Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2009. december 31., csütörtök

Gyermeki lélek

2009 utolsó napját írjuk. Egyik barátom ma reggel pontban 7:25 perckor felhívott boldog új évet kívánni. Szerintem picit eltévedt, mondjuk 24 órát, de annyi baj legyen. Bár nem misztifikálom túl e nap jelentőségét (ugyanúgy lefekszem este aludni, s ugyanúgy felébredek reggel, mint máskor), nem haragudtam érte, már bő fél órája ébren voltunk. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek ébredtek előbb, mi még tudtunk volna aludni, de a "főnökök" nem hagytak. :)

Tegnap este átmentünk édesanyámékhoz, átvittük, amit apósék hoztak egyik nap. Egy kis háztáji, már feldolgozott husikát. Persze a magunk részét levettük belőle. :P

A történet lényege az, hogy hazafelé lementünk a szuterénba, előkotortuk anyuval gyermekkori emlékeim egy részét, egy nagyobb bőröndöt, ami tele van képregényekkel. Ugyanis egy ideje már tervezgettem, hogy megpróbálom Benivel e módon is megszerettetni az olvasást. Nem mintha nem szeretne, de a nyomtatott nagybetűkkel mégis könnyebben boldogul, főleg ha szép színes és a korosztályának való képekkel fűszerezik a történetet. Választásom a Bucó, Szetti, Tacsi történetekre esett. Pár füzetnyi van belőle, ám a gyerekek mániája az ismétlés, így nem aggódom, hogy hamar megunná.

Ma, ebéd után bele is vetettük magunkat a történetekbe. Beni odaült mellém, magához ölelte az egyik plüssállatát, s nézte a képeket, figyelte a történetet. Aztán következett a második füzet, majd a harmadik is. Nem kell homéroszi lélegzetű és bonyolultságú mesékre gondolni, körülbelül 32 darab A4-es oldalról van szó füzetenként. A lényegük ugyanaz: a kutyusokból álló csapat - Bucó, Szetti, Tacsi és Micike -mindig túljár a csalni próbáló banda - Főnök, Umbi, K.O. és Patkány - eszén. Néha összefognak, néha kitolnak egymással. Mókás, aranyos, kedves és helyenként ismeretterjesztő is.

S ha már a gyermeki léleknél időztünk kicsit: Aloha rávett, hogy regisztráljam magam a Facebookon, s naponta pár perc erejéig fárasszam az agysejtjeimet a FarmVille nevű játékkal. A dolog lényege az - ahogy korábban már említettem a fent nevezett személynek is -, hogy az ember minél nagyobb parasztot neveljen az általa irányított kis fickóból/lányból. :D

Növényeket kell vetni, állatokat tartani, fejleszteni a farmot, szomszédokat szerezni... stb. Soha nincs vége és nincs is igazi célja, hacsak nem az, hogy az ember kissé kiélhesse a kreativitását a rendelkezésére álló díszek, épületek, növények és állatok segítségével. Időnként felbukkannak mókás elemek is, mint például a szójától bezöldülő - alien - tehenek.

Fallout's Farm madártávlatból.

2009. december 28., hétfő

Vajon Krisna ehhez mit szólna?

Ma este megnéztem James Cameron Avatar című sci-fi eposzát. Nagyon ünneplik, s mivel épp oly ritka a jó sci-fi, mint az a bizonyos fehér madár, valamint Mr. Cameron neve garanciának tűnt... Igen, annak tűnt.

Klisé klisé hátán... ezerszer látott és olvasott történet... mégis van benne valami.

Az őslakos Neytiri és Jake Sully (avatarja)

Adott egy érdekes faj egy messzi bolygón, Pandorán. Magasak, légiesek, ügyesek, kékek, farkuk van és már-már tökéletes harmóniában élnek a természettel. A fejükből sarjadó sötét hajat befonva hordják, mely egyben idegi csatlakozást is magában rejt és biztosít kapcsolatot oly sok mindenhez - állatokhoz, növényekhez - a bolygón. Egy hatalmas fában élnek, hatlábú lovakat és repülő gyíkokat lovagolnak. "Istennőjüket" a magyar szinkronban Évának hívják, angolul talán Eywa lehet. Klisé 1.

