW-ben átállítottam a DHCP-t 192.168.1.101-199 portokra.
3.) A router-ben az alábbi paramétereket lőttem be:

Network
- LAN IP: 192.168.2.1 (a második hálózat kezdőpontja, a router hívójele)
- Subnet Mask: 255.255.255.0
- WAN Statikus IP: 192.168.1.100 (emiatt szenvedtem, itt ez a fix MAC-IP párosítás)
- Default Gateway & Primary DNS: HGW IP címe

DHCP
- DHCP: Enable
- IP: 192.168.2.100-199 (a második hálózatban kiosztható IP címek tartománya)
- Default Gateway: 192.168.2.1
- Primary DNS: HGW IP címe
- Address Reservation: a számítógépek fix MAC és kívánt IP címeit összepárosítottam (elegáns módszer arra, hogy ne a Windows-ban kelljen szórakozni a fix IP címekkel)

Bandwidth Control (sávszélesség szabályozás, emiatt volt az egész)
- Enable
- Other (mert VDSL)
- konfigurálás IP-k alapján


Ráment körülbelül 8 órám (több részletben), de sikerült. Krisztám őszinte öröme feledtette a mérgelődést és az idegességet. Azt mondta, büszke rám! Annak is nagyon örülök, hogy sikerült megoldani a dolgot - ami maximum 10 perc lett volna, ha már a kezdetektől értem a témát -, de igazán boldoggá az tett, hogy a feleségem, aki egyébként nem szereti a számítástechnikát, ennyire értékelte az erőfeszítéseimet. Hiába, minden férfi egy nagy gyerek, s mint minden gyerek, mi is szárnyakat kapunk egy dicsérettől. ;) Az már csak a csokireszelék a hab tetején, hogy végre jobban átlátom a hálózatépítést. Innen is köszönöm Pjotr-nak a PCWorld fórumán olvasható tutorialt!

Most már csak azt nem tudom, miként mondjam meg a sógoromnak, hogy mégse adom neki a routert?! :P

2010. november 7., vasárnap

Vagyogatunk, vagyogatunk!

Szépen csendesen teltek a napok, semmi különös nem történt:
- Sebestyént beírattuk a bölcsődébe, tavasszal lesz nyílt nap, kiderül mit és hogyan.
- Benjáminnak a fejlesztőpedagógus azt javasolta, hogy maradjon még egy évet az óvodában. Nincs baj a gyerek mentális képességeivel, sőt, egy ilyenkor kötelező teszt szerint nagyon is jó agya van, viszont alapvetően év vesztes, ráadásul balkezes - a mostani álláspont szerint emiatt veszélyeztetett - és nagyon játékos is egyben. Ahogy az óvónénik mondják: elvarázsolt kisfiú. Az én szüleim ostobaságnak tartják a dolgot, Kriszti szülei meg egyetértenek a szakember véleményével. Mi is inkább az utóbbi felé hajlunk, viszont tény, s ezt a szakember is mondta, hogy ebben a korban fél év nagyon sokat számít, úgyhogy jövő tavaszig ráérünk mi is eldönteni.
- Krisztám nemrég fodrásznál járt. Nem mondtam neki, de nagyon tetszik az új frizurája. Hogy miért nem mondtam? Csak... mert 3000 forintba került... és mert gonosz vagyok... és kész! :P

Sebestyén ma este igazán meglepett. Benjámin - az allergiája miatt - homeopátiás golyókat kap szinte minden este, ahogy ma is. Számoltam a golyókat: egy, kettő három, négy... Itt elakadtam, mert a golyócska sehogy sem akart kibújni a dobozból. Sebi azonnal kisegített:
- Ötőőő, hatőőő, héteee!
Még nincs másfél éves... :)

2010. október 25., hétfő

Sebi szótára

Összegyűjtöttük Sebestyén azon szavait, melyeket napi rendszerességgel használ. Lehet, hogy néhány kimaradt, de annyi baj legyen.

Család
Anja - Anya
Hemme - Anya, Cici
Apa - Apa
Bá - Bátyus
Tepi - Sebi
Papa - Papa
Mama - Mama

Ételek
Haminyami - Ennivaló, Éhes
Innyi - Innivaló, Szomjas, Víz (pocsolya, folyó is), Pohár, Kulacs...
Huí - Hús
Téta - Tészta
Ama - Alma
Épa - Répa
Anana - Ananász
Íz(d)li - Ízlik
Öhöhöh - Minden más, amit szeretne megkóstolni

Testrészek
Cicí - Cici, Szopizás (régebben Anya)
Haja - Haj
Hájé - Fül, Telefon, Fejhallgató
Ljába - Láb
Tappa - Talpa
Kuki - Hímvessző
Bajé - Bajusz

Tárgyak, Állatok
Butyi - Bugyi, Alsónadrág, Harisnya
Uhá - Ruha
Pappí - Papír
Bicicli - Bicikli, Roller, Motor, Talicska
Íta - Hinta
Tyihuhú - Vonat
Kokka - Kocka
Autő - Autó
Brümbrüm - Autó
Tütü - Autó
Ljápa - Lámpa, Nap
Játé - Játék (Minden ami érdekes, amivel játszani szeretne, akkor is, ha az nem játék.)
Veve - Állat
Vauvau - Kutya
Mijamija - Macska
Tita - Macska
Pipi - Madár
Kikaka - Kiskacsa
Hápihápi - Kiskacsa
Kájé - Kanál
Appa - Szappan
Atta - Asztal, Szék
Patyi - Fürdővíz, Fürdés
Haba - Hab (pl: habfürdő, borotvahab)
Babba - Baba
Kuka - Kuka
Tete - Tető (pl: lábasé, dobozé)
Átté - Ajtó
Itőpo - Hintőpor
Kaka - Kaka
Titta - Óra
Háppi - Tüsszentés, Virág, Levél
Nonni - Zokni
Tipő - Cipő, Csizma, Szandál, Papucs

Egyéb
Tütte - Leül
Tépe - Szép, Szépen
Pöttyi - Pötty, Anyajegy, Folt
Títa - Tiszta
Etye - Egy
Tettő - Kettő
Ötötö - Öt
Cíjé - Szia!
Tetté - Tessék!
Pápá - Pápá, Elköszönés
Adaba - Hagyd abba!
Ettye - Általános mutatószó
Otta - Ott ("Hol van a... ?" kérdésre mutatószó)
Oda - Oda!
Nya - Na (pl: valami nem sikerül, elejti, megbotlik)
Aúú - Fáj, Körömvágás
Nyee - Ne!
Jaj - Jaj!
Juju - Meleg
Boppá - Hoppá! (pl: elesik, leejt valamit)

Ezek mellett természetesen rengeteg szót, kifejezést, kérdést, utasítást megért, de mint mondtam, jelenleg kifejezetten az általa is használt szavakat gyűjtöttük össze.

Miközben e sorokat írtam, kiderült, hogy a színeket is "ismeri". Kriszta tárgyakat rakott elé, Sebestyén pedig rendíthetetlenül a zöldhöz a zöldet, a rózsaszínhez a rózsaszínt, a sárgához sárgát, a kékhez a kéket rakta, formától, mérettől függetlenül.

2010. október 12., kedd

Kire hasonlít ez a gyerek? :-D

Nemrég Kriszta teát főzött, de cukor helyett - mint általában - mézzel ízesítette. Beni megkóstolta, majd kért még a bögréjébe mézet.
- Na, így már elfogadható!
Másnap párom friss teával kínálta a nagyfiút, de Beni azt még a tegnapi maradékának hitte, s kóstolás nélkül közölte:
- Anya, szerintem csinálj másik teát, mert ezzel valami nagyon nem stimmel!

Benike vajas-mézes kenyeret kért vacsorára, Kriszta azonban kacsazsíros-hagymás-paradicsomossal kínálta. Megette, ízlett neki.
Pár nap múlva szalámis szendvicset kapott uzsonnára, de kért még enni valamit. Saját kis kezeivel megkente a kacsazsírost, de mégsem ette meg. Vacsoraidőben Krisztám kérdezte, hogy kéri-e az uzsonna maradékát.
- Hagyjál már a zsíros kenyereddel!

Édesanyám tegnap feljött hozzánk egy hivatalos levelet nyomtattatni, s persze a gyerekek rögtön megtámadták. Én készülődtem az éjszakás műszakra, pakoltam. Miközben a tárcámat ellenőriztem, hangosan felsóhajtottam, s mondtam Beninek, hogy sajnos most nincs apróm, nem tudok neki "zsebpénzt" adni.
- Nem baj! - vonta meg a vállait.
- Gyere kis csillag, mama ad neked zsebpénzt! - mondta neki édesanyám, de hamar kiderült, hogy neki sincs sok aprója.
- Csak nagy pénzem van Benike. Papírpénz. - mondta, miközben a kezében tartott egy ezrest.
- Nem baj, majd összehajtom és úgy dobom a perselyembe!

2010. október 11., hétfő

Re-opening

Megoldottuk a helyzetet. Megbeszéltük, többször.

Mivel nem akarok belemászni a részletekbe, legyen ennyi elég, jó?

Éjszakás vagyok, így most még fáradtnak érzem magam további sorokhoz, de újra megnyitom a webnaplómat.

Köszönöm mindenkinek az érdeklődést!

2010. október 8., péntek

Pár szó volt csupán

Hol is kezdjem?

Az elmúlt napokban a határozottan több időt tudtunk együtt tölteni Krisztával. Vagy ha nem is többet, de minőségben jobbat. Ennek csúcspontja - számomra - a fülbevaló vásárlás volt, mely szép csendesen átfordult óravásárlásba is. Ez utóbbit én kaptam. Semmi flanc, egy egyszerű ezüst fülbevalóról és egy olcsóbb Timex óráról van szó. Szegény ember vízzel főz, vagy mi... Nekem úgy tűnt, hogy pár napra visszatért az a boldogság az életünkbe, amit még jegyespárként, fiatal házasként éltünk át.

Ma reggel azonban összetört a lelkem. Kriszta olyasmit mondott el, amiről már jó ideje tudnom kellett volna, ami előtt eddig a tudatlanságomból fakadó értetlenséggel álltam, s ami komolyan érinti a közös életünket. Pár szó volt csupán. Nem mondta ki könnyen, s önmagát hibáztatta, de mindezek a legkevésbé sem csökkentik a kimondott szavai hatását. Mielőtt rosszra gondolnál: nem, nincs harmadik személy a kapcsolatunkban.

Úgy érzem, jelenleg képtelen vagyok folytatni a blogomat, így bizonytalan időre felfüggesztem az írást.

Visz' lát'!

Ui.: A fiúk jól vannak.

2010. szeptember 26., vasárnap

Önmagáért beszél

Ugye nem kell magyaráznom Benike művét?



2010. szeptember 17., péntek

Blogolás helyett

Ok, rendben, bevallom férfiasan: lusta vagyok.

