Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2017. július 6., csütörtök

Azúr túlcsordulás

Első körben elmondanám, hogy továbbra is szeretem a gyógyfürdőnket. Tervezzük egy másik meglátogatását is, István szomszédunk javaslatára a tamásit szemeltük ki. Az, persze, nem OEP támogatott látogatás lesz, s inkább a fürdőzés miatt, mint gyógyhatást keresve mennénk oda.

Emellett most hétvégén a kisapostagi repülőnapot célozzuk meg, illetve Krisztám unokatestvérét látogatjuk meg, akik a reptér közelében laknak. Valamikor majd beleférhet Szelidi is, meg Bikal és Gunaras. Utóbbi legnagyobb sajnálatomra...

Srácok javarészt velem vannak itthon, egy-két napot leszámítva. Legutóbb sógorom vigyázott rájuk, míg Krisztámmal és anyósommal elmentünk vásárolni pár ruhát, elsősorban a mamának. Közben én is találtam magamnak egy dzsekit (több, mint 14 éve nincs), illetve egy 50%-kal leárazott Nike cipőt. Semmi baja, csak utolsó pár volt, s nem átlagos méret. Nekem viszont pont jó. :D

Beszéltem arról is, hogy ki kell cserélni Azúr bal hátsó lámpáját, s ezt Krisztámmal szerettem volna végrehajtani. Végül nem így alakult. Beni segített nekem. Leginkább az alkatrészek, szerszámok adogatásával, illetve a fékpedál nyomkodásával. Kiderült, hogy a féklámpa is kiégett, azt is ki kellett cserélnünk. Profik voltunk, egyszerűen profik... :D 

A képeken látszik, hogy a régi bura (ki volt aki kitalálta, hogy ezt így kell írni?) alsó része homályosabb, fátyolosabb az állandó párásodástól. Mielőtt megvádolnál: a régit nem lehetett javítani, több helyen is kisebb-nagyobb repedések voltak rajta. Az "új" meg eredeti ugyan, de bontott. Harmada volt az új utángyártott bura árának.

Előtte - Utána

De nem csak Azúr farához, hanem az első kerekek mögötti sárvédőkhöz is hozzá kellett nyúlni. Az első ajtókat kinyitva, azok alsó sarkához pillantva látni lehetett, hogy ott lerakódott sár, kosz és növényi maradványok. Ennek kitakarításához le kellett venni a sárvédőket, illetve a dobbetéteket is ki kellett mozdítani a helyéről. Készítettem két képet, ezek takarítás után készültek. A jobb oldalit ábrázolják, bal oldalon ugyanez a helyzet, de arról, mivel ugyanilyen, nem készítettem fotókat.


Nem kevés kosz jött ki, de mentségemre szóljon, négy hónapja van nálunk Azúr, s ez nem ennyi idő alatt gyűlt össze. Mielőtt visszacsavaroztam volna mindent a helyére, István szomszéd segítségével bekentük a fotón is látható fémrészeket alvázvédővel. A dísztárcsákat is cserélni kell majd, ne piszkálj miatta, tudom, hogy betegek...

Ma meg hazahoztam a téli abroncsokat a gumistól (sógor lehozta anyóstól a hétvégén), immár felnin vannak. Szaki tanácsára oldalra fordítva, egymásra halmozva tárolom a tappancsokat.

Sajnos a fotóművet még mindig nem sikerült az én szájízemnek megfelelően beállítani. Már háromszor voltam, negyedjére nem kezdtek neki, elmentünk egy pár kilométeres körre a főnökkel, aki megmutatta, hogy a beállítás jó. Nem tudom, nekem miért nem viselkedik úgy az autó, ahogy az ő kezei között, de elfogadtam, ez van. Majd ha nagyon zavar, keresek egy másik "garázst", hátha ott eltalálják az ízlésemet.

2017. június 27., kedd

Mint a hal

Múlt héten megtörtént a csoda, melyre évtizedek óta vár a fél város...

Na jó, nem igaz. Az igen, hogy évtizedek óta, de nem a fél város és nem is várta senki. De az bizonyos, hogy iszonyat régen voltam nyilvános fürdőhelyen (strand, uszoda...). Egyrészt, nem tudok úszni, tériszonyom van a vízben, másrészt, erősen dolgozott bennem a túlsúly miatti szégyenérzet. Nem mondom, hogy mára maradéktalanul megszabadultam ettől, de eljutottam oda, hogy már nem érdekel, ki mit gondol rólam. Az meg, hogy bennem él egy kép önmagamról, mint a lehetőségekhez képest egészséges emberről, az én dolgom. Teszek érte, ahogy tudok.

Múlt héten kétszer is meglátogattam a város "új" gyógyászati épületét, a balneológiát. Tegyük hozzá csendesen, nem nagyon hittem én ebben, de mások esküsznek rá. De nem csak áztatom magam a gyógyvízben, hanem tornát is végeztetnek velem, valamint masszőr is kezelésbe veszi a hátamat.

