Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2009. január 29., csütörtök

Még élek!

Még megvagyok, csak éjszakás műszakban tolom az ipart és fáradt vagyok. Ilyenkor nincs túl sok írhatnékom, elnézést. Majd vasárnap reggeltől szabad vagyok. ;)

2009. január 26., hétfő

A film, amit már említettem

Azt ígértem, írok pár sort egy filmről, amit nemrég sikerült megnéznem. Elmaradt, mert fáradt voltam. Most bepótolnám. Figyelem: ha szeretnéd megnézni, ne olvasd el a mostani bejegyzést!


Őslakó (The Man From Earth)

Alaphelyzet: egyetemi tanár költözik, barátai (kollégái) elmennek hozzá, hogy elbúcsúzzanak. Illetve érdeklődnek, hogy miért is megy el és hová igyekszik. Mert főhősünk ezt nem közölte velük eddig, hirtelen döntött a távozásról.
John - a főhős - először nem akaródzik kötélnek állni, majd elkezd felvázolni egy fikciós helyzetet: milyen lenne ma az az (ős)ember, aki közel 14ezer éve koptatja bolygónk felszínét? Ha 10 évenként mindig odébbállna, hogy ne tűnjön fel másoknak, nem öregszik?!
Kollégái belemennek a dologba, sci-fi regény alapötleteként kezelve a dolgot. Tekintve, hogy van közöttük biológus, történész, irodalmár... stb, könnyedén tudják követni John gondolatmenetét. Aki - nem mellesleg - minden kérdésükre konkrét, vagy éppenséggel kevéssé konkrét, de elfogadható választ tud adni. A tudományos tézisekkel és eredményekkel egybehangzóan. Mindenki úgy véli, hogy a regény megírásához bőségesen elegendő tudásanyaggal rendelkezik főhősünk.
Azonban van egy picinykét zavaró a történetben: John egyes szám első személyben adja elő a történetet. S itt kezdődik az egész film mondanivalója. Mert amit mond, hihető és elfogadott, ám elismeri, hogy tudásának jórészét ő is könyvekből szerezte, s ez akkor is így lenne, ha valóban 14ezer éve élne. Hiszen nem akkor nevezték el a földtörténeti időszakokat, nem akkor adtak nevet a csontokból összeállított emberi csontvázaknak, semmit sem tudtak istenekről, csillagászatról, biológiáról, fizikáról...
Ha John valóban 14ezer éves, semmi bizonyítéka nincsen arra, hogy valóban annyi, amennyinek mondja magát. Nem őrzött meg régi eszközöket, nem emlékszik élete minden pillanatára, nem mindentudó. Amit tud, tanulta. Elmondja, hogy volt beteg, megsérülhet - bár nem hegesedik - és erőszakos halált is halhat.
Kollégái kezdik szkeptikusan kezelni a sci-fi regény teoriát, ám azt sem tudják elfogadni, hogy amit hallanak, igaz. S ezt mindenki a maga habitusa szerint el is mondja, kezeli. Van aki őrültnek nézi Johnt, van akit hajt a kiváncsiság - tudásvágy -, van aki megbotránkozik és fegyvert ránt, de nem használja. Van akinek pedig annyi is elég, hogy amíg főhősünk mesél, addig sem hagyja őket el...
Végül is hallgatják tovább, próbálva belekötni a hallottakba és olyan kérdésekkel bombázva a mesélőt, mint Isten és hit, vagy hagyott-e nyomot a történelemben az élete során. Nem szívesen, de bevallja, hogy megtalálható a Bibliában. S mikor kiderül, hogy milyen szerepet játszott a Szentírásban, elszabadulnak az indulatok. Látva ezt, John enged a nyomásnak és bevallja, hogy valóban egy sci-fi regényről van szó.
Ezzel még nagyobb ellenkezést vált ki, hiszen sértve érzik magukat barátai, hogy ilyen morbid viccet űzött velük. Mikor rávilágít főhősünk, hogy valójában ők kezdték az egész történetet, ő csak épített a szavaikra, lassan mindenki elbúcsúzik a férfitól. Két ember marad vele: egy hölgy, aki évek óta szerelmes belé és egy idős pszichiáter. A nő - természetesen - hisz a férfinak, s szeretné, ha az elkövetkező 10 évet vele tölthetné. Közben kérdezi, hogy milyen álneveket használt az évszázadok során - jelenleg John Oldman -, s mi volt az eredeti neve.
Az egyik álnév megüti a pszichiáter fülét, s pillanatig hitetlenül áll. A felismerés oly erős sokkal éri az egészségében már megrendült és a feleségét gyászoló férfit, hogy szívrohamot kap, s meghal. John szinte összetörik, eddig még sohasem látta a saját gyermeke halálát.
A utolsó képkockákban pedig egyedül indul útnak, de végül enged az emberi érzéseknek, s megvárja a nőt. John nem szupermen, nem tévedhetetlen, nem tökéletes. Csak egy gyarló ember, akinek több idő adatott.