Szóval, az történt, hogy mostanában blogolás és átfogó internetezés helyett filmeket nézek és játszom a számítógépen.

Jelenleg a Csillagkapu (SG1) sorozat került terítékre. Minden nap megnézek pár részt. Nem tehetek róla, szeretem a sci-fit. Meg a fantasyt is. Meg a háborús filmeket. Persze nem minden válogatás nélkül. Ám tény, hogy ezeket jobban kedvelem a rajzfilmek, vígjátékok és kalandfilmek mellett, helyett.

A játék pedig, amit mostanában nyüstölök, egy kalandjáték. Talán ismerős: Syberia 1-2. Nem vállalkozom a játék bemutatására, ízelítőként pár cikket ajánlanék a PC GURU honlapjáról: Syberia 1 és Syberia 2 ismertető.

S ha már játék, akkor gyerekek...

Sebestyénünk egyre újabb és újabb szavakkal, kifejezésekkel és fejlődő értelmével lep meg minket. Követni sem lehet, hogy mi mindent mond már a maga kis pösze, egy-két szótagos nyelvén. Ráadásul mindenhová felmászik, kapcsolgat, leránt, elvisz, megkóstol... miközben fél szemmel azt figyeli, hogyan reagálunk rá, s ha tetszik neki, amit előadunk nevelés címszó alatt, kinevet minket. Pár szó ízelítőként: títa (tészta), mijam (cica), épa (répa). Segít az öltözködésben, érti a "Vedd le a cipőd!", "Vidd a helyére!", "Add oda anyának/apának/Beninek!", "Dobd a kukába!", "Keressük meg anyát, apát, Benit!", "Megyünk fürdeni!"... stb. mondatokat. A legtöbb testrészét ismeri és megmutatja, az eldöntendő kérdéseknél vagy bólogat, vagy a fejét rázza. Céljai eléréséhez eszközöket használ, például: széket húz az asztalhoz, ha nem éri el, amit kiszemelt magának.

Benikénk - akit Sebi majd megfojt a szeretetével, mert állandóan őt utánozza és azzal akar játszani, amivel a bátyja - nagyon élvezi az óvodát. Megrendeltük neki a Mini Manó című havilapot, amiben egyszerűbb és bonyolultabb feladatokkal készítik fel a gyerekeket az iskolára. Egyéni véleményem szerint sokkal magabiztosabban veszi az akadályokat, mint tavaly, s ez leginkább annak tudható be, hogy a betűk többségét gondolkodás nélkül felismeri és le is írja.


Fogalmam sincs, hogy más gyerekek hol tartanak, tartottak ennyi idős korukban, de nem is fontos. Nem akarom összehasonlítani őket senkivel sem, egymással sem. Így szeretem őket, olyannak, amilyenek. Büszke vagyok rájuk.

Kriszta új függönyökkel lepett meg minket. Valójában az én kedvemet kereste, nagyon tetszik a vitrázsfüggöny, így a "nylonokat" lecserélte horgolt stílusú vitrázsokra. Nagyon megszállhatta az ihlet, mostanában sokat ül a varrógép mellett, mindenféle holmikat varr.

2010. szeptember 9., csütörtök

Még élünk ám!

A pletykákkal ellentétben jól vagyok, élünk. :D

A számítógépünk rakoncátlankodott kicsit: ház és alaplap csere (tervezett), valamint merevlemez csere (nem tervezett, a la bad sector), s ebből fakadóan Windows machinációk garmada. Ennyiszer összesen nem szedtem még szét a gépet, mióta megvettük, mint most. Plusz a szomszédunk gépét is szétkaptam párszor, ugyanis hozzákerült a régi ház és alaplap, hogy a Windowst nehogy elfeledjem. :P

Jelentem tisztelettel épek vagyunk és egészségesek.

Benjámin nekirugaszkodott az újabb óvodai évnek, immár nagycsoportosként. Aminek kiemelten örülök, az, hogy jó szívvel fogadta az újakat, a kicsiket. Segít nekik, barátkozik velük. S mielőtt elfelejteném, megemlítem szerényen, hogy megtanult masnit kötni. Mondhatnám, hogy teljesen egyedül, de nem lenne igaz, pár hete megmutattuk neki párszor, hogyan kell. Még mielőtt elkezdődhetett volna az óvoda, odaállt elénk és mutatta mit tud. Ragyogott a kis szeme, arca a boldogságtól és a büszkeségtől. :D

Sebestyén rendületlenül fogzik, beszél, mutogat, tanul, mászik fel, mászik le, hisztizik, szaladgál, huncutkodik, féltékenykedik... Egyszóval mindent, amit a törpösök ilyenkor tesznek és tehetnek. Kedvenc elfoglaltságai: TV kapcsolgatás, fürdés, evés, anyán lógás és folyamatos hablatyolás. Persze, ami igaz, az igaz, egyre több értelmes(nek tűnő) szót hallunk tőle: aja (haja), acca (arca), patyi (pancsi), nyemá (ne már), kukka (kuka), kaka, mama, papa... meg ami még nem jut eszembe hirtelen. Tulajdonképpen elmondunk neki párszor valamit, s attól kezdve használja és érti az adott szót, kifejezést. Jó példa erre, hogy ha valamit feleslegesnek tart - vagy mert tudja, hogy az, vagy mert azt hiszi, hogy az -, megfogja, elindul a konyha felé és többször elismétli, hogy "kukka". De sikeresen összekapcsolta a szomjas, éhes fogalmakat is az "innyi" és "nyami" szavakkal. Az állatok, plüssök továbbra is "ve-ve", ez alól csupán pár kivétel akad, ezekkel alszik Beni: "Tágyé". (Még édesanyám varrt a nagyfiúnak egy Mazsolát, Tádét és Manócskát, ezek a "Tágyé").

Krisztám eszeveszetten allergiás, de már kezeli homeopátiával. Ezt leszámítva rendben van és rendben vagyunk. Hála az égnek!

2010. augusztus 28., szombat

Uncle

Ma, 12:15-kor, Szekszárdon megszületett húgom Kinga Rita nevű kislánya - ha jól emlékszem - 3760 grammal és 57 centiméterrel. Mindketten jól vannak.

Nagybácsi lettem! :D

Képet személyiségjogi okból nem tehetek közzé. Aki látott már újszülöttet, úgyis tudja milyen, aki meg nem, majd megtudja. ;)

(Mellesleg, úgy tűnik, ez egy ilyen nap: Gábor - volt osztálytársam - kislánya is ma született, kicsivel később és pár várossal arrébb.)

2010. augusztus 24., kedd

Becsületes csaló

Tegnap délután Beni és Kriszta kimentek a strandra pancsolni. Beni nagyon szeret ide járni, végre pár óra szórakozás öcsi nélkül, anyával. :D

Mint már kitalálhattad, Sebi és én itthon maradtunk, már csak azért is, mert a törpös épp aludt, mikor a család másik fele lelépett. Körülbelül 2 órát szundíthatott, majd hangos elégedetlenkedés közepette adta hírül: szomorú, hogy senki nincs mellette, mikor felébredt. Magyarra fordítva: ordított a kiságyban, hogy vegyem ki.

Sűrű bocsánatkérések közepette engedelmeskedtem a parancsnak, amit Sebi királyunk elégedett ujjszopással, s ebből fakadó csenddel fogadott és hálált meg. Beletelt jó néhány percbe, mire lerakhattam őfelségét anélkül, hogy megint kiabálni kezdett volna, s nyújtogatni a kezét felém, hogy bizony vegyem csak őt vissza, de rögtön, vagyis inkább azonnal.

Nagy sokára önként lemászott az ölemből, de nem telt bele sok idő, hogy visszakéredzkedjen. A képlet egyszerű: körbejárta a lakást, nem találta Krisztát - "Anja! Anja!" - , így apára fanyalodott. Hanyatt dobta magát az ölemben, megragadta a bal kezemet és értésemre adta, hogy simogassam a pociját. Majd közölte, hogy "káká", s mutogatott a pelusára.

Őőőőő... először úgy tettem, mintha nem érteném... de hiába... "Káká!" - kiabálta többször is és csapkodta a pelusát a lábacskái között.

Sóhajok közepette indultam a vesztőhelyre. Kipakoltam mindent a pelenkázókosárból, majd nagy levegőt véve kinyitottam a pelust... de tömény pisiszagon kívül semmi sem volt benne. Ránéztem Sebire: "Nincs is kaka!". A gyerek meg vigyorgott, s egyetlen gyors mozdulattal, hangos kacagás közepette legördült a pelenkázóról, majd markolászni kezdte a kukacát.

Letöröltem, majd hagytam picit száradni a bőrét, aztán kenőcs és új pelus. Mikor végeztünk, felült, érdeklődve figyelte, ahogy összepakoltam. Közben szopizta az ujját... (Nem tudom, emlékszel-e még, hogy mit csinált előtte?)

Rámosolyogtam, majd kiléptünk a fürdőbe kezet mosni.
- Megmostuk, most kapsz enni, jó? - kérdeztem tőle, majd felvettem, s a konyhába mentünk. Beültettem a székébe, s hogy ne elégedetlenkedjen, szóval tartottam:
- Nem is kakiltál be... csak le akartad venni a pelust... hogy játszhass a kukacoddal... Te becsaptad apát, igaz? - kérdeztem tőle tettetett nehezteléssel.
Erre Sebestyén kivette az ujjacskát a szájából és széles mosoly közepette bólogatni kezdett. :D

2010. augusztus 21., szombat

Agro

Nincs semmi bajunk, csak állandóan fáradtak vagyunk. Meg kicsit fásultak is, sajnos.

Ma összerúgtam a port az egyik kollégámmal. Hazafelé indultunk, mikor is elkezdett arról értekezni, hogy milyen hülyeségeket mondanak az időjósok, keddre is jó időt mondtak, közben meg esett. Mondtam neki, hogy én éppen egy futó hidegfrontra emlékszem, tekintve, hogy kedden esett is az eső, mikor apóséknál voltunk. Másnap se volt annyira jó idő, nem tudtunk strandra menni.

Erre nekiállt ismét bizonygatni, hogy de igen, meleget mondtak, és hogy hülyeségeket beszélek és különben is b******g!

Erre kissé emelt hangon megkérdeztem tőle, hogy mióta vagyunk ilyen jóban, mert szerintem se a kutyája, se a gyereke nem vagyok, de libát se őriztünk még együtt, emlékeim szerint. Továbbá feltettem az önismeretei kérdést is: "Mégis ki vagy te, hogy így beszélsz velem?". Majd - sajnos felindultságomban - hozzátettem, hogy b******g. Bánt a dolog, de kicsúszott a számon.

Erre a - hozzám hasonló testalkatú - kolléga elindult felém, közölte, hogy "beb***" nekem egyet, takonypóc vagyok, meg hasonlók. Nem tudom mi történt velem, de cseppet sem ijedtem meg. Én is léptem felé egyet, majd mikor odaért hozzám, egy lesajnáló mosoly keretében határozottan eltoltam magamtól.