Emellett adott ugyebár az emberi faj, mely ki szeretné aknázni a bolygó rejtett ásványi kincsét, mely azonban sajnos pont az falunak otthont adó fa alatt található a legnagyobb koncentrációban. Adott tehát a cél és a konfliktus forrása: a pénz. Klisé 2.

Első lépésben tudósok által létrehozott avatarokon keresztül szeretnék megismerni és befolyásolni az őslakókat. Ezek az avatarok vegyes DNS-ű lények: ember és na'vi (az őslakos faj) örökítőanyagot is magukban hordoznak. Egy koporsószerű dobozba fektetik az alanyokat, akik rákapcsolódnak az avatarok idegrendszerére, s "távirányítással" bebarangolhatják általuk a bolygót és bejuthatnak az Otthonfába is. Oly annyira, hogy a főhős avatarja még meg is nősül, befogadják a törzsbe. Klisé 3.

Természetesen kudarcot vallanak, s ekkor jöhet a lovasság: egy kellően militarista és céltudatos tiszt, valamint a katonái. Kitör a háború. Az őslakosok - mint mindig - vesztésre állnak, de cefetül: az Otthonfa elpusztult, s a katonaság a teljes megsemmisítésre készül... Aztán főhősünk - avatarja segítségével és kihasználva az őslakosok babonaságát - az ellenállás vezetőjévé lépteti elő magát, összefogja az őslakosok törzseit, s ellentámadást indítanak, de kudarcot vallanak. Klisé 4, 5, 6...

Ám a legvégén, mikor már minden veszni látszik, bekövetkezik a csoda is egy "váratlan" fordulat képében: maga Eywa is harcba száll. Innen pedig már nincs kérdés: az emberiség elbukik és bucira vert fejjel hazakullog. Azon kevesek pedig, akik az avatarjaikon keresztül elnyerték a na'vik bizalmát, maradhatnak. Sőt... de ezt már nem árulom el. Klisé 1246.

Az ugrott be, miközben néztem a filmet, hogy ezt már láttam. Rémlik valakinek az Utolsó Szamuráj, vagy a Farkasokkal Táncoló című film? Vagy a World of Warcraft éjtündéi? Ergo: a történet fő szála unalmas, csak a körítés adja el a filmet.

Ugyanis James Cameron fantasztikus látványt hozott össze, nem véletlenül várt a film leforgatásával addig, míg a technika képessé tette őt arra, amit az arcunkba kapunk látványként. Egyszerű laikusként azt mondhatom, hogy tökéletes. Mind a táj, mind az avatarok, mind a gépek és minden élőlény. Olyan érzése van az embernek, hogy mindjárt kilépnek, kirepülnek a vászonról a szereplők. A cselekmény pörög, s a film látványvilága lenyűgöző.

Az azonban szomorú, hogy nem véletlenül nyomtak rá 16-os korhatárt. Nem, a vér nem fröcsög - volt benne egyáltalán? -, de van benne durvaság, hiszen végül is egy háború közepébe csöppenünk. (Gyorsan megnyugtatnálak: ha a Ryan közlegény megmentése nem okozott gondot, ez végképp nem fog.)

Körülbelül két és fél órát adtam James Cameronnak az életemből. Egyszer biztosan megérte, de csak a látvány és a technika miatt. A történet... felejtős, de nem vagyok annyira szőrösszívű, hiszen az Utolsó Szamurájt is többször megnéztem. Meglátjuk! :)

Végezetül az én avatárom:


2009. december 23., szerda

Pozitív tapasztalat

Múlt hét utolsó napjaiban Kriszta rábukkant egy antikvárium honlapjára, ahonnan online lehet rendelni, s 5 munkanapon belül ki is szállítják a könyveket. Ráadásul ajándékként ingyenes volt a futárszolgálat egy adott időintervallumban rendelt kiadványokra. :)

Elég régóta kerestem egy regényt, amit itt megtaláltam, plusz ha már regisztráltuk magunkat, rendeltünk egy mesekönyvet is, s bejelölhettük, hogy kérünk-e zsákbamacska ajándékkönyvet. Ma kézhez is kaptunk mindent. Szép és praktikus csomagolásban érkeztek. Természetesen látszik rajtuk, hogy használt könyvek, de nem rongyosak, nem tépettek, nem koszosak, nem büdösek. Konkrétan könyvtárszaguk van.