Szerintem zseniális történet olyan szereplőkkel, akiket én eddig nem nagyon láttam mozifilmben. Kell a megértéséhez bizonyos műveltség, történelmi ismeret és alázat. Igen, alázat, hiszen olyan mértékben áraszt el minket Hollywood az akciókban gazdag, erotikusan izgató, képregényhősök emberfelettiségét életető, öncélúan komédiázó és hazafiságot ránk erőszakoló... alkotásokkal, hogy már hiányérzetünk is támadhatna az Őslakó című film végén. Talán éppen ezért nem is láthattam egyetlen "trailert" sem 2007-ben. Ez az alkotás üdítő kivétel, csak ajánlani tudom!!!


2009. január 24., szombat

Sógorom, a hős

Végül is egészen jó volt a mai nap. Leszámítom, hogy ment a hasam kissé és fáradt vagyok már a reggeli ébredés óta. Sógoromnak hála, autóval mehettünk apósékhoz. Az évfordulós ebéd és az azt követő órák nagyon kellemesen, jó hangulatban teltek. Beszélgettünk, viccelődtünk. Jól éreztem magam. Apósomtól kaptam egy kést (hallotta a rottweileres sztorit).

Haza is sógorka hozott, aztán a nap hőseként elvitte mindkét bőrfotelt, amire az új ülőgarnitúra miatt már nem tartottunk igényt. Én alig vártam, hogy hazaérjünk, mert még apóséknál felment a vérnyomásom és a pulzusom olyan magasságokba, ahol már komoly érzékelési problémáim támadtak. Meg-megszédültem és olyan furcsa a világ ilyenkor. Távoli, tompa. Szégyen, nem szégyen, nem sokat segítettem Árpinak a cipekedésben. Szerintem szégyen, de most már mindegy. Rosseb a melegfrontba!!!

A végére hagytam az abszolút jó hírt: Beni gyógyul!!! :)

A napokban láttam egy jó filmet, holnap majd írok arról is. Most azonban megcélzom a tisztálkodási helyiséget, vagy ahogyan a művelt magyar mondja: a fürdőszobát. Jó éjt!


2009. január 23., péntek

Nem az én hetem

Azt hiszem, én is megbetegedtem. Alapban ugye adott a vastagbélfekély, amit vitaminokkal panaszmentesen tartottam. De most történt valami. Benike beteg és úgy tűnik hasonló kórban szenvedünk, mert nekem is folyik az orrom és berekedtem. "Bársonyosan símogató", mély hangom van. Ráadásul a fekély alig várja, hogy kiszúrhasson velem, így nem ért meglepetésként, hogy egyik napról a másikra elkapott a fájó, véres hasmenés. Fáradt vagyok, kedvetlen. Meg még ez az esős, ködös idő is. :S

Holnap megyünk apósékhoz, a 35. házassági évfordulójukat tartjuk meg. Mi visszük a sütit, rendeltünk egy orosz krémtortát, meg majd kérünk hozzá mást is a napi kínálatból. Képzelheted mennyi kedvem van most ehhez... :(


2009. január 20., kedd

Tanulópénz

Ismét jól elfáradtam. Ma fejeztem be a negyedik nappalos műszakomat, még holnap megyek. De nagyon kiszipolyoz a hajnali 4 órás ébredés. Hol van már a fiatalságom, amikor még 6 óra alvás elég volt?! Még egy nap, aztán végre kialhatom magam. :)

Párom levitte Benit tegnap a fül-orr-gégészetre. Azt mondják mindketten, hogy nagyon kedves volt a személyzet, várniuk sem kellett. Elmagyaráztak mindent, szépen bántak és beszéltek velük. Igen, ez valóban az az egészségügy, amikor partnernek, épeszű embernek tekintik a beteget, nem egy darab húsnak. Amikor nem csak a baját akarják megszüntetni, hanem futja egy mosolyra, kedves szóra kérés és pénz nélkül. Nem tudom kik voltak ott, de köszönöm nekik!

Fiam nagyon bátor volt. Szó nélkül tűrte, míg kipucolták a füleit, s csak egy kicsit nyöszörgött, mikor az orrából is kiszívták a váladékot. Orrmelléküreg gyulladása van szegénykémnek. Ez jó és rossz hír is egyben. Jó, mert mégsem arcüreg gyulladás. Ugyanakkor rossz is, hiszen egy későbbi megfázáskor ebből akár az is lehet. Kapott gyógyszert, cseppet. Persze ezeket már jóval kevesebb bátorsággal fogadta itthon. Ha megmakacsolja magát, egy háború a szemébe cseppenteni az egyébként nem irritáló gyógyszerét. A másikat még csak-csak beszedi, de biztos ami biztos alapon közölte, hogy nem finom.

Végezetül egy dühítő dolog, melyet vehetek tanulópénznek is. Borsófőzeléket szeretnénk holnap enni, így ma munkából jövet bementem a Pluszból átalakított Sparba. A mélyhűtött termékeket megcélozva egyből feltünt, hogy mindenhová nagy betűkkel kiírták milyen Sparos termék akciós, ám egyikből sem lehet egyetlen zacskónyival, doboznyival... találni az egész üzletben. Persze a más márkanév alatti termékek árcímkéje jóval kisebb, ha egyáltalán megtalálható. Vettem két zacskó Iglo zöldborsót, aminek természetesen sehol nem láttam az árát. Gondolom nem volt hely a nem létező, de akciós Spar termékek árai mellett. :/

Szóval vettem két zacskóval, gondoltam annyival nem lehet ez sem több. Tévedtem. Az akciós árra már nem emlékszem, csak arra, amit akkor láttam, mikor megnéztem, hogy mi a bánatra fizettem annyit... Nos, egy Iglo 750 grammos fagyasztott zöldborsó 699Ft. Párom szerint majd' a duplája a Sparosnak. A pofátlanság netovábbja!!! Nem az ára, hanem hogy nem írják ki, én hülye meg kénytelen-kelletlen megveszem, mert ezt kaptam házi feladatként. Mint később kiderült, vehettem volna mást is, csak példa volt a borsófőzelék. A hangsúly a főzeléken volt. :S

Sebaj, holnap bemegyek megint. Ha ugyanazt találom, mint ma, lefotózom, aztán elkérem a Vásárlók Könyvét és küldök egy szép emailt is a Fogyasztóvédelemnek. Természetesen fotómelléklettel.


2009. január 16., péntek

Január idusa + 1

Az elmúlt napokról nagy vonalakban annyit, hogy vegyes a mérleg.

Beni beteg. Kezdtünk örülni, hogy javul az orra és a torka, erre kiderült, hogy ráhúzódott a szemére a kórság. Reggel még semmi baja nem volt, estére meg kiderült: kötőhártyagyulladás. :( Ráadásul úgy tűnik, hallani sem hall jól - csak nehogy a füle is begyulladjon -, így hétfőn SZTK. Az biztos, hogy eldugult - doktor megnézte - , de hogy ezen felül van-e valami komolyabb is, amit egy mosatás nem oldana meg, nem tudjuk. Szegény csöppem nagyon nyúzott.

Kaptunk ajándékba egy ülőgarnitúrát. Használt ugyan, de egészen jól néz ki. Fenyőfa keret, benne "L" alakú párnákkal. A nagyobbikban 3, a kisebbikben 2. Egészen kellemes illatgyertyát használhatott az előző tulaj, de azért ez mégsem a mi stílusunk. Majd megkérdezzük a tisztítóban, mit tudnának kezdeni vele. Legrosszabb esetben szét kell bontani a varrást, kivennia tölteléket és kimosni a huzatot, majd újra visszatölteni és varrni. Ezt szeretnénk elkerülni a Patyolattal. Amennyire nem tetszett az ötlet - nem azért, mert használt, hanem mert a két szép bőrfotelünk helyére kerültek -, most már örülök.

Bár nem folytattam a novellámat, de érdemben mégis előrébb vagyok vele, mint pár napja. Az cselekmény alapszála kiegészült, új és talán színesebb elemekkel bővült. Nem tudom, hogy te miként vagy ezzel, de én nem tudok csak úgy leülni és írni. Illetve dehogynem, de az úgysem olyan lesz, mint amit jó szívvel adnék ki a kezeim közül. Nekem zene, nyugalom és egyfajta átszellemülés - nevezheted hangulatnak avagy ihletnek - is kell. Valamint az, hogy amire csak szükségem van háttéranyagként - képek, információk... - a kezem ügyében legyenek. Ha sikerül ezekkel körbebástyáznom magam, képesnek érzem magam alkotni. Ilyenkor burok vesz körül, nem jut el a külvilág az agyamig, s ömlenek belőlem a szavak, mondatok. Azt hiszem időnként mormolni is szoktam a párbeszédek szövegeit, kóstolgatom a mondatokat vagy gesztikulálok és utánzom az elképzelt mozdulatsort. Persze, már amennyire én alkotok a magam egyszerű módján. Se Feist, se Salvatore nem vagyok...

Feleségemmel sikerült néhány nehézséget és kommunikációs gátat feloldanunk. Azt hiszem, újra beleszerettem.
Csodálatos volt Veled, köszönöm! ;D


2009. január 14., szerda

Szeretem az állatokat: La Pantera Rosa!

(Alábbi írásomat a Netidők című rádióműsor nem hivatalos rajongói blogján tettem közzé eredetileg, ám itt is megállhatja a helyét. Végtére is velem történt, anno egy hónapja.)

Még december hónap elején kaptam édesanyámtól egy, a nevére kiállított PoP Kedvezményprogram Kártyát (körülbelül 1500-1700 ponttal), amit 2008 végéig vagy a helyi T-Pontban vagy interneten lehet levásárolni. "Jó, hogy ma még csak december 7-et írunk!" - gondoltam mikor odaadta.

Persze az ország villamos energiájának 40%-át előállító városban miért is lenne ilyen T-Pont?! Sebaj, felmegyek a megadott webcímre. Rögtön az arcomba ugrik, hogy ha bármit is akarok, regisztráljak. Na jó... bár érdekes, ha egy CD-t, vagy DVD-t veszek valahol - mert itt ezeket lehet megvenni -, a kutya nem kéri se a személyimet, se mást. Jó, nem kukacoskodom, regisztrálok. Az alig olvasható képes ellenőrzőkód - CAPTCHA - miatt sikerül is úgy tizenkettedszerre. Itt elment az életemből fél óra... De végül az email címemre érkezik az aktivációs levél. OK, boldogság.

Vissza a honlapra, beírom a kódjaimat ééééééés... nem enged be. Elvileg nem jól adtam meg vagy a jelszavamat, vagy az email címemet. Akarom megváltoztatni? Hogyne, minden vágyam! Azonban, miután nem tudtam sehogyan sem belépni, egyik böngészővel sem, ráböktem erre a lehetőségre.

Azt hiszed? Igen? Jól hiszed! "Nem létező Email!" A hajam letettem hirtelen. Biztos, ami ziher, visszanéztem újra a fiókomban lapuló levelet: "A regisztrált Email cím: [email címem]" Akkor ez most regisztrált vagy nem regisztrált cím? Megpróbáltam újra belépni, nem sikerült. Egy csöppet bepipultam. Egész kulturált hangnemben megírtam a felkínált címre a problémámat és úgy voltam vele, hogy akkor ennyi.

Azonban nem, láss csodát december 23-án (7-én írtam le a panaszom!) érkezett egy rövid üzenet a fiókomba a Levelezési Képviselőtől. Elnézést kért és közölte - most figyelj, mert én finom magyarsággal összef..tam a bokámat - hogy "Online felületünk még fejlesztés alatt áll."! Kérlek, most olvasd vissza az első bekezdésben található vastagon szedett részt! Köszönöm!

Nézzük csak: 2008 december 31-ig lehet levásárolni a pontjainkat, de december 23-án még fejlesztés alatt áll az ehhez szükséges honlap... Ugye csak én vagyok helikopter???

Nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Azt hiszem ordítottam, mert az a biztos. Beírtam újra a szükséges webcímet és immár bejelentkezhettem a korábban "nem is regisztrált" címemmel. Hosszas válogatás után kinéztem magamnak egy BonBon albumot. Igaz, 2400 HUF, de egye fene, egyszer élünk, majd kifizetem a különbözetet anyunak. Mert ugye én kis naiv azt hittem, hogy ha 2008-at írunk, akkor a rendszer van olyan rugalmas, hogy levonja a pontokat, majd a fennmaradó összeget ráterheli a telefonszámlára, amihez a Kártyát rendelték. De nem... Jó, felteszem a kezem, a hülye én vagyok, ezt biztosan "nem lehet megcsinálni". (Kedvenc mondatom a programozóktól.)

Vissza a kályhához. Kérdem páromat, ő mit szeretne... Eljutunk Sting - Brand New Day albumához. Tíz dal, ha jól emlékszem 990 pontért. Ideális. Beírom a szükséges kódokat a kártyáról, immár letölthetem. Végigkattintgatom, lehúzom. WMP betölt, zene indul... vagy mégsem. Előbb töltsem le a licenszt! Jó, a bánat ott egye meg, letöltöm. Elfogadom, hogy összesen 2 számítógépen tárolhatom egy időben, csak szakadó esőben és fejenállva hallgatom... ilyesmi. Hmm, pedig már épp azon agyaltam, hogy feltöltöm az összes létező torrent oldalra. Ahonnan - teszem hozzá csendesen - mindenféle vakarózás és licenszelés nélkül maximum fél óra alatt hozzájutottam volna. De legyen, a sánta csigáját neki, legyen: 3-2-1 múkodj... vagyis licensz!

Elmondom hogyan működik ez, mert látom, értetlenül nézel. Szóval, katt a hallgatni kívánt dalra, ekkor felugrik egy ablak. Adjam meg a belépéshez szükséges kódjaimat: email, jelszó. OK, megadom, katt a Letölt gombra. Egy pillanat, siker! De jó, akkor végre az enyém az album. Katt újra a dalra, hadd szóljon a Desert Rose. Aztán vége és a gyanús csend fogad. Megnézem már, mi a görcs... hát a következő dalhoz is töltsem le a licenszt! Áááááááááááá...

Számoljunk csak: 1 katt a dal, 1 katt az email cím beírásához, emailt beírom, 1 katt a jelszóhoz, jelszót beírom, 1 katt a Letöltés ikonra, 1 katt az ablak bezárásához... Ezt szorozd fel tízzel! Plusz egy-kettő-három, ha elrontom... Azt hiszem ekkor már üvöltöttem. Azt a maradék szutykos 500-600 pontot kenjék a hajukra! Már csak azért is, mert az akciós albumok egy részét képtelenség elérni: többek között hibaüzenettel köszöntött Santana is.

Szeretem az állatokat, főleg a rózsaszín párducot!


2009. január 12., hétfő

A szív kívánsága, avagy álmodik a nyomor...


Íme, gyermekkori álmaim egyike: egy szamurájkard készlet. Sorrendben, felülről: katana, vakizashi (wakizashi) és tanto. Ez utóbbi tulajdonképpen egy kés.

Természetesen nem szeretnék felkoncolni senkit sem. De hiszem, hogy ezek az emberiség egyik, ha nem a legszebb fegyverei. Csak ne lennének olyan drágák... :(

Ha szeretnéd nagyobb felbontásban is megnézni, kattints a képre!

Ezen a videón pedig azt kísérheted figyelemmel, hogy mi történik egy mester által készített katanával, ha egy kézifegyverrel rálőnek a pengéjére. Ajánlom figyelmedbe a jobb oldalon található másik filmet is, melyben egy gépágyú az ellenfél!


2009. január 10., szombat

"Ad hoc..."

A mai bejegyzés nem ígérkezik túlontúl összefüggőnek. Rengeteg gondolat kering - ahogy Karinthy mondta, s elnézést kérnék tőle a csonka idézetért - "a koponyám körül".

Hol is kezdhetném?!

Először beszámolnék arról, hogy alakulgat a novellám. Bár folyamatosan csiszolgatom, reszelgetem, hegesztgetem, de elmondható, hogy az első fejezetként szolgáló 7 oldal már szinte teljesen kész. Akiknek eddig megmutattam, egészen jóra értékelték. Természetesen sem a tehetségem, sem a képem bőrvastagsága nem elegendő ahhoz, hogy egy lapon említsem magam példaképeimmel. Így azt hiszem örök elégedetlenségemmel és csalódásommal nézek szembe, mikor vissza-visszaolvasom, amit le mertem írni.
Úgy érzem, kissé nehézkes a stílusom és középszerűek a mondataim. Sokszor szembetalálom magam azzal, hogy pontosan tudom - látom - mit akarok elmondani, érzékeltetni, de nem találom hozzá a megfelelő szavakat, kifejezéseket. Mintha egy festő palettájáról hiányozna az egyik alapszín. Túl régen olvastam igazán értékelhető és élvezhető irodalmat...
De legalább annyit elértem, hogy míg korábban ilyenkor begörcsöltem - s gyakran végleg abba is hagytam a történetet -, ma már inkább felállok a gép elől, mással foglalkozom. Aztán ha kialakult, kiforrta bennem magát a szavak tömkelege, visszaülök, s kellő alázattal beismerve korlátozottságomat, úgy írom le a gondolataimat, ahogyan azokat leginkább elfogadhatónak tartom. Legfeljebb később kicsit finomítom, fűszerezem avagy hígítom. Így készül már egy hete ez a 7 oldal (ami eredetileg 5 volt) is.

Most pedig egy huszáros vágással szakítok az önsajnálat és kritika gondolatkörével. Bizonyítandó, hogy annyira mégsem vagyok reménytelen, megosztanám Veletek életem 30 évének rövid mondatokba préselt tapasztalatát. Figyelem, Okoska bölcsességeinek kivonatos verziója következik!

Egyes számú bölcsesség: "A ruha alatt minden ember meztelen!"
Ne, ne keress mélyenszántó igazságot szavaimban! Nem azt fogalmaztam újra, hogy nem ruha teszi az embert, vagy hogy alapvetően egyformák vagyunk (születésünkben és halálunkban). Semmi ilyesmit. Egyszerűen megállapítottam, hogy a ruha alatt meztelen vagy te is és mindenki más is. Ha nem hiszed, ellenőrizd! ;)

Kettes számú bölcsesség: "Nem a tett, hanem az ideológia jelenti a valós veszélyt!"
Ebben a gondolatban aztán már van spiritusz... illetve spanyolviasz! Mert hogy feltaláltam, ahhoz nem férhet kétség. :P Ám ha igazán belegondolsz, meglátod az igazságot az alagút végén... Vagy az inkább odaát lenne???

Hármas számú bölcsesség: "Az ember fél a másságtól. Sajátjától is, s inkább beáll abba a csordába, mely üldözi a kiszemeltek másságát. Mert retteg attól, hogy kiderül: ő is állhatna ott."
Ha akarod érted, ha nem akarod, nem érted. Nem magyarázom. Dönts el, Te mennyire félsz!

Négyes számú bölcsesség: "Nincs az az emberi hülyeség, amit ne lehetne felülmúlni!"
Kell ezt magyarázni? Itt ülsz és azt olvasod, amit írok... :D

Ötös számú bölcsesség: "Miért legyen az élet egyszerű, ha lehet bonyolítani is?!"
Talán nem véletlen, hogy - ha jól emlékszem -, ez először egy családi bevásárlás közben jutott eszembe... :) Azóta már sokszor, sokféle helyzetben mentett meg e gondolat a türelmetlenség és felesleges idegeskedés átkától.

A hatos számú vagy nem jut eszembe, vagy nincs is. De ne szomorkodj, nem lettél semmivel sem szegényebb! :D


2009. január 9., péntek

Félidő

Eltelt pár nap, ismét dolgozom, ezúttal éjszakai műszakban. Ma kezdem a harmadik napot, mondhatni: felezek éjfélkor. :)

Egyébként nagyon rossz volt az elmúlt két munkanap. Gyakorta fájt a fejem, s kezdett el "pörögni" a szívem. Értsd: felment a pulzusom a kevéssé egészséges 100/perc körüli értékre. Olyankor nagyon furcsa a világ. Egészen pontosan az, ahogyan érzékelem a környezetemet. Picit belassul, távolivá válik, tompává lesz. Mind képekben, mind hangokban. Kellemetlen közérzet fog el, fáj a homlokom, néha zsibbad a bal kezem kisujja, kézfeje is.

Jobb kezem mutató és középső ujja a nyaki verőeremen, szemem az órán és számolom a 10 másodperc alatti dobbanások számát, majd felszorzom hattal. Ha ez 80 felett van, nyúlok a táskámba, veszem elő a ritmusszabályzó bogyót és ha kell, a fájdalomcsillapítót is. Aztán ledőlök húsz percre.

Egyszer, korábban épp akkor állított be az egyik főnököm, mikor bevettem a gyógyszert és letettem a fejem. Teljesen kiborult, hogy ez munkahely, nem szálloda. Ha még egyszer meglátja,, hogy fekszem, kirúg. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy nem aludtam. Kérdezheted, miért nem szóltam neki, hogy nem a hátsóm hizlalom. Hidd el, tényleg nem voltam jól. Bólogattam, csak menjen már valamerre.

Úgy döntöttem, nem hallgatok én senkire sem. A második fiam egyik utóneve Sebestyén lesz, ha a fene fenét eszik is. A feleségem majd kitalálja, hogy mi legyen a másik. Tetszik neki a Hunor, a Lehel, az Ármin is. De még nem döntött, lehet hogy egy negyedik vagy ötödik befutó lesz a favorit. Ez innentől az ő dolga.


2009. január 5., hétfő

Nomen Est Omen!

A minap próbáltuk kipuhatolni, hogy mi a család véleménye azokról a nevekről, amit kinéztünk a picinek. Nem arattunk osztatlan sikert. :S

Jó, nem hétköznapiak, nem megszokottak, a magyar fül számára nem könnyen emészthetők. Szerintem akkor is egyéniséget sugároz a Jonatán Hunor páros. Mint ahogyan a Sebestyén Lehel is. Mennyivel jobb az apám által javasolt Árpád vagy Géza? :P


2009. január 1., csütörtök

Ez is megvolt...

Vége a dekádomnak, ledolgoztam az 5 napot. Most pihenni fogok. Ennél unalmasabb, ugyanakkor békésebb 5 napom még nem volt. Nem mondom, hogy jó volt, de messze a legjobb eddig.

Hm... azt írtam tegnap, hogy elmondom a véleményem a WoW trilógiáról. Megközelítőleg 1200 oldal áll mögöttem. Ha csak ebből ismerném a Warcraft világát, nem fogott volna meg. Az író - Richard A. Knaak - tehetséges tollforgató, de nekem kicsit lebegős a történet. Nem adta vissza teljesen azt a hangulatot, amit vártam. Amit megszoktam a Warcraft-ból. A sztori egyébként megállja a helyét, de számomra kissé összecsapott. Ebben sokkal, de sokkal több volt. Persze az is könnyen meglehet - már csak a könyvek egyenkénti, szabályos oldalszámából ítélve -, hogy a megrendelő/kiadó korlátozta e keretek közé az író fantáziáját, lehetőségeit.

Van benne intrika, pár érdekes fordulat, de nem éreztem azt a bizsergő érzést, amit mondjuk a kedvenceim olvasása közben még most is, többedszerre is. (Ezeknek utánanézhetsz a profilomban.) Nem kerestem az állam, nem döbbentem meg, az események a maguk kiszámítható lépéseiben haladtak előre a végeredmény felé, ami szintén borítékolható volt.

Azt a "hibát" - sajnos - nem követte el az író, hogy az egyik főhőst túlságosan megszerettesse, majd megölje. Broxigar szerepe fontos volt, de általában csak töltelékként szolgált, testőrként. Lelki vívódásait kevéssé érthette az, aki csak ezt a trilógiát olvasta, ugyanis az ork Hordát, az erkölcsi mozgatórugókat, a társadalmukat, szokásaikat egyáltalán nem, vagy csak minimális szinten mutatta be az író.

Ugyanakkor a sötételf nemzettség heroikus küzdelme - a démonok ellen - sem volt meggyőző. A Lángoló Légió tombolása nem lehetett akkora, amekkorának az író bemutatta, ha az éjtünde seregek képesek voltak sokszor eredményesen felvenni a küzdelmet, majd hosszan feltartani a sereget. Kár, hogy vajmi keveset tudunk meg erről az érdekes elf fajról, azt is csupán elejtett megjegyzésekből. Ehhez képest rengeteget szerepelnek, ám sajnos a fentiek hiányossága miatt nem tud igazán kibontakozni a hozzájuk kapcsolódó élmény és nem ébresztenek igazi szimpátiát sem. Még az egyik főhösnek szánt Malfurion sem - sajnos -, pedig megérdemelné. Ikertestvére, Illidian árulása és bukása szintén kiszámítható, mint a szerelmi háromszögben eleinte örlődő, majd Malfurion mellett döntő Tiranda viselkedése is.

Csendesen jegyzem meg, hogy Illidian mágiában felmutatott tehetségnél több képesítésének eredete szintén jótékony félhomályban marad. Az emberi főszereplő, Rónin már készen kapja ezt a zabolátlan ifjú tálentumot. Bár Illidian szinte végig tisztelettel beszél róla, viselkedik vele, de eme mester-tanítvány kapcsolat másban nem túlzottan jelenik meg.

Az egyetlen igazi élményt nyújtó részt a sárkányok belső háborúja jelentette számomra. A Krázus-Korialstrasz azonosság, és a sárkányok sebezhetőségének bemutatása kissé feledtetni tudta a fentiekben olvasható fanyalgásomat. Bár kellően ez sem fedhette el, hiszen az író - sajnos itt is - a mágikus őrülettel operál, mikor Halálszárny tombolását mutatja be.

A másik nagyon szimpatikus szereplő - statisztaszerepe ellenére - Broxigar, a veterán ork harcos. Egyszerű, mint a faék, beskatulyázott - de tartással rendelkező - ork harcos, ám talán éppen ezzel megkapó. Nem vár tőle többet az ember. Kár, hogy az ő népére sem jutott túl sok oldal. Esetében a végfejlemény épp oly törvényszerű, mint Illidian árulása. Ha szimpatikusabbá tette volna az író, ha szívhez még közelibbé formálja, igazi hősként sirathattam volna meg.

Mindezek mellett kellemes 5 napot töltöttem el a trilógiával. Jó történet, kissé lapos tálalásban, de egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, WoW rajongóknak meg kötelező darab. Valószínűleg ők fogják a leginkább érteni és értékelni. Ők ismerik a hátteret is. Mi csupán egy történetet kapunk, igaz, egy egészen jó történetet.