Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2017. március 12., vasárnap

Mielőtt elfeledném

Azúr miatt majdnem kimaradt: -32 (és fél) kg! ;)

2017. 03. 04.

2017. március 11., szombat

Kőbe vésett

Szerdán lementem, busszal, Bonyhádra. Azúr ott állt, frissen, útra készen, a szerviz előtt. Gábor megmutatta a kiszedett kuplungot (nem sok volt már neki vissza), a rezonátorcsövet, odaadta a maradék olajat, illetve elmagyarázta, hogy s mint kezelte az első lámpaburákat (szólj majd rám, hogy fotózzam le!).

 előtte - utána

A korábbihoz képest, de, szerintem, amúgy is, nagyon szépek lettek. Majd tavasz végén, ha jó kedvünk lesz, kaphatnak még egy nagyon-nagyon finom polírt, illetve a szélvédőt is kezelni kell a karcok miatt. Sötétedés után furán szórja a fényt. Gábor szerint van egy új cucc, amivel el lehet tüntetni ezek nagyját.

Kifizettem a munkát és az alkatrészeket, majd irány haza.

Nem tudom, mennyire ültél új kuplunggal szerelt autóban, úgy, hogy korábban egy igen kopottat vezettél, előtte meg dízelt, de mintha egy teljesen más kocsiban ültem volna. Nem egyszer lefulladtam, ami kiváltképp olyan helyzetekben volt kellemetlen, mikor álltak mögöttem. Legemlékezetesebb, míg élek, nem felejtem el, a szekszárdi szőlős körforgónál történt. Mögöttem egy kisteher állt, s mikor lefulladtam, a sofőr elkezdte nyomni a dudát. Persze, sietségemben megint túl gyorsan akartam elindulni, így csak harmadikra jött össze a mutatvány. Innen is köszönöm az ismeretlen barátomnak a "segítséget"! Megértése, türelme példaértékű...

Jó, tudom, balfék vagyok. Főleg, hogy a kapkodásnak hála egy hibakód is bekerült a kocsi fedélzetijébe, a kopogásérzékelő(?) jelzett be, s hol felgyulladt a CHECK lámpa, hol elaludt. Nagyon érik az a T-matrica...

Hazafelé még beugrottam Zoliékhoz, Tolnára. Tényleg csak pár percre, siettem haza.

Mivel aznap volt nőnap, Krisztámat hamarabb elengedték, így már ebéd után végzett. Mielőtt hazaindultunk volna, még elgurultam a közeli gumishoz, megkérdezni a nyári papucsok árát, majd már Krisztámmal az anyósülésen a LIDL-t céloztuk meg. Pár apróság, aztán jöttünk haza.

Másnap, csütörtökön furcsa dolgot vettem észre. A kocsi alatt olajfolt volt. Felhívtam Gábort, mondtam neki, mi a helyzet. Két lehetséges okot is megnevezett, abban maradtunk, péntek reggel leviszem Azúrt Bonyhádra.

Aznap még az ortopédiára is elmentem, időpontom volt. A térdeim vacakolnak. Múltkor már voltam röntgenen, kiderült, a jobban arthrosist látnak. Ami érdekes, mert a bal jobban fáj. Dokik szerint, ha az ízület sérült, az nem látszik a röntgenen, így majd jelenésem lesz a reumatológián is. Az ortopédus meg kiírt fizikoterápiára, hétfőn kezdek.

Péntek reggel elvittem a srácokat a suliba, majd elindultam Bonyhádra. Lefelé nagyon ügyesen és szerencsésen haladtam. Volt ugyan pár, számomra, érthetetlen momentum, de baj nem történt. Egy transporteres, miután megelőzött, úgy, hogy én a kapaszkodón mentem felfelé, ő meg nem, hirtelen, minden látható ok nélkül, bevágott elém. Kopogtak a motorháztetőn és a szélvédőn a kavicsok (mikor megálltam, kiderült, látható sérülés nincs). Kaptam is le a lábam a gázról, de feleslegesen, ő ment, mint egy rakéta. Másik esetben meg záróvonalon előzött egy drága kocsival a jóember, szerintem nem látta be a kanyart, de tolta neki.