Az ajándékkönyv - hogy is mondjam - nem igazán használható számunkra, de tény, hogy nem is számítottam többre: Frantz Baade - Versenyfutás a 2000. évig. Egy 1965-ben kiadott könyvről van szó, mely a 2000-es évet, mint célt vizsgálja többek között közgazdasági, szociológiai, környezetvédelmi és gazdaságtörténeti szempontból is. Más se áll messzebb tőlem, mint ez. :P Ha nem jelentkezi érte valaki, jövőre beviszem a helyi könyvtárba.

A honlapot csak ajánlani tudom, rengeteg hasznos funkcióval ruházták fel. Csak hogy mást ne említsek, értesítést lehet kérni a kiválasztott témájú könyvekről, illetve előre le lehet foglalni /rendelni bizonyos szabályok és keretek között egy-egy kiadványt... stb.

2009. december 22., kedd

Családi Híradó

Az elmúlt napok szinte eseménytelenül teltek. Azért mondom, hogy szinte, mert egy-egy bosszantó vagy éppen örömteli nagyobb esemény mindannyiunknál becsúszott... Kezdjük talán a kellemetlenségekkel.

Kriszta kontaktlencsét rendelt egy helyi optikában, ahol elfogadják az Üdülési Csekket. Egy hét szállítási időt ígértek, több lett belőle, ráadásul volt más kavarodás is a dologban, így a Csekk szépen lejárt. Bár kifizethette volna előre is, de nem volt nála a tömb, mikor megrendelte a lencséket. Ebben hibázott, de úgy hiszem minden másban az üzlet. Ugrott a lencse. Közben megnéztük az interneten is ezt a típust. Amit itt helyben akciósan adtak majdnem 10ezerért, azt a kontaktlencse honlapján 7ezer alatt árulták. :S (Meg ne kérdezd milyen lencse és mi a cím, Kriszta tudja.)

Jómagam egy elnézett lemezkezelési művelet során 200GB-nyi adatnak mondhattam búcsút körülbelül 3-4 óra erejéig. Ennyi időmbe került, amíg szinte vért izzadva helyreállítottam az elveszett "kincseket". Hajnali 1 óra után feküdtem le. Pár dolog így is odaveszett, de a fontosabbak megvannak.

Benike megint takonygyáros. Hogy lusta-e kifújni az orrát, vagy megfázott-e, azt nem tudom, nála könnyen lehet, hogy mindkettő. Nem köhög, nem beteg, csak tukma. Egyelőre csak fújatjuk vele az orrát, enyhén sós vízzel lazítjuk a nyálkát.

Végére maradt a jó hír, ami - nem nehéz kitalálni - Sebestyénhez kötődik: bár nem túl stabilan, de rendszeresen feláll, s ma teljesen egyedül, az ágyba kapaszkodva, támaszkodva tett pár bizonytalan lépést először jobbra majd vissza.

Megszakítjuk műsorunkat, friss hír érkezett: Sebike megtanult hisztizni! Nem engedtem neki, hogy kapcsolgassa a számítógép indítógombját. Most itt fetreng a földön és torka szakadtából ordít. Mint egy malac.

2009. december 19., szombat

Csip-Csup Csodák 2.

Édesanyám és Beni - a fiam ötlete nyomán - mézeskalácsot sütött egyik nap. Mint kiderült, nem csak enni szerette volna, hanem meg is lepni minket:

Utóneveink kezdőbetűi a mézeskalácsszíveken

Természetesen nem egyedül díszítette ki, édesanyám segített neki megformázni a betűket, mintákat. A lényegen mindez nem változtat: könnyek szöktek a szemembe, mikor megláttam kis keze alkotását. S mindezt teljesen önzetlenül, saját kútfőből...