Gyerekek (srácok, urak, csajok, lányok, asszonyok és mindenki), ez FANTASZTIKUS! A meleg gyógyvíz ellazít, a vízalatti torna (fejem azért kint van) kíméletesen átmozgat, a masszázs meg hol finoman, hol erőteljesebben, de megszabadít a mélyebben megbúvó izomfájdalmaktól.

Röviden: én, aki sosem rajongott a fürdőhelyekért, alig várom, hogy ismét mehessek. Sajnos, csak hetente kétszer, de már ez is sokat segített, pedig, eddig csak kétszer voltam. Jó, igen, elmúlik a hatása egy idő után, egy nap, körülbelül, de addig sokkal jobban érzem magam. Ha neked is fáj, állandó jelleggel fáj a hátad, derekad, nagyon jól tudod, miről beszélek. Egy napnyi könnyebbségért, vagy akár csak pár óráért is mennyire hálásak tudunk lenni!

De nemrég ott fejeztem be, hogy iskolai évzáró.

Nos, mindkét gyerek kitűnő lett. Ha jól emlékszem, összesen 10 tantárgyi dicsérettel zártak. Mindketten könyvjutalmat kaptak. Meg oklevelet. Ha Benikém egészséges lett volna, magán az ünnepségen vehette volna át az igazgatónőtől az angol verseny megyei 3. helyéért a jutalmat. Így Kriszta ment ki helyette. De megörökítettem, már amennyire a fényképezőgépünk filmfelvevő képessége ezt lehetővé tette. Nagyon büszkék vagyunk a gyerekeinkre. Persze, akkor is azok lennénk, s ugyanígy szeretnénk őket, ha nem  lennének kitűnők, de nem csaplak be sem téged, sem magamat: piszok jó érzés, hogy ilyen jól sikerült utódokkal ajándékozott meg minket az ég.

Krisztám továbbra is szép, kívánatos és fáradt. Neki nincs nyári szünet, se gyógyfürdő, se masszázs. Igyekszem könnyíteni a dolgát, de a munkahelyére nem mehetek be helyette. Lelkem legmélyéig hálás vagyok neki minden erőfeszítéséért, amit a házasságunk és a családunk megmaradásáért, fennmaradásáért tesz!

Zárásként, mielőtt letenném a fejem a párnára: rendeltem Azúrnak bal hátsó lámpaburát. Ha minden jól megy, csütörtökön kicseréljük. Mármint Kriszta és én. Gábor megmutatta (még Bonyhádon), hogy kell leszedni, izzót cserélni. Emellett letöltöttem a netről a kézikönyvet is. :D Viszont egyedül nem tudok meggyőződni róla, hogy minden izzót jó helyre raktam-e vissza. Ehhez kell Édes Drágám két pici szeme és cseresznye ajka. Meg a, remélhetőleg, jól megérdemelt hitvesi csókhoz, a jól végzett munka jutalmaként. ;)

Jó éjt!

2017. június 21., szerda

Az érem másik oldala, avagy, a kőkemény mennyire jó

Ha úgy érezted volna, tegnap panaszkodtam volna, vagy csak azt akartam leírni, mennyire elfáradtam, félresiklott a szándékom. Helyrerakom, ahogy erőmből telik.

Elfáradtam, hogyne fáradtam volna, alapjáraton is kész vagyok délutánra, 14-15 óra felé. De nem ez a lényeges, hanem az, hogy tegnap mitől.

Kiléptem a komfortzónámból, s olyasmivel telt a napom, amire egy éve nem hogy esélyt nem láttam, de nem is gondoltam volna rá. Még hogy én vezessek, autót vegyünk és szerelőhöz menjek egy másik városba, majd ott álljak órákat, s végül haza is hozzam a kocsit, hogy itt még egy kört tegyek a gumisnál? Életidegen, vagy ahogy az orvosok mondják egy súlyos sérülés esetén: élettel össze nem egyeztethető. 

Ennyire? Igen.

Mégis végigcsináltam, s ha jól tudom, kisebb bakikat leszámítva (senki nem vezet tökéletesen), gond sem volt, másnak sem okoztam. 

Tegnap este ültem a konyhában, néztem a feleségemet, s olyan mély hála fogott el, mint mikor megszülettek a fiaim. Mert ő volt az, aki presszionált, hogy menjek, tanuljak meg vezetni, bízott és bízik bennem, egyszer sem hallottam tőle bántó szavakat, csak és kizárólag dicséretet, köszönetet és időnként építő kritikát (mint mondtam, senki sem vezet tökéletesen).

Mély, s a lelkemet egyre jobban kitöltő hála fogott el, ami mellé megjelent egy csipetnyi (OK, több) büszkeség is. Hogy képes voltam rá. Nem csak a jogosítványra, hanem erre a nehéz napra is. Fájt mindenem, remegett mindenem, de megcsináltam! Mert van egy nő, aki hisz bennem, aki mellettem áll, aki elnézi a hibáimat és a jót látja bennem, immár több, mint 14 éve...

