Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2009. április 30., csütörtök

Chi Mai 2.

Minap édesapám értesítőt kapott, hogy felveheti az adó-visszatérítését személyesen a helyi postán. Ezen felbuzdulva megnéztük a bankszámlaszámunkat a párommal. Ritkán mondok ilyet, de muszáj: most szeretem az APEH-ot.

Lehet, hogy agyonbonyolították a weblapjukat és a programot is át kell nyálazni néhányszor, de pár kisebb kérdés és hezitálás után simán kitöltöttem a bevallásomat. Most pedig kiderült, hogy forintra pontosan JÓ is! Már vissza is kaptam a kért összeget. :)

2009. április 27., hétfő

In Memoriam

Egy nappal lekésve ugyan az évfordulót, de én is megemlékeznék a csernobili atomkatasztrófáról.


1986. április 26-án, szombaton, hajnali fél kettő előtt pár perccel robbant fel a négyes blokk egy balsikerű kísérlet következtében. Tervezési és emberi hibák sorozata vezetett a korunk legnagyobb atombalesetéhez. Sokan és sok helyen mind a mai napig nyögik, nyögjük ennek következményeit. Többek között azok a katonák, akiket kivezényeltek, hogy szinte semmiféle - avagy nevetséges - "védőfelszerelésben" takarítsák el a radioaktív hulladékot az izzó fűtőanyag fölötti tetőről. Elég ha csak beírjátok a Google-ba, hogy Csernobil. Rengeteg elborzasztó képet találhattok. Ettől megkímélnék most mindenkit.

Ekkor én éppen betöltöttem a 7. életévemet. Nem emlékszem tisztán, csak a beszámolókból és a történelemből tudom, hogy sokáig titkolták a a világ előtt a szovjet vezetők a balesetet. Csak külföldi mérések hatására vallották be a történteket. Meg az rémlik, hogy nem engedtek ki minket az udvarra játszani. Édesanyám pedig azt mesélte, hogy az egyik helyi orvos teljes nyugalommal ajánlotta a frissen szedett és kiszállított salátát a bölcsődések étkeztetésében, amit édesanyámék teljes egyetértésben megtagadtak és kidobták a zöldséget. A szóban forgó orvos a ma napig praktizál.

Alább a Csernobili Csata című tényfeltáró dokumentumfilmet tekinthetitek meg. Készülj fel a legrosszabbra, s egyben köszönd meg az életedet azoknak az embereknek, akik a sajátjukat adták értünk!

2009. április 26., vasárnap

Nem vagyunk normálisak - második fejezet

Nem szombaton festettem, hanem ma. Pontosabban tegnap elkezdtem, aztán kőkeményen elkeseredtem. A boltban javasolt festék MESSZE nem hozta azt a minőséget és könnyedséget, amit az eladó és a festék ára (2900Ft/liter) szavatolt. A sötét okker színű ajtók a bánatos tigrisért sem akartak fehérekké válni még a második rákent réteg után sem. Zománcfestékkel már gyönyörű hófehéren csillogtak volna. Egyszóval feltettem a kezem és felhívtuk édesanyámat, hogy fater mikor lesz otthon. Holnap! - jött a válasz. Cooool, addig nekem se sürgős! - gondoltam.

Másnap reggel átjött édesapám - mintha az utóbbi időben fogyott volna -, ránézett a művemre. Gratulált, hogy vettem egy sz@r festéket, majd nekiállt... Ég és föld a kettőnk képességei között a különbség. Persze az öregnek van pár év előnye is a dologban. Párom meg a gyerek közben lementek a játszótérre. Hivatalosan azért, hogy ne legyenek láb alatt, de erős a gyanúm, hogy inkább azért, mert nem bírták tovább nézni a szenvedésünket.

Közben beszélgettünk faterral az élet kis és nagy dolgairól, szomszédokról, egyebekről. Bizonyos szavait nem idézném... :D A lényeg az, hogy ő kevéssé humánus módon intézte volna a dolgokat. Bizonyos szempontból igaza van, de nem akarok mindjárt a szomszédok lelkébe taposni, elsőre a finom módszereket kedvelem. Remélem az elért kis sikereket nem annullálják később az események.