Mostanra már csak Sebestyéné van meg, Beni úgy döntött, hogy minek tartogatni, ha már úgyis megörökítettük a fényképezőgéppel. Befalta. :D

2009. december 17., csütörtök

Öröm az ürömben

Tegnap megemlítettem, hogy esett a hó, s betakarta a várost. De nem csak azt. Éjszakás vagyok a héten, s így reggel, mikor hazaindultam, érintetlen - szűz - hóban jöhettem. Már ha szűz hónak lehet nevezni, amikor nyúl és rókanyomok keresztezik az utat. Ropog a hó, szikrázik a gyér fényben, s minden sokkal, de sokkal világosabb, mint máskor. A Hold és a csillagok fénye elég ahhoz, hogy mindent láss. A fekete-fehér minden árnyalatát felvonultatja a természet. Varázslatos! :)

Apropó csillagfény: mikor láttad utoljára az éjszakai égboltot a maga természetes szépségében, fényszennyezés nélkül? ;)

Vannak kevéssé marginális, spártai munkahelyek és sokkal jobban fizető állások - csak olyan van -, de ez megfizethetetlen. Se benzingőz, se zajterhelés, se idegeskedés. Rengeteg gyönyörű állatot és növényt láthatok, ráadásul ilyen friss levegő még falun sincs. Napjában 2-3 autó, ha arra jár, s a munkát is el lehet végezni 1 óra alatt. A többi ügyelet. Néha unalmas, de olyankor elég, ha csak kilépek az ajtón, s körbenézek. Mindig van valami szép, valami figyelemreméltó (vagy egyszerűen csak potyog a sörét).

2009. december 16., szerda

Csip-Csup Csodák

Mindamellett, hogy ma leesett 2009 első hótakarója, Dávid Sebestyén Hunor ma az ülőgarnitúrába kapaszkodva felállt! Beni éppen egy kis csokoládét majszolt, amiből ő szerette volna kivenni a részét.

Mire lefényképeztem volna, eldőlt, s mint a bogár a versben: nagyot koppant a kis buksija. A folytatás kevéssé szépirodalmi - mármint hogy elhallgatott volna -: torka szakadtából ordítani kezdett.

Ma 7 hónapos és 2 napos. (Bátyja 7 hónaposan és 6 naposan állt fel.)

Krisztának később sikerült elkapnia

2009. december 14., hétfő

Csipogás

Sebestyén ma 7 hónapos, s ha nem tévedek, a blogom ma 1 éves. :)

2009. december 13., vasárnap

Családi mókatúra

Tegnap este sikerült rögzíteni, a lámpafény miatt ilyen homályos. De úgyis a hang a lényeg! :D

video

2009. december 11., péntek

Merengő

Nemrég Aloha meglepett a múlt egy darabjának szkennelt lenyomatával, egy fényképpel. (Nem másolom fel, személyiségjogi okokból.) Még Mátrafüred-Sástón készült az eredeti, egy táborozás alkalmával. Maroknyian voltunk, az ország minden tájáról. Van annak már 10 éve is. De lehet, hogy több. A háttérben a tó és az azt körbeölelő fák, valamint a kilátótorony.

Ha eddig nem is vettem volna észre, most elemi erővel tört rám a felismerés: gyorsan telik az idő! Még emlékszem az akkor átjátszott éjszakára (Éva - a csapat egyetlen hölgy tagja - jól kiszúrt velünk), a pingpong idétlenkedésünkre, hogy sétáltam a tavat behálózó fahidakon, hogy egy faasztalnál ülve Krisszel beszélgettem kora hajnalban, hogy legtöbben lebeszéltük magunkat a kilátótorony megmászásáról, hogy a kis házban, ahol aludtam, foltos volt a fal, s ha emlékeim nem csalnak, Péter akkor járt katonai iskolába, mi pedig főtörzsnek "gúnyoltuk". Vagy az máskor volt???