Átadtam neki mindazt, amit ebből az érzésből át tudtam adni. S milyen jellemző rá, most is rám koncentrált mindebből, mert széles mosollyal kérdezte-mondta, hogy úgy látja, jót tett az önbizalmamnak a mai nap.

Igen, határozottan jót! Ahogy a boldogságszintemnek is. :)

2017. június 20., kedd

Mint a kő

Kemény nap volt.

No, nem kell megijedni, semmi olyasmi, amit egy hasonló korú férfiember ki ne rázna a kisujjából, akár naponta is. 

Nekem viszont teljesítmény volt.

Azúrt vittem doktor bácsihoz. Bonyhádra. Ott lakik a szerelőm, akit még Zoli barátom mutatott be nekem. Aki tolnai és Gábor rokona. aki a szerelőm. Eddig megvan, igaz? :)

Szó szót követ, de mégse haladok...

Nemrég lementem az egyik helyi gumis műhelybe, hogy állítsák be a futóművet, kormányt, meg nézzék át a gumikat... De, erről, azt hiszem, már írtam. Ha mégse, nos, akkor is így történt.

Ott derült ki, hogy a kormányösszekötő gömbfejek kissé elhasználtak (még gyáriak, a kocsi meg a 14. évében jár), s a fékeim valamelyike is fog... Te, figyelj, erről biztosan írtam már! OK, nem ragozom: gömbfejek, fékek, toronycsapágyak, szilentek, pollenszűrő.

Sikerült bekerülnöm egy motorblokk felújításra előkészítés és egy váltócsere közé. Ami azt jelentette, hogy ma kellett lemennem Bonyhádra. Reggel nyolcra. Pontban 7:00-kor léptem ki a lakásból, 7:10-kor már a szülővárosom határában jártam. S mivel a királyok erénye a pontosság, 8:00-kor a célpontnál voltam. Igaz, elsőre eltévesztettem az utcácskát (van egy pár egymás mellett, ráadásul egyformák és egy név alatt futnak), de nem osztott-szorzott. Leértem.

Gábor nekiugrott, az előre megrendelt alkatrészek ott sorakoztak egy nagyobb szatyorban, papír dobozban, bontatlanul. Mivel Azúr gyártója már kivonult az európai piacról, utángyártott alkatrészeket lehet csak kapni. Így ezek is azok voltak.

Pikk-pakk felemelte Gábor és Gábor. Azt a srácot is így hívták, akinek a kocsijában felújítják a blokkot, s mivel jó barátok, besegített, hogy amennyire lehet, gyorsan végezzenek Azúrral, utána nekifoghassanak a felújítás előkészítésének. Kikerültek a gólyalábak, régi toronycsapágyak le, újak fel, gólyalábak vissza, aztán következtek a gömbfejek. Égett a kezük alatt a munka. Közben bebizonyosodott, hogy az első fékekkel semmi gond.

A hátsóknál annál több volt. Mindkét fékben tönkrement a munkahenger. Ekkor 10:05 volt. A webshop, ahonnan a mester az alkatrészeket rendeli, 10:00-kor elindítja a reggeli rendelésekkel a futárt. Elvileg. Biztos, ami biztos alapon, Gábor felhívta a futárt, elindult-e már. Örömmel hallottuk, hogy még nem, de mindjárt indul. Szépen megkértük, hozza ki a most rendelt munkahengereket is, ne kelljen a 13:30-as kiszállításra várnunk. OK.

Míg befutottak a munkahengerek, Gáborok kipucolták a hátsó fékeket, ittunk pár korty vizet és érkezett egy újabb beteg autó, akinek a tulajdonosával egyeztetni kellett a már korábban megbeszélteken felül. Már-már kezdtünk unatkozni (beszélgettünk, nőkről, mi másról), mikor megállt mellettünk a futár, s folytatódhatott a munka. Nem tartott sokáig a csere, a légtelenítés és a kerekek visszaszerelése.

Azután kitolták a kocsimat az akna fölül, a mester megmosakodott, s elkezdte beszerelni a pollenszűrőt. Előtte levette a kesztyűtartót, meg kivágta a zárófedél helyét, ami, mivel a kocsi nem klímás, csak előkészítve volt, kialakítva nem. 

Miután ezzel is megvoltunk, a ködlámpát ellenőriztük, ami gyanúsan viselkedett már vásárláskor is, de nem foglalkoztam vele, ködben nem vezetek és pont. Mint sejtettem, kiégett az izzó. Valamint az is kiderült, hogy párásodik a bal hátsó lámpatest, mert van rajta egy nagyobb repedés, amit csak szétszedés után láttunk meg. Javítani nem lehet, illetve lehet, de nem lesz tartós. Csere, de ezt most biztos, hogy nem várom meg. Decemberben úgyis vizsga, addig még járok erre, megoldjuk.

Gyors ellenőrzőkör, fizettem, s pontban 12:00-kor vettem át kulcsot. Hazafelé, de még Bonyhádon, megtankoltam a kis makrancost, aztán a megengedett legnagyobb sebességgel megcéloztam a hazafelét. A szerelés miatt, persze, elkúszott a korábban beállított futómű-kormány harmónia, de ezt leszámítva egy szavam sem lehetett Azúrra. Pedig eddigre már fáradt voltam, a műhelyben nem tudtam leülni, odakint meg tűzött a nap. Ráadásul pár szelet abonetten és egy doboz májkrémen kívül csak citromos vizet fogyasztottam.