Ellépett tőlem, de továbbra is szidalmazott, amin viszont már csak röhögni tudtam.

2010. augusztus 14., szombat

A teljes élet titka

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy nagy befőttesüveget és feltöltötte körülbelül 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg?

Igen volt a válasz.

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe.

Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

"És most" - mondta a professzor - "vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok."

Később azonban...

Az egyik hallgató fogta az üveget, amelyről a professzor és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett.

Tanulság:
Nem számít, mennyire van tele az életed, mindig van benne hely egy üveg sörnek!

2010. augusztus 12., csütörtök

Az én bűnöm

Régen írtam. Nem volt kedvem.

Bár kezdetben úgy tűnt, hogy viszonylag könnyebben túltettem magam a babánk elvesztésén, pár nap elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy ez messze nem így van. Igyekeztem ezt kifelé nem mutatni, próbáltam nem terhelni Krisztát. Éppen elég volt neki a saját fájdalma a vetélés miatt, amit próbáltam a magam módján csökkenteni is, valószínűleg kevesebb sikerrel, mint reméltem.

Nagyon szeretem a fiaimat, s emiatt nem is értem, de a kezdeti felfokozott szeretethullámaim hirtelen átcsaptak türelmetlenségbe, és szinte tudatosan igyekeztem kevesebbet foglalkozni velük. Mintha csak attól féltem volna, hogy őket is elveszítem. S ez csak még inkább mélyítette a fájdalmamat és a lelkiismeret furdalásomat.

Én tehetek róla. Miért nem akartam őt, miért nem tudtam örülni neki, miért nem... Miért???

2010. augusztus 3., kedd

Cupp

Sebi ismét meglepett minket: megtanult puszit adni! Nyálas kis pofiját odanyomja az arcunkhoz, majd megtapsoltatja magát. :D

2010. augusztus 2., hétfő

Ve-ve

Sebestyén a lábunk körül kavar, négykézláb, miközben ezt kiabálja: "ve-ve". Közben néz ránk és mosolyog. Majd' 15 hónaposan kiskutyát játszik. :D

2010. július 31., szombat

Isten óvjon!

Elment.

Talán érezte, tudta, hogy most nem tudnánk felhőtlenül örülni neki.

Talán...

Bocsáss meg nekünk!

Elment.

Fáj.

Sírtam.

Sírtunk.

2010. július 30., péntek

Országomat egy időgépért!

Szükségem lenne egy időgépre, nincs véletlenül valakinél egy elfekvő, de működőképes példány?

Komoly változások várhatók a jövőnket tekintve, s nem lenne baj, ha tudnék változtatni a jelenünkhöz vezető eseményeken.

Ha tudsz segíteni, ne fogd vissza magad!

2010. július 26., hétfő

Zöld szemű

Sebestyén Kriszta jobb alkarján csücsül, odasimulva hozzá, miközben párom tesz-vesz a konyhában. Odalépek, átölelem őket, s csókot lehelek kedvesem arcára, nyakára. Gyermekünk rám néz, kinyújtja kicsi kezét felém.
- Nyeeeeemmmmmm! - kiált rám, s eltol Krisztától.

Összefutok a feleségemmel az előszobában. Kihasználva, hogy egyik gyerek sincs a környéken, gyengéden a falhoz nyomom, s megcsókolom. Ekkor pici lábak dobogását halljuk, majd Sebestyén kiabálása ragad ki minket a meghitt pillanatból:
- Anjaaaaaaa! - hallatszik kis testéhez képest erős hangja, majd befurakszik kettőnk közé, s igyekszik eltolni.
Mikor rájön, hogy ez fizikailag lehetetlen számára, leül anyja lábfejére, közben hangosan elégedetlenkedik, s továbbra is szeretne távol tartani páromtól.

2010. július 18., vasárnap

Szeretetfürdő

Embertelen volt ez a meleg, ráadásul pont én voltam a nappalos. Ezt csak odakint, a fák alatt, árnyékban lehetett kibírni. A tartózkodó helyiségünkben ugyanis száraz szaunát nyithattam volna. Mert - mondanom sem kell -, légkondi nekünk nem jár, a ventilátort is én vettem, még tavaly. (Ellenben a PLC nemsokára saját hűtést kap, nehogy tönkremenjen.)

A szokásos vízfogyasztásom kereken a duplájára nőtt, míg a kétbetűs egészségügyi kitérőim pont a felére. Ergo: izzadtam, izzadtam, izzadtam... Gondolom Te is, ez az egy vigasztal. :P Meg az, hogy ma reggel már borult ég és erős szél fogadott. Ellenben a beígért esőnek se híre, se hamva. A nap viszont újra kibújt a felhők mögül. :S

De térjünk is mondanivalóm lényegére.

Benikénk hétfő reggeltől péntek estig édesanyámnál nyaralt a szomszéd utcában. :D Így róla mélyebben nem tudok mesélni. Édesanyám szavai alapján, s amit láttam, mikor hazahozta, az egész hetet játékkal, rajzolással és különféle kézügyességet fejlesztő - általános iskolai technikaórákat idéző - feladatokkal töltötte. Ha jól emlékszem, csütörtökön a strandon is volt Krisztivel - az anyai szív eddig bírta a fia nélkül, persze a napi 2 telefon mellett -, pénteken meg húgom anyósánál, a kerti mobil medencében lubickolt.

Az én csipesz-egerem Benitől (az alján ott a nevem is)

Sebestyén - akár csak a bátyja -, maximálisan kihasználta, hogy ezen a héten minden figyelem neki jutott. Hiába, akármennyire is szeretik egymást, azért egy kis időre mégis csak jobb egyes egyedül birtokolni anya/mama figyelmét, idejét.

Rengeteg dolgot tanult: puszit dob (belecuppant a saját tenyerébe), tudja hol a köldöke, stabilizálódott az orr, fül, láb szavak jelentése, sőt, már másokon is felismeri ezeket a testrészeket.

Péntek este történt, mikor Beni hazajött.

Lefürdettem a nagyfiút, bedugtam az ágyába, s derékig betakartam egy lepedővel. Sebestyén később bement hozzá - Beni már aludt -, s nem titkolt zavarral hosszasan nézte a bátyját. (Értsd: szopizta jobb keze hüvelykujját, s kitágult pupillákkal, felhúzott szemöldökkel vizslatta a látványt.) Majd rámutatott a testvérére, hangjában kétségbeesés csengett:
- Ljába?!
Kellett pár másodperc, míg felfogtam a problémát. Ekkor - szégyen ide, szégyen oda - hangosan felnevettem, majd lehajoltam Benihez és félrehúztam a takaróként szolgáló lepedőt, hogy megmutassam a bátyja hiánytalan lábait. :D

Még Benike nyaralása előtt kicseréltettük a konyhabútorunk összes ajtaját. Ha éltél - vagy élsz - panelban, tudod miről beszélek. Ideje volt, meguntuk a korábbi tulaj színvilágát. Most szép fehér minden. De a lényegre térek: a kényes helyekre - kuka, lábasok, zöldségek - zárat szereltettünk fel, hogy Sebestyén ne tudjon kipakolni, vagy olyasmihez hozzáférni, ami veszélyeztetné az egészségét. Az első pár napban felháborodottan rángatta az ajtókat, majd mikor látta, hogy értelmetlen, fogta magát és rászokott a szobai ruhásszekrényekre... Adtunk annak a bizonyosnak egy pofont, de a ruhák legalább nem okoznak fertőzést a törpének.

Pakolok, tehát vagyok!

Talán megdöbbentő, vagy esetleg felháborító - s rögtön leszögezném, hogy szeretem mindkét fiamat -, de jó volt pár napig úgy hazaérni, hogy csak az egyik ugrott azonnal a nyakamba. Csendesebbek voltak az esték Benike nélkül, még ha hiányzott is. Csendesebbek és csonkák.

Krisztám szintén kikészült. A hőségtől, a Sebike állandó hisztijeitől és Beni hiányától, plusz ezek tetőzéseként, szerény személyemre is gondolnia kellett: legyen elég vizem, legyen ennivalóm, tiszta váltóruhám... Ráadásul nagyon aggódott értem, ismerve a munkahelyi körülményeket. Ugyanakkor nagyon is jól esett a felfokozott gondoskodása, szeretete. Ha másban nem is, ebben maradéktalanul lubickolhattam. :)

2010. július 9., péntek

Új szavak

Sebestyén ismét tanult néhány új szót: uhá (ruha), pepe (pelus) és a... Tudjátok mit? Lássátok és halljátok magatok:

2010. július 1., csütörtök

My name is Ula. Kánik Ula.

Ez a szabad hetem is eltelt. Elég gyorsan sajnos, ma este már megyek dolgozni... és szúnyogokat etetni. :S

S hogy a boldogságom teljes legyen, a szomszéd lépcsőházat a panelprogram keretében felújítják, így a jól megérdemelt pihenésből csak éjszakára jutott, hisz egész nap fúrtak-faragtak-kalapáltak és jó magyar építőipari szakmunkásokhoz méltón minden második mondatuk alpári tartalmakkal is szolgált a közelben lakó gyermekek számára. (Tisztelet és bocsánat azoknak, akikre ez szakmunkásként nem vonatkozik!) Bár mi Benjámint úgy neveltük, hogy ilyen szavakat ne használjon, de ahogy hallom a felszűrődő gyerekhangokat, sok gyermek bizony előszeretettel használja a frissen(?) hallott szavakat.

Sebestyén is két új szóval lepett meg minket, természetesen nem a fent említett repertoárból: ljápi és lját. Lehet találgatni, melyik mit jelent! ;)

Na jó, segítek... mint ahogy elsőre oly könnyen rájöhettél, a ljápi = láb, ám a lját már bonyolultabb logikát követ.

Tipp??? Hm??? Senki???

Hát ventilátor! :D

Benjámin jutalmul, mert sokáig jól viselkedett, kapott édesapámtól egy telefont. Nem kell nagy kiadásra gondolni, egy alap kis telefon a Vodafonetól: hívni lehet vele, meg SMS-t küldeni (illetve mindezeket fogadni is). Ma pedig vettünk egy feltöltős SIM-kártyát is, amit természetesen a viselkedésétől függően fogunk pénzmaggal tuningolni.

Mindkét gyerek eszik, mint a sáska. Krisztával csak tanakodunk, hogy vajon hová tűnhet el az a rengeteg étel a két emberkében?!

Mellékesen jegyzem meg, hogy elhalálozott kedvenc nyomtatóm: Canon iP 1500. Rengeteg szép emlék, közös élmény fűződik hozzá, ő volt az első saját nyomtatónk. Megvénült, kiöregedett, és már nem húzza be a papírt. Temetését a legközelebbi lomtalanítást kísérő veszélyes hulladék gyűjtés időpontjára tervezzük. A hagyatékában szereplő bontatlan, utángyártott tintapatronok sorsáról később döntünk. Özvegyét, Canon Scan LIDE 25-öt sógorunk vigasztalja.