Gábor beállt az akna fölé, majd egy szempillantás múlva már meg is volt a diagnózis: szimering. Szétszedte, megnézte a méreteit, megrendelte. Necces volt, éppen belefértünk a délelőtti kiszállításba. De belefértünk. Kért még egy liter váltóolajat is, hogy pótolja az elcsöpögött mennyiséget. Ami, egyébként, nem volt sok, de literesnél kisebb kiszerelés nincs.

Sajnos a futárnak elég sok helyre kellett mennie, így a szokásos szállítási idő jelentősen csúszott. Fújt a szél, hűvös volt, borult az ég. Beszélgettünk, míg vártuk az alkatrész(eke)t: család, gyerekek, fogyás, párkapcsolat... Közben szemtanúja lehettem szélvédő javításnak, fékcserének is.

Miután megérkezett Azúrhoz a kért motyó, percek kérdése volt, hogy végezzünk. Gábor előre közölte, nem fogad el pénzt, ezt a kört ő állja. Látszott rajta, hogy bántja a dolog, mondta is, hogy ilyen nagyon ritkán fordul elő, de mentségére szóljon, miután kicserélte a kuplungot, s próbaútra vitte, majd egy éjszakát állt is a kocsi nála, nem tapasztalt olajfolyást. Valami történhetett út közben, vagy csak hosszabb távon jött ki annak az apró sérülésnek a következménye, ami végül ehhez vezetett. Megnyugtattam, részemről egy csepp harag sincs, főleg, hogy garanciálisan javította a hibát. :D

Hazafelé a bonyhádi lámpasornál fulladtam le, de csak azért, mert olyan kedvem volt... :P Meg az ALDI parkolóból kifelé nem adtam meg az elsőbbséget egy Audinak. (Azért álltam meg a parkolóban, mert a jobb tükrömet meg kellett igazítani, szerelés közben behajtottuk, s nem sikerült indulás előtt a helyére billenteni.) Mentségemre szóljon, én értem hamarabb a kereszteződéshez. Két másodperccel, de hamarabb.

Hazafelé, ezt leszámítva, gond nélkül jöttem. Bár egyre erősödik bennem a gyanú, sok autóst bosszant, hogy igyekszem betartani a kitáblázott sebességhatárokat. Sokan agresszívan és felelőtlenül viselkednek.

Itthon Kriszta munkahelyéhez közel parkoltam le. Fel hozzá, pár falat ebéd gyanánt, rövid élménybeszámoló. Majd le, s átgurultam érte az épület háta mögé, onnan pedig a biztosítóhoz, módosítottuk az életbiztosításainkat.  Nem, nem azért, mert vezetni kezdtem! :P

Nem tudom, említettem-e már, de a szülővárosom délutánonként, főleg pénteken, egy közúti tetrishez hasonlít. Ki, hol, hogyan fér be, el, át... Ebben volt részem, fáradtan, álmosan. Nem mondom, hogy bunkók, agresszívek lettek volna, sőt, de érezhető volt, hogy mindenki menne, megy haza.

Megvettük a nyári papucsokat. Matador lett végül, ez volt raktáron. Aztán a lakásunkhoz közeli COOP-ban kifizettük e megrendelt húst. Végül beparkoltam a házunk elé. Fájt már mindenem, legfőképp a derekam, vállaim, nyakam. Lecincáltam a tárolóba a gumikat, elraktuk a fagyasztóba a hús egy részét, majd irány a lakás, a pihenés. Este pillanatok alatt elaludtam.