Útba ejtettem Zoliékat Tolnán, pihenésnek is kiváló volt az a bő fél óra. Beszélgettünk. Saját üzletük van, így nem kellett aggódni a főnök miatt. :) De a hasam már hajtott haza, így 13 óra felé eljöttem tőlük is.

Mivel nem volt kedvem se másnap, se később újra legurulni a gumishoz a futómű beállítása miatt, oda is benéztem. Volt valaki előttem, várnom kellett, de, végül is, hamar végeztek, s mivel nemrég jártam itt, kaptam egy kis kedvezményt is. 

Ha jól emlékszem, 14:30 körül állítottam le a kocsit a házunk előtt. Remegett a kezem, lábam. Hajnali 3:49-kor ébredtem fel, 7:00-kor indultam el, 8:00-tól 12:00-ig egy pillanatra sem ültem le (térdízületeim és gerincem legnagyobb örömére), s levezettem több, mint 100 kilométert, eddigre már igen csak eljutottam az erőm végére. 

Kriszta ebéddel várt (itthon maradt, mert Beni belázasodott), majd lezuhanyoztam, s bedőltem az ágyba. Ki se másztam 17 óráig. :)

Mondhatnád, ez egy átlagos nap a legtöbb embernek. S igazad is van, az. Nekem kemény volt, mint a kő. Ráadásul Benikém is beteg, egész nap lázas és hasmenése van. Holnap évzáró, de ő biztosan nem megy. Maximum orvoshoz.

Sebi viszont táncolni fog, még fel kell töltenem az akksikat a fényképezőgéphez! Megyek is, jók legyetek!

2017. június 13., kedd

Megtáltosodtam

Hűha, mi történt velem,  hogy ilyen hamar írok? :-o

Végül is, semmi különös, kedvem támadt körmölni kicsit. Betöltöttem az "írós" zeneválogatásomat a YouTube-ról és az ujjaim elkezdtek mozogni. Hát gyorsan alátoltam a billentyűzetet. ;)

Kezdeném azzal, hogy ha lassabban is, de továbbra is fogyok. Bár az utóbbi időben, valószínűleg a fellobbant bélgyulladásomnak is köszönhetően, meg az ízületi fájdalmaim következtében is, kissé elengedtem magam. Nem nagy dolgok, összeszűkült gyomorral nehéz is lenne. De megkóstoltam ezt-azt, egy-egy gombóc fagyi, húsvét környékén sütemények... Ennek ellenére már 117 kg alatt tartok. Feltolok egy képet is ide, még márciusi, de témához illő.


A nadrág a 2015-ös állapotomat mutatja, 150 kg-ot. Semmi kalóriaszámolás, semmi megerőltetés, semmi önsanyargatás, vagy önostorozás. Kényelmes, komótos, békés, higgadt tempó. Ott tartok, hogy a konfekció mérettábla felső határáról már válogathatok ruhákat. Ez iszonyat régen volt így utoljára, rendelni, varratni kellett, ha szükségem volt valamire. Most meg találtunk fürdőnadrágot is. Igaz, évek óta nem voltam strandon, még tinédzser voltam, ha jól emlékszem. Most viszont kell, mert megyek majd fürdőbe.

Bizony, a helyi gyógyfürdő szolgáltatásait veszem majd igénybe. Voltam reumatológián, ahol kiírtak ezt-azt, többek között gyógyfürdőben lubickolást, masszázst és vízi tornát. Utóbbi, gondolom, valami olyasmi lehet, mint a Hegylakóban, mikor Ramirez kitessékeli Connort a csónakból. Csak én nem vagyok halhatatlan...


Mostanában gyakrabban vezetek, természetesen tornacipőben, s kezdek egyre nagyobb önbizalomra szert tenni. Nem, nem kell olyasmitől félni, hogy elszállok magamtól, hogy Vettelnek hiszem magam és kitolom szegény Azúrból a lelket is. Parkolni továbbra sem tudok (úgy, ahogy szeretnék), de nem adom fel. István szomszéd még fel is festette a helyet a házunk előtt, ahová állni szoktam, hogy megkönnyítse a dolgomat.

S ha már Azúr: nemrég elvittem a helyi gumishoz, mert hiába állíttattam be a futóművet márciusban, egy közeli városban, még mindig nem tetszett, ahogy a kormánykerék állt. Korábban balra "lejtett", utána meg jobbra. Most viszont jó. Apróságnak tűnik, de egészen más élmény így vezetni.