Mert vannak sikerek is: eltűnt szinte minden cucc a tárolónkból, ami meg nem, azt egy kedves szomszéddal bezsákoztuk és elraktuk az útból. Meg kitakarítottuk a tárolót és rendet raktunk a saját holmink között is. Ha a földről nem is ennék, de zongorázni lehetne a korábbi és a mostani állapot közötti különbséget.

De vissza témához: fater festett, én meg igyekeztem a keze alá dolgozni. Persze gondoskodtam arról is, hogy ne legyen szomjas: a citromos Gösser fantasztikus! Eddig a Radler volt a kedvencem, de a Gösser többszörösen lekörözi. Igaz, sokkal drágább is. Ketten megittunk két üveggel, úgyhogy nem vittük túlzásba az alkoholizálást, mégis tudtunk egyenesen festeni! ;)

A lényeget tekintve: a két teli ajtóra és a kiszoba ajtókra elment majd 3 liter festék. Ez - hogy finom legyek - sok. Ötször kellett lekenni minden ajtót, hogy 90%-ban eltűnjön a sötét okker szín. Még most sem hófehérek az ajtók, de volt egy pillanat, mikor azt mondtuk: ELÉG!

Összetakarítottam nagyjából, összecsomagoltam a szemetet és átmentünk anyuékhoz ebédelni. A fejem közben majd szétment. Érzem a hidegfrontot, meg valószínűleg a festék szaga is segített a lüktetésben, még ha vízbázisú, akkor is. A vacsora kárpótolt, anyu sültcsiréjét nehéz lenne bárkinek, bárminek is leköröznie. Természetesen egy fájdalomcsillapító is sokat dobott a közhangulaton.

Holnaptól nappalos vagyok. Reggel négykor kelek, este hét felé érek haza. Így - szíves engedelmeddel - mennék tisztálkodni. Jó éjt, szép hetet!

THE END

2009. április 25., szombat

Mások sem normálisak

Végre valahára kedves ismeretlen szomszédunk - és segítője - elvitte a szuterénünkben tárolt franciaágyát és tűzhelyét. Hetekig tartó nyomozómunkám - mondhatni így - eredményes volt, hiszen eltűnt a hely jó részét kisajátító bútor. Mégis, a másik szemem sír...

Kedves, intelligens és humánus szomszédunk ugyanis minden szemetet, ami felgyülemlett az ágy mögött, alatt mellett, szívfájdalom nélkül ott hagyott. Bónuszként pedig - hogy soha de soha nem feledjük el, milyen hatalmas áldozatot hozott értünk azzal, hogy kivitte az önkényesen hozzánk behordott cuccait - az ágyat letakaró, több kilónyi port és koszt felfogó műanyag fóliát rádobta és otthagyta a TISZTA babakocsin, gyerekülésen és minden más holminkon.

Gondolom letört volna a gyönyörű kis keze, ha kiviszi a kukába. Arról már nem is beszélek, hogy szólhatott volna, segítettem volna NORMÁLISAN megoldani a helyzetet. Hiába na, az észt sem a gólya hozza.

2009. április 24., péntek

Nem vagyunk normálisak - első fejezet

Ma nagy nehezen rászántam magam a lakásban található ajtók felújítására. Nem, nem én akartam, párom rágja a fülemet jó ideje.

Adott ugyebár 1 fürdőszoba ajtó, 1 WC ajtó és egy kétszárnyú üveges kisszobaajtó. Ezek mindegyike az előszobára nyílik. "Terveimben" szerepel továbbá a bejárati ajtó belső fele és a hiányzó nagyszoba ajtó (ami már lent áll a szuterénben, várja jobb sorsát).

Feladat: lecsiszolni és lemosni az ajtókat és tokokat, kiszedni az ajtókból a rossz zárakat, kicsavarozni, kivenni minden oda nem illő dolgot (pl: előző tulaj felcsavarozott hőmérője, zártakaró lemezek, kilincsek). Ezt követően pedig a csavarok helyét fatapasszal kijavítani, hagyni megszáradni, majd mindent lefesteni fehérre.

Adott: 1 fő 9. hónapban járó terhes asszony (feleségem), 1 fő férfiember (én), smirglipapír, vödör és rongy, víz a csapból, spaklik, fatapasz tubusban, festőhengerek, ecsetek, csavarhúzó, kalapács... meg amit kifelejtettem.