Majdnem elfelejtettem! Ezt kaptam Krisztámtól:


Immár hivatalos, kőbe vésett, örök érvényű tény. 💓

Reggel elszaladtunk a DM-be, előtte ellenőriztem Azúrt. Nem láttam friss olajat alatta, de biztos, ami biztos, átálltam egy másik helyre. Mikor hazaértünk, ellenőriztük, továbbra sincs alatta olaj. Őszinte és széles a mosolyom. Azt már csak megemlítem, hogy miközben e sorokat írom, a konyhából bekúszik a sült pulyacomb illata. Nyelek nagyokat... :D

2017. március 7., kedd

Kettecskén dél felé

Ott hagytam félbe, hogy vasárnapra egy bonyhádi utat terveztünk, kettecskén, Krisztámmal.

Délután kettő felé indultunk, borús volt az ég. Mire kiértünk a városból, már csepergett az eső. Én, mint aki erre született, rutinosan kapcsoltam be az ablaktörlőt, miközben 90-es tempóval igazgattam Azúrt dél felé.

Aztán, mintha elzárták volna, elállt az eső.

Szekszárdig csukott szemmel is mehettem volna, de nem tettem! :D Tolna után villogtak rám a szemből érkezők, amit, megvallom, egy pillanatra nem értettem. Lenéztem a kapcsolókra, s megnyugodtam, ég a tompított, mikor belém hasított, hogy trafi miatt jeleznek. Apró szemmozdulat az órára, de megnyugodhattam, 88-89-cel haladtunk.

Eközben Kriszta elbóbiskolt mellettem, illetve, pihentette a szemét. Kérdeztem is tőle, hogy ennyire biztonságban érzi magát (vagy már imádkozik - a szerk.). Csukott szemmel bólogatott. Kissé hitetlenül kérdeztem újra, hogy biztos nem fél-e, mire megnyugtatott, hogy nem. Kellhet ennél több? ;)

Háromnegyed háromra értünk a célhoz, mivel Bonyhádon kicsit eltévedtem. Persze, hogy be volt állítva a telefonon az utca, házszám, de nemhogy már ne találjak oda, mikor nemrég voltam ott! Szerinted? Persze, hogy nem találtam oda. Kétszer is meg kellett néznem a térkép appot...

S hogy teljes legyen a boldogság, kikaptam egy emelkedő közepén álló STOP táblát is. A kedvencem az ilyen elindulás, de NEM fulladtam le! Egy kicsit törlesztettem... Hogy aztán egy kapualjban, mikor megfordultam, s tolatnom kellett volna, lefulladjak. Sebaj, a vállveregetést akkor se vonom vissza, megérdemeltem!

Álomszerűen parkoltam be, jobbra hátrafelé, két kocsi közé. Na jó, nem. Picit közel sikerült. Nem annyira, mint vizsgán, mert ki tudtam volna szállni, de inkább javítottam. Főleg, hogy a mester autója mellé álltam. :)

Mint kiderült, el kellett ugrania valahová, így a párja vette át a kocsit, s vitt le minket a pályaudvarra, hogy hazajöhessünk. Pécs felől érkezett a járat, Szekszárdon át kellett szállnunk, fél ötre már itthon is voltunk. Illetve, anyunál, mert nála voltak a srácok.

Kiszámoltam, a busz- és az itthoni taxiút (szakadt az eső) árának 2/3-ából kijön a háztól-házig, ha sajáttal jövünk-megyünk.

S most beszéltem a mesterrel, végzett a melóval, holnap mehetek Azúrért, ráadásul az első árnál olcsóbbra sikerült kihoznia a végösszeget. Nem sokkal, de 5% is pénz. ;)

Egyébként, tegnap már nézelődtem nyári gumik ügyében is. A Barum Brillantis 2-vel szemezek. Beszéltem Csabával is, igen baráti áron szerelik át, akár náluk veszem, akár viszem. Persze, ehhez hozzá kell adni a futóműbeállítás árát is.

Izgatottan várom a holnapi napot. Kár, hogy Kriszta nem tud eljönni velem. :(

Ui: Majdnem elfelejtettem! Megérkezett Azúr törzskönyve is.