A műhelyben derült ki, hogy szervizbe kell vinni a lánykát, a kormányösszekötő gömbfejnél és a toronycsapágyaknál (milyen szavakat tanulok, eszem megáll!) is akad tennivaló, plusz, valószínűleg a kézifékem akkor is fog valamennyire, mikor kioldom. Ha már ott leszek, rakatok a drágába pollenszűrőt is, mert jelenleg nincs. Gondolkodom még a fejegység cseréjén is, bár a mostani hangjával elégedett vagyok, de a kezelőpanel az olvashatatlanságig kopott, illetve még kazettát fogad plusz zenehordozóként. Ellene szól, hogy alapvetően keveset vezetek hosszabb távra, városban meg zavar a rádió és a zene. De piszkálja a fantáziámat egy menetkamera (fedélzeti kamera, autós kamera, dashcam) beszerzése is.

Holnap vége a tanévnek. Mindkét gyerek eszeveszetten örül ennek a ténynek. Benikém, ha igazak a pletykák, angolból és történelemből is dicsérettel zár. Azon gondolkodom, mi lenne, ha még szeretné is a törit? :D Sebi egész évben 100%-os felmérőket írt angolból, büszke is vagyok rá, szívem legmélyéig.

Krisztám múlt hét szombaton Szekszárdon járt, egy tornát tanult be, meg. Most is itt ugrabugrál mögöttem. Nem örültem neki, hogy egyedül megy és egyedül hagy minket, de túléltük. Sokat segített, hogy azt ígérte, ha rendszeresen tornázik, ruganyosabb lesz és az nekem is... khm... jó lesz, bizonyos helyzetekben. Remélem a legjobbakat!


2017. június 8., csütörtök

Munka utáni édes pihenés

Újra itt, újra veletek. Hogy érdemes volt-e várnotok, kiderül, én mindent megírok, amit fontosnak tartok.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy készülök a lakógyűlésre. Ez stresszes időszak, 30 lakás igényeit, elvárásait kell összehangolnom, s ez konfliktus nélkül nem megy. Soha sem. 

Végig kell gondolnom, hogy a könyvelő által elkészített, a tavalyi kiadásokat és bevételeket taglaló mérleg mennyiben felelt meg az elvárásoknak, a tavalyi költségvetésben megfogalmazott számoknak. 

Utána kiszámolni, hogy a jelenlegi befizetésekkel mennyi pénze lesz a háznak, majd ezt összevetni a tervezett, tervezhető kiadásokkal (költségvetési javaslat első része), s a maradékot ismét összevetni a tavalyi mérleggel. Ha negatív a végeredmény, vagy csak minimális plusz jelentkezik, neki lehet ülni kiszámolni, hogy a közös költség mely részét és mennyivel kell emelni. Az üzemeltetési részből vagy a felújítási alapból költöttünk-e, vagy költünk-e többet, mint amennyi bevétel érkezett, érkezhet, netán mindkettőhöz hozzá kell nyúlni? 

Kezdődik a matek azon része, mikor el kell döntsem, melyik ujjamba harapjak, mivel álljak a közgyűlés elé, mi az amit még elfogadnak, mi az amit nem. Ehhez pedig igen jól kell ismerni a lakókat. Nem mindet, s nem bensőségesen, de a többséget és egész jól. 

Amikor megszületik a döntés, határozati javaslatot kell készíteni, felsorolni minden költségnemet, indokot, okot arra, hogy miért változik, vagy miért nem változik, lehetőleg olyan módon, hogy azt mindenki megértse, s a közgyűlés során ne azzal menjen el minden idő, hogy erről vitázzunk, beszéljünk. 

Ha ez kész, egyeztetni a könyvelővel és a számlavizsgáló bizottság elnökével. Ha kiugrik valami hiba, gond, az egészet átszámolni, javítani. Majd kinyomtatni, sokszorosíttatni. 

Ezt követően összeállítani a teljes költségvetési javaslatot, immár a vélhetően elfogadásra kerülő közös költség megemelt összegével.

Ezután elkészül a meghívó is, mindent aláírni, sokszorosítani és mind a postaládákba, mind az üzenőfalra eljuttatni.

Ez nem órák, ez napok munkája. Nem mondom, hogy álmatlan éjszakáim voltak miatta, de időnként beleizzadtam a dologba. Biztosan lehet egyszerűbben, netán lazábban is csinálni, de én a saját társasházam ügyeit képviselem, ahol én is élek, s így olyan emberek életének egy szeletéről hozok döntést, akikhez ilyen-olyan érzelem köt. 

A könyvelővel és a számlavizsgáló bizottság elnökével közösen végzett munkának köszönhetően idén is gond nélkül lezajlott a közgyűlés, nem voltak viták, csak kérdések, s a megjelent tulajdonostársak szavazatainak 100%-át bírtam minden napirendi pontban.

Ezt követően már csak a jegyzőkönyv megírása, annak ellenőriztetése és aláíratása két, a közgyűlésen is jelen lévő tulajdonostárssal, majd a határozatok elkészítése, aláíratása a számlavizsgáló bizottság elnökével, majd az tulajdonostársak és bérlők számára készülő értesítés elkészítése, sokszorosítása és postaládába juttatása volt hátra. A korábbiakhoz képest pár óra. :)

Köszönet illeti Krisztát, aki mindig végighallgatja az aktuális ötleteimet, aki az első szűrő. Az idei költségvetésünk is másként nézne ki, ha ő nem szólt volna közbe. Meg a fiaimat is dicséret illeti a papírok hajtogatásáért és a postaládákba juttatásáért. Kevesebbet kellett lépcsőznöm.