Munka: mint a reumás csigák. Lassan és kedvetlenül, ordítva ha melléütök, izzadva, fújtatva, porosan, vizesen, koszosan. Természetesen feleségemnek semmiféle megterhelő feladatot nem engedtem. Ült és dörzsölgette, mosta az ajtóról a koszt. Meg néha csiszolt is, szintén ülve.

Háromszor elváltunk közben, de a végére csak eljutottunk odáig, hogy csiszolás rendben, lemosás rendben, zárak kint, fatapasszal javítottam minden lyukat... A kezemen nem maradt ujjlenyomat, minden csupa por, beleértve minket is tetőtől talpig.

Úgy döntöttem holnap festünk. Speciel máskor nem is tudnám, a fatapaszra 6 óra elteltével lehet festéket kenni, ergo, ezt holnapig megúsztam. Addig is: jól végzett munka után édes a pihenés. :D

Folyt.köv.!

2009. április 23., csütörtök

Fantasy fanatic

Békésen szörfölgetek a neten, kedvenc hobbimnak áldozva esti időmet: képeket nézegetek fantasy témában. Az "elf" szót nyomtam be a Google képkeresőjébe, ez jött szembe...


A "műtétet" Body Modification Artist, Russ Foxx végezte el, csak hogy tudd, ha Te is szeretnél ilyet. :D

2009. április 19., vasárnap

Microsoft Songsmith - csak erős idegzetűeknek!

Szomszédok reszkessetek! :D



2009. április 17., péntek

"Rabok legyünk vagy szabadok?"

Bizony, lejárt a gyöngyélet, ma este újra munkába megyek. Öt nap éjszakai műszak. Nem nehéz kiszámolni, hogy szerda reggel végzek ezzel a dekáddal.

Elvileg a jövő hét péntekre elkészül a biciklim nagyjavítása. Nem lesz olcsóság, (15-20ezer között) de még mindig jobban jövök ki, mintha egy új velocipédet kellene vennem. Sajna így ugrik a PC fejlesztésére szánt pénzmag, de inkább az egészségemnek teszek jót, mint a számítógépemnek. Bocsika gépem!

Megyek is, készülődnöm kell.

2009. április 12., vasárnap

1979, avagy mi közöm a II. világháborúhoz?!

"Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam."

Írta József Attila 1937. április 11-én, a Születésnapomra című versében. Bár a párhuzam erősen sántít, de van apropója e bejegyzésnek.

József Attila 1905. április 11-én született, én 1979. április 12-én. Ő verssel lepte meg magát 32 évvel a születése után - egy kellemes kávéházban -, én 30 évesen egy mozijeggyel a helyi kinoba. Most őszintén, nem teljes azonosság?!

Egyébként nem titok, a Valkűr (Valkyrie) című filmet néztem meg. Maga a mű élvezhető, bár tény: kissé - nagyon - amerikai ízléshez, tudáshoz és mentalitáshoz készült. Követi a tényeket, de az érzelmi vonalat nem tudták kihagyni belőle...

Utoljára még a Shrek első részének bemutatóján ültem be a kényelmetlen szocreál műbőr - lehajtható ülésű - fotelbe. Így nincs túl sok tapasztalatom a mozi világából, de az azért kicsit mókás és valamiképpen zavaró volt, hogy a szokásos szélesvásznú kópiához képest egy teljesvásznút kaptunk fogyasztásra. Ennek következtében időnként számok villantak fel a kép felső részén, valamint időnként látszottak a belógatott mikrofonok. :D :P

Azért 500 forintot megért. Itt ennyibe kerül az I. helyárú jegy.

Megjegyzés: 25-en ültünk be a filmre (plusz személyzet). A Shrek telt házas volt, 8 éve. Igaz, az inkább gyerekeknek való, mint a Valkűr. Mindemellett az is tagadhatatlan tény, hogy akkor még kisebb volt az internet sávszélessége... ;)


"Chi Mai"

Összeszedtem minden tudásomat és meghackeltem az egyik blog-sablont. Széthúztam a felületét és engedélyeztem néhány addig letiltott funkciót, melyet az admin felületen lehet leginkább észrevenni. Egy hozzáértő valószínűleg a haját tépné az új HTML-kódtól, nekem az számít, hogy működik. :D

Az eredményt a háttérben láthatod, amíg nem unom meg... :P ;)


2009. április 10., péntek

Pestia 2.