Most meg itt ülök, az emlékeimen merengek. Az emlékeimen, melyek minden egyes eltelt nappal kopnak, hogy átadják a helyüket az új képeknek, eseményeknek. Nosztalgiázom, s azokra az emberekre gondolok, akikkel azóta már rég nem beszélek, mert elsodort minket egymás mellől az élet. Hogy hiányoznak-e? Én is sokat változtam, ők is sokat változ(hat)tak. Nem, ők nem hiányoznak. Inkább az az idő, amit velük töltöttem, amit akkor átéltem.

De hála az égnek és a technikának, egy kis darabkáját sikerült megmenteni, s most itt tarthatom az ujjaim között a Fallout & "Aloha - Szilánkok" egyikét. :)

2009. december 10., csütörtök

Főúr, Duracellt ide!

Kriszta szerint kicsit elfáradtam idegileg. Minden bizonnyal igaza van. Nagyon kevés dolog képes igazán felrázni, s még kevesebb köti le a figyelmemet negyed óránál tovább. Július óta nem voltam szabadságon, akkor is csak azért, hogy elkísérjem Benit a mandulaműtétjére. Előtte meg azért, hogy vigyázzak rá, míg Sebit a világra segítik. Ezzel ki is merült a keretem.

Tavaly ősszel költöztünk ide, akkor már tudtuk, hogy érkezik Sebóka. Emiatt nem lehetett komoly felújításokat végezni a lakáson, így akkor elmaradt a festés is. (Persze az sem elhanyagolandó tény, hogy mire kifizettünk mindenkit, a lyukas gatyánk maradt csak. Nem is lett volna miből megfelelően felújítani.) Tavasszal már ezerrel készültünk a babára, csupán egy hosszú hétvégét sikerült beiktatni. Talán emlékszel még az állatkertről és a Tropicariumról szóló bejegyzésemre.

Aztán végre megérkezett Sebi, majd nemsokkal rá Beni műtétjét vészeltük át. Azóta csak a pelenkák, gyerekruhák, óvoda, védőnő, oltások, gazdasági válság, munkahely, H1N1... stb. mókuskerekében forog a világ. Az aggódás bűvköréből az egyedüli - ám csak időleges - kiutat jelenleg csupán a gyerekek mosolya, Kriszta ölelése jelenti, jelentheti. Nehogy azt hidd, hogy ez vajmi kevés lenne! Nem, rengeteg erőt ad, de úgy tűnik Kriszta mégis kimondta, mert ki kellett mondania... Fáradt vagyok.

Ebből az egészből én csupán annyit éreztem, hogy napról napra fogy a türelmem, a jókedvem, az érdeklődésem, a nyugalmam, s egyre inkább kellemetlenül érzem magam a bőrömben. Nincs kedvem semmihez sem, nem foglakoztat igazán semmi sem. Felrakom a fejhallgatót a fejemre, s csak kattintgatok unottan a gép előtt görnyedve. Néha sikerül kirángatni ebből, nagyokat sétálunk, elolvasok egy könyvet, megnézünk egy filmet... vagy olyasmit, amit a gyerekek mellett, velük együtt is megtehetünk. De sokszor még gondolkodni sem akartam.

Minderre a tegnapi beszélgetésünk után jöttem rá. Kriszta felkapcsolta a villanyt idebent, s ezért őszintén hálás vagyok neki. Legalább a probléma már megvan, s ez fél siker a megoldás felé. A fény látom az alagút végén, a kérdés csak az, hogy a vonat merre halad.

2009. december 9., szerda

Alakváltók

Minden fenntartásom ellenére ma megkaptam a H1N1- és az idényinfluenza elleni védőoltást is az erőműben. Bementem, de 10 perc múlva kint is voltam. Akkor még nem is, de délutánra már fájt a (H1N1-es) jobb karom. De nem csak a felkarom, hanem a vállam és az alkarom is, sőt a lapockám egy része is. A bal oldalammal semmi gond. Remélem nem mutálódom valami szörnyűséges életformává.

Beni is megkapta ma. Úgy gondoltam, ha nekem beadják, a család is kapja meg. Sebi meg majd leszívja anyából ellenanyagot. A nagyfiú most két hétig nem mehet óvodába, előtte szintén majdnem két hétig itthon volt a Prevenár miatt. Tulajdonképpen egy hónap alatt 3 napot volt közösségben. Születésnapja alkalmából a húgom és a rokonság egy része alaposan ellátta transformersekkel. A csúcs a repülő/tank-robot Megatron. Csupán 16 lépésből alakítható robotból repülő/tankká. Vissza újabb 16. Elsőre vagy 10 percembe került, mire robottá sikerült változtatnom. Viszont így megnyugodhattam, elérem az 5 évesek szellemi színvonalát! :D

Ha netán most azon gondolkodnál, hogy miket néz ez a gyerek, meg miket játszhat, megnyugtatlak: bár a Transformers című filmből látott részleteket, de egyáltalán nem a tartalma, hanem a robotok kötötték le. Van Autobotja is, Decepticonja is, de ezek nem harcolnak egymással. Benike lelke e téren tiszta, nála a robotok versenyeznek, beszélgetnek vagy csak szimplán repülnek, gurulnak.


Megatron

Sebestyén immár "megy" mint a golyó. Pontosabban kúszik-mászik. Nincs előtte akadály. Legfeljebb Benike állhat az útjába, ha a kiszemelt célpont egy transformers lenne. A nappaliból átkommandózik a hálószobába, ahol is hanyatt vágja magát a ruhaszárító állvány alatt, s egyesével meg- és lerángatja az elérhető ruhákat. Ugyanezt megteszi a függönyökkel is. Egyik nap felfedezte, hogy a nappali ülőgarnitúrája alatt egy csomag pelust tárolunk. Az azóta zarándokhely. Zörgeti, gyűri, nyammogja és rángatja. Van benne erő: egyedül felül, s ha megfogom a kezét, felhúzza magát. Áll, miközben vigyorog és kurjongat. Azt hiszem, lejjebb kell engednem a kiságyat.

Egyedül felültem!

Evés terén is fejlődött. Néha már kétszer is főzeléket kap egy nap: párolt répa, főtt krumpli, főtt sütőtök, reszelt alma. Természetesen turmixolva. Hol tisztán, hol kutyulékban (nem, nem moslék, még ha úgy is néz ki!). S hogy ha ez nem volna elég, vagy megunja hirtelen, rákéredzkedik még a cicire is. Nagyon érdekli az is, amit mi eszünk, s gyakorta felháborodik, ha nem kóstolhatja meg a tányérunk tartalmát. Egyébként nagyon szereti a bátyját. Sokszor megy utána, nézi mivel játszik, mosolyog rá, kacag neki.

"Mazsola és Tádé"

Krisztám fáradt, elnyűtt. Apósomat nemrég műtötték, érte is volt miért aggódni, plusz itt vagyunk neki mi, 3 kan is. Meg a transformersek. Aggódom érte, nehogy megbetegedjen...

2009. december 8., kedd

V, mint öt

Pontosan 5 éve, ebben a pillanatban bújt ki a pocakból első fiam, Benjámin Csongor. Pécsett, a Baranya Megyei Kórház egyik szülőszobájában, Dr. Bódis József professzor segítette a világra.

Torka szakadtából ordított, s én alig láttam őt a könnyeim fátylán át. Néztem, ahogy leszívják a váladékot a torkából, orrából, majd remegő kezekkel elvágtam a gumitömlő állagú köldökzsinórt. Mint egy kiskutya, úgy kísértem át fürdetés után a csecsemős nővért a vizsgálóba, ahol egy gyerekorvos megnézte, hogy mindene megvan-e a babónak. Aztán felöltöztették, pólyát is kapott, s végre a karjaimba vehettem.

Csakúgy mint Sebinek, neki is a Micimackót énekeltem. Abbahagyta a sírást, s hatalmas, kéken világító szemeivel pislogott rám. Mintha csak azt mondta volna: "Ezt a hangot ismerem!". Órákat énekeltem ezt neki, még mikor a pocakban volt. Míg Krisztát összevarrta az orvos, fel-alá sétáltam a kisfiammal, s énekeltem, dúdoltam neki.

Na tessék, könnyek szöktek a szemembe az emlékektől...

2009. december 7., hétfő

Nosce te ipsum!

"Ismerd meg önmagad!"

Ma tanultam valamit, amiről eddig fogalmam sem volt. Valami olyasmit, ami talán az egyik legfontosabb az életben. Ma tanultam valamit önmagamról.

Utolsó napomat töltöttem a munkahelyen ebben a dekádban. Reggel 7:45 volt, az erőmű északi övcsatornájának másik oldalán olasz vadászok - magyar segítőikkel - vadkacsákra lőttek sörétessel. Mikor kiléptem a tartózkodóhelyiségből, hogy ellenőrizzem a szomszédos épületben lévő PLC-t, eldurrant két lövés: bumm, bumm...

Léptem egyet célom felé... s ekkor éreztem, hogy a ruhámba, az épület falába, az arcomba, a hajamba sörét csapódik! A kezeimet azonnal a fejemre, az arcom elé kaptam és mélyen lehajoltam, szinte leguggoltam. Egy pillanatra lelassult a világ, s a gyerekeimre, a feleségemre gondoltam. Érdekes módon nem éreztem félelmet, vagy csak nem emlékszem rá.

Elhaltak a dörrenések, a parányi lövedékek kopogása abbamaradt. Bal kezemmel beletúrtam a hajamba, s miközben lekotortam magamról a sörétet, emberfeletti dühöt érezve ordítani kezdtem a túlpartra. Konkrétan nem írnám le, hogy mit mondtam, mert nem szalonképes. Kívülről nézve elég idétlenül nézhettem ki, de abban a pillanatban - az ösztöneimtől vezérelten - ölni tudtam volna. Szerencsére nem volt mivel.

Világéletemben gyávának, tutyimutyinak hittem magam. Talán mégsem vagyok annyira nyúlszívű, mint gondoltam eddig.

2009. december 6., vasárnap

Kalóznak álltam

Nemrég hivatalosan is megérkezett a Windows7. Tény, hogy még azelőtt feltörték, mielőtt boltokba került volna. Valószínűleg ennek is köszönheti töretlen sikerét. Puszta kíváncsiságból én is kipróbáltam egy ilyen aktivátort. Pár kattintás, s a Microsoft hitelesítése szerint teljesen legális Windows7 boldog tulajdonosa lettem mindaddig, míg le nem tiltják a "szőkített" szoftveremet. Addigra azonban kijön az újabb verziójú aktivátor...

S hogy miért is jutott mindez éppen most az eszembe?

Pár napja arról beszélgettem egy barátommal MSN-en, hogy vajon miért tűri a Microsoft a kalózkodást, miért nem lép fel ellene erélyesebben, s hogy egyáltalán, mennyit érnek a cég termékei. Mint köztudott, az USA-ban - de még Angliában is - olcsóbban meg lehet vásárolni például az új operációs rendszert is, mint az EU-ban és pláne itthon.

Összehasonlításként az otthoni felhasználóknak szánt Windows7 Home Premium dobozos verziójának Microsoft Store árai (külföldről csak letöltéssel):
- USA: 199.99USD ~ 35.000HUF
- Anglia: 149.99GBP ~ 44.000HUF (+26%)
- Ausztria: 199.99EUR ~52.000HUF (+48%)
- Magyarország: 56.900HUF (+63%)

Mint látható, nagyon drága a magyar Windows7 az eredeti USA verzióhoz képest. Még a "sógorokhoz" képest is durván 5ezer forintnyi a különbség.

Egyszóval arról beszélgettünk, hogy ki mennyit fizetne érte, hogy legálisan birtokolhassa a Windows7 példányát. Sok emberrel beszélgettem már erről korábban is, rengeteg véleményt hallottam, olvastam. Sokan vannak olyanok, akik 5-10ezer forint körül maximalizálták volna a számukra reális árat. Viszont abszolút többségben vannak azok, akik kifejezetten csak torrenten keresztül, szándékosan kalóz verzióban, lopott termékként használják. Eszük ágában sincs akár csak egy fillért is kiadni. Ki Bill Gates-t nem akarta tovább gazdagítani, ki azt mondta, hogy ő csak egy kis porszem, így nem számít az a pénz.

S hogy miért nem lép fel a Microsoft keményebben? Csak tippjeim vannak... De talán az is szerepet játszik ebben, hogy akkor már inkább Windows-t használjon a világ, még ha a fele lopta is, semmint Mac-et vagy linuxot. Az állami intézmények, cégek úgyis fizetnek érte, s így a pénz jó része már zsebben van. Kevesebb figyelmet fordítanak így a felhasználóra, aki otthon netán nem jogtiszta szoftvert használ.

Akárhogy is, a kalózkodás virágzott, virágzik és virágozni is fog. Az ingyenesnél nincs jobb, a kérdés már csak az, hogy valóban ingyenes-e, s hogy mennyire becsüljük azt, amiről tudjuk, hogy illegálisan birtokoljuk. Tapasztalatom szerint nem igazán...

Természetesen a Windows7-et újratelepítettem, az aktiváló programot az örök bitmezőkre űztem, a kalózkampómat pedig szegre akasztottam.

2009. december 3., csütörtök

New Wave

Nemrég kaptam egy meghívót a Google Wave-re. Aktiváltam, készítettem Wave fiókot. Ma meg kaptam 8 saját meghívót, amivel másokat invitálhatok ide. Szóval, ha valakinek kell, szóljon!

Addig is egy csepp humor (neten találtam):

2009. december 2., szerda

Nem ennek indult

Mai bejegyzésem másról szólt volna, de meggondoltam magam. Már a blogom indításakor megfogadtam, hogy nem politizálok és lehetőleg nem minősítem sem a politikusokat, sem az intézkedéseiket. Pedig most lenne mit, elég érzékenyen érint minket... Mindegy.

Az elmúlt napokban elég rosszul éreztem magam. A hétvégén sikerült laktózérzékenyként olyan palacsintát ennem, aminek a tésztájában hőkezelt - mivel sütötték - tej volt. Egész éjjel ment a hasam, valamikor hajnali 4 órakor sikerült elaludnom. Reggel 8 órakor pedig Benike kipattant az ágyából és felkukorékolt minket is. Aznap és másnap olyan voltam mint egy élőhalott. Ma reggel pedig fejgörccsel ébredtem - de csak a változatosság kedvéért. Rühellem az ilyen napokat, egyfolytában 100/50 körüli a vérnyomásom a megszokott 130/70 helyett. Ma emiatt voltam olyan, mint egy zombi.

Benike ma oltást kapott, valami Prevenár nevűt, ha jól emlékszem. Elvileg az influenza szövődményei ellen. Másfél hete nem volt óvodában, nehogy elkapjon valamit, s ne lehessen beadni neki. Anyával volt, mert én képtelen voltam komolyabb távolságot egyhuzamban megtenni. Így rám maradt Sebike, aki persze szintén nyűgös volt - gondolom ő is érzett valami hasonlót, mint én -, talán az időjárás okozta.

Kriszta előtt le a kalappal! Tartotta végig a frontot, szó szerint háromfelé szakadt, ha kellett. Ráadásul ma vacsorára aranygaluskát kaptam, amire már hetek óta vágytam... tiszta Hawai!

S hogy ejtsek pár szót a számítástechnika világáról is: végre sikerült megoldani a Win7 64bit vs. alaplapom hangkártyája problémát. Előbb is eszembe juthatott volna, fogalmam sincs, hol járt az eszem. Ha az ASUS nem jó drivert csomagolt, akkor le kell tölteni a jót a hangkártya gyártójának honlapjáról. Ennyire egyszerű. :)

Holnaptól nappalos vagyok, ne is keressetek napközben.