2017. március 4., szombat

Szokom a városom

Csütörtök délutánra, úgy tűnt, rendbe jövök. Még nem volt az igazi, de javult. Aztán péntek délelőtt megint sokat kuporogtam a fehér porcelánon. Emiatt lemondtam egy délutánra megbeszélt programot is.

Kriszta délután három óra felé ért haza. Pénteken mindig rövidebb a munkaideje, de most neki is dolga volt, így "késett" egy órát. Még mielőtt elindult volna, beszéltünk, hogy nem tudom mi van velem, de egyfolytában hamburgert vagy pizzát ennék, s kólát innék hozzá. Tényleg nem értem, nem mintha nem esne jól időnként, de ez több volt ennél, mert egyenesen kívántam ezeket a kajákat.

Persze, hogy jó volt hozzám, s hazafelé vett egy nagy hamburgert, meg hozott kólát is. Meg a hétvégi főzéshez alapanyagot. Ültő helyemben bepusziltam a hambit, s megittam rá fél liter fekete átkot. Olyan szinten felpörgetett az a lötty, hogy győztem pislogni.

Közben Krisztám még vissza is ment a suliba Beniért, meg Sebi leckéjéért. Srácok is ittak a kólából, ami, mivel ritkán veszünk ilyesmit, nekik is "ünnepnap" volt. Benike közölte, hogy ő fáradt, Krisztám viszont el akart menni valamerre. Mivel ez igen csak összecsengett az én akkori, magasabb fokozatba kapcsolt állapotommal, felöltöztünk, Sebit a hónunk alá csaptuk, s legurultunk a JYSK felé.

Még korábban mondtam, hogy a vezetőülés cseppet ki van ülve (ihaj, de szép magyarul fogalmaztam), ezért néztünk egy párnát a hátsóm alá. Mintha oda tervezték volna, pontosan passzol az ülés méretéhez és formájához. Ha jól rémlik, kétezer forint volt. Ennyit megér a popsim és a derekam.

Sebi talált magának a rózsaszín, plüss malacot. Odavan mindenért, ami malac(os). Olyannyira, hogy ha valami nem tetszik neki, hangosan ui-zik, vagy visít, röfög. Némileg idegesítő, de hát gyerek...

Az egészben az az érdekes, hogy elsőre sikerült jól beparkolnom a JYSK-nél. :D

Aztán, ahelyett, hogy hazajöttünk volna, mentünk egy kört a városban. Kár volt. 

Az OMV-nél pirosat kaptam a 6-osra kihajtás előtt, s ahogy ilyenkor illik, meg is álltam. Erre beállt a kocsi hátsójába, de konkrétan centiméterekre, egy fehér négykerekű. OK, mondtam magamban, van még egy kis helyem, picit előrébb engedtem az autót, nehogy az legyen, hogy induláskor lefulladok, az arc meg belenyomja a nóziját a faromba. Erre fogta magát, s ő is előbb jött ugyanannyit. Mire jó ez? Fél, hogy lemarad valamiről? Induláskor kicsi híja volt, hogy ne álljon le a motor. Lehet, kéne egy T-matrica a kocsira...

A körforgalomnál másik, szép és nagy hófehérke miatt hördültem fel. Csorgok, figyelem a körforgóban haladó Opelt, elsőbbsége van, menjen csak. Ekkor balról, Kápolnából megérkezik bömbike, se fék, se semmi, bevág a forgóba egy már bent haladó elé és nyomja a gázt. Én meg már félig belógva taposok a fékbe, mögöttem a többiek szintén.

Utána meg az ASE csarnoknál lévő kereszteződésnél ment fel a pumpám. Van két szép kövér STOP tábla, hogy az igavonásra használt párosujjú patása nehogy beledurrantson a hozzá képest elsőbbségben lévőbe. Erre mit csinál az IQ-barbár? Irányjelző és már tekeri is, én meg kapom le a lábam a gázról, s lépek a fékre. Mert annak, ugye, akinek elsőbbsége van a KRESZ szerint, ez a kötelessége. S mindezt miért? Hogy a kolléga sietősen bevehesse a következő kanyart a PARKOLÓBA! Vajon hány pálcás volt a jogsija?

Ehhez képest Szekszárd egy leányálom.

Ma délelőtt Beninek jelenése volt a megyei helyesírási versenyen, szintén Szekszárdon. A nyelvtan tanára vitte le egy hatodikos lánnyal együtt. A VMK-tól indultak, oda vittem el a családot, aztán legurultunk a MOL-ra, onnan meg át a LIDL-be. Itt szintén elsőre leparkoltam. Persze, nem volt nehéz, olyat választottam, ahová nem volt bonyolult.

Krisztám mondta is, ma úriasszony volt, nem kellett cipekednie. Ennek örömére szuper ebédet rittyentett, már csak Benit vártuk. Kilenc órakor indultak le, fél tizenkettőkor már itthon is volt. Azt mondta, jól sikerült a teszt, eredményt majd később tudunk meg.

Akárhogy is lesz, akár továbbjut, akár nem, mindenképpen büszke vagyok rá, s örülök a teljesítményének, mivel tudom, hogy rengeteget dolgozott, tanult.

Délutáni csendes pihenőt követően a ház legszebb nője el szeretett volna menni valahova, s mivel a múltkor már a Dunához vágyott, hát legurultunk oda. Majd át a kompkikötőhöz. Majd feljöttünk a strand mögötti tóhoz.

Itt találkoztunk húgommal, aki azonnal lecsapott a lehetőségre, hogy kipróbálja Azúrt. Első reakciója az volt, miután elfordította a kulcsot, hogy "Ennyi? Már jár?". Mivel nekik dízeles van, furcsállta a halk motorhangot. Aztán mikor elkezdte tekerni a kormányt, amiben nincs szervó... :D Kérdezte is, ilyet szerettem volna-e. Megnyugtattam, nekem ez nem jelent gondot, sőt, időnként kifejezetten jó, hogy dolgozni kell a kocsival, nem lustul el a hátam, később fájdul meg a derekam.

Holnap délután, ha minden igaz, irány Bonyhád. Srácokra mama vigyáz, csak Kriszta és én megyünk. Remélem, minden rendben lesz.

2017. március 2., csütörtök

Száz kilométernek ötven a fele

Ennek a bejegyzésnek hamarabb kellett volna megszületnie, de mindjárt megérted, miért csak most vetem e sorokat virtuális papírra.

Zoli mondta még korábban, hogy egy másik rokona Bonyhádon lakik. Őt Gábornak hívják, ő is autószerelő, mint a másik rokona, Csaba. Mivel Bonyhád közelebb van hozzá, mint Dunaföldvár, így ő Gáborhoz szokta vinni a Hondájukat.

Megbeszéltük, hogy hétfőn, dél tájban ismét lemegyek Tolnára, majd onnan, együtt, Bonyhádra. Ő elől, én utána. A szakember nézze át alaposan a kocsit, most derüljön ki, aminek ki kell, ne akkor, mikor a srácok ott ülnek mögöttem.

Így is tettünk. Lefelé majdnem eseménytelenül telt az út, egyszer láttam trafizó rendőrautót, de a megengedett sebességhatáron belül voltam. Aztán Bonyhádnál áthajtottam egy sárgán. Meg tudtam volna állni, de akkor Zolinak is meg kellett volna, hogy bevárjon. Így inkább hagytam átgurulni a kocsit a kereszteződésen.

Gábor szimpatikus fiatalember, egykorúak vagyunk. Zoli Hondáját és a Kalosunkat párhuzamosan szerelte, hol ezzel, hol azzal foglalkozott. Hol a motort kellett hagyni hűlni, hol a forrasztó rendetlenkedett, majd a hegesztő is előkerült... stb.

Ami Azúrt illeti: volt egy-két luk a kipufogón, cserélni kell a rezonátort, matt az első fényszórók burája, lassan elérjük az olajcserét is, valamint a kuplungszettet is cserélni kell pár ezer kilométer múlva. Most még jó, nem csúszik, de szoktatni kell magunkat a gondolathoz. Emellett kiderült, hogy a generátorszíj katasztrofális állapotban van. Plusz, ami miatt, végső soron, levittem, a jobb hátsó ajtót nem vitte a központi zár.

Mivel Zoli autójának javítása elhúzódott, volt idő megrendelni a generátorszíjat, s még ki is hozta a futár. Ez 1210,-Ft volt szállítással együtt. A központi zár problémáját kábelhiba okozta, valamint a kipufogón lévő lukakat is sikerült befoltozni. Gábor szerint nem szép, de megnyugtattam, nem szépségversenyre készül a kocsi.

Végül Zoli első szélvédőjét is kijavította, volt a Hondának egy csúnya kavicsfelverődése, már vagy 8-9 éve ott éktelenkedett. Ezt, valamilyen NASA technológiás injektoros bigyóba szívott folyadékkal feltöltötte. Alig látszik a sérülés, ha az ember nem tudja mit keressen, átsiklik rajta a szeme.

Végül már erősen ment le nap, hogy elindultunk haza. Mire kiértünk Bonyhádról, be is sötétedett. Erőst kihűlt az autó, ezért bekapcsoltam a fűtést, közepes fokozatra. Kakasd után visszavettem, mert elég jó idő volt a kocsiban, a pulcsim cipzárját is lehúztam. Izzadtam, na!

Nem a félelem, vagy ilyesmi, bár tény, Bonyhád és Szekszárd között még nem sokat vezettem, s így, sötétben, igen érdekes élmény volt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ismeretlen úton nyomom a gázt, teljesen sötétségben, egyedül Zoli hátsó lámpái jelentették a helyes irányt, de csak egy pillanatra. Szekszárdtól már hazai pálya volt, rengetegszer vezettem innen haza, sötétben is.

Még induláskor megállapodtunk, nem megyek be Tolnára. Így is tettem. Bár Zoli félrehúzódott az elágazónál lévő buszmegállónál, én csak villantottam kettőt és jöttem tovább, hazafelé. Bunkó vagyok? Lehet, de hiányzott már a család, s éhes is voltam.

Mint itthon megtudtam (mert hazaértem, épen és egészségesen), itthon ment édesanyám és párom között a telefonálás, hogy mi van velem, megérkeztem-e már, de sötét van... Engem, persze, nem hívtak, hiába is tették volna, nem veszem fel vezetés közben. Majd ha lesz a kocsiban valamilyen kihangosító, vagy beszerzek egy Bluetooth fülre akasztóst, foglalkozok a csörgő telefonnal is. Addig nem.

Hazafelé egyszer sem fulladtam le, ami igen szép teljesítmény tőlem, úgy vélem. Parkolni is sikerült másodjára.

S most következik, hogy miért csak most ültem le mindezt megírni. Kedden elég furán éreztem magam. Csikart a hasam, volt egy-két hasmenéses futásom is. Kriszta hozta el a srácokat a suliból.

Szerda reggelre Sebinek felment a hője, köhögött, folyt az orra, kutyául érezte magát. El kellett vinnem orvoshoz. Délután tettem-vettem, Sebiről gondoskodtam, mikor hirtelen, mint derült égből villámcsapás, elkapott egy iszonyatosan erős hasmars. Ki is tartott hajnali 4 óráig, erős hányingerrel keverve, hőemelkedéssel, majd lázzal tarkítva. Ma délelőtt az ágyat nyomtam, s mostanra szedtem össze magam annyira, hogy gép elé üljek, s rendezzem a gondolataimat.

Mivel tegnap elég sok időm volt (annyit ültem WC-n, mint az egész család 7 nap alatt), írtam Gábornak, megkérdeztem tőle, mindaz, amit előbb-utóbb meg kell javíttatnunk, mennyibe kerülne. Osztott-szorzott, majd mondott egy számunkra elfogadható árat. Abban maradtunk, ha rendben leszek, vasárnap délután leviszem a kocsit, ő hétfőn nekiáll, kedd délutánra befejezni, s akkor mehetek Azúrért. Utána már csak nyári papucsok kellenek, s róhatjuk az országutat. Remélem, nem jön közbe semmi!

2017. február 26., vasárnap

Ezért érdemes volt

Csabi barátom fél kettőkor érkezett meg hozzánk. Körbejárta a kocsit, majd felnyitottam a motorháztetőt és megnéztük az ablakmosó- és hűtőfolyadékot. Az olajszint rendben volt, ahhoz nem kellett nyúlni. A fékhez és a tengelykapcsolóhoz való folyadékot majd a szerelő ellenőrzi. Legurultunk a közeli MOL kútra. Persze, nem ment olyan simán, az utca, ami a legközelebb van hozzá, s kivezet a főútra, egy kissé lejt, felfelé. Akarom mondani, emelkedik. Persze, hogy pont akkor jött autó, mikor én hajtottam volna ki a főútra. Dízellel tanultam, még azzal is sikerült lefulladni emelkedőn, benzinessel NEGYEDJÉRE tudtam elindulni...

Megtankoltunk, de nem vittem túlzásba, 10 litert töltöttem a gépbe. Aztán ellenőriztük a keréknyomást az összes papucson. Minden rendben volt, így visszajöttünk a ház elé, ahol Csabi is beült, s tettünk egy kört a parkoló körül. Elégedett volt a Kalosunkkal, szerinte is tökéletes lesz családi autónak. Még kérdeztem tőle ezt-azt, főleg az olajról, aztán elbúcsúztunk, dolga volt.

Megkértem a srácokat, csengessenek fel Krisztáért, közben elbeszélgettem a szomszéd nénivel, aki szintén megcsodálta Azúrt. Igen, így neveztük el, kék és messze megy, adta magát a rajzfilmhős neve. ;) Egy közelben lakó idősebb hölgy pedig amiatt szólított le, hogy mennyit fogytam és hogyan sikerült. Dagadt a mellem, mit tagadjam! (Apropó: visszaállt a korábbi 119 kg.)

Lejött párom, mondtam neki, menjünk egy kört a városban, majd támadt egy ötletem, s megkérdeztem, szeretne-e inkább a méztermelő rokonaihoz elgurulni, itt laknak 25 km-re. Nem volt kedve. Srácok közben kitalálták, nézzünk el az erőműhöz. Erre nekem egy új terv fogant meg a fejemben. De senkinek nem mondtam semmit, csak kihajtottam a főútra és elindultam dél felé. Szépen el is elgurultunk az erőmű mellett, mikor is a fiúk megkérdezték, hová megyünk. Kriszta válaszolt helyettem: "Az a gyanúm, Tolnára!".

Út közben megelőztem egy Suzukist, majd szépen bekanyarodtam a megfelelő elágazónál. Aztán eltévesztettem az utcát. Szép és keskeny volt, de sikerült egy tökéletes ipszilonnal megfordulnom. Ezután már gond nélkül megtaláltam a megfelelő útkereszteződést, s beálltam Zoliék háza elé.

Kiszálltam, csengettem, de csak a kutya jött a kapuhoz. Ismer, nem ugatott, meg amúgy is szelíd jószág. Így rá nem számíthattam, ha elromlott volna a csengő. Gondoltam, teszek egy próbát, mielőtt felhívnám őket telefonon, s benyitottam a kapun. Már első pillantásra észrevettem Zoli párját, Mónit. Intettem, mosolyogtam, majd beléptem a házba is. Nagy mosoly, kézfogás, puszik, majd behívtam a családot is.

Mindenkit alaposan megleptem. :D

Beszélgettünk, Zoli megnézte a kocsit, közben megkínáltak süteménnyel is. Srácok sem szerénykedtek, de bevallom, én is ettem, nagyon finom citromos túrótorta volt. Ha meghajt, meghajt, nem bánom, a túróra nagyon nehezen mondok nemet.

Délután négy felé elbúcsúztunk, s bemutattam, milyen frankón indulok el HARMADJÁRA... Ember, nagyon szoknod kell még ezt a gépet!

Hazafelé gond nélkül vettem minden nem létező akadályt (sima utunk volt, kis forgalom). Itthon elgurultunk egy közeli parkba, mert Kriszta természetközelibb képeket akart készíteni Azúrról, mint egy parkoló. Megmutatni a kollégáinak, holnap.

Persze, induláskor megint volt miért szorongatnom a fogsoromat. De ezt is összehoztam HARMADJÁRA...

A házunk elé, először, úgy sikerült beállni, hogy elfoglaltam két autó helyét is. Korrigáltam. István pont lent volt, párjával sétáltak korábban, most egy szomszéddal beszélgettek. Mondta, inkább álljak be az ő kocsija mellé, ott több a hely. Megkértem, segítsen, nehogy lekapjam a kocsi elejét a padkával. Elsőre kissé ferdén sikerült, másodjára szép párhuzamosan. Úgy persze könnyű, ha közben valaki mutatja, merre és meddig. :D

Itthon aztán boldogan gyönyörködhettem a család mosolyában és úszhattam a köszönetük tengerében. Ez az én jutalmam mára!

Csak a margóra

Az új családtagunkkal kapcsolatos történet margójára két érdekes esemény, még péntekről, de jobbnak láttam külön rögzíteni. Mindjárt megérted, miért.

Ha emlékszel még, említettem, volt egy másik ember is, előttünk, aki megnézte a kocsit, de anélkül nem akarta megvenni, hogy ne mutatta volna meg a párjának, aki, tulajdonképpen, vezette volna a későbbiekben.

Az eladónk felesége elmesélte, hogy pénteken, kora reggel megjelent a kapuban az úr, hogy jött a Kalosért. Mondták neki, már eladták. Mire a férfiember ránézett az udvaron parkoló kocsira, s megkérdezte, kifizették-e már az árát. Mondták neki, hogy még nem, de délután jönnek érte. Férfiember nem értette, hogy mégis "hozomra" miként lehet eladottnak tekinteni a kocsit. Mosolyogva felhívták a figyelmét, hogy ez egy kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, itt nincsenek ilyen gondok. Férfiemberünk akkor elkomorult, s követelte, hogy adják meg a telefonszámomat, majd ő felhív, hogy biztos kell-e nekünk az autó, mert ő többet is adna érte... Erre, persze, nem volt hajlandó a hölgy, de felajánlotta, hogy felírja a számát, s ha mégis meggondoljuk magunkat, felhívja őt. Végül, ha jól tudom, egy Suzukit vitt el, mert párjának kellett egy autó. Drágább volt, mint a miénk, de ha kellett, kellett...

A másik történet a szemünk előtt játszódott le. Épp a papírokat írtuk, mikor csörgött a hölgy telefonja. A Kalos után érdeklődtek. Nem tetszhetett neki a válasz, mármint, hogy eladták, mert rákérdezett újra, de csak megerősítést nyert, amit először is hallott, miszerint, eladták az autót, most írjuk a papírokat. Erre káromkodott egy kedveset a hívó fél, s lecsapta a telefont. Eladónk felesége meg nézett értetlenül a készülékre. Mi meg rá.

Estére, mikor hazaértünk, a kocsi lekerült a hirdetési oldalról, a már említett Suzukival együtt.

Most meg várom a délutánt, jöjjön Csabi, megnézzük az olaj- és ablakmosó szintjét, leguruljunk tankolni, s megbeszéljünk ezt-azt, mit és hol vegyek, neki mi vált be. Ha jól megy, holnap irány Zoli barátom rokona, Bonyhádon, megjavíttatom a jobb hátsó központiját. Nincs közel, de gyakorolni ideális, mivel az út felét, Szekszárdig, már ismerem. Ja, az ajtónyitó izébe (távirányító?) ne felejtsek el elemeket venni!