Ott tartottam gyér emlékeim szerint, hogy április első hétvégéjén felutaztunk Budapestre "állatkodni". Kedves szülővárosom több évtizede az enyészettel küzdő buszpályaudvarán kezdődött az igazi utazás. Kellemes májusi meleg, szardínia-effekt. Bár nekem volt ülőhelyem, de odáig el is kellett ám verekednem magamat. Tény, meglepően kedvesek voltak az emberek, segítettek. Bár a buszon ment a végelgyengüléssel küszködő légkondi, mégis izzadságszag volt és szauna.

Dunaföldvár után csökkent a nyomor, már nem kellett senkinek sem állnia. A szag is csökkent kissé, akármennyire is igyekezett a sofőr villámgyorsan becsukni az ajtókat. Persze ő könnyen volt, nyitott ablak mellett utazott mindvégig. Az a fránya friss levegő azért csak beszökött valahogy hozzánk is. A meleg viszont maradt, bár úgy azért könnyebb elviselni, ha nem szuszog valaki folyamatosan a nyakadba, füledbe.

Egy szó, mint száz, megérkeztünk délután 4 óra tájban a Népligetbe. Rendeztük sorainkat, s már meg is érkezett hétvégi ingyen taxink: sógorom és barátnője. Gyereket zsupsz be a gyerekülésbe, két oldalról nőket mellé, mi kanok meg elöl. Irány a Campona!

Bár az első megfelelő kereszteződést elvétettük, de sebaj, a második már simán megvolt. Kocsiból kipajszeroltuk a nőket, a gyereket, majd be a Tropicariumba. Lecsengettem üdülésiből a belépőt és "mint az őrült, ki letépte láncát, vágtattunk a forgókorláton át".

Mivel szembesültünk elsőként? Az állatok érdekében tilos vakut használni! - áll a táblán. Bunkó külhoni turista persze végigvakuzta az összes helyszínt, tekintve, hogy nem tud magyarul. Aztán hogy mi lett azokból a képekből, rejtély számomra, mivel az akváriumok és terráriumok egyik kevéssé szeretett tulajdonsága, hogy visszaverik a fény egy részét. Kipróbáltam. ^^

Mondjuk az is igaz, hogy vaku nélkül meg elég necces az alig megvilágított, csak az akváriumok fényében fürdőző látványt fényképezni. Sajnos szemcsés, sötét és többé-kevésbé elmosódott lett a képek többsége - ilyen feltételek mellett a mi kis családi kompakt masinánk már kevés az üdvösséghez. Válogatás a jobban sikerült fotóimból:

Gyönyörű, s ezzel nem mondtam még semmit. A legnagyobb élmény természetesen a cápák medencéje, ahol egy átlátszó folyosón áthaladva szó szerint a vízben érezheti magát az ember. Nem tudom pontosan, hogy hány méteres ez az átjáró - maximum 8 -, de nekünk ezt a távot egy kerek óránkba telt teljesíteni. Beni szavait idézve: "Olyan boldog vagyok, hogy mindjárt sírok!" Fantasztikus élmény, ahogy szó szerint pár centire tőled elúszik egy halcsapat, egy rája vagy egy cápa. Csodálatos, s ha lehetőség adódik, elmegyek újra, gondolkodás nélkül.



Kifelé jövet az utolsó stáció a felül nyitott rájamedence. Bátrabbak - mint én - és a szerencsésebbek - mint én - meg is simogathattak egyet az állatok közül. A kevéssé szerencséseket pedig - mint engem - még le is fröcskölt egy rája.


A kijáratnál szuvenyírek - némelyiknek nem sok köze van a Tropicarium "témájához", de egye fene. Beni egy zöld "plüss" békát választ magának, ilyen még nincs otthon. Itt nézem meg az órámat: valamivel több, mint 180 perc telt el a belépők csekkolása óta.

Késő estére oda is értünk a szálláshelyünkre: Kikelet Panzó, Dunakeszi. Régi ház, kis előkert, avitt szobák (jó magyarsággal: standard szobát kértünk, van superior is). Mint a nagyinál - nekem ez jutott eszembe. Egyáltalán nem éreztem magam rosszul, még akkor sem, ha a színvonal csupán egy kollégiuméval hasonlítható össze érdemben. Viszont a személyzet kedvessége, állandó mosolygása, figyelmessége mindenért kárpótolt volna - ha lett volna miért fintorognom. A reggelik pedig egyenesen fantasztikusak voltak. Terülj asztalkám, de ha mást kértünk, már hozták is. Ráadásul a Beni ingyen ehetett. :) Így két éjszaka, kétszeri villásreggelivel 25ezerre jött ki. Szerintem korrekt.