Apropó, lépcsőzés! Ismét voltam ortopédián, illetve most először reumatológián. Utóbbiról nemrég értem haza, előbbit még a múlt héten megejtettem. Sok jóval nem kecsegtettek, kaptam a térdeimre valamilyen bondage-t (nem tudom a nevét, a recept nincs kézközelben, a lényeg, hogy rögzíti az ízületeket és könnyíti a járást), illetve beutalót a helyi gyógyfürdőbe, hát- és gerinctáji masszázsra, gyógytornára. A fekélyes vastagbélgyulladásom miatt gyógyszert most sem írtak fel.

Hétvégén elutaztunk Gunarasra, három nap, Kriszta rendezte, céges üdülő. Pihentünk, fagyiztunk, játszottunk. Én a napjaim nagy részét a teraszon, a hintaágyban fekve töltöttem és olvastam. Utolsó éjszakán volt némi afférunk a szomszédok hangoskodása miatt, de mivel tudom, hogy Kriszta jól megszidna, ha részletezném, így csak annyit írok, hogy keveset aludtunk. Illetve, hogy a gunarasi rendőrség tehet egy szívességet, amiért, szerintük, a haveri körükre nem érvényesek az emberi normák és az együttélés írott és íratlan szabályai. De ott egye a fene őket, mi is elfoglaltuk magunkat Krisztámmal, ha már aludni nem tudtunk. ;)

Viszont, ami nagyon fontos: én vezettem. Mondjuk, ki más vezetett volna? :D Közel 100 km oda is, vissza is, kis falvak, emelkedők és lejtők, s egy szemből érkező rendőrautó, ami kissé leszorított minket az útról. A szokásos nóta: beláthatatlan kanyar, megyünk felfelé, a rendőr jön lefelé, nagy sebességgel, középre tartva. Se sziréna, se villogó. Én meg, két gyerekkel és Krisztával a fedélzeten húzódjak ki, hogy elférjünk. A jobb kerekek már lent volt az útról, el is kaptam a lábam a gázról és szkanderoztam a kormánnyal. Közben hallottam Kriszta szörnyülködését, hogy hogy lehet ilyen valaki, főleg, hogy rendőr.

Hazafelé meg túlbecsültem Azúrt. Megjegyzés magamnak: ha nem vagy biztos benne, hogy felmegy az autó az emelkedőn, inkább válts vissza még egyet! Egy újabb tapasztalat, egy újabb lecke.

Egy másik jó hír: Beni az angol nyelvi verseny megyei döntőjén a harmadik helyet csípte meg. Három osztálytársával és pár nagyobb diáktársával mentek a megyeszékhelyre. Mindannyiukat ugyanaz a tanárnő készítette fel. Az összes gyerek az első tízben végzett. Beni a második legjobb eredményt érte el a csapatból, az egyik osztálytársa az évfolyamukban megyei első lett. Jó alapanyag, jó pedagógus!

Egy ideje járunk pszichológushoz, családterápiára. Nem kell semmi komolyra gondolni, nem válunk és semmi gyámhatósági ügy. Csak szeretnénk a végére járni, hogy Sebi miért rágja a körmét, mire reagálhat így, hogy segítsünk neki másként levezetni a feszültségét. Még vissza van egy beszélgetésünk, de nagy baj nincs. Azért említettem meg mindezt, mert a hölgy azt mondta a nagyobbik fiúnkra, hogy érdemes lenne egy tehetségfelmérő vizsgálatot, tesztet, feladatsort kitöltetni vele. Azon idő alatt, míg csak vele beszélgetett, kirajzolódott benne egy meggyőződés, hogy a fiúnk nagyon értelmes, tehetséges, kortársaihoz képest előrébb jár, komoly értéket hord a buksijában. Nem így fogalmazott, de lényegében zseniféle. Nem vagyok ettől elszállva, s indokolatlan büszkeség sem fogott el, de a kíváncsiság ott dolgozik bennem. Úgy vettem észre, Beni sem zárkózik el ettől a vizsgálattól. De majd csak a következő tanévben. A szünet az szünet, szent és sérthetetlen!

Legyen elég mostanra ennyi. Hogy megérte-e velem tartanod most is, döntsd el te! Akárhogy is, legyen nagyon szép minden napod, míg újra találkozunk!

2017. május 12., péntek

Nem hagytam magam

Szép csendesen eltelt az április, már május közepét írjuk. Jól is van ez így. Nem volt miről írnom. Vagy ha úgy jobb, nem éreztem késztetést arra, hogy rögzítsek bármit is frissen, ropogósan, csak hagytam ülni a történéseket a lelkemben.