Ezzel közel egy időben új családtaggal bővült kicsiny klánunk: Epson Stylus SX215 költözött be hozzánk. Sajnos testesebb, mint elődjei, így új helyet kell találunk neki, s ennek érdekében - a gombhoz a kabátot elvét követve - át kell majd rendeznünk a nappalit. Addig ideiglenesen az íróasztal jobb oldalán, Kriszta helyén kapott menedékjogot.

Mindezeket leszámítva izzadunk, mint két víziló. Éljen a kánikula!

2010. június 27., vasárnap

A határ a csillagos ég!

Akkor kezdjük ott, hogy nem vagyok lusta. Egyszerűen csak fáradt.

Az elmúlt héten nappalos voltam, s uszkve 6 alkalommal áztam bőrig + motorosos kaszával brümmögtem a munkahelyen + 3 épület között rohangáltam, hogy szivattyúzzam az eső/talaj/Duna vizet, miközben a szúnyograjokat igyekeztem távol tartani magamtól. Embertelen, hogy mennyi van. Emellett 4 órakor keltem minden nap és este 9 volt a legkorábbi időpont, hogy lefekhettem aludni. Ráadásul a tegnapi napot vendéglátással töltöttük, úgyhogy a megérdemelt pihenésem sem volt maradéktalan.

Egyszóval: az vesse rám az első követ, akinek lett volna kedve és energiája komolyabban, hosszabban írni. Fáradt vagyok, még most is, de térjünk is rá a mondandóm lényegére, elég volt a sirámokból.

Még az előző - éjszakás - dekádomban történt, hogy Kriszta vett pár hüvely borsót, s az egyikben Benike talált egy hernyót. Természetesen azonnal megtetszett neki - minden gyereknek ilyen morbid módon vonzódik a rovarokhoz, bogarakhoz? -, oly annyira, hogy a tenyerén hozta hazáig. Út közben boldog-boldogtalannak mutogatta új barátját, Mászit... :P (Kisfiam minden állatot, de még a játékait is elnevezi.)

Képzelhetitek a reakciókat: a gyerekeknek egyöntetűen tetszett, a felnőttek viszont kevéssé örültek az orruk alá dugott szörnyetegnek. Csupán 2 nagykorú buzdította kisfiamat: húgom párja és az egyik szomszédasszony. Előbbi - mint férfiak többsége, s így én is - egy nagy gyerek, a szomszédasszonynak meg szintén van egy hasonló korú, kicsit idősebb fia. A többiek helyzetmegoldó képessége kimerült a "Taposd agyon!" mondatban.

Az igazi buli azonban itthon kezdődött: édesem - anya segítségével - belerakta egy félliteres dunsztosüvegbe és adott neki enni!!! Igen, képzelheted a látványt, ami reggel fogadott, mikor hazaértem, s leültem az asztalhoz reggelizni.

Vizuális típus vagy?

Dunsztosüveg, benne két megrágott cseresznye, pár szem ép borsó, s néhány kibelezett, amiből egy fél zöld hernyó lóg ki éppen, s perisztaltikusan mozogva zabál, míg az ellentétes oldalon potyog az emésztési végtermék. Én marha meg még le is tekertem az üveg tetejét...

Erős empátiatorna után engedélyeztem, hogy Mászi - úr isten! - nálunk maradhasson albérlőként. A következő napokban végignéztem, ahogy elpusztítja a maradék borsót is az üvegben, miközben szépen kerekedik, s továbbra sem az erre kijelölt helyen végzi el a dolgát. Alig vártam, hogy kifogyjon a kajából. Eddigre szerencsére Kriszta is megunta, s szépen elmagyarázta Beninek, hogy ez a helyzet Mászinak nagyon rossz, hiszen elvettük a szabadságát. Így aztán párom a gyerek teljes egyetértésével engedte el egy, a házunkhoz közeli fűcsomón.

Valószínűleg madáreleségként végezte.

Sebestyénünk - hála az égnek - az egészből semmit nem vett észre. Mi sem hiányzott volna jobban, mint hogy az a bizonyos kismadár éhen maradjon... már ha érted...

Babocunk szépen fejlődik, egyedül stabilan guggol, ül le, áll fel, szalad, mászik fel mindenhová. Állandóan pakol, kénytelenek voltunk minden fiókra, ajtóra ragasztható tépőzárat tenni. Gerilla akciónk legkevésbé sem nyerte el a tetszését: hangosan kiabálva rángatja a fogantyúkat. Bátyjához hasonlóan nagyon csiklandós, s ki tudja honnan örökölte, de szeret fejjel lefelé lógni. Igaz a hintázásáért is eszméletlenül odavan, úgy tűnik nincs tériszonya - irigylem a törpét, én még a gyerekkörhintán is szédülök -, de az is lehet, hogy csak a veszélyérzete nem alakult még ki. Mondjuk ez utóbbit nehéz azzal a ténnyel összeolvasni, hogy ő maga kéri, "állítsam fejre" és ha megteszem, vigyorog, kacag.

Mindenevő, ráadásul unja a babakosztot. Ha etetjük, el kell pakolni minden más ehetőt a szeme elől, különben nem hajlandó megenni a neki szánt ételt. Ráadásul a kunyerálás lehetne a második utóneve, ha az nem a Hunor lenne. Emellett nem hajlandó sokáig ülve étkezni, nem ér rá ugyanis, annyi játszani és pakolni való akad a lakásban. No persze, apáék suttyomban mindig rendet raknak...

Szerencsére az éjszakákat már megússzuk 1 ébresztéssel is - gyors szopi és szunya tovább -, s ha ennyi öröm nem lenne elég, Kriszta pár napos kegyetlenkedéssel arra is rávette, hogy egyedül aludjon el. Nemes egyszerűséggel berakja a fiatalurat a kiságyba és kimegy a szobából. Eleinte volt ordítás, de nemsokára ez némi nyüszögéssé szelídült, amit édes alvás követ immár napok óta.

Szókincse nem fejlődött, inkább csak stabilizálódtak a fogalmak, személyek. Tudja ki kicsoda a szűk családban; ha autót lát, hangosan bürrög; az (plüss)állatok népes faja továbbra is "ve-ve"; tanulgatja a testrészeket... stb. Aminek viszont nagyon örülök, hogy stabilan, hiba nélkül képes teljesíteni a "Rakd vissza!" és "Kérem!" utasítást, csak kellő eréllyel kell szólni. Persze előfordul, hogy nem akarja visszaadni az elcsent/talált holmit, ilyenkor felénk nyújtja ugyan a kérdéses tárgyát, hogy aztán visszarántsa és közölje: "Nyem!". Nem ritkán még ki is nevet minket.

A két elkövető és a bűnjel: piros ujjnyomok a szófán.

Krisztám sokkal, de sokkal jobban érzi magát. Úgy tűnik, tényleg többet segítek, s többet beszélgetünk, így mind a fizikai, mind a lelki állapota rendezettebbé vál(ha)t(ott). Természetesen ezt a gyógyulást én is érzem magamon, nem is lehetne másként. Egy test vagyunk, így ha a jobb oldalam fájna, a bal sem lehetne jól. S bár félek a magasságtól, de ennek a felemelkedésnek határozottan örülök. ;D

2010. június 23., szerda

Darázsfészek (2. felvonás)

Csak fanatikusoknak!

2010. június 20., vasárnap

Ha nem a VB-t nézem...

Szép jó reggelt!

Az utolsó szabadnapomat töltöm itthon, holnaptól munka, így ildomos volt egy új bejegyzéssel jelentkeznem. Tegnap már nekiültem egyszer, de sehogy sem akart összejönni. Valahogy nem is volt hozzá hangulatom. Nem, nem ihletem, hanem hangulatom.

Az elmúlt napokban elég vegyes képet mutatott szűk környezetünk időjárása. Hol szakadt az eső, hol ezer ágra sütött a nap. A legrosszabb az volt, mikor ezeket gyors egymásutániságban produkálta. Hatalmas felhőszakadás, égi háború, majd pillanatok alatt kisütött a nap, s olyan erővel kezdte szárítani a beton, hogy alig kaptunk levegőt a hirtelen megnövekedett páratartalomtól. S hogy teljes legyen a boldogság, a szúnyogtól élni sem lehet az utcán, ha árnyékba húzódnál a tűző nap elől.

Ráadásul, s itt végleg bezárul a kör: a szúnyogriasztó krémek, spray-k sem nyújtanak megfelelő védelmet, ráadásul drágák. Népszerűségüket azonban mi sem jelezheti jobban, hogy a szezon előtt az egyik drogériában vagy tízféle készítményből lehetett válogatni, tömött sorokban álltak a polcokon, míg mostanra jó, ha 3-4 félét találsz itt-ott.

Ez nekünk, felnőtteknek még nem is jelent akkora gondot, de a gyerek nehezebben viselik. Benjámint nagyon szeretik a vérszívók, hatalmas, féltenyérnyi vörös "bumszlit" hagynak maguk után. Sebestyén talán szerencsésebb, eddig pár apró pöttyön kívül nem találtunk rajta semmit.

Édesanyám szerint szódabikarbónából kell masszát keverni, azzal kenni a csípések helyét. Majd kipróbáljuk. Szerencsére Beni már nem megy óvodába szeptemberig, így jóval kevesebb időt tölt a veszélyzónában (az óvoda udvarának jó része árnyékos). Szabadidejét testmozgással, játékkal, rajzolással és mesékkel tölti ki. Atya Isten, idén 6 éves lesz, 2011 szeptemberében már iskolába megy! Azt mondod öregszünk? Vagy csak az idő múlik? :D

Sebestyénünk náthás. Kibújt a két felső nagy metszője, s ez természetesen azzal járt, hogy állandóan piszkálta a koszos kis mancsaival, meg az alsó fogacskáival. Egyik nap még vérzett is az ínye, innen tudtuk meg, hogy mi a helyzet. Viszont mostantól akár dolgozhatna is a picur, mint jegylyukasztó. Aminek pedig kifejezetten örülünk: megbarátkozott a fogkefével, ha mi fogat mosunk, ő is kéri a sajátját. Mozgáskoordinációját mi sem jellemzi jobban, mint hogy nem a kefét mozgatja, hanem a fejét rázza jobbra-balra.

Szerettem volna leírni Benike utolsó aranyköpését, de elfelejtettem, Krisztának meg nem is jut eszébe. Viszont arra nagyon is emlékszünk, hiszen nap, mint nap szemtanúi vagyunk, hogy Sebestyén mennyire muzikális. Bárhol, bármilyen zenét hall, kitolja a fenekét, rogyasztja a térdét és "táncol" (fel-le rugózik), majd tapsol és megtapsoltatja magát. Sajnos még nem sikerült mozgóképen megörökíteni, mert amint elővesszük a masinát, abbamarad a produkció, s jön a gépért.

A fentiekből könnyedén leszűrheted, hogy már stabilan jár. Ebből egyenesen következik, hogy a lakás legtöbb pontjára egyedül eljut, bútorok ajtaját nyitja, kipakol, hoz-visz mindent, felmászik mindenhová, lerángat mindent. Mire valahol rendet rakunk, máshol kezdhetjük újra. S ha éppen nem rámol, hát ennivalót könyörög, vagy felkéredzkedik valamelyikünkre. A babakocsiban se szeret sokáig ücsörögni, pláne, ha meglátja a szandálját. Mutogat a lábára, kiabál, míg rá nem adjuk, aztán go-go-go. Győzd utolérni...

Leggyakrabban használt szavai: anna (anya), hemme (anya és egy ideje apa is, attól függ ki felé indul el), ljámp vagy dámp (lámpa, vagy valamilyen fényforrás), ti-ta (óra), brüüü (autó), ve-ve (valamilyen állat), enni (enni, vagy inni), haminyami (étel), dziü (mutat valamire, valamerre: azt, vagy arra, oda), nem.

Ha lesz erőm, holnap este megosztom veletek az elmúlt napok egyéb eseményeit is, de most jelenésem van Sebi mellett, mint "altatóorvos".

2010. június 14., hétfő

Darázsfészek

Ímhol ni, itt vagyok!

Hatalmas problémák vannak a világban, egészen pontosan kicsiny bolygónkon. Hogy a jelenlegi legsúlyosabbat említsem: a VB nézőit és játékosait zavarja a vuvuzela hangja! Nem merészkednék odáig, hogy azt javasoljam, halkítsák le a TV-t - ráadásul a játékosok esetében ez kissé nehezen kivitelezhető -, így csak annyit mondok, hogy ez van, jelenleg ezt kell szeretni.

Mondhatnám úgy is, hogy nem kellene a globális kényelem nevében a rendező ország szurkolói "népszokását" kultúrkörünk ízléséhez igazítani. Ráadásul a legtöbb közelin nem a hazai focirajongók fújják oly erővel azt a műanyag vackot, hogy majd szétreped a hátsójuk. Ha nem is kellemes, sőt, több, mint kellemetlen, de még mindig jobb, mint a mi nyugati futballhagyományaink exportálása. Ha nem tudod, miről beszélek, nézd meg a híradókat egy-egy rangosabb mérkőzést követően.

Ami pedig a játékosokat illeti: tessék örülni, végre van mit okolni a gyenge szereplések miatt - "Vive la France!". Vagy csak nekem tűnt fel, hogy tegnap a németek négyszer is bevették a kontinensnyi szigetország kapuját? Ők valahogy tettek az egész vuvuzela hisztériára, s egyszerűen csak jól játszottak. Netán lehet, hogy a germán precizitás megkövetelte az ilyetén felkészülést is?! Lelki szemeimmel már látom, hogy a nationalelf az edzőtáborban álló nap ezt hallgatta, s amelyik játékos panaszkodni mert, azt a szövetségi kapitány páros lábbal rugdosta el a Brandenburgi kapuig...

Mindemellett nem tartom ördögtől valónak a darázskürt betiltását a VB idejére. Némi szolidaritás szorult belém embertársaim iránt, másrészt a fellelhető információk alapján egészségkárosodást is okozhat a monoton és erős hang. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lenne az ilyen világesemények sorsa, ha betiltanák a már bizonyítottan egészségkárosító alkohol- és dohánytermékek forgalmazását is a rendezvény idejére...

Zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy egyébként annak a nyugati szurkolónak, aki ilyesfajta szórakozásban leli örömét egy focimeccs alatt, kár volt jegyet váltania a mérkőzésre. Ja, hogy otthon (vagy a szállodában) pillanatok alatt felkoncolnák a szomszédok, ha nekiállna fújni... így már értem (az arcfestést is)!

2010. június 8., kedd

Ha már Kriszta is...

Régen találkoztunk, igaz? Többek között már Kriszta is kérdezte, mikor írok. Most. ;)

Benikém takonykórját talán sikerült eredményesen kezelni, a homeopátiás szerek ismét nagyon nőttek a szememben. Elvileg még egy bogyót kell majd szednie rövid ideig, s ha minden rendben lesz, jó időre megszabadul az állandó zöld orrfolyástól. A nazális hangképzése már más tészta, ahogyan az is, hogy gyakran elfeledkezik a tiszta orrjáratairól, s továbbra is a száján veszi a levegőt.

Ma diszlexia felmérés volt az óvodában. Színeznie, rajzolnia kellett konkrét utasítások alapján. Ha ezt egy fél-egy évvel ezelőtt kellett volna végrehajtania, kevéssé lelkesen engedelmeskedett volna a feladatok előírásainak. Mostanában viszont rengeteget rajzol, s kapott is dicséretet a munkájáért. Bár előttünk eddig sem volt kérdés, de most már papírunk is van arról, hogy nem diszlexiás.

A hétköznapi viselkedése a jól ismert forgatókönyvet követi: ébredéstől elalvásig egyszerűen nem lehet vele bírni. Ebben jórészt benne lehet a nála ilyen módon felszínre kerülő testvérféltékenység is, de lássuk be, ő alapjáraton is sajtkukac. Természetesen ezt nevezik egészséges gyermeki mozgásigénynek és léleknek, de néha kicsit sok mindez... Jó, igaz, egyébként aranyos, kedves, értelmes és segítőkész. Jobbat kívánni se lehetne.

Sebestyén - természetesen - megy a bátyja után. Kész művészet úgy elaltatni őket, ha egy szobában tartózkodnak. Beni kitalál valami kajlaságot, Sebi meg kacag rajta. Erre Beni vérszemet kap, és kezdődik a rajcsúr. Napközben ugyanez, már ha Sebi épp nem eszik, alszik, vagy talál magának olyan elfoglaltságot, amibe a bátyus nem fér bele. Szeretik egymást: ma este, fürdés előtt odatotyogott a bátyushoz - Beni épp guggolt - és összeölelkeztek. Szívmelengető pillanat volt.

Apropó evés: a Bibliában leírt egyiptomi sáskajárást lehetne a leginkább példaként felhozni, ha Sebikénk étvágyát kellene körülírnom. Benyom két üveges babakaját, majd nekiáll kunyerálni a mi ételünkből. Illetve, ha igazán pontos szeretnék lenni: KÖVETELŐZIK!!! Sikongat, ordít, kiabál, kapaszkodik, mutogat, majd elégedett majszolással hallgat el néhány másodpercre. Aztán kezdi az egészet elölről... Sokszor az is elég, ha egy üres tányért, vagy egy kanalat lát nálunk. Jön és a maga finom kis módján jelzi, hogy kérne abból, bármi is az. :P

Nagyon ritkán közlekedik négykézláb: ha nem tud ott felállni, ahol épp szeretne, vagy mert felegyenesedve nem bírná el azt, amit épp szorongat az ujjacskáival. Álló nap mást sem hallani tőle, mint "ljámp" (lámpa) és "ti-ta" (tik-tak = óra), vegyítve számunkra értelmetlen halandzsával. Egyébként határozott kérései vannak, s nem átallja ezeket a tudomásunkra hozni: "dziü" és mutogat abba az irányba, amerre cipelünk kell a popsiját. Kiszemeltje általában vagy túl értékes, vagy veszélyes, vagy szimplán koszos.

Tegnap vettünk mindkét gyereknek szandált. Beninél ez nem hírértékű, de Sebestyén lábacskáján először volt igazi lábbeli. Azt vártuk, hogy hisztizni kezd, ordít majd, s két kézzel tépi le az ismeretlen tárgyat magáról. Mint Beni anno. De nem... Élvezte, s szinte azonnal kéredzkedett le a földre. Eleinte persze határozottan nevetséges módon mozgott benne - mint aki hígat kakilt pelus nélkül, s próbálja visszatartani a lábán lefolyó produktumot -, de mára már nagyon belejött. Minden lehullott levelet, ágacskát, fűcsomót megtapos, odamegy a bokrokhoz és megrángatja őket, érdeklődve nézi a hangyákat. Egyszerűen pancsol a sikerélményben, s közben töretlenül magyaráz babanyelven. Mondanom sem kell, hogy figyelünk rá, nem engedjük sokat egyhuzamban sétálni, nem akarjuk túlterhelni a csontjait, szalagjait.

Krisztával sikerült innen-onnan egy kis időt lopnunk magunknak. Apróbb módosítások , apróbb változtatások, s máris határozottan, észrevehetően javult a kapcsolatunk - már nem öljük egymást :P -, s ebből mind a négyen profitálunk. Türelmesebbek vagyunk a gyerekekhez is, egymáshoz is. Csodákra képes napi pár perccel több beszélgetés. Mintha a fáradságot is sikerült volna csökkentenünk: többet segítek?! Hja, ha egyszer a tunya here megmozgatja tespedt testét... :D

Nekem viszonylag könnyen és gyorsan eltelt a nappalos műszakom, annak ellenére, hogy rendszeresen szívatni kellett az eső miatt felgyülemlett és az egyik műszaki épületbe beszivárgó talajvizet. Meg figyelni az átemelő szivattyúháznál a Duna medréből a medencébe átszivárgó vizet. Ha jól emlékszem, az utolsó napomon valahol 7 méter környékén járt a mederben víz, ez a medencében körülbelül 50cm-t jelentett. Mivel eső már nem esett akkor, gyors vízszintemelkedést nem vártam a medencében, s amíg 1 méter alatti a szint, nem szabad hozzányúlni a rendszerhez.

Lenne még mit, de késő van. Majd legközelebb. Ígérem, hamarabb! :)

2010. május 28., péntek

Sebi lakomája


2010. május 23., vasárnap

Mégsem...

Kicsit talán elkiabáltam...

Sebestyénnek még tegnap is volt egy kis hasmenése, de hála az égnek, nem viselte meg túlzottan, láza sem volt. Egyre többet játszik egyedül - egészen konkrétan: pakol, pakol, pakol, mindent, mindenhol, mindig -, általában felegyenesedve közlekedik, s csak akkor támaszkodik meg, ha egyensúlyát veszti. Egyébként szépen, lassan, imbolyogva, de halad előre. Legfrissebb hobbija a vetkőzés. Bár kizárólag a zoknikra alkalmazza újonnan megszerzett tudományát, de azokra bárhol, bármikor. Egy szempillantás alatt képes megszabadulni legalább az egyiktől, hogy aztán elégedett mosollyal nyugtázza sikerét, s a mi mérgelődésünket.

Álló nap gagyog, mutogat, magyaráz. Magas találati aránnyal válaszol - mutat - helyesen az alábbi kérdésekre: "Hol a lábacska?", "Hol az orrod?", "Hol a tik-tak?", "Hol a lámpa?". Ha meghallja a "halló", vagy "helló" szót, kis kezét a füléhez szorítja és figyel. :D Anyja továbbra is "Hemme", Beni "Bá"(bátyus), jómagam meg "Aba" (időnként cifrázza is: "Abababa").



Benike viszont nagyon is meggyógyult, alig lehet vele bírni. Nem is csoda, egy hét szobafogság után én is becsavarodnék. Hiába volt már jobban hét közben is, az időjárás tető alá kényszerítette az embert. Azonban még az a kis napfény is elég volt, ami eddig érte, hogy az arca megteljen szeplőkkel. Aranyos. ^^ Egyre magabiztosabban mozog a betűk világában, mostanában az helyes összeolvasást tanítjuk neki, ha van kedve és igénye rá.


Krisztám fáradt, továbbra is, töretlenül. Akárhogy is nézem, lassan két éve, hogy nem alszik végig egyetlen éjszakát sem. Most is vagy 7-8 alkalommal riadóztatta a törpe. Gondolom a lecsengő betegség, plusz az időjárás, meg ki tudja még mi miatt ilyen éber mostanában a babóc. Sajnálom mindkettejüket, de azon felül, hogy napközben próbálok és igyekszem többet segíteni, mást tenni nagyon nem tudok. :(

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a nagy igyekezetben, hogy már gyógyultan gondoskodjam a családról, kissé vékonyan öltöztem fel, s a bicajom pumpálása közben még kis is izzadtam. Így most kezdődő légcsőhuruttal és náthásan járok dolgozni. Tegnap este valószínűleg hőemelkedésem is volt. Bár ebben minden bizonnyal szerepe lehetett a tegnapi esőnek is, amit nem sikerült elkerülnöm. Szerintem egyenesen rám vadászott.

Izgulni persze nem kell, voltam orvosnál, meg is kaptam az ilyenkor szokásos, kímélő antibiotikumomat. Ha kell, mindig ezt szedem, mert ettől nem készülök ki. Az egész csomag 10 tabletta (adagolás: 2x1). A tabletták méretéről legyen elég annyi, hogy mielőtt beveszek egyet, kiakasztom a túlméretes szállítmány táblát, s még így is csak erős felvezetéssel engedhetem útjára... :P

2010. május 20., csütörtök

Meggyógyultunk!

Úgy tűnik meggyógyultunk!

Bár Sebestyén hasa megy még egy kicsit, sőt, a doktornéni székletmintát is vetetett velünk. Hogy pontosítsam, Kriszta hajtotta végre a kényes műveletet. Persze nem volt nehéz, mert nem spórolt a törpe az anyaggal... :P

Természetesen kaptunk recepteket is, amiket jó szülőként - erős ijesztgetések hatására, hogy lebénul a gyerek a vírustól - ki is váltottuk. Mint kiderült, Beninek nem is ízlik a gyerekbarát ízesítésű ital... mondjuk nekem se... de ha beledöglök is megiszom... túl drága volt, hogy csak ott álljon a szekrényben. Ráadásul, mint kiderült, egy korábbi vészforgatókönyv hatására hasonló készítményt már vásároltunk, az se fogyott el.

Sebaj, ugrott egy tízkilós, de mi az nekünk?! Legalább nem lesz gond a diétával...

Oda se neki, úgy tűnik, tényleg meggyógyultunk! Most már csak a folyamatos gáztermelést kéne csökkentenünk az ózonlyuk érdekében... meg a saját orrunk miatt is. :D

2010. május 17., hétfő

Volt itt minden

Ez kemény volt, mondhatnám férfias...

Az elmúlt héten volt minden, kaptam hideget és meleget egyaránt. Már szó szerint és átvitt értelemben is.

Hétfőn és kedden még itthon voltam, szerdától kezdtem a nappalos műszakot. Az első másfél munkanapon még egészen kellemesen töltöttem az időt: olvastam, rádiót hallgattam, megnéztem a napközbeni híradókat és elvégeztem mindazt, ami aznapra jutott. Aztán csütörtök délután becsapott a mennykő... a kollégák - a főnök utasítására - odahozták a motoros fűkaszát. Néztem, néztem a gépet, majd úgy döntöttem, hogy ráérek én ezzel holnapig.

Reménykedtem, hogy péntekre megérkezik az eső, mint ahogyan szerdán és csütörtökön is többször esett. De nem. Mintha csak tudta volna, hogy péntekre nekem külön programot szervezett a főnököm... így aztán reggel nekiálltam kaszálni. Félúton eltörött egy párforintos alkatrész, amíg hozottam egy másikat, pihenhettem. A nap meg csak sütött.

Igyekeztem szépen lassan megebédelni, miközben szorgosan figyeltem az eget, hátha beborul... de mintha csak tudta volna... Nagyot sóhajtva csatoltam fel magamra a gépet, s céloztam meg a következő füves-gazos terültet. A kasza önsúlya 7,5kg körüli, ehhez jön hozzá a beletöltött üzemanyag, plusz cipeltem egy 5 literes műanyag kannát további üzemanyaggal és egy guriga vágódamilt. Barátok között is 15kg a végösszeg. A nap meg egyre csak sütött.

A gaz persze combközépig ért, a forgófej meg szépen magára tekerte, ahogy levágta. Így aztán állandóan tépkedni kellett a gépről. S bár reggel óta száradt, a tövénél pontosan ugyanolyan vizes volt, mint reggel. A kasza meg szórta szanaszét. Hiába van a forgófejnél pajzs, hogy a kezelőt minél kevesebb szemét érje, mellkasig "trágyás" voltam, mire végeztem. A nap meg egyre csak sütött.

A pólómból, nadrágomból csavarni lehetett volna a vizet, míg a torkom teljesen összeszáradt a szomjúságtól. Választhattam: vagy visszasétálok innivalóért, aztán folytatom, vagy gyorsan befejezem a munkát és utána iszok, ami belém fér. Úgy döntöttem, inkább az utóbbi. Megnyomattam a végét, így hamar végeztem, de nagyon nehezen vánszorogtam vissza a tartózkodóba. Fáradt volta, büdös és leginkább szomjas. Másfél liter ásványvíz tűnt el szó szerint másodpercek alatt "egy húzóra". Mikor leültem, úgy remegtem, mint a kocsonya. Mindenem fájt. A nap meg persze, hogy elbújt a felhők közé, s nemsokára esni is kezdett.

Este nem kellett elringatni. Beájultam.

Szombaton szinte egész nap esett. Így aztán többször is eláztam. Ha jól számolom, háromszor. Bőrig. Ergo: fáztam. Mikor hazaértem, csak egy forró teára és egy szintén forró fürdőre vágytam. Meg is kaptam mindkettőt.

Aztán késő este, hogy teljes legyen az örömöm, elkapott a has-mars. Aztán a hányinger. Aztán megint a hasmenés... aztán hánytam... megint hánytam... megint hasmenés... hánytam (hogy ekkor már nem is volt mit, az a gyomromat a legkevésbé sem érdekelte)... belázasodtam... hasmenés... hánytam... és nagy sokára vasárnap lett. Hajnalban felhívtam a főnököt, hogy az utolsó napon nem tudok bemenni. Jobbulást kívánt. Rám fért.

Az egész délelőttöt lázasan, nyakig betakarózva, remegve és többé-kevésbé alvással töltöttem. Természetesen az elmaradhatatlan hasmenéssel fűszerezve. Hála az égnek, Vuk elköltözött ekkorra. Délutánra lassacskán embernek éreztem magam. Az éjszakát már sikerült végigaludnom.

Így köszönt rám május 17-e, hétfő: fáradtan, nyúzottan, elgyötörten, fájó gyomorral. S hogy miért is emeltem ki e dátumot? Hét éve május 17-e egy verőfényes szombati nap volt. Jól emlékszem rá, hiszen azon a napon, délután 3 óra után valamivel elhangzott két "igen", s két ember különálló élete egybeforrt.

Boldog házassági évfordulót Kedvesem!

Ui.: Amint közzétettem a mai bejegyzésemet, telefonáltak az óvodából, hogy menjünk Beniért, mert hányt... :S

Ui2.: Már Kriszta is beteg. :(

Ui3.: Sebestyén éjfél előtt 10 perccel kezdett öklendezni...

2010. május 7., péntek

Á la Éva Cukrászda: füstölt fagylalt

Az otthonunktól nem messze található az Éva Cukrászda. Mondhatni, a lakótelep egyetlen cukrászdája - eszi, nem eszi, nem kap mást -, míg fagylaltot máshol is lehet kapni. Havonta pár alkalommal eszünk egy-két szelet süteményt, míg fagyit hetente többször is, általában Beni könyörög be minket.

Péntek lévén Benike ebéd után jött haza, pontosabban mentünk érte, s elsétáltunk a közeli SPAR üzletig is, majd visszafelé útba ejtettük a cukrászdát. Az üzlet előtti "teraszon" 6-7 asztal áll székekkel, s csak az egyiknél ült egy fiatal pár. Éppen cigarettára gyújtottak mindketten, amit a szél szépen elhordott a bejárat felé, így az összes asztalhoz is.

Gyorsan bementünk az üzletbe, kértünk fagylaltot, majd félhangosan megjegyeztem, hogy milyen kár, nem tudunk kiülni az asztalokhoz. A tulajdonos lánya - ő szolgált ki bennünket - persze azonnal reagált, csodálkozva érdeklődött, hogy miért nem. Mondtam neki, hogy a fiatal pár a legtávolabbi asztalnál ül, dohányzik, s a füstöt a szél szépen elteríti a többi asztal felé... ez két kiskorúval - az egyik épp a babakocsiban aludt - az oldalunkon nagyon zavaró.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nem az a baj, ha valaki szabadtéren dohányzik, hanem ha nem veszi figyelembe nemdohányzó embertársai azon igényét, hogy nem kérnek a füstből. Meg abból, hogy harákolva elé köpjenek... meg abból, hogy izzó csikkre lépjen... de a történet szempontjából az utóbbi két esemény lényegtelen, a füstre koncentráljunk!

Alapjáraton a történet érdektelen lenne, hiszen hétköznapi sztori, hogy tisztelt bagós honfitársaink sz@rnak a többiek fejére. Tisztelet a kivételnek! A poén azonban most jön...

A fent említett hölgy érthetően és hangosan az alábbi szavakkal válaszolt: "Ennyi erővel az utcára sem kell kimenni!"

Első blikkre köpni-nyelni nem tudtam, majd finoman megjegyeztem, hogy igaza van, csak éppen ez egy vendéglátó hely, ahová gyermekes családok is járnak. Ekkor jött ki a tulajdonos a konyhából, aki így nem látta a fiatal párt, s így nem értette, miről is beszélek. A lánya készségesen kisegített: "A szél az asztalokhoz fújja a füstöt!" - hallatszott kissé fennhéjázón.

Ekkor elég nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne vágjam a fiatal hölgyhöz a kifizetett fagylatomat. Igazából sajnáltam volna erre pazarolni a pénzemet. Inkább villámgyorsan elhagytuk az üzletet, mielőtt meggondolatlanságot tettem volna. Míg hazafelé sétáltunk, elhatároztuk, hogy idén már biztosan nem látogatjuk többet a cukrászdát.

2010. április 30., péntek

Fallout Pictures presents

Tegnap délelőtt kedvenc operációs rendszerem - nemes egyszerűséggel - körberöhögött, s hosszú percek izzasztó munkájával sem tudott elindulni. A biztonsági szoftvernél akadt le. Nem, nem tört verzió, legális ESET termék. Mivel ez nem jó ómen, így a friss rendszertelepítést választottam.

Most már tudod, hogy miért nem írtam meg tegnap a beígért bejegyzésemet.

De ami késik, az nem múlik! ;)



Sajna túl későn vettem észre, hogy a felbontást valamelyikőnk korábban kisebbre állította. De most már így marad, ha nem tetszik, nem nézed! :P :D

2010. április 28., szerda

Kis magyar reality

A hetem ma reggelig egészen jól alakult.

Reggelre a hűtőnk úgy gondolta, hogy sztrájkba lép, és nem melózik nekünk tovább. Így a reggelihez szánt vajat puhán vettem ki belőle, s a felvágott is jelentős hendikeppel indult... majd landolt a kukában. A mélyhűtőrekeszben konkrétan megrendezhettük volna az úszó EB-t. Illetve a konyhában, miután kinyitottam a mélyhűtőrekeszt. :S

Kriszta villámgyors mentőakció keretében kimentette az amúgy sem túlzottan romlandó olvadt meggyet és spenótot, valamint a házikolbászt és szalámit. :P Minden mást - kivéve néhány nem túl kényes, de nálunk hűtőben tárolt holmit -, a szeméttelep patkányainak postáztunk szeretettel.

Rövid internetes és telefonos nyomozás után kiderült, hogy a helyi Zanussi szervizt már jó ideje feketelistára tették, ráadásul el is költözött fővárosunkba. Így maradt egy konkurens gyártó helyi képviselete. Első blikkre természetesen azt javasolta, hogy vigyem le az üzletébe a hibás frigót. Persze, a hátamon?! Aztán mikor belátta, hogy ez hülye ötlet volt, 11 óra tájra ígérte, hogy kijön. Igen, körülbelül délután 3 lehetett, mire ideért... Belenézett, leszedett egy panelt, majd közölte, hogy hőfokszabályzó. Aztán elment, majd 4 után visszajött az alkatrésszel. Egyébként a szaki nagyon kommunikatív és kedves volt. A számla végösszege: 6,5ezer forint. Mondhatni, hogy olcsón(?) megúsztuk, plusz végre rávettem magam, hogy kihúzzam a hűtőt a helyéről. Ember, hogy ott mi volt... ha nem tévedek, az utolsó orosz páncélos hadosztály csak most hagyta el hazánkat... :D

Hogy villámgyorsan levezessem a feszültséget, amit a sokk okozott, körbenéztem a winchesteren, régi képek és videó után kutattam. Ezek között bukkantam az alábbi telefonos gyöngyszemekre. Nyugodtan lehet sírni, én is csak nehezen fogtam vissza magam.

Amin a fél város röhögne... ha nem nálunk lenne

Mit nekünk a BKV?!

Holnap ismét jelentkezem pár sorral, s megígérhetem, hogy nem csak betűket kaptok tőlünk ajándékba. De ez legyen meglepetés! ;)

Jó éjt!

2010. április 24., szombat

"E.T. phone home"

A mai napot párom szüleinél töltöttük, régen voltunk, régen látták az unokákat. Ideje volt már.

Beni egész nap a mamával és apósom öccsével - aki szintén ott volt ma - játszott, beszélgetett. Nem sokat láttuk. Párszor hozott ugyan egy-egy lufit, hogy fújjam fel, meg együtt fagyiztunk, de ezen kívül szinte semmi. Annyi bizonyos, hogy jól érezte magát, nem akart még hazajönni és szeretett volna még játszani, de már hazafelé elaludt a kocsiban.

Sebi ellenben egész nap rajtunk lógott. Persze anyjánál inkább, mint nálam, de nekem is jutott belőle. Reggel még ismeretlenek voltak neki a nagyik, s mire bemelegedett volna, már elfáradt és nyűgösködött. Aztán délutánra belelendült, de sokat sírdogált és bújós volt egész nap.

Egy ilyen bújós alkalommal én voltam épp kéznél. Ültem egy fotelben, újságot olvastam. Jött baba, felvettem. Szopizta az ujját, nyöszörgött. Kicsit pihengetett, majd a fotel mellett álló ágyra mászott át, ahol kiszemelte a DVD lejátszó távirányítóját. Rövid kóstolás után konstatálta, hogy az otthoni kütyükhöz hasonlóan ez sem kaja. Majd bal kezébe fogta, a füléhez nyomta és "hö-hö" hangokat adott. Eltartott egy hosszú pillanatig, mire felfogtam és elhittem, amit látok: telefonál a távirányítóval, ráadásul még hallózik is!!!

Nem sokra rá persze visszajött, megint bújt kicsit, mikor is észrevette az olvasólámpát. Mutattam neki, hogy világít, ha felkapcsoljuk. Közben jól artikuláltam magyaráztam: világít a lámpa... lámpa.. világít... lámpa.... Sebi nézte, ahogy kapcsolgatom, majd megszólalt: "hámp-a".

Már csak az hiányzik, hogy világítson az ujja. :D

2010. április 22., csütörtök

"Superman" visszatér

Egy széles mosollyal kezdem mostani bejegyzésemet. Képzeljétek el, mert képet nem mellékelek. ;)

Szóval, az úgy történt hogy már egy ideje ismét nem írtam. Nem, nem 5 éve adtam utoljára hírt magamról, mint a fent említett hős a fent említett filmben, de régen... Több, mint egy hete. Az élet természetesen nem állt meg, furán is nézne ki, ha csak úgy fogná magát és megállna. Nem, én arról különben is tudnék, hiszen észrevenném. Vagy nem. :)

De térjek már a lényegre! Szóval régen írtam, s azóta történt egy és más.

Sebestyén például az állatokat már nem csak "vaú" szóval illeti - ami egyébiránt inkább "váá" -, hanem megtanulta a "háp" szócskát is. Magyar szinkronban ez erős felindultságból indított "há", amit az egészen incifinci "p" követ. A "nyáú" szón még dolgozunk, ahogy a "cica" sem kompatibilis még a gyerekkel. Ha ezt hallja, csak röhög. Szó szerint! Emellett - s ez az örök boldogság családunk egyetlen nőnemű tagjának - időnként hajlandó kiejteni kétfogú száján az "anjja" hangsort is. Szerintem véletlen, de párom szerint ez az "anya" állandóan nyálas pofijú megfelelője. Ráhagytam, hiszen én már réges-régen "ábá" vagyok. :D

Beniről, Benitől egy aranyköpést, gyerekszájat írnék le, ez oly sok mindent elmond.

Épp játszott valamivel, ami természetesen felkeltette az öccse figyelmét is. Sebinél ez azt jelenti, hogy átkapcsol romboló módba, s elveszi, vagy szétszedi, ledönti Beni munkájának gyümölcsét. Egy ideje már csak annyit lehetett hallani a két gyerek felől, hogy "Sebiiiii! Ne már! Sebiii! Ne bántsd! Sebiii!". (Tudni kell rólunk, hogy csak akkor avatkozunk közbe, ha nagy gond, vagy veszély adódik. Egyébként oldják meg a kis gondjaikat egymás között.) Mikor aztán meguntuk az állandó visítást - Sebinek persze nem tetszett, hogy Beni nem engedi őt is "játszani" -, odamentünk. Sebit felemeltük, is közöltük vele - nem mintha lett volna értelme -, hogy hagyja a bátyust játszani, ez most az ő játéka. Utána kértük Benit is, hogy ne haragudjon a tesójára, a babák ilyenek. Majd ha nagyobb lesz, megérti, hogy mi az az "enyém", hogy mit jelenti szépen együtt játszani. Benike cseppet sem higgadt válasza: "Tudom... de addig megöl az ideg!" :D

S most következik a lényeg. Elnézést, tehát A LÉNYEG! Egész bejegyzésem alfája és omegája. Ma, igen ezen a szent napon - javaslom nemzeti ünneppé avanzsálását - kifestettem a WC-t és a fürdőszobát. Igen, én, egyedül én!

Áúúú... jól van, nem egyedül. A szomszédunk - István, festő - is átjött az utolsó rétegnél. Persze Kriszta is segített kicsit... áúúú... sokat. Takarított és még sok egyéb mást is tett, amit nem tudhatok, mert én, én hős éppen festettem... áúúú... jól van na, számítógépeztem is, míg száradtak a rétegek. De nem csak festettem ám... áúúú... festettünk. A WC hátfalát ez előző lakó letapétázta, ezt most leáztatta... tuk és lekapartuk. Majd vasárnap átjön fater, kijavítja a falhibákat, én meg lekenem fehérre a jövő héten...

Maradhat az E/1? A fenébe! :)

2010. április 14., szerda

31+2

Elég sokat váratott magára a 220. bejegyzésem… De vajon mit jelenthet a címe? A megfejtéseket kommentben várom! :)

Rögtön megnyugtatnék mindenkit, hogy Benike teljesen meggyógyult, már ment óvodába múlt hét pénteken is, ahogy a héten is minden nap. Néhány csúnyán elvakart hólyag helyén csinos kis gödröcske maradt a bőrében, de hál az égnek, az arcát ez nem érinti. Viszont egyre szeplősebb. :)

"Látod Sebi, így kell!"

Az allergiája miatt Kriszta elvitte a háziorvosunkhoz is, homeopátiás magánrendelésre. Alaposan kikérdezte a doktornő az egész kis életéről, szokásairól, barátairól, kedvenc ételeiről, kedvenc elfoglaltságairól, félelmeiről… tömören mindenről. Még a születéséről is esett szó, igaz, ezt konkrétan páromtól kérdezte. A vizsgálat után háromféle golyót és egy orrspray-t írt fel az orvos. Ezekből – ha jól emlékszem – kétfélét már szedett korábban is, igaz, azt a saját fejünk után, nem orvosi javaslatra. Akkor is segítettek neki, most is. A gond azonban ott kezdődik, hogy Beni már nagyon hozzászokott a szájlégzéshez. Akkor sem az orrán vesz levegőt, ha azt előtte kifújta. Emiatt viszont állandóan kicserepesednek, kiszáradnak és berepedeznek az ajkai. Plusz borzasztóan zavaró, hogy liheg, szuszog és nazálisan képez minden hangot.

Mindezek mellett azonban – szerintem – nagyon okos. Szépen, választékosan beszél, a rendszeresen vásárolt foglalkoztató füzeteket pedig semmi perc alatt kivégzi. Félreértések elkerülése végett: nem tukmáljuk rá, ő kéri, hogy tanuljunk vele, ahogy azt is, hogy melyik füzetet vegyük meg neki. Az óvónők szerint is különleges kis krampusz – persze melyik gyerek nem az –, de hogy az egyikük szavaival éljek: „Ilyen együtt érző gyerekkel még nem találkoztam!”.

Sebestyénünk nőtt. Igen, most már nem nyúlik, hanem nő, mivel a napjai többségét ülve és állva tölti. Részeg ember módjára közlekedik a lakásban: tapogatja a falat. Álló nap be sem áll a szája, perfekt vietnami a kölyök. :D Egész jól el lehet beszélgetni vele, persze egyetemi székfoglalót nem várhatunk tőle. Viszont hangosan kacag, ha gügyögésére válaszolunk. Rázza a fejét, ha valamit nem akar, nem kér. Ha nem értjük meg, ívbe vágja magát és hiszti indul.

Rájött, hogy mekkora móka kidugott nyelvvel fújni a nyálát. Zsiványkodik, szándékosan mást tesz, mint amit mondunk neki. Nincs nehéz dolga, mivel a „nem” szót jól ismeri, s így tudja azt is, hogy mivel tudja felhívni a figyelmünket az artikulálatlan ordításon kívül. Mióta apró dolgokat is képes megfogni az ujjacskáit összecsippentve, nincs biztonságban egyetlen morzsa, szösz sem a padlón. Néha majd megfullad, mert olyasmit töm be, ami nem tud lenyelni. S ahogy ügyesedik, úgy próbál utánozni minket.


"Hogy is így kell???"

Az utóbbi időben már gyakran eljátszik egyedül is, s nem visít eszeveszetten, ha nincs mellette valaki. Ha észreveszi, hogy egyedül maradt a szobában, csapot-papot hátrahagyva elindul, hogy megkeresse az első ismerős arcot, miközben jó hangosan és kellően kétségbeesetten kiabálja: „hemme!”. (A szó jelentését még nem sikerült egylehetőségesre szűkítenünk, mert jelentheti azt is, hogy „anya” és azt is, hogy „kaja”. Ugyanis akkor is ezt mondja, ha éhes.) Ugyanakkor az idegenekkel, ha lehet, még bizalmatlanabb. Ebbe ő beleszámítja a ritkán látott nagyszülőket, nagynénit, nagybácsit is.

Az ajtónyitogatása nem ismer határokat, már a hűtő sem akadály, s azt is tudja, hol talál almát a konyhaszekrényben. Mindenre felmászik, amire tud, s amit onnan elér, az a földön landol rövid időn belül. Nincs kivétel. A múltkor a lapolvasó (szkenner) is csak a kábele miatt úszhatta meg a zuhanást. A fejhallgatóm zsinórját konkrétan félig széttépte, ami ugyebár nem garanciális probléma. Fekete szikszalag rulez (kár, hogy a leromlott hangminőséget nem javítja)! Érdekes azonban, hogy ha otthon vagyok, nem piszkálja a számítógépet.

"Mit is pakoljak le? Mindent!"

Úgy tűnik, Kriszta kicsit már unja az otthon melegét. Nem, nem akar elválni, nem akar elköltözni és egyelőre még vissza sem akar menni dolgozni. Viszont kissé elfáradt a háztartás vezetésében, a gyerekek gondozásában. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket, „csak” kimerült idegileg. Az elmúlt héten sokat aludt, keveset beszélt, s akkor sem sokat. Talán tegnap délutánra már jobban érezte magát, nekem legalábbis úgy tűnt. Azt hiszem, többet kellene segítenem a házimunkában.

S ha már munka: múlt hét pénteken megtartottam az első lakógyűlést (hivatalosan: közgyűlést). Mivel nem volt köztünk gyorsíró, így a jegyzőkönyv szerepét egy diktafon töltötte be. A hangfelvételt ültettem át a hétvégén írott formába, plusz megírtam a határozatokat, értesítőket. Tegnap megkértem a korábbi közös képviselőt, fussa át a soraimat, hogy megfelelnek-e formailag, jogilag a firkálmányaim. Egyetlen szót illesztett az egész közgyűlési jegyzőkönyvbe, mely pontosított egy fogalmat, más egyéb hibát nem jelzett. Úgyhogy most büszke vagyok magamra. Szombatig mindenkinek meg kell kapnia a saját példányát az értesítőből és az egyéb szükséges papírokból, s ez, hogy nem kell javítgatnom, simán megoldható. Egy kis sikerélmény. :)

2010. március 30., kedd

"Márciusi ifjak"

Az úgy volt, hogy Beninek egyszer csak 39 fokos láza kerekedett. Lángolt az arca, csak feküdt két takaró alatt és vacogott. Hűtőfürdő a bárányhimlő miatt szóba sem jöhetett, kúpot nem szeretett volna, így maradt a kanalas lázcsillapító. Gyorsan elaludt, s hála az égnek, mire felébredt, lement a láza. Attól kezdve nem lehet bírni vele.

Szombat-vasárnap magasságában már úgy tűnhetett volna kívülről, hogy semmi baja. Az arcát kihagyta a kór, egyetlen piros kis bumszli vigyorgott az orra hegyén, de nem hólyagosodott be. Mára már csak a nagyobb kiütések helyén található némi seb, de nem vészes. Ennek ellenére - orvosi tanácsra - nem mehet óvodába, nehogy összeszedjen ismét valamit. Néhány szülővel beszélgettem, s innen tudom, hogy nem egy csoporttársa, óvodás pajtása szintén bárányhimlős.

Az utcára is csak alaposan felöltözve mehet ki, nehogy tüdőgyulladást kapjon, ami a doktornéni szerint ilyenkor viszonylag gyakran előforduló szövődmény lehet. Igyekszünk benti programokat kitalálni, de ilyen fantasztikus időben bűn nem kimozdulni kicsit. Azért biztos, ami biztos, áthoztuk anyuéktól a gyerekkori építőjátékomat, amiből egy kamiont lehet összeszerelni. Műanyag, fém elemeket kell összecsavarozni, ami egyébként jó mókának tűnik, a gyakorlatban azonban kissé macerásabb a dolog. De mi nem ismerünk akadályt, nekiveselkedtünk és a fele már el is készült.

Az eleje már kész, de csak egészben mutatjuk meg! :P

Sebestyén lassan, de biztosan halad az emberré válás rögös útján előre. Tapsol (süti-süti), integet (pá-pá), táncol (fel-le rázza a popsiját), pacsit ad, az összes állatot "vaúnak" hívja, pár másodpercig megáll egyedül, s kisebb távolságokra már nem ereszkedik le négykézlábra, ha nincs mibe kapaszkodnia. Mintha vetődne, úgy teszi meg ezeket a távolságokat. El is neveztem kamikaze-babának, amire bőven rá is szolgált, mert néha elszámolja magát. Ilyenkor vagy koppan a kis feje (csak kicsit nézte el), vagy csattannak a praclik a földön (ha nagyon)...

Emellett ismeri a "labda" szó tartalmát, és felfedezte, hogy vannak tárgyak, amiket egymásba lehet tenni (labdát a kosárba). Ergo, túllépett a csapkodjuk-egymáshoz-a-tárgyakat-és-vigyorogjunk korszakon. Most is éppen apró tárgyakat pakol egy műanyag játékgarázsba... meglátta anyát, eldobott mindent és kacagva kúszni kezdett felé... mikor azonban rájött, hogy anyának más dolga is akadhat, elkezdett kiabálni, sikítani, gügyögni... aztán észrevette, hogy anya kinyitotta az előszobaszekrényt... jelenleg két kis lábat látok kikandikálni a szekrény mélyéből, a tulajdonosuk pedig hangosan örül valaminek odabent. :D

Ruhásszekrényben: kinyitotta, bemászott, pakolt...

Ezzel egyébként az idegbajba kerget minket. Amit csak tud, kinyit. Beleértve a konyhaszekrényt is, ahol többek között a kukát tároljuk... meg a cipőtárolót... meg a ruhásszekrényt... durván 20 másodperc alatt legalább akkora rendetlenséget képes összehozni, mint Dorothy forgószele. Természetesen rendet rakni elfelejt, s ha nemtetszésünk jeleként még azelőtt eltávolítjuk a kiszemelt "játékai" közül, hogy ő azokat megunta volna, hangos ellenkezés a jutalmunk.

Hónap végére - köszönhetően a gyógyszereknek és az S.O.S. oltásnak - kimerültünk anyagilag. Nem ritka eset, de éppen abban bíztunk, hogy félre tudunk tenni némi pénzt. Nem így alakult. Hála az égnek, apósomék már korábban megígérték, hogy kapunk egy konyhakész kacsát (tegnap elhoztam, s azóta már a gyomrunkkal ismerkedik), sonkát (kolbászt, szalámit korábban már hoztak), apuék meg rendeltek halat, abból is jut nekünk. Úgyhogy tulajdonképpen egy fillérünk sincs, de tele a hűtőnk. :)

2010. március 25., csütörtök

Báránybőrbe bújt farkas

Benjámin tegnap reggelre kipöttyösödött. Kriszta elment vele orvoshoz, s beigazolódott a gyanúm: bárányhimlős. Bár kapott 1 éves kora előtt oltást ellene, de állítólag kellett volna még egy valamivel utána, ám az elmaradt. Ma reggelre még több pöttye és hólyagja van, immár a fejbőrén is találtam párat. Mikor bekenjük ezzel a hűsítő fehér keverékkel, amit ránk is kentek anyáink, mikor bárányhimlősök voltunk, úgy néz ki szegénykém, mint aki meghempergett egy kád mészben.

Sebestyén S.O.S. sebességgel kapta meg az első oltását ez ellen a kór ellen, s azt mondta az orvos, hogy ha addig nem lesz beteg, 3 hét múlva megkapja következőt. Ha így történik, elmondható, hogy a törpének szuper immunrendszere van. Talán akkor mégsem lesz olyan nagy baj, hogy állandóan mindent a szájába töm, s úgy közlekedik a lakásban, mint egy tyúk: összecsipegeti az elhullott morzsákat, szöszöket. Egyelőre Sebin nincs jele a betegségnek.

Mivel, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a pöttyösség, elkezdtünk agyalni, hogy honnan, s miként kaphatta el Benike. Körülbelül 2 hét a lappangási idő, de mit csináltunk 2 hete, s legfőképpen, hol voltunk? Aztán beugrott! Most már tudom, hogy ki lehetett az eredeti vírusgazda.

A főbűnös

2010. március 16., kedd

Mi kell a férfinak?

Mindig elcsodálkozom, hogy micsoda hatalmuk van a nőknek felettünk, férfiak felett. Az előző bejegyzésem fásultsága, közönye, fáradtsága oly messze szállt a feleségem figyelmessége után, hogy nem győztem egész nap ezen csodálkozni: ennyire egyszerűen lennénk bekötve???

- Mi kell a férfinak, hogy boldog legyen?
- Kaja és szex... - szól a szakállas vicc.