Második nap nonstop állatkert. Jó, nem nonstop, de ott is eltöltöttünk öten 5 kerek órát. Véleményem szerint még hármat simán ellébecolhattunk volna - már ha nem lettünk volna hullák annyi kutyagolás után. Ugyanis az állatkert NAGY! Ráadásul én agyament még a Nagy Sziklára is felmásztam. Sajnos se gorillát, se kengurut, se Zoli barátom fogadott gyermekét (sivatagi róka) nem láttam. A gorillák nem voltak kint, a kenguruknak és sivatagi rókáknak otthont adó épületet pedig éppen felújították. A nagymacskák rá se hederítettek a népre, aludtak.

Viszont simogattam vizilovat és zsiráfot! Ez is felejthetetlen és nem mellesleg kellően szagos élmény a magamfajta panelprolinak. Beni pedig megetethetett egy igazi, élő, 2700 kg-os elefántot! :D




Persze nem kell minket félteni, simán megoldottuk a gorillák hiányát. :D


Ezután jegesmacik, fókák és pingvinek. Majd leültünk a nagy tó mellett kicsit pihengetni. Aztán a krokodilház és a hazai háztáji állatok részlege, majd az állatsimogató. Ezzel zártuk a körutunkat. Beni kitörő örömmel érintette meg és simizte a lovat, juhot, kutyát, nyuszit. Viszont a kecskéktől félt. Mondjuk ami igaz, igaz. Ha kaját láttak az embernél, megrohanták. Ha meg nem volt nálad semmi, hát talátak rajtad valami érdekes kóstolnivalót: cipőfűző, kölünféle ruhazsinórok. Feleségem szoknyájának a díszítőrojtja vagy masnija - vagy mije - bánta többek között a dolgot. Sógoromnak meg a cipőfűzőjét kellett kirángatni egy kecske nyelőcsövéből. Én itt zárásként megetettem egy lámát.

Sajgó tagokkal, éhesen és fáradtan hagytuk magunk mögött az állatkertet, viszont egy örök élménnyel és emlékkel gazdagabban. Végső jótanács: enni és inni vigyél magaddal még otthonról, különben a gatyádat is otthagyod a büfékben.

Este elmentünk vacsorázni, ezúttal csak a szűkebb család, mert sógoromék színházba mentek. A panziótól nem messze, a Duna mellett találtunk egy kellemes éttermet. A malacsültjük felséges, főleg egy jó nagy pohár hideg söröcskével. ;)

Harmadnap megkukkantottuk sógórkáék új otthonát, majd ebéd után gyerünk a reptérre. Ez kevéssé érdekfeszítő számomra, de Beni ezt is élvezte.


Hazafelé kocsival jöttünk - ég a pofám, mennyire kihasználtuk a párom öccsét -, s megálltunk vacsorázni apóséknál Dunaföldváron. Áldassék anyósom neve a rántott csirkéjéért! Este értünk haza, valamikor 9 körül, után.

Végső mérleg: tropcarium 10ezer, állatkert 10ezer, szállás 25 ezer, egyéb 15ezer vs. egy felejthetetlen hétvége csodálatos élményekkel és emlékekkel tele. Megérte... Jövőre ugyanitt???


2009. április 6., hétfő

Pestia

A hétvégén Budapesten jártunk, a Tropicariumban, az Állatkertben és a repülőtéren. Tudom, hogy nem ez a hivatalos nevük, de ne kötözködj, mert szétültetlek!

Tekintettel arra, hogy több mint 200 kép készült, s ezek utómunkálatai nem kis időt igényelnek, valamint holnap már dolgozom, bővebb élménybeszámolót a következő napokban várhattok.

Addig egy kis ízelítő:

Nemo nyomában


Prérikutya


Lufthansa vs. Malév

2009. április 3., péntek

Éljen a Gmail!

Tegnap az 5. születésnapját ünnepelte a Gmail... és még mindig beta. Azért mi még szeressük ám! ;) :D