A térdeim megvannak még, nem kerestem Dr. MÁV segítségét. :P Hol fájnak, hol egész korrekten viselkednek. Csak a lépcsőzést nem kedvelik túlzottan. Majd június elején megyek vissza orvoshoz, reumatológiára és ortopédiára is. Azt mondták, fizikoterápia után hagyni kell 2-3 hetet, hogy javulhasson a kezelt terület. Azt hiszem, ezt bőven túlteljesítettem. ;)

Srácok továbbra is szépek, okosak, ügyesek, egyszóval, tiszta apjuk mindkettő! :D Persze, be-becsúszik egy-egy gyengébb nap, hazahoznak egy-egy gyengébben sikerült felmérőt, feleletet, de semmi komoly. Egyedül egy testnevelés kettesről tudnék összébb húzott szemöldökkel említést tenni, ha érdekelne Beni kislabda hajításra kapott jegye. Ám mivel én is pontosan ugyanilyen jegyet kaptam rá, anno, nem érdekel. Ha nem tud dobni, hát nem tud. Én se tudok, a mai napig se, mégis megnősültem, van két gyermekem és egyszer sem ébredek arra, izzadságban úszva, hogy a kislabdadobásom nem tökéletes. :P Ennyi hiba mindenkinek kijár...

Krisztám körül zajlanak az események, pár hónapja elvállalta a környezetvédelmi ügyeket is, s most felpörgött a helyzet a városban és a környékén. Még a helyi lapba is bekerült a neve, mint a témakörben hivatalos személyé, akihez fordulni lehet. Azon gondolkodom, hogy ha bejelentést kéne tennem, elég-e, ha szólok neki, mikor hazaér, vagy írjak-e inkább egy tértivevényes levelet. :) Viccet félretéve: sok dolga van, de iszonyatosan büszke vagyok rá, mert nap mint nap old meg olyan problémákat, amikről addig fogalma sem volt, vagy csak érintőlegesen, kollégák elbeszéléséből. Csodálom, hogy napok, hetek alatt eligazodott a jogszabályokban, s tudásának, képességeinek megfelelően helyt áll egy olyan helyzetben, ami bőven kívül esik a "komfortzónáján".

Sajnos, kevesebbet vezetek, mint kéne. Ennek leginkább az az oka, hogy kissé tartok a városi forgalomtól, parkolástól. Sok üzlet van a főutcán, parkoló meg igen kevés. Ahol meg volna, vagy messze van a célomtól, vagy macerás kijönni. De ma hatalmas felfedezést tettem. Erre szokta Kriszta azt mondani, hogy feltaláltam a forró vizet... :D

Szóval, eddig, tanulóvezetői tapasztalataimat félredobva, a sportcipőben vezetést erőltettem. Korábban mindig tornacipőbe bújtam, még a legnagyobb hidegben is, mert abban jól éreztem a pedálokat. Sportcipőben meg "vakon" voltam. Elég volt egyszer abban mennem Szekszárdra, hogy tudjam, ez nem nekem való. Aztán, mikor meglett Azúr, ezt a tapasztalatot félredobtam, mondván, meg tudom én ezt csinálni, csak szokni kell. Ennek az lett a következménye, hogy rengetegszer lefulladtam. De tényleg. S mindig a legrosszabb, legváratlanabb helyzetekben történt meg.

Persze, az is igaz, hogy jelentős különbség van egy 1.9-es dízel és egy 1.2-es benzines autó között, de akkor is bántott a dolog. Egészen addig ment ez így, míg végül a gyomrom is összeszorult, ha arra gondoltam, kocsiba kell ülnöm. Ez meg, ha igaz, amit az álmoskönyv ír, nem jó jel a jövőt tekintve.

Szóval, ma átvettem a sportcipőmet tornatutyira, s egészen más élményt kaptam az autóvezetéstől. Volt így is hiba (mikor nem volt?), de éreztem a pedálokat, s ez hatalmas könnyebbség.

De menjünk vissza az elejére!

Tegnapelőtt itthon volt Krisztám, dolgunk volt, így szabadságot vett ki szerdára. Ennek keretében lementünk a városba is, mert, többek között, ki kellett cserélni Azúron az ablaktörlőket és új EÜ doboz is kellett. Amit a kocsihoz kaptam, júniusban lejár. (Mielőtt mondanád, megemlítem, ez német szabvány szerinti, nem olyan egyszerű csak a lejárt, hiányzó dolgokat pótolni.)

A Bárdiék helyi lerakatához gurultam be, segítettek felszerelni az új törlőket, rendesek, kedvesek voltak. Új EÜ dobozuk is volt, nagyon jó áron. Otthon kibontottam, hogy átrakjam bele a német készletből még menthető részeket, s ekkor vettem észre, hogy ez nem MSZ 13553 szerinti, hanem valami más országé, amit, jogszabály szerint, elvileg, el kéne fogadnia a rendőrnek. Én viszont vagyok olyan perfekcionista (mások szerint hülye), hogy ez ne nyugtasson meg, s cserét kérjek.

Mivel aznap volt egy (illetve több, mivel sorozatos volt) nagyon csúnya lefulladásom a város egyetlen körforgójában, s ez végképp betette azt a bizonyos kaput nálam, gyomorgörcsöm lett, mikor arra gondoltam, hogy vissza kell mennem arra a szűk kis udvarra a pénteki, városomban a piacnapi forgalomban.

Reggel elkísértem a srácokat a suliba, aztán hazajöttem, kiraktam a dobozt az asztalomra, bekapcsoltam a laptopot és pörgettem a YouTube-ot. Próbáltam nyugtatni magam, miközben sorra vettem a lehetőségeket:
- helyi járat / persze, ott a kocsi!
- bicikli / térdeid biztos örülnének!
- taxi / nem ég le a pofádról a bőr?
- gyalog / őőő...

A vége az volt, amit, anno, a pszichiáterem javasolt, mikor agorafóbiával küzdöttem. Nem szó szerint idézem, csak tartalmilag: minél több teret engedünk a félelemnek, az annál többet követel magának belőlünk. Ergo, nem megoldás a "könnyebb út", épp ellenkezőleg. Szóval, a vége az lett, hogy a hónom alá csaptam az EÜ dobozt, beültem az autóba, lecseréltem a cipőmet és legurultam az autósboltba. Mikor leparkoltam, már tudtam, hogy ezt okosabban kellett volna, de akkor már mindegy volt. Ugyanis egy lejtőn, orral egy fa felé raktam le a kocsit...

Sajnos, a boltban nem tudtak MSZ dobozt adni, de még a szemben lévő, konkurens üzletben sem. Mindenhol horvát, meg ki tudja milyen szabvány szerintiek voltak. Én meg ragaszkodom a magyarhoz. De a pénz visszaadták, korrekten. (Végül ebből rendeltem egy dobozt a neten, hétfőre ígérték, addig jó lesz a német doboz is.)

Beültem a kocsiba, s néztem az előttem álló fát. Aztán bekötöttem magam, s végiggondoltam, hogy is tanultam, hogy is mondták, hogy is magyarázták, legutóbb épp Kriszta egyik rokona. Beindítottam a motort, kuplung lassan fel, pici gáz, s kiengedem a kéziféket. Elsőre túl kicsi volt a gáz, Azúr azonnal lefulladt. Én meg rátapostam a fékre, mint egy eszelős. Nagy levegő, nyugi. Nem fogok bemenni a boltba, hogy szégyenszemre azt kérjem az egyik eladótól, segítsen kiállni a SAJÁT kocsimmal! Nagy levegő...

Gyújtás, kuplung lassan fel, pici gáz, autó már menne, kézifék ki és azonnal még gáz... Azúr, mint az álom, elindult hátrafelé, fel-fel-fel... Igaz, nem szedtem eléggé alá, így némi padkáról legurulás is volt a művelet végén, de gond nélkül összejött minden. Remélem, holnap reggel is épségben találom a kék villámot!

Az utca végén van még egy mumusom, mikor kihajtok a főútra, szintkülönbség van, hirtelen emelkedik az út. Korábban itt is képes voltam 3-4 lefulladást produkálni egymás után, így némi idegenkedéssel gurultam a kereszteződés felé. Nyújtottam a nyakam, néztem balra, jön-e valami, de egy szem kisteheren kívül semmi, azt elengedtem, majd simán, kettesben feltoltam Azúrt a főútra és már pakoltam is feljebb a fokozatokat. Úgy látom, ma szeretett engem az Isten! :)

De nem csak ma. Nemrég voltunk anyósomnál is. Szomszéd város. Miközben telezöldnél balra kanyarodtam, s tágra nyílt szemmel, értetlen tekintettel néztem a kövér gázzal egyenesen haladó, közben nekem mutogató és ajkaival a "Mi a f***t csinálsz?" kérdést megfogalmazó nőt, úgy, hogy közben hallottam párom hangját: "De miért balra indexel?", majd a pillanat tört része alatt rántottam jobbra a kormányt, s utána ellenőriztem a belső tükörből, hogy a két gyerek jól van-e mögöttünk... Na, akkor is ott éreztem a kezét a kezemen. Vagy, ahogy Zoli barátom mondta: került egy piros pont a rutinkönyvembe.

Egy szó, mint száz: visszatért belém a remény, a lelkesedés, az önbizalom. Szét nem vet, de sokkal, sokkal jobban érzem magam, mint akár csak tegnap, vagy tegnapelőtt. Nem vagyok egy túl bonyolult lélek igaz? De úgy hiszem, az apró örömök adják meg az élet igazi ízét.

Holnap, elvileg, megint meglátogatjuk a mamát. Biztos, ami biztos alapon, mikor hazaértem, ellenőriztem minden izzót, amit egyedül tudtam. Majd reggel megkérem a családot, segítsenek a fék- és tolatólámpával. Ha sikerül, hazahozom a téli gumikat, az egyik helyi gumisnál rendeltem 4 használt felnit, így nem kell majd állandóan húzni-nyúzni az abroncsokat, mikor váltás van.

Készülök a lakógyűlésre is. De erről majd